A lettországi Liepaja Rally első gyorsasági szakaszán abszolút második időt érték el, mindössze 0,9 másodperccel lemaradva a helybéli Martins Sesks mögött. Később egy defekt és az előttük leszakadt eső is nehezítette a HUMDA Academy versenyzőit, így a 11. helyen értek célba. A végeredménynél azonban sokkal fontosabb, hogy az Európa-bajnoki mezőnyben kétszer autóztak második időt, ötször szerepeltek az első ötben, pedig az idei még csak a tanulóévük. 

 081a5837.jpg

Először versenyezhetett Csomós Mixi és Nagy Attila a különleges lettországi pályákon. Az igen jó minőségű murvás utak helyenként 10–12 méter szélesek, így elképesztő tempót lehet rajtuk autózni. A teszt után a Hankook G7-es puha gumiját választották, ami jó döntésnek bizonyult, illetve szombaton a második körben az R213M, saras pályára való abronccsal versenyeztek az előttük leszakadó esőben.  081a7328.jpg

A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző magyar páros szenzációsan kezdte a versenyt, hiszen az első gyorsasági szakaszon második időt autózott, mindössze 0,9 másodperccel elmaradva a liepajai Martins Sesks mögött, így a második helyen kezdték a versenyt. A második gyorsasági szakaszon azonban defektet kaptak, ezért közel egy percet veszítettek. Az első napi második körben pedig előttük szakadt le az ég, ami újabb közel egy perc hátrányt okozott.

„Az első gyorsaságin jól elhúztuk a mézesmadzagot mindenki előtt – nevetett Csomós Mixi. – Pedig belülről nem éreztük olyan nagy sztorinak. Szerintem itt még mindenki óvatoskodott. Lehetett volna még gyorsabban is menni, ami az egész versenyünkre igaz. Nem tudtam úgy kiautózni a pályákat, ahogy szerettem volna. 

081a4674.jpg A második gyorsaságin a defekt az én hibám volt. Túlságosan szélesre engedtem az autót egy kanyarban és ahogy rámentünk egy buckára, az lefordította a gumit a felniről. 

A második körre jelezték az esőt, ezért felraktuk a Hankook R213M saras gumiját. Sajnos az eső a mezőny fele után esett le. Rövid idő alatt nagyon sok víz került az utakra, ami megállt a nyomban. Mire mi rajtoltunk, már teljesen szétáztak a pályák. A gumink jól működött, de akik az elején még száraz pályán rajtoltak, nagy előnyben voltak.“

Mixiék három top 4-es idővel, a defekt és az eső okozta hátránnyal együtt a 15. helyen zárták az első napot. A második nap egy kisebb kálváriával kezdődött, majd megint villantottak. 
081a8468.jpg

„A vasárnapi első gyorsaságira második időt állapítottak meg nekünk, de ez egy katasztrófa volt. Már majdnem elrajtoltunk, amikor egy baleset miatt megállítottak minket a rajtban. Pár perc múlva elrajtoltattak, de a balesetnél tévedésből megállítottak. Ezért a késésért jóváírást kaptunk, de itt teljesen szétestem. A következő gyorsaságin sem tudtam összeszedni magam.  

Utána autóztunk egy ötödik időt, de úgy voltunk Atival, hogy nem akarunk még egyszer úgy járni, mint a Lengyel Rallyn, ezért a következő két gyorsaságin óvatosabban mentünk. A Power Stage-et egy kicsit megnyomtuk a végén, ott egész jó időt autóztunk, és végül 11.-ek lettünk. 

081a9031.jpg A végeredménnyel nem vagyok elégedett, nyilván a defekt és az eső nem kellett volna. Viszont azt elmondatjuk, hogy összeszedetten versenyeztünk. Hatalmas élvezet ezeken a pályákon menni. Ha jövőre is rajthoz tudunk állni a Liepaja Rallyn, akkor a mostani tapasztalatainkkal még gyorsabbak lehetünk. 

Nagyon sokan követték most is a versenyzésünket, sokan szurkoltak, remélem, hogy hamarosan egy jó végeredménnyel tudjuk mindezt meghálálni.“

Bár a végeredménnyel Nagy Attila sem elégedett, szerinte sokkal több okuk van örülni, mint szomorkodni.  081a8913-2.jpg

„Az egész verseny olyan volt, mint egy hullámvasút, akár konkrétan a pályákat, akár az érzelmi oldalát tekintjük – mondta Nagy Attila. – Az eredménnyel nem vagyunk teljesen elégedettek, azonban így is fülig ér a szánk. A Liepaja Rallyn olyan gyorsaságikon versenyezhettünk, amit eddig csak a tévéből láttunk, egyetlen korábbi versenyünkhöz sem hasonlítható, és mégis egyből meg tudtuk oldani a feladatot. 

 Az egész hétvége alatt két hibánk volt, amikor defektet kaptunk és egyszer megforogtunk. Ez utóbbi tanulságos volt, és azt hiszem, hogy még jobban egyszerűsíteni kell az itinerünket. Nem mondom, hogy késtem, de érzésem szerint a bal 55-ös visszafordítónál talán érkezhetett volna hamarabb is az információ. Itt forogtunk meg. 

Amikor jól ment minden, nem hátráltatott a defekt vagy az eső, akkor szenzációs volt a verseny. Talán pár szurkoló emlékszik még rá, hogy a Lengyel Rally után hitetlenkedtem, amikor Mixi a jobb 3-akat padlógázzal fordulta el. Na most azt képzeljétek el, hogy megyünk 160–180 kilométer per órával – direkt megnéztem a logot, tényleg ennyi volt –, bemondom, hogy jobb 34, Mixi ránt egyet a kormányon rádobja keresztbe, nem fékez, nem veszi el a gázt, csak sodródunk keresztbe. Most is tiszta libabőr vagyok. 

Egyszerűen annyira élveztem, hogy legszívesebben azt mondtam volna Mixinek, hogy tegyen ki, menjen vissza és csinálja meg még egyszer, mert kívülről is meg akarom nézni – nevet Attila. – Szenzációsak voltak az ugratók is, harminc–negyven métereket repkedtünk.  

Nagyon sokat tanultunk ezen a versenyen is. Teljesen más környezetbe, más stílusú pályákra csöppentünk, mint ahol eddig versenyeztünk. Olyan, mintha álmodnák, amiből persze nem akarunk felébredni. Egyszerűen nem tudok mást mondani, hihetetlen, amit ez a srác meg tud csinálni. Remélem, hogy valamennyi átjött belőle a szurkolóknak is. Most is rengeteg szeretetet kaptunk tőlük, amiért nem tudunk elég hálásak lenni. Köszönjük!
081a5503.jpg

A Csomós Mixi–Nagy Attila páros idei eredményei

Fafe Rally (Eb-futam), Skoda Fabia R5: abszolút 10. 

Salgó Rally (ORB-futam), Renault Clio Rally5: RC5 győzelem

Kanári-szigetek Rally (Eb-futam), Skoda Fabia R5: abszolút 11. 

Lengyel Rally (Eb-futam), Skoda Fabia R5: baleset miatt kiestek

Liepaja Rally (Eb-futam), Skoda Fabia R5: abszolút 11. 

A rally Európa-bajnokság 2022-es versenynaptára 

március 12–13. Serras de Fafe Rally (Portugália, murva)

március 26–27. Azori-szigetek Rally (Portugália, murva)

május 13–14. Kanári-szigetek Rally (Spanyolország, aszfalt)

június 11–12. Lengyel Rally (Lengyelország, murva)

július 2–3. Liepaja Rally (Lettország, murva)

július 23–24. Róma Rally (Olaszország, aszfalt)

augusztus 27–28. Barum Rally (Csehország, aszfalt)

bejelentés alatt bejelentés alatt

Csomós Mixi és Nagy Attila rally Európa-bajnoki szereplésének együttműködő partnerei:

RTH Versenyabroncs Kft., a HANKOOK versenyabroncsok Kelet-európai forgalmazója, HUMDA Zrt., CIKS Kft., Balázs-Diák Kft., RabócsiRing Kft., MTE Speciál Kft., VÁRI-VILL Kft.

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr4817877795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (128) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása