Te dolgoznál csak azért távol a családodtól, a barátaidtól és a hazádtól, hogy ralizhass? Tóth Ottóéknál jártunk műhelylátogatáson!

received_538829833495000-01.jpeg 

Tudom, elég közhelyes kérdéssel nyitottam a posztot. De ha megnézitek műhelylátogatásos sorozatunk legújabb részét, talán bennetek is átértékelődik majd nagyon sok minden, ahogy mi sem ugyanúgy tekintünk már erre a VFTS-re, mint előtte bármikor. Ez az autó ugyanis talán a szokásosnál is több lemondásból, annál is több munkából és fogyhatatlan kitartásból épült. 

              

Persze rengeteg ilyen gép lehet még kis országunkban, de Ottó története különösképp is megfogott minket. Mindannyiunkak van legalább egy (de inkább több) olyan ismerőse, aki már évek vagy évtizedek óta külföldön él és dolgozik, de én még nem találkoztam olyannal, aki csak azért választotta ezt az utat, hogy ralizhasson. Történetünk főszereplője nagyon hamar belátta, hogy ha be akarja teljesíteni gyerekkori álmát, úgy lépnie kell és emiatt Londonig meg sem állt. Azóta is kint él és dolgozik, melynek eredményét nem csak ő, de mi is élvezhetjük a ralipályák szélén állva. 

Nem is szaporítom tovább a szót, tartsatok velünk és nézzétek meg műhelylátogatásos sztorijaink legújabb részét!

Címkék: műhely videó álmok vfts lada vfts London Tóth Ottó Erdélyi László rallyedreamer műhelylátogatás

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr7015625658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (128) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz