A TOYOTA GAZOO Racing bejelentette, hogy, hogy színeiben a finn pilóta Juho Hänninen, valamint navigátora, Kaj Lindström vesz részt a 2017-es FIA WRC rali világbajnokságon.       

unnamed_12.jpg

 

A négyszeres WRC világbajnok Tommi Mäkinen vezetése alatt a TOYOTA GAZOO Racing WRC csapat az év eleje óta szakadatlanul dolgozik a Yaris WRC fejlesztésén és tesztelésén. Az intenzív fejlesztési programban hivatalos tesztpilótaként részt vevő Juho Hänninen remekül megérti a TOYOTA GAZOO Racing céljait – a mind tökéletesebb autókat fejlesztését -, így a magától értetődő volt a döntés, hogy ő képviselje a japán márkát annak első FIA WRC rali világbajnoki évadában. Juho egyéves szerződést írt alá, amely a 2017-es éven túl is meghosszabbítható. Miután 2010-ben megnyerte az IRC interkontinentális ralibajnokságot, Juho tovább fokozta lendületét: 2011-ben elhódította az FIA S-WRC bajnoki címet, majd egy évre rá Európa-bajnok lett. 2013-ban és 2014-ben a legfelső kategória számos versenyén részt vett, lenyűgöző teljesítményt nyújtva olyan ralikon, mint a svéd, a lengyel vagy a finn rali. A TOYOTA GAZOO Racing WRC csapat színeiben a 2017-es évad összes versenyén rajthoz áll navigátorával, Kaj Lindströmmel.

unnamed_10.jpg

„Olyan ez, mint egy valóra vált álom! Az, hogy egy egész évre egy ilyen óriási potenciállal bíró gyári csapathoz szerződhetek, hatalmas lehetőség a számomra. Az autó első tesztjétől fogva dolgozunk együtt, ami a felkérést még izgalmasabbá, engem pedig még motiváltabbá tesz. A Yaris WRC hihetetlen autó. Alig várom, hogy elindulhassunk a Monte-Carlo ralin!” – fogalmaz Hänninen.

unnamed_11.jpg

Tommi Mäkinen, a TOYOTA GAZOO Racing WRC csapat főnöke elégedett volt, hogy Juhóra esett a választás. Ahogy ismételten elmondta, a 2017-es szezon mindenekelőtt tanulóév az egész csapat számára.

 

„Amikor Juho a csapathoz került, hihetetlenül motivált és aktív volt. Emellett pontosan tisztában volt azzal, hogy nem akarunk félmegoldásokat, és hogy a 2017-es szezon arról fog szólni, hogy beleszokjunk a WRC-be, ráhangolódjunk a bajnokságra. Jelentős WRC tapasztalattal rendelkezik, és biztos vagyok abban, hogy mivel a kezdetektől fogva ő fejlesztette a Yaris WRC-t, senki sem ismeri nála jobban az autót. Ezért szerintem ő a tökéletes választás számunkra. Tudom, hogy a csapat minden egyes tagja teljes erőbedobással küzd azért, hogy mindazt a rengeteg időt és energiát, amit az elmúlt hónapok során a projektre fordítottunk, sikerre váltsuk.” – hangsúlyozza Mäkinen.

unnamed_9.jpg

„Örömömre szolgál, hogy 2017-ben Juho is tagja lesz csapatunknak. A projekt első pillanatától fogva részt vett a Yaris WRC fejlesztésében. Nagyon várjuk, hogy együtt dolgozhassunk vele. A lehető leghamarabb szeretnénk dobogós helyezést elérni, és szüntelenül arra törekszünk, hogy mind tökéletesebb autókat fejlesszünk.” – teszi hozzá Koei Saga, a TOYOTA GAZOO Racing Factory igazgatója és műszaki vezetője, a TOYOTA GAZOO Racing WRC csapat helyettes főnöke.

Juho Hänninen

Született: 1981. július 25. (35 éves)
Nemzetiség: finn

Pályafutás:

  • 2001: első rali verseny, SM Valvoline rali (Finnország)
  • 2006: első WRC rali, Svéd-rali
  • 2008: első győzelem, Orosz-rali (IRC; Peugeot 207 S2000)
  • 2010: IRC bajnok (Skoda Fabia S2000)
  • 2011: FIA SWRC bajnok (Skoda Fabia S2000)
  • 2012: FIA ERC bajnok (Skoda Fabia S2000)

WRC statisztikák:

  • WRC rajtok száma: 43
  • Pontok száma: 54

Szakaszgyőzelmek száma: 3

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr7011822411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (128) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz

süti beállítások módosítása