Dübörög az idei első murvás ORB-futam, és érik benne a meglepetés: Hadik András várja az élről a második versenynapot.

Kicsit sovány ugyan az ORB mezőnye (47 páros a rajtlistán), de igazolatlan hiányzó nagy név nincs: Turánék idén vébéznek és épp Portugáliában vannak, Botkáék - miután Miskolcon nem indulhattak el - bejelentették, hogy itthon nem mennek. Bútor Robi pedig csak aszfaltra ígérte a 306 Maxit. Van viszont 16 R5/R4-es autó (közte 8, azaz nyolc Fiesta, a öt Mitsubishi, egy-egy Fabia, Peugeot 208, Subaru)

A szombathelyi pályák általában tempósak, sokszor csak a bátorságon és a végáttételen múlik, ki mennyire gyors. Nos, négy gyorsasági szakasz után úgy tűnik idén Hadik Andrásnak áll a zászló. Hadik a második szakasz óta áll az élen, az utolsó kettőt meg is nyerte. Őt 17,4 másodpercre követi a bajnokságot vezető, címvédő Herczig. Az előny minden, csak nem megnyugtató. Az első szakaszon egy tizedmásodperc volt kettejük között a különbség. 

A napi meglepetéseket egyébként a "Rallyekatlan" (Gy2) szolgáltatta: Ollé Sasa nyerte (ez még nem feltétlenül meglepetés), de Bodolai László abszolút negyedik helye az, ahogyan az is, hogy Kazár Miklós a tizenharmadik, Herczig Norbert a tizenhetedik, Janika - egy kicsúszás és újraindítás miatt - pedig huszadik lett. (A Rallyekatlanban nem egyszerűen takarított a mezőny eleje, hanem a füvön kijelölt nyomvonalon "pályát" épített a többieknek. Ennek köszönhető a gyengébb idejük. Ha nem, akkor ezt vasárnap úgyis kiderül, mert ide többször visszatérnek.)

Janika Gy3-n ls Gy4-en is teljesítményvesztésre panaszkodott, de tizennegyedik helye ellenére is eltökélt. Hadik szerint akár elég is lehet az előnye, Herczig viszont mindenképp támadni fog, ráadásul vasárnap Hadik már nem a mai tiszta pályán megy, hanem ellenfelének fog karaítani.

És ha már vasárnap: jön a ralikettő is, 201-es rajtszámmal egy Ladában Szauer Gergő. Őt tessék nagyon megnézni!

 

Címkék: video orb mediabox

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr548737220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (128) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz