Újra Európa-bajnoki futamon indul Vogel Adrienn és Maricsek Miklós. A Roger Racing Team magyar párosa a hétvégi Barum Rallyn áll rajthoz Csehországban, ezúttal azonban az Eb-értékelésen kívül versenyeznek. A kihívásokkal teli hétvégére egynapos teszttel készült a duó.

Tizenhárom gyorsasági szakaszon összesen több mint 202 km vár a mezőny tagjaira, köztük a Rally4 kategóriában, valamint a külön női rangsorolásban induló Vogel Adriennre és navigátorára. A köztudottan kihívásokkal teli csehországi pályákra szerdán egynapos teszttel készült a magyar alakulat. 

vogel_maricsek_barum_04.JPG 

“Sajnos egy technikai hibával kezdődött a teszt, az autó egyszer csak megállt alattunk. Csapatunknak, az Orsák Rally Sportnak sikerült gyorsan megtalálnia a megoldást, így a nap második felében már igazán jókat mentünk, sikerült jó beállításokat találni. Természetesen izgatottak vagyunk, ez hagyományosan egy nagy presztízsű verseny, ahol mindig fantasztikus a hangulat, rengeteg szurkoló és köztük sok magyar is kijön a gyorsaságikra. Mindent megteszünk a lehető legjobb eredményért. Mint mindig, most is kemény mezőnyben indulunk, a női értékelésben szinte az összes eddigi ellenfelem indul, úgyhogy különösen fontos számunkra, hogy jól szerepeljünk” - árulta el Vogel Adrienn. 

081a8789.jpg A csehországi Barum Rally hivatalos rajtceremóniája pénteken délután négykor kezdődik Zlínben. Szombaton és vasárnap egyaránt hat-hat gyorsaságit kell teljesíteniük a résztvevőknek. 

Forrás: Roger Racing Team

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr417916037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (128) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása