Külföldön is megkezdte a szezont a Vogel Adrienn, Maricsek Miklós páros. A Roger Racing Team versenyzője és navigátora a 40. KOWAX Valašská Rally ValMezen a női kategóriában első, a kétkerékmeghajtásúak között pedig 24. indulóból a 12. helyen ért célba.

081a7507.jpg

Gyorsan változó körülmények, extrém csúszós gyorsasági szakaszok, igazi cseh rali fogadta Vogel Adriennt és Maricsek Miklóst Valaskában. A magyar párosnak két nap alatt mindenféle idjárással volt dolga, de sem a havazás, sem a sártól síkos pályák nem fogtak ki rajtuk.

081a7718.jpg

“Életemben nem találkoztam még ilyen sáros, csúszós szakaszokkal, mint amilyeneken itt kellett mennünk. Durva kihívásokkal küzdöttünk meg, Miki nagyon sokat segített, folyamatosan lökdösött át a határaimon. Szombaton végig esben mentünk, sokat is álltunk balesetek miatt, vasárnap aztán napsütésben kezdtünk, késbb volt hó és esis, de tudtunk folyamatosan alkalmazkodni. A Roger Racing Team és az Orsák Rallysport most is fantasztikus autót adott alánk” - nyilatkozta Adrienn a verseny után.

A tapasztalt versenyz, Maricsek Miklós navigátorként szintén teljesen új kihívásokkal találta szemben magát. “Új volt, hogy idegen pályákat kellett elmondanom, szükség volt a tempós beszédre, mert Adri iszonyú gyorsan ment. Büszke vagyok rá, hogy egy ilyen kemény versenyen vehettem részt Csehországban, ahol ennyire megbecsülik a ralit. Ezek a pályák szárazon is megpróbáltatást jelentenek, hát még így, esben. Most már biztosan ki merem jelenteni, hogy navigálni nagyobb feladat egy sofrnek, mint vezetni” - mondta a céldobogónál Maricsek Miklós.

081a7516.jpg

Vogel Adrienn és Maricsek Miklós legközelebb az április végi Dunakanyar Rally-n áll rajthoz.

Roger Racing Team

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr1617805827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (128) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása