A Hyundainak jól alakul az idei világbajnoki szezon: két futamgyőzelem (Paddon Argentina, Neuville Szardínia) mellett versenyzőjük, Dani Sordo áll az összetett pontverseny második helyén. Úgy tűnik tehát, hogy a 2016-os fejlesztések bejönnek nekik, és az ötajtós bódé is beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Bár a Volkswagen Motorsport a Polóval, a Citroen az új C3-assal, vagy Tommi Mäkinen csapata a Toyota Yaris-szal fel-felbukkan a hírekben, eddig azonban nem hallottunk viszont semmit a koreai-német csapat 2017-es autójáról.

6410a_2.jpg

A francia L'Equipe sportmagazin közölt viszont két képet a 2017-es autó dél-franciaországi tesztjéről. Kevin Abbring a lap szerint egy olyan félszerzettel autózott, amely legalább részben már az új szabályok szerint épített autót feltételez. (Azért csak Abbring vezette az autót, mert a Hyundai jövő évi csapata nem végleges, Sordo és Neuville 2017-es szerződését még nem jelentették be.) A képek azt a korábbi információt is alátámasztják, hogy a Hyundai visszatér a korábbi háromajtós modellhez.

a9b6e_1.jpg

Címkék: magazin wrc médiabox mediabox wrc 2017

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr148815800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (128) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz