Kezdetét vette az idei bajnokság! 

A rallysimfans keretén belül idén is kiírásra került a SMARTZILLA által támogatott Magyar Virtuális Rally Bajnokság, mely versenysorozat tavaly igen nagy népszerűségnek örvendett, nagyon pozitív visszajelzések érkeztek.

A Richard Burns Rally magyar plugin fejlesztőinek köszönhetően, sorra érkeznek a szebbnél szebb új, valós pályák. Ennek köszönhetően idén egy kicsit változott a tavalyi itinerhez képest az egri pályaösszeállítás. A teljes össztáv 135 km volt, első nap két hosszú szakaszt 3-szor, második nap három szakaszt 2-szer kellett teljesíteni. Összesen 12 szakasz állt a versenyzők rendelkezésére, ahol gyorsaságukat bizonyíthatták.

A száraz, tiszta, steril körülmények ellenére, az első nap végére már a fele mezőny kiesett a technikás és tempós keverékű gyorsaságikon.  bec49b_86517f35e1b544198dae08aba28a8f6d_mv2.jpg

Idén nagyon erős WRC-s mezőny gyűlt össze, többen kategóriát és autót váltottak úgy mint például Kovács Marcell a Toyota Yaris WRC-t váltotta fel egy 2019-es Ford Fiesta WRC-re. Viczek Zsolt is a Hyundai i20 WRC-ből ült át egy Toyota Yarisba. Szőcs Attila a GrA-s E30-as BMW-ből kategória váltással lépett fel a top WRC osztályba a tavaly már bemutatott Hyundai WRC-vel.

Kovács Marcell rögtön egy magabiztos abszolút szakaszgyőzelemmel indított, jelezvén a versenytársaknak, hogy miért is jött. Akik nem akartak erről tudomást venni: Dobos Dávid, Péntek Ádám, Szekeres Gábor, Szecsődi Kristóf, Juhász Ferenc, Szőcs Attila, Görög Péter, hogy csak párat említsünk, és még néhány titkos favorit. Lámer Zoli, régi, nagy visszatérő komoly tervekkel nevezett a bajnokságba, sajnos már az első szakaszon fának ütközött, ami végleg megpecsételte sorsát.

A nap végére Kovács Marcell az összetett első helyét szépen védte, rajta +8,1 mp-re Juhász Ferenc Hyundai i20-al második helyre jött fel. Dobos Dávid egy gumilassítót sodort el így 1 perc hátránnyal 6. helyre csúszott vissza. Harmadik Görög Péter Citroen C3 WRC-vel. Negyedik helyezéssel Szőcs Attila gurulhatott be a parc-fermebe Hyundai i20 WRC-vel. 5. helyre érkezett Szekeres Gábor szintén egy Hyundai-val.

A célban megkérdeztük Dobos Dávidot, hogy mi történt. "Röviden: kiment a fejemből, hogy pihenni kellene, az egyik lassítót az utolsó kilométerben megpöcköltem, tört minden mint a sz... csoda hogy bent vagyunk... ha nyerni szeretnék valami Loeb szintet kell hozni a 2. nap”

bec49b_0d7fa60f1a3041e783b386071aa1ebae_mv2.jpg
 

A Rally 2 csoportban, a tavalyról jól ismert nevek csatáztak egymással, Erdős Levente, Orbán Máté, Varga Bence, Nagy György Lóránt és Tresó Dávid. A tavalyi abszolút és kategória bajnok, Kiss Bálint nevezett ugyan, de a szezonnyitón nem indult.

Első nap végére Erdős Levi közel fél perces előnyt gyűjtött be a 2. helyért szoros csatában lévő Orbán és Varga előtt. 

Rally 3 kategóriában, a tavalyi bajnok Berki Norbert ott folytatta, ahol abbahagyta. Vele tartott Toldi Árpád és Czikray Gábor. Berki azonban nem volt formában, a 4. és 6. szakaszon hibázott, mint ahogy Toldi. Így tehát az  első nap után a “Ford Fiesták” kategóriájában, Czikray Gábor első helyen majd 2 percet adott az őt követő Berki Norbertnek pontosan 1’56”.382-t. A harmadik helyre Tarnóczi Levente érkezett +8,6-al.

bec49b_a3e2c96db13f4a569072bc72132ac374_mv2.jpg
 

Tarnóczi Levente nyilatkozata első nap végi beíróban: “na én is letudtam az első leg-et , az elején eléggé kizökkentem mert verseny előtt raktam be a skint és muszáj volt motorháztető nézetből mennem ami szokatlan volt , az első 4 szakasz kegyetlen rossz volt, az elsőn össze is törtem egy lassítónál de szerencsére beértem a szervizbe. Össze is szedtem 2,5 percet az elejétől , mondjuk Berki Norberttől nem nehéz, úgy megy mint egy űrhajó. A 5.-6. gyorsra egészen jól betaláltam.” 

bec49b_c20dbd1bc02647eb9b63025eb8d55084_mv2.jpg

Rally 4 kategóriában is igen erős, népes mezőny gyűlt össze. Bartók Vince nagyon erősen kezdett, a tavalyi R5-ös szereplés úgy látszik komoly fejlődést eredményezett. Mondhatni teljesen más dimenzióban közlekedett, mint kategóriatársai. Juhás Márió, Bán Zsombor és Harcos Csaba igyekeztek tartani a tempót, de végül csak egymással csatáztak. Első nap végén Vince mögött Juhás, Harcos, Krcsmárik és Bán érkezett be. 

Második napon WRC-vel Görög Peti és Juhász Ferenc erősen kezdett, igyekeztek felzárkózni Kovács Marcellre, Görög nyert is két szakaszt, igaz századokkal, de nyert. Majd a 9. szakaszon behibázott, a nézők szedték ki az árokból. Ezt a szakaszt nem kis meglepetésre Bojsza-Herczeg Dominik nyerte. Szőcs Ati egészségügyi okokból nem tudta a 2. napot abszolválni, kiállni kényszerült. A 10. szakaszon Juhász fantasztikus teljesítménnyel átvette az összetett vezetést. A 11. szakaszon leszakadt az ég, minek következtében még szorosabban alakultak a helyezések. Esőben Dobos Dávid volt a leggyorsabb. Az utolsó, nedves gyorsaságira úgy mentek ki a WRC-sek, hogy nyílt volt az első és harmadik pozíció megszerzése. Igazán izgalmas, nagyszerű versenyt láthattunk, vb.-s szintű pilótákkal.

Dobos Dávid: “Sose tud rendesen indulni egy szezon. Tavaly saját tudatlanság + géphiba, idén meg, többet buktam mint tavaly összesen. Ha azt nézzük, szerintem brutálisan sokat gyorsultam tavalyi Egerhez képest, de ezeket nem engedhetem meg magamnak. Elég csalódott vagyok, szezon eleje-vége nekem nem adja úgy néz ki, de reméljük idénre le lett tudva az összes hiba. Köszönjük a szervezést!”

Görög Péter Citröen C3 WRC 2017: "na beértem én is - nagyon kellett siteni, hiszen qrva kemény az eleje, első 5 teljes VB szint, úh ezúton is kalap mindenkinek!!!!

Szóval próbáltam maxolni a második napon, és egy fingnyivel beljebb engedtem a híres bal4 be a dombon, lekapott az eleje, megevett az árok - 40-50 mp így bent is maradt + ahogy próbáltam leevickélni az autóval a maradék 2 km-en még kitudja mennyi. Majd az utolsó Semetinen is telibe vertem egy fát 5. telin kb, úgyhogy csoda, hogy beértem.

Nagyon jó rendezvény volt, rettentő gyors pilótákkal, remélem lesz még kapacitásom a többi futamra is! Koncentráció edzésnek az idei ORB2-re tökéletes volt 🫡 😎

Hajrá mindenkinek!"

Rally 1 (WRC) végső sorrend:

1.

Kovács Marcell

Ford Fiesta WRC 2019

69:44.600

00.000

00.000

2.

Juhász Ferenc

Hyundai i20 WRC 2020

69:46.874

02.274

02.274

3.

Görög Péter

Citroen C3 WRC 2017

70:36.768

49.894

52.168

4.

Dobos Dávid

Toyota Yaris WRC 2018

70:43.960

07.193

59.360

5.

Viczek Zsolt

Toyota Yaris WRC 2018

73:57.586

3:13.625

4:12.986

6.

Havasi Márk

Toyota Yaris WRC 2018

78:14.634

4:17.048

8:30.034

Rally 2-ben A második napon Varga Bence dominált, egy szakasz kivételével mindent nyert, ezzel megelőzve Orbán Mátét. Erdős Levi végig stabil tempót autózva tartotta a vezető pozíciót és az utolsó, záró szakaszt elegánsan meg is nyerte kategóriában. A kategória éllovasai számos WRC-t megelőzve érkeztek az abszolút top 10 értékelésbe.

Erdős Levente VW Polo GTI R5: "Sziasztok! Én is célba értem az Eger Rally-n. Nagyon érdekes verseny lett számomra, esküszöm jobban izgultam mint a VRC Monte Carlo Rally-n. Az első nap második körében hibáztam, nagyjából 110-120-as tempóval forogtam meg és csapódtam neki a szalagkorlátnak, azonban hatalmas szerencsével túlélte az autó "csak" egy bal első gátló és egy első lökhárító elvesztéssel. A második nap teljesen visszavettem, és csak szerettem volna beosztani az előnyöm a srácokkal szemben, ez sikerült is... Összességében az eredménnyel elégedett vagyok, azonban a saját tempómmal nagyon nem, de majd legközelebb hátha. Gratulálok minden célbaérkezőnek!" 😁

Rally 2 kategória végeredmény:

1.

Erdős Levente

VW Polo GTI R5

71:58.065

00.000

00.000

2.

Varga Bence

Skoda Fabia R5 evo

72:21.767

23.703

23.703

3.

Orbán Máté

Citroen C3 R5

72:54.008

32.241

55.944

4.

Nagy Lóránt

Skoda Fabia R5 evo

73:23.009

29.000

1:24.944

5.

Tresó Dávid

VW Polo GTI R5

74:36.324

1:13.316

2:38.259

6.

Gál Krisztián

Skoda Fabia R5 evo

76:10.274

1:33.950

4:12.210

 

Rally 3-ban második napon váltották egymást a pozíciók. Berki Norbert és Toldi Árpád osztozott a szakaszgyőzelmeken, Tarnóczi Levente kormánygondokkal küzdött, sajnos a dobogós helyezésébe került. Czikray Gábor a biztos első helyet az utolsó szakaszon adta át Berki Norbertnek, vélhetően nagy volt a nyomás így beesett.

Toldi Árpád Ford Fiesta Rally3: "Letoltam én is a versenyt. Jelenleg Rally3-ban 2. vagyok, ami elsőre jól hangzik, viszont ha megnézzük az eredményeket akkor eléggé lehangoló. Mindkét nap teli s tele volt hibával, több olyan szituáció is volt ahol nem sok kellett a kieséshez. Ráadásul a tavalyi időimet a Semetinen még csak megközelíteni sem tudtam, nem értem a dolgot. Mindenesetre gratulálok Berki Norbertnek a győzelemhez, ott folytatta ahol tavaly abbahagyta! A kategóriánk eléggé megfogyatkozott a tavalyi évhez képest, remélem a Miskolc Rally-n több induló lesz."

Rally 3 kategória végeredmény:

1.

Berki Norbert

Ford Fiesta Rally3

80:06.504

00.000

00.000

2.

Czikray Gábor

Ford Fiesta Rally3

80:33.357

26.853

26.853

3.

Toldi Árpád

Ford Fiesta Rally3

80:35.932

02.574

29.428

4.

Tarnóczi Levente

Ford Fiesta Rally3

84:12.816

3:36.885

4:06.312

5.

Tresó Zoltán

Ford Fiesta Rally3

88:57.611

4:44.795

8:51.107

6.

Szemes István

Ford Fiesta Rally3

105:11.705

16:14.095

25:05.202

Rally4 kategóriában Juhás Márió a 2. nap első szakaszán túlvállalta magát így a küzdelemből kiszállt. Kategória érdekessége, hogy 22-en álltak rajthoz, ebből csupán 5-en teljesítették a teljes távot "superrally" nélkül: Bartók Vince, Harcos Csaba, Krcsmárik Péter, Kovács Ákos Szabolcs és Bolyki Róbert. A végső győztes Bartók, közel 4 és fél perc előnnyel ért be, sőt abszolútban is a legjobb kétkerekesként az előkelő 12. helyen futott be. Nagyszerű teljesítmény!

Cservári Zoltán Renault Clio Rally4: "Nagyon erős lett most a mezőny, WRC is meg kb mind. Alig emlegetett szegmensben (R2,Rally4) is igen meglepő eredmények vannak. Kajak értékelhető abszolút idők, 1 Rally3 és 2 Rally4 él versenyző pilóta is pontszerző helyen az első nap után. Baszkurálé, GG mindenkinek."

Krcsmárik Péter Peugeot 208 Rally4:

bec49b_a1c86a86830f48459496a458ba9c23e6_mv2.jpg

"talán ezt imádom a legjobban az RBR-ben, hogy tényleg minden korosztály jelen van, hihetetlen sokszínű a mezőny" 😁

Rally 4 kategória végeredmény:

1.

Bartók Vince

Renault Clio Rally4

76:31.473

00.000

00.000

2.

Harcos Csaba

Renault Clio Rally4

81:03.146

4:31.673

4:31.673

3.

Krcsmárik Péter

Peugeot 208 Rally4

81:16.909

13.764

4:45.437

4.

Kovács Ákos

Ford Fiesta Rally4

84:40.252

3:23.343

8:08.779

5.

Cservári Zoltán

Renault Clio Rally4

93:10.801

8:30.549

16:39.328

6.

Bolyki Nimród

Renault Twingo R2

96:06.503

2:55.702

19:35.030

Az Eger Rally 2024 összetett végeredménye:

1.

Kovács Marcell

Ford Fiesta WRC 2019

69:44.600

00.000

00.000

2.

Juhász Ferenc

Hyundai i20 WRC 2020

69:46.874

02.274

02.274

3.

Görög Péter

Citroen C3 WRC 2017

70:36.768

49.894

52.168

4.

Dobos Dávid

Toyota Yaris WRC 2018

70:43.960

07.193

59.360

5.

Erdős Levente

VW Polo GTI R5

71:58.065

1:14.104

2:13.465

6.

Varga Bence

Skoda Fabia R5 evo

72:21.767

23.703

2:37.167

Minden célba érőnek gratulálunk!

Köszönet a szervezőknek és a résztvevőknek is.

írta: ChrisX

A bajnokság honlapja: www.virtualrally.blog

A bajnokság pontállása: rallysimfans.hu/bajnoki_ponttabla

A bajnokság versenyirodája: MVRB Discord csatorna

 bec49b_a294f775f0224182b9e4ee084a604708_mv2.jpg

Köszönjük támogatóinknak, hogy segítik bajnokságunkat!

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr6418340073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása