Régi paraszti bölcsesség, hogy az év sikere a talajelőkészítés során eldől. Nincs ez máshogy egyetlen sportban sem. A talajelőkészítés a raliban azonban nem pusztán - sőt nem is elsősorban - az  edzőtábort, fizikai és mentális felkészülést jelenti, hanem a szezon megalapozását. Pénzügyi, adminisztratív, logisztikai, média és még ki tudja milyen értelemben egyaránt. Nyakunkon a szezonnyitó Eger Rallye, vegyük hát számba, mi kell ahhoz, hogy mosolyogva ott lehessünk.

Tudom, hogy mindenkit ez érdekelne a legjobban, de a pénzügyekkel most nem szeretnék senkit sem untatni - külön posztokban lesz még róla szó bőven, azon kívül is, hogy kellene még - legyen most elég annyi, hogy a világ minden pénzét el lehet versenyezni, ha pedig nem figyelünk oda, egy afrikai állam éves gyógyszerköltségvetését nyom nélkül elnyeli a projekt. Másfelől pedig az álmoskönyv szerint nem sok jót jelent ingoványos pénzügyi háttérrel nekivágni: a legenyhébb mellékhatása az, hogy egy féktávnál - mint Dagobert bácsinál, csak épp ellentétes okokból - dollárjelek pörögnek a szemünk előtt.

Ennek pedig - amellett, hogy a nézők sem szeretik - folyománya, hogy az ember lassú, és úgy elverik, hogy nem győz hazatalálni. (Ez pedig az egészre rányomja bélyegét.)

Nos, gőzerővel dolgozunk azon, hogy ne kelljen a féktávok métereit fejben karosszéria- és futóműelemekre átszámolni. Világosan kell tehát látni, hogy már a versenyzés maga is győzelem. (Ígéretekből mindig jól álltunk, ezért csak azt a pénzt hisszük el, amit nem csak elköltöttünk, de már a fotókat is láttuk magunkról valamelyik évkönyvben.)

Mindettől nem elválasztható az autó kérdése sem. Még keressük a - pénztárcánknak is - megfelelő megoldást. (A vegyünk vagy béreljünk kérdésről a következő posztokban itt is olvashattok.) Elsőként - remélhetőleg minél hamarabb - ti fogtok értesülni a döntésről!

Vannak azonban olyan - jobbára adminisztratív - teendők, amelyeket már most el kell kezdeni intézni. Ilyen pl. a licencekérelem és az azt megelőző kötelező sportorvosi vizsgálat. A sportorvosira kiváncsi vagyok, mert meglehetősen vegyes híreket lehet a vizsgálatról, várakozási időről stb. hallani.

Sportorvosról jut eszembe: alapozó edzésekre már csak azért is szükség lesz, mert méreteinkben nehezen vagyunk autóversenyző etalonnak nevezhetőek. Egy átlag párossal akkor lennénk egálban, ha legalább egy zsák cementet és két zsák mészhidtrátot bedobnának a csomagtartóba (by Kiss Feri).

(Sajnos csak pályaautós videót találtam, de szerintem többnyire ez igaz a rallyera is.) 

Te hogy készülsz a szezonra?

Címkék: mindennapok tervek

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr52559255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2011.01.18. 12:32:13

Szerintem béreljetek többfélét, aztán kiderül, melyik fekszik jobban. RWD, FWD, 4WD, lóerőben, stb..

vancello · http://vancello.hu 2011.01.18. 14:27:51

Ha megvan a "Miből?", akkor rátérünk a "Hol?" kérdésre is.

mica-r 2011.01.18. 21:28:04

Valami támpontot írhatnál, R1 vagy R2, esetleg milyen kategóriák között vacilláltok. Milyen verseny "előélet" van mögöttetek?

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.01.18. 22:21:51

@mica-r: ezekről (és sok minden másról is) mind-mind lesz szó a következőkben. (Nem szeretnék spoilerezni ;))

mica-r 2011.01.18. 22:48:32

Majd figyelek, a szervízparkban mindig ott leszek!

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.01.18. 22:52:02

@mica-r: legkésőbb akkor úgyis összefutunk! ;)

McK (törölt) 2011.01.19. 00:28:37

"Világosan kell tehát látni, hogy már a versenyzés maga is győzelem."

Ez igen dícséretes hozzáállás,és magam is ezt vallom!

Várom a folytatást!

Szkotti 2011.01.19. 13:46:25

Most a testalkatotokról azt hámoztam ki a szövegből, hogy "40kg vasággyal".
Ha ez így van, akkor már túl is vagytok egy alapos, 100-150kg-os "könnyítésen" :o)

Érdemes megnézni, hogy azok, akik világszínvonalon úzik ezt a sportot, milyen testalkatúak, a kisebb kategóriákban (S1600, R3) jellemzően a navigátorok alacsony, madárcsontú fickók. Ehhez képest elég kontrasztosak a hobbipilóták feszülő overálljai...

Rájuk szokták mondani, hogy az autókönnyítést a pilótával/codriverral kellene kezdeni. Vagy legalábbis egy reggeli pisikaki 3kg mínusz :o)

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.01.19. 14:00:29

@Szkotti: sajnos az ellenfelek csomagtartójából hiányzik a kiegyenlítéshez szükséges kőműves-alapanyag. Mondjuk úgy, hogy nem férünk bele az általad vázolt képbe. (190 centivel 46-os lábban durva túlzás lenne alacsony, madárcsontú navigátornak nevezni.) Az autókönnyítést megkedztük, megy a futás, és éppen salátát eszem. (Egyébként könnyítés egy éve kezdődött, nem rossz eredménnyel.)

nyjozsi2 2011.01.19. 16:45:38

Nálunk is nem véletlenül kerül az én oldalamra minden: beépített tűzoltó, villanyos kerékkulcs, táskák, miegymás :-)

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.01.19. 17:23:11

@Szkotti: Gokartosok használják ki a pisi=-3 kg, aztán verseny után gyorsan meg kell inni másfél liter vizet, hogy meglegyen a súly :D

Szkotti 2011.01.20. 08:16:14

@B. Capelluti: Hát akkor meg hajrá!
Gondolom vágod, hogy az autón minden megspórolt kg megspórolt gyorsasági időt jelent, és egy szinten túl súlyos százezrekbe kerül a kivitelezése.
A legkönnyebben, és legolcsóbban a személyzetet lehet könnyíteni :o) Szal hajrá!

Amúgy tényleg: melyik szint, melyik osztályába készültök?
(RTE, R2, ORB?)

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.01.20. 08:49:33

@Szkotti: A nagy darab navigátornak is vannak előnyei: jobban tol autót, mint egy 40 kilós ellenfele ;) (Ezen kívül sok pozitívumot nem tudok erre mondani.) Megy az edzés, tudatos táplálkozás, de a reális (egészséges) cél nem lehet a 60 kg.) Human tuning rulez.

Lám-lám csak spoilerezni kell a sztorit: a cél ORB, az ehhez vezető út viszontagságait, vívódásait, buktatóit - persze az élmények, érzések, tapasztalatok, örömök mellett - itt olvashatjátok. (És persze ezzel egyre többet megtudtok majd rólunk is.)

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.01.20. 09:50:30

@B. Capelluti: Kerékcserénél is többet tud segíteni, mint a 40 kilós társa :D

Különben meg a férfi 100 kiló felett kezdődik, horkol és szőrös... ezért van egyre több női navigátor :D

nyjozsi2 2011.01.20. 11:50:31

@brumi86: Én megpróbáltam már kb 100 métert közösen tolni a versenyautót a 100+kg-s pilótámmal, hááát, elég gyorsan belefáradt...

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.01.20. 12:02:48

@nyjozsi2: én toltam már az idei emberemet egy tonna feletti autóban jégen hegynek felfelé egyedül a rajtig. Mit mondjak volt egy kis lemondás a hangomban a gyorsasági első pár kanyarja alatt...

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.01.20. 13:47:01

@B. Capelluti: csak nem Mikulás rallyn Vigántpetenden???

Szkotti 2011.01.20. 15:23:19

@brumi86: Várjál, emelő emeli a kocsit, nem a navigátor :o)

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.01.20. 16:29:28

@Szkotti: Jogos :D De pl. a kereket elő kell venni. Láttam már olyan navigátort, akinek nagy nehézségek árán sikerült csak!
20 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása