A raliversenyzés pénzbe kerül. Sok mindentől függ, hogy mennyi lesz a végszámla, de hogy pénz kell hozzá, az biztos. Nosza, kezdjünk el virtuálisan költeni!

A tervek szerint a 2011. évi ORB (Országos Rallye Bajnokság) 7 futamból áll majd. Vegyük elő a kockás füzetünket, és kalkuláljunk, mi kell ahhoz, hogy mind a hét műsorfüzetben szerepelhessünk. (Az egyszerűség kedvéért azzal számolok, hogy egy meglévő egyesületben versenyzünk, ez ugyanis jelentősen olcsóbb, mintha sajátot gründolnánk, és, mint látható lesz, minden fillért be kell osztani.)

Először is, kell versenyzői licence. Ennek előfeltétele a sportorvosi engedély (láma vagyok, nem találtam meg az árát, de azt többfelé is, hogy nem árt időpontot foglalni), szabályismereti vizsga (8000 Ft/fő), valamint licence díja (pilótának 32 500, navigátornak 23 000). És az éves balesetbiztosítás 6000 Ft/fő díját ki ne felejtsük!

A versenyek nevezési díja az MNASZ díjtételei szerint 181 250 Ft/verseny (ez nagyságrendileg megegyezik a Jänner Rallye 650 eurós nevezési díjával). Ehhez jön még a kötelező verseny-felelősségbiztosítás (a sima nem elég, kell a kiegészítő), valamint az extrémsport-biztosítás. (Ez nem kötelező, de a versenynaponkénti körülbelül ezresen szerintem nem éri meg spórolni, mert egy ficam kezeléséért is fizetni kell, ugyanis a rali veszélyes sport...)

Sokat autózunk verseny előtt és után.

A közzétett, ideiglenes versenynaptár szerint 4 sima bajnoki futam Magyarországon lesz, ezek helyszínére a versenyt megelőző hétvégén is elmegyünk pályabejárásra. (Számoljunk átlagosan 200 km-es távolsággal, ez versenyenként 2x2x200 km.) A két tervezett külföldi futam messzebb van: Waidhofen a.d. Thaya úgy 360 (oda-vissza 720), Arad pedig 275 (550), de itt feltehetőleg a verseny előtti napokban lesz a pályabejárás, így elég egyszer odamenni. A pécsi IRC futam esetében is ugyanez lehet a forgatókönyv, így itt is egy úttal számolunk.

Bajnoki futamonként a gyorsasági össztáv körülbelül 160 km, és mi a lehetséges elvi maximumból, 4-ből írunk fel minden pályát. Mivel legalább egyszer az összekötő útvonalon is végig kell (illene) mennünk, illetve a felíráskor a gyorsasági szakaszok elejére is vissza kell jutnunk, célszerű, ha legalább a verseny össztávjának a másfélszeresével számolunk. Nem hiszem, hogy nagyon elrugaszkodnánk a valóságtól, ha erre 600 km-e számolnánk (ennél kevesebből csak varázslók tudnák megoldani). Ez összesen mintegy 12 000 km! Ha APEH-normával számolunk, egy olcsó 1,6 dízel pályabejáró autóval, 350 Ft-os gázolajjal, ez 281 400 Ft lesz. (Hol van ez attól, hogy típusazonos, becsövezett, tréleren szállított, igazi "recce car"-ról beszéljünk, amelynek fenntartási költségei ezt messze meghaladják.)

(Kép innen. A félreértések elkerülése érdekében annyit elárulhatunk, hogy nem ebben a típusban, de még csak nem is ebben a géposztályban gondolkodunk - bár ez is csak a megfelelő ajánlattól függ -, mindössze ez a kép világít rá arra, hogy jobb helyeken mit értenek recce car alatt...)

 

Futamonként számoljunk 5 éjszakát, és naponta és fejenként 10 000 Ft-ot szállásra és ellátásra, vagyis összesen 700 000 Ft-ot. (Ez azért elég fapados, már-már csöves megoldást feltételez.)

Laktunk mi már versenyen olyan panzióban, ahol a szobákban az ágy felett tükör, a bíbor színű étterem közepén pedig rúd is volt. Gondolom a funkcióváltás után(?) nem volt idő átalakítani...

(A kép innen, bár a linzi Park Hotel nem ilyen árfekvésű)

A fenti elnagyolt becslést a 2 000 000 2 500 000 [a sujtóhubáért elnézést kérünk] számsorral lehet a legjobban jellemezni. (Többen azt mondták, hogy mágusok vagyunk, ha csak 20%-kal lépjük túl ezt az összeget...) És akkor még egy métert nem mentünk a versenyautóval - sem versenyen, sem teszten. Nagyságrendileg tehát ennyi pénzre lehet szükség ahhoz, hogy minden ORB futamon ott lehessen a versenyzőpáros. (Ebben sem a család/feleség/barátnő, sem pedig a szponzorok, de még a csapat utazási-, szállás- és egyéb - ruházat, catering stb. - költségei sem jelennek meg! Ők pedig  - ki-ki képességei szerint - akár jelentősen is megdobhatják a költségeket.)

(A Rallye2, az RTE, a Sprintsorozatok ennél lényegesen olcsóbbak: alacsonyabb licence díjak, alacsonyabb nevezés, sokkal rövidebb össztáv, egynapos, vagy egyhétvégés versenyek, ráadásul a védőfelszerelésekre vonatkozó szabályok is kevésbé rigorózusak. A külföldi bajnokságoknál is igen nagy különbségek vannak a nevezési díjban és egyéb költségekben...)

Mi volt a "legvadabb" hely, ahol versenyen aludtál? És a legkülönlegesebb autó, amivel pályát jártatok?

Címkék: költségek orb

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr562563231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rend78 2011.01.20. 10:47:25

Miskolc Rally 2008 Pályabejárás 1400km!
1.3 swift pályabejárási normáit nem tudom (10-12 liter), de a benzin költség 60e volt!!!

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.01.20. 10:56:23

@rend78: az 1400 km abszolút hihető! Sok mindentől függ a pályabejárás hossza: idő, gyorsasági szakaszok száma, egymástól való távolsága, etapok hossza, elkrülő utak, helyismeret stb. (A kalkuláció egyébként tudottan optimista, da az nagy biztonsággal kijelenthető, hogy ennél a 600 km-nél még a legoptimálisabb esetben sem lehet rövidebb.) És igen: a pályabejáráson nem az APEH üzemanyag-normái szerint fogyaszt az autó...

Papírtigris 2009 Bt. 2011.01.20. 11:47:24

A sportorvosi vizsgálat nem kerül pénzbe, ha van TAJ kártyád és a Sportkórházba vagy a kijelölt megyei sportorvosi rendelésere mész. Ezért nem találtál róla infót. Nem vagy láma. :)))) Lááámaaaa. "Egy ideg vagyok" :)) Ha magánorvoshoz mész, már más tészta.

Csak várd ki, mire bejutsz a Sportkórházba... szóval ez a része nem kerül pénzbe, kipipálva. :))) Vagyiiiis... az idő is pénz...mire bejutsz.. :)))))))))

www.sportorvos.hu/sportorvos/20090127/orszagos_sportegeszsegugyi_halozat/

nyjozsi2 2011.01.20. 12:09:38

@Papírtigris 2009 Bt.: Sportkórház, erősen rendelési időn kívül (este 7 felé)

Papírtigris 2009 Bt. 2011.01.20. 12:48:09

Most felhívtam őket, hátha változott valami. A cuki betegfelvevő hölgy rámripakodott, hogy "Méééééé kéne fizetni????!!! Van TAJ kártyája, neeeem?" úgy legyen. :)

nyjozsi2 2011.01.20. 13:09:19

@Papírtigris 2009 Bt.: OKOK, de mivel munka miatt csak rendelési időn kívül tudtunk menni, ezért asszem jogos volt a 4 pénz a doki részéről

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.01.20. 13:14:23

@Papírtigris 2009 Bt.: @nyjozsi2: alsó hangon egy Suzuki áráról beszélünk. Jó dolog a precizitás, meg ott kell meg fogni a pénzt ahol lehet, de ezt az alaposságot egy kicsit túlzásnak tartom ;)

nyjozsi2 2011.01.20. 13:22:35

Pályabejárós kocsi
Agyig megpakolt már akkor majdnem 15 éves Peugeot szervízbusz - mivel a pályabejáró kocsi megállt.
Honda Civic 1.5 automata váltóval!, a pilótám szerette, de a végén mindig menni kellett egy kört a versenyautóval, hogy visszaszokjon a váltásokhoz.

Szállás
Miskolc, kollégium a börtön mellett. 3 nap után pontosan tudtuk melyik rab miért van bent, mennyi gyereke van, azok hogy vannak, a családban milyen események voltak, az ügyük hogy áll - köszönhetően a bekiabálással kapcsolatot tartó családtagoknak.

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.01.20. 13:44:25

Eléggé durva, hogy egy új autó elmegy csak az alap költségekre...

Szállás:

Kempingben csótányokat le kellett söpörni az ágyról, meg néhány fülbemászót ki kellett nyírni. Ezzel még nem is lett volna semmi baj, DE a kemping területén esküvő is volt, így nem sikerült aludni egy óránál többet. Másnap mindenki friss volt és üde...

ommm 2011.01.20. 15:05:16

Sprintet kell nyomni, ez most már biztos. A versenyenkénti 180 ezres nevezési díj - szerény rálátásom szerint - erősen rablás kategória.

nyjozsi2 2011.01.20. 15:14:11

@ommm: Árnyalja kicsit a képet, hogy egy magyar bajnoki címért vagy egy bokorugrató területi sprintverseny medáljáért akarsz-e versenyezni.
Több, mint 8 éve megyek több-kevesebb rendszereséggel a horvát rallye bajnokságban, visszaemlékezve 100-200 euro volt a nevezés, mondjuk az INA Deltára több, de az ERC futam, ám ha megjelentél és elrajtoltál, akkor rendező visszaadta a nevezési díjat. Ja és egy géposztály 2. helyért kaptunk 300 kuna pénzdíjat, no meg időnként benzint hordószámra, majd minden verseny előtt fogadás az indulóknak. Na szóval lehet, hogy kevesebben vannak meg innen nézve mögöttünk járnak, de hogy a versenyeik a versenyzőkről szólnak, az biztos!

skorpantó 2011.01.20. 15:47:20

@ommm: Bizony jól látod!Ezerszer jobb hangulatú versenyek mint az ORB.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.01.20. 15:52:13

@ommm: @nyjozsi2: a sprintnek is megvan a maga varázsa, sőt vannak igen komoly sprint sorozatok, ezért nem bokorugratóznám le egyiket sem.

Egyébként sajnos már a horvátok sem adják ilyen olcsón magukat. (pl: a tavalyi Croatia Rally - ERC futam - privátoknak/amatőröknek előnevezve 1.000,- EUR volt. 2009-ben Porec-ben még 1.500 HRK (52.500 HUF) volt a nevezés. Sajnos frissebbet nem találtam. Valaki? Legfeljebb majd jól megkérdezzük Szilágyi Janit, ő úgyis ismeri a horvát bajnokságot)

nyjozsi2 2011.01.20. 15:58:48

@B. Capelluti: Akkor az a Porec nem volt 200 euro, az INA-n meg visszakaptuk a nevezési díjat az első nap végén, igaz hogy kunában :-)

OKOK, nem bokorugrató, de azért mégse emlegessük egy lapon a nemzeti bajnoksággal

skorpantó 2011.01.20. 15:59:54

@nyjozsi2: "Árnyalja kicsit a képet, hogy egy magyar bajnoki címért vagy egy bokorugrató területi sprintverseny medáljáért akarsz-e versenyezni" Háááát ott voltam a tavalyi MNASZ díjkiosztón.Akkora helyen voltunk,hogy max. egy érettségi talákozó fért volna be.Ez még hagyján de az örökös rallye bajnokaz MNASZ elnöke kb félidőben érkezett paréj részegen,majd elmakogott két és fél mondatot.Köszönjük a megtiszteletetést!

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.01.20. 16:05:56

@ommm: Jut eszembe: nem tudnál aktuális szlovák tarifákat (nevezési díj) mondani?

nyjozsi2 2011.01.20. 16:06:59

@skorpantó: Mégis csak magyar bajnok lett a győztes és nem egy sokadik sprintkupa nyertese.
De igazad van, többek között az ilyenek miatt is mentünk inkább külföldön, a horvátoknál rendszeresen

feketenap · http://www.zoldszempont.hu 2011.01.20. 16:09:39

Ha egy szezont kihagyok, lesz két milkám?

Jamesblond 2011.01.20. 16:34:07

Ú bakker ezt nem is tudtam hogy ilyen drága. Tehát ha húsz versenyző indul, az itt-ott 4 milla. Anyiból már ki lehet telepíteni egy sátrat meg egy időmérő fotocella cuccot. Plusz reklámbevételek, stb... A nagy nevezési díj itt is inkább árt a ralinak. Másfél millából/év azért sok minden kitelik. Pl van plusz 3-4 garn új gumi amit szét lehet gyakorolni... A ralikrosszt meg sprintet is nagyon szeretem. Utóbbiaknál azért kisebbek a tételek. De: Azokat akik versenyezni mennek illene ingyen engedni, mert a kocsit ők viszik, meg ők mennek 1000-rel keresztbe a 100.000 Ft-os gumikon. A belépő jegyekből, meg a szponzorokból kellene tudni megoldani a dolgokat. Mert már ha ilyen összegekről beszélünk egy szép helyen lévő (pl Eger) versenyről nyomhatnának egy élő televíziós közvetítést, (pl F1) így népszerűsítve ezt a sportot. Meg mernék esküdni a következő alkalommal sokkal többen váltanának jegyet. Nincs elég rekláma a ralinak ma nálunk. Rengeteg fan van, aki nem is tudja hogy az. Ki lehetne hozni az állatot rengeteg emberből és járnának ralira. Erre is törekedni kellene. (De én laikus vagyok persze, nem látok bele a dologba)

Szkotti 2011.01.20. 19:36:36

A távolságok becslésénél nyugodtan lehet bőnyállal felfelé kerekíteni, pl. ha nem a versenyiroda szomszédságában sikerül szállást foglalni, akkor kocsizás szállás-adminisztratív-gépátvétel-szállás viszonylatban, csak például.
A szállások tekintetében szerintem a versenyközpontok melleti falvakban lévő vendégházak a legjobbak (bár ki mit preferál).

A kikalkulált összegeket szerintem is nyugodtan lehet egy 1,2-es szorzót alkalmazni, az talán betakarja a végén.

don't 2011.01.20. 20:27:50

lesz kis idom,elkezdem sajnalni a rallyeversenyzoket./lehet sirok is.../

1977unicum 2011.01.20. 21:16:13

zala rallyn sátorba mint utolag kiderült egy csalános közepébe egy kis lankás domboldalon valamikor régen volt vagy 10 éve már ha nem több . ja és miskolc rallyn kánó településen a körjegyzőség udvarán Vancello barátommal!!

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.01.20. 22:43:56

@Jamesblond:
"Tehát ha húsz versenyző indul, az itt-ott 4 milla. Anyiból már ki lehet telepíteni egy sátrat meg egy időmérő fotocella cuccot. Plusz reklámbevételek, stb... "

Azért ez nem ilyen egyszerű. A rendezőnek is eléggé nagy befektetés egy verseny megrendezése: szövetség felé fizetni, engedélyekért fizetni, sportbírókat, pályabírókat kifizetni, mentők, rescue-k stb.

McK (törölt) 2011.01.20. 22:49:39

Korrekt összefoglaló,de sztem kicsit optimista.
Mindíg jön valami,a szervízautó defektjétől a nagyon gyorsan szaladjuk alkatrészért című előadáson át a ellopták az emelőnket-ig minden..
Ezek kalkulálhatatlan költségek.
De sajnos léteznek..
Kifejezetten komálom,hogy kicsit olyan részével foglalkoztok,amivel más nem.
Személy szerint nagyon unom a szotyizós kritikusokat,akik a partoldalból nagyon tudják.
Tán,ha egy ilyet elolvasnak,kissé máshogy látják..

McK (törölt) 2011.01.20. 22:50:50

@don't: Igazán köszönjük,hogy ennyire szíveden viseled a sorsukat.

Grafikuszoli 2011.01.20. 23:23:30

Ralitúra idei utolsó futamán - Szendrőn - kicsit más költségvetéssel dolgoztunk, mint ez a példa:

- Kétszemélyes ralicsapat: sofőr-csapatvezető-szervizfőnök (ez öcsém) illetve navigátor-versenymérnök (ez jómagam).
- Szállás Miskolcon anyóséknál
- Öcsém a Suzukira felpakolt négy utcai gumit, a versenyre szántakat pedig bepakolta a cső közé meg a navigátorülésre, aztán Debrecen mellől lábon érkezett. Szendrőn felraktuk a versenygumikat, aztán a versenykocsival úgy, plafonig megpakolva leparkoltunk a versenyközponthoz.
- Recce car az utcai Hyundai-om volt, először beugrottunk vele egy gumishoz a holnapi kerekeket felnire húzatni, aztán felírtuk a pályákat. Majd a gépátvétel előtt mindent átrámoltunk bele a versenykocsiból.
- Estefelé versenykocsi a parc fermé-be, mi pedig a gumikkal, emelőkkel, egyéb cuccal vissza Miskolcra. Ekkor már a Hyundai nem recce car volt, hanem szervizbusz (Accent egyébként).
- Másnap reggel beálltunk a lomokkal a szervizbe. Előzőleg kértük, hogy a faluhoz legközelebbi helyet kapjuk, így aztán úgy nézett ki a szerviz, hogy először a széria Suzukik, aztán egyre komolyabb technikák, majd Ladák, BMW-k, Mitsuk, egyre nagyobb szervizsátrak, végül pedig a Hyundai-om, benne a szerszámok, gumik kockás pléddel letakarva...
- Innen alig fél óra séta overállban, és már mehetünk is a parc fermé-be a kocsiért és indultunk az első szakaszhoz...

Aztán valahogy mégsem maradt egy új Suzuki ára egyikünk bankszámláján sem év végére... :)

vancello · http://vancello.hu 2011.01.21. 00:34:04

@1977unicum: Kánói körjegyzőség komoly volt, de bármikor mennék megint. :D
Ami még emlékezetes szállás volt, az az árpádtetői gyorsasági, Gilice panziótól két kanyarral feljebb, éjjel sátrat állítva. Reggel vettem észre, hogy használt óvszerek között aludtam.

hofi601 2011.01.21. 00:48:50

@Jamesblond: Ha minden olyan egyszerű lenne, ahogy írod...
Előrebocsájtom, hogy nem kell sajnálni sem a rendezőket, sem a versenyzőket. Egyet sem tudok, aki kényszerből csinálná.
Kívülről persze mindig minden könnyebb. Szponzorok mindenhol vannak dögivel, simán fizetnek mindent. "ha húsz versenyző indul, az itt-ott 4 milla. Anyiból már ki lehet telepíteni egy sátrat meg egy időmérő fotocella cuccot." Persze és simán futja belőle annak a 2-300 embernek a bérére akik a pályák szélén állnak, a rádiót is ingyen adják. A mentősök és rendőrök is odavannak a hétvégi melóért, jófejségből csinálják. A közútkezelő is imádja, ha szétb****ák az útpadkákat, és felhordják sárral murvával az utat, a környezetvédők, erdészek is tárt karokkal fogadják a partoldalba szemetelőket, és ezért ingyen adják át ők is a területeiket. Visszaállítani pedig semmit sem kell. A "Plusz reklámbevételek, stb..." meg vastagon fedezik az MNASZ-nek fizetendő díjakat, sportbírókat, ellenőröket, kinyomtatott itinereket és egyebeket, amiket kihagytam.
De mondom: ne sajnáljuk őket, nem kényszerből csinálják, nyilván keresnek rajta. De hát ki az aki nem azért dolgozik, hogy pénzt kapjon érte?
"Azokat akik versenyezni mennek illene ingyen engedni..."
Ugyan már!
"meg ők mennek 1000-rel keresztbe a 100.000 Ft-os gumikon"
Azt a kettőt, aki valóban így megy, lehet, hogy én is elengedném ingyen. :)
"A belépő jegyekből, meg a szponzorokból kellene tudni megoldani a dolgokat."
Nyitva a lehetőség, mutasd meg! Ahogy leírod, ez egy tuti biznisz, hajrá!
"nyomhatnának egy élő televíziós közvetítést, (pl F1) így népszerűsítve ezt a sportot."
Van 1-2 bökkenő. Egy raliverseny (pl. az Eger), kb. feleannyi versenykilométer, mint egy F1 futam. DE! Valahogy az F1 300km-ét sokkal könnyebb bekamerázni, minta rali 150-ét. De ajánlanám neked, hogy egy San Remot kamerázz be. 2-3000 kamera elég is lesz egy élő közvetítéshez. Aztán: az F1-ben látod, ki hol megy, mennyivel van a másik előtt/mögött. A rali nagyon más: mindig egy autót látsz, lesed a gyorsasági eredményeket, osztol szorzol, szinte soha nem látod pontosan hogy állnak.
Tévhit, hogy ez ebben a formában olyan sok embert érdekel, mint az F1. Az egyszerű (bocsánat a jelzőért) néző mit lát? Mi az amit elvár? Mi szórakoztatja?
A legalját, csak a bukások, esések, autótörés, vér, halál.
A kicsit műveltebbeket a "kilinccsel előre" bármi áron. (Ha egy hátulhajtós a kigyorsításon rárúg a gázra és picit ellenkormányoz, már őrjöngenek. Pedig...)
Az igazán műértők között is megosztottság van. Van aki csak azt ismeri el, aki ing-gatya leszakad stílusban autózik a határ közelében, van aki azt is, ha Asisan (aki nem érti, nem baj).
Nincs egység, hogy ki mit szeret.
És hidd el, szinte lehetetlen közvetíteni. Egy 20 km-es gyorsaságin egy időpillanatban 10-12 autó van egyszerre pályán, mindegyik másik kanyarban. Melyiket mutatod?
"Meg mernék esküdni a következő alkalommal sokkal többen váltanának jegyet." Te se nagyon voltál még ralin: milyen jegyet? Prológra? A bohóckodásra? Vagy parkolójegyet?
"Rengeteg fan van, aki nem is tudja hogy az. Ki lehetne hozni az állatot rengeteg emberből és járnának ralira. Erre is törekedni kellene." Meg a világbékére, arra is. Meg hogy ne legyen szegénység. (Bocs.)
"(De én laikus vagyok persze, nem látok bele a dologba)" Ahhoz képest elég jól megmondtad hogyan kellene ezt csinálni. :)
Ne érts félre nem akarlak bántani, de nagyon nem vagy képben. A rali egy gyönyörű sport, de nagyon-nagyon összetett és bonyolult. Nem annyiról szól, hogy ki mennyire tudja lelógatni egy kanyarkijáratban. Rengeteg taktika van benne. Neked nézőként is sokat kell tanulnod ahhoz, hogy megértsd - mert látni nem elég - melyik versenyző melyik manővere, kanyarvétele volt jó és melyik kevésbé.
Nem mindenki találja meg benne a szépséget. Én is próbáltam már sok embernek magyarázni nem mindig sikerült.
És még egy dolog: sajnos kevés versenyző van, akiért tényleg érdemes kimenni, vagy akár TV-közvetítést nézni. Helyesebben nagyon-nagyon kevés olyan versenyző van, aki tényleg magas fokon műveli ezt a sportot, és a megfelelő háttere is megvan hozzá. Csakis úgy lehet a határ közelében autózni, a versenyzői tudás maximumát nyújtani, ha közben nem kell "forintra váltani a féktávokat", ha belefér egy (vagy 2, vagy 3...) TK. Ha nincs meg az a háttér, ha nem tudsz rengeteget tesztelni, ha nincs pénzed az új alkatrészekre, az új gumikra stb., nem fogsz tudni 95%-on sem menni. És ezt már a néző is észreveszi. És meg is jegyzi...
Nem folytatom, így is gigahosszú lett. Pedig mennyit tudnék még írni...

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.01.21. 07:02:06

@Jamesblond: Abban egyetértek Veled, hogy ráférne a magyar ralisportra egy adag népszerűsítés.
@hofi601: Az előző posztban volt némi szó a féktáv alkatrészre átszámított métereiről, és ennek az egészre gyakorolt hatásáról. Hasonlóan látjuk a kérdést.
@Grafikuszoli: ezt nehéz lesz überelni! Ti Pufin lekvárt esztek? Csak az adhat ennyi erőt, és mindent lebíró akaratot!

nyjozsi2 2011.01.21. 08:48:55

Off - Közvetítés téma
Meg kell nézni tegnap-ma a Monte-t az Eurosporton. Profi technika, nincs 1000db kamera ellenben minden kocsiban van legalább 1. Folyamatos részidőméréssel és profi kommentátorral (tegnap a két utolsó gyorsot PG Andersson szakértette). Szerintem megoldották a kérdést.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.01.21. 09:03:18

@hofi601: @brumi86: @Jamesblond: A nagy nyomásra tekintettel olvashattok majd arról is, hogy milyen költség elemekkel és akadályokkal kell egy verseny rendezőjének megküzdenie.

arconfosom 2011.01.21. 09:12:27

Ez Petter Solberg egyik saját autója, sosem volt rendes 'rece car', csak hobby autó

Grafikuszoli 2011.01.21. 09:22:03

@B. Capelluti: Ha Pufin lekvárt ennénk, akkor talán nemcsak erő és mindent lebíró akarat lett volna, hanem pár kényelmi kiadás még belefért volna a költségvetésünkbe. :)
Úgyhogy innen is üzenem a Pufin lekvár hazai képviseletének, hogy nagyon szívesen képviseljük őket az idei szezon során a postban szereplő összegért cserébe! :)

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.01.21. 09:22:26

@nyjozsi2: Jó lenne megoldani a közvetítést, de sajnos nagyon sokba kerül. Remélem azért az Eurosport lát abban üzletet, hogy a Mecsek rallyt élőben közvetítse...

@B. Capelluti: Köszönjük :)

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.01.21. 09:27:14

@Grafikuszoli: hidd el, mi is! ;) (Kincs, ami nincs megvan?)

Jamesblond 2011.01.21. 11:41:28

@hofi601: Hú ez igen!:) Bevallom (be is vallottam az előbbiekben is) nem értek hozzá tökéletesen. Főleg miután elovastam amit írtál, na akkor jöttem rá mennyire nem. Járok ralira (amikor tudok) látok egy indítósátrat, szalagot a kanyarokban, néhány "mellényest" a pályán, mentőt, meg még pár nekem apróságnak tűnő dolgot. Nem hittem ilyen veszett drága és biztos az általad felsoroltakon kívül is vannak még költségek mivel írtad van még... De: És ez egy nagy betűs DE: Ha pl a SPORT-1-2 (még Debrecennek is van) közvetítő kocsija egy évben rengeteg olyan kézi-kosár-foci meccset rögzít ahol üres kilátók vannak és otthon is csak a család nézi, miért nem lehet kiállni pl egy prológra? Igen az nem az igazi rali, de tessék: Egyszerű közvetíteni mint egy kézimeccset. Kell még egy "hang" (kommentátor) aki hiteles és vagány és jópofa. Biztos van, csak a ralinak ki kell fizetni a közvetítő kocsit, operatőröket, adásrendezőt, technikai személyzetet, stb... Hogy drága-e? Ha a kisebb városok sporteseményyeit is rögzítik, annyira nem lehet vészes. Szóval igazad van hogy minden drága, de a rali rendezőségétől nem is látok hajlandóságot hogy "reklámra" áldozzanak. Pedig a rali reklám nélkül... És nem az a reklám hogy felteszik a matricát. Az a reklám, hogy sok ember látja azt a matricát pl otthon is. A másik egy hosszabb szakasz TV-s közvetítése: Hát nyilván úgy kell engedni a kocsikat, hogy az jobb legyen, "közvetíthetőbb" legyen. Nem úgy értem hogy csak egy autó legyen pályán, az már az adásrendező dolga miért melyik autó látható az otthonokban. Meg lehet oldani, csak hozzáértőt kell odaültetni. San Remo meg nem nálunk van, ott helikopterekkel közvetítenek. Nem kell mindenhová kamera, egy kosaras autóval pl nagy távot be lehet látni, meg a részidők mutogatásával lehetne látni milyen szoros a verseny. Így izgalmat keltve a nézőben. Egy évben egy versenyt minden képpen meg lehetne csinálni közvetítés szempontjából igényesen (nem az összefoglalókról beszélek amik jók is). A falusi focista is "kamerás" meccsen felszántja a pályát. Lehet a versenyzők is gorombábbat mennének ha tudnák sokan nézik őket. Szóval úgy érzem, a versenyzők/csapatok valóban mindent megtesznek hogy indulhassanak, a rendezőség "legombolja" róluk a nagy zsét és kész. A rendezőség dolga lenne hogy összetörje magát azért, hogy minél szélesebb körben lássák a versenyeket. De amíg elég induló van (aki fizet), nekik így is jó. Szóval az a lényeg, az átlag ember keveset hall a raliról: Például én csinálnék egy promo-t: Pl Eger ha már ez került szóba: Kiállítanék egy mikrofonos embert, aki egerről, a történelmi belvárosról, a dombokról, borról, túristákról mondana néhány mondatot, majd hozzátenné ezen a festői tájon kerül megrendezésre a XY Eger rali. Pár "pilóta" is megszólalna tetszik-e neki vagy sem, stb... Pályabejárás, a versenyzők által izgalmasnak mondott szakaszra feltétlenül kamerát tennék, stb... Nagyon szépen fel lehetne kommunikálni, pont mint a WRC-ben, stb... Szóval rajongani kellene picit. Mondjuk legalább annyira mint én. Mégegyszer hangsúlyozom, igazad van, nem látok bele a raliba, én pont a közvetítések világába látok bele picit.

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.01.21. 11:59:02

@Jamesblond: Volt már Magyarországon is élő közvetítés, amit a tv leadott:
- 2002 Fehérvár rally, Duna TV: racing.hu/EventVideo.aspx?esiID=1000407029
- 2006 Mecsek rally Sport1: www.racing.hu/EventVideo.aspx?esiID=1000432322

Ezen kívül voltak még internetes közvetítések is, de azok ugye nem jutnak el annyi nézőhöz.
Sajnos úgy látszik a tv társaságoknak nincs benne annyi pénz, hogy megérje közvetíteni vagy nincs rá akkora igény!

hofi601 2011.01.21. 15:50:17

@Jamesblond:
"És nem az a reklám hogy felteszik a matricát. Az a reklám, hogy sok ember látja azt a matricát pl otthon is."
Na ez sem annyira jellemző a "kis országok" autósportjára. Ez nem a VB, vagy az F1, ahol van tehetségkutatás, gondozás, a szponzorok meg a reklámérték miatt adnak pénzt.
Sajnos nem így van. Az a jellemző, hogy akinek van pénze (vagy jó kapcsolatai), és szeretne ralizni az megy. Felragasztja a matricáit, de kevésbé érdekli, hogy hányan látják. Esetleg, amikor amikor az NAV (régi nevén APEH) ellenőr megkérdezni, hogy ugyan hová tapsolt el több tíz (száz) millió forintot reklámra, akkor mutogatja a fotót a színes gyorskocsiról, hogy hát oda (is).
A magyar élmezőnyben mondjuk Janika az, aki talán tényleg a reklámbevételekből versenyzik. Ő is úgy, hogy a Pug lát reklámértéket a raliban. És a Pug hívja őt, ha menni kell, nem ő könyörög a Pug-nál. Asi még talán ez a kategória, de ő meg erre tette fel az életét. A támogatói is majdnem olyan fanatikusok, mint ő maga. Olyan matricák vannak az autóján, hogy meg sem találod a céget, akit reklámoz. Nem a reklám miatt támogatják, hanem a személye miatt. Uhh, bocsánat: ez is csak feltételezés a részemről, nem ismerem a hátteret, csak látok, és gondolkodok.
Szponzort szerezni nagyon-nagyon nehéz kapcsolatok nélkül. És nem úgy van, hogy a tehetség, meg a jó rendezvény vonzza a szponzort, nem. Az autósport sajnos ilyen, elhanyagolható számú kivételtől eltekintve. Csak nézd meg milyen cégek matricái vannak a legtöbb autón. Pl. a Synergonnak, MVM-nek, Viadomnak édes mindegy, hogy Pista bácsi látta-e a matricáját.
Innentől lutri: ha a csillagok együttállása kedvező, és van egy jókezű pilóta, jól menő vállalkozással, akkor örülhetünk mi nézők.
"De amíg elég induló van (aki fizet), nekik így is jó." Pontosan.
Egyébként addig jó neked, amíg nem látsz a mélyére. :)
Egyébként én is imádom ezt a sportot, de sajnos kezdi elveszteni a régi varázsát. Vagy csak én változtam, nem tudom. Végignézel 100 autót, és abból 5 fordul el úgy, hogy lef****od a bokád, a többi időben meg unatkozol.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.01.21. 18:52:59

@hofi601: Van igazság abban, amit mondtál, mégsem értek vele egyet. Ezer üzleti oka lehet annak, ha egy cég a színeit adja az autósporthoz. A reklámértéken túl illeszkedhet a cég arculatához, bizonyíthatja hogy a hirdető tőkeerős, hisz erre is futja, stb. Én spec. örülök, ha sok cég van jelen a magyar bajnokságban.
A ralit el kellene tudni adni, mert igenis van - nagyrészt kiaknázatlan - reklámértéke. Ezért én a hirdetőt soha nem hívom szponzornak, mert itt nem mecenatúráról, hanem üzletről van szó. Sajnos sok cégnél a reklám-kasszából fizetik a marketinges anyuka csemetéje iskolai kórusának fellépéseit, holott annak a reklámértéke (bármilyen módon elért személyek számát figyelembe véve) egy kerek számhoz (a legkerekebbhez) közelít.
Mindkettő pazarlás, mindkettőért kár.

Jamesblond 2011.01.21. 20:15:41

@hofi601: "Végignézel 100 autót, és abból 5 fordul el úgy, hogy lef****od a bokád, a többi időben meg unatkozol." Ebben is igazad van, én is így látom. Na emiatt is van az, hogy kellene oda az a kamera. mert a versenyző 4 emberért abban a bizonyos kanyarban nem fogja keresztben leszakítani a gumit a verdáról. De ha pl a túró rudi, vagy a Láng autóalk. ker, vagy a Józsi ablakfóliázó, fizetne a matricahelyért, több lenne a zsé. Minden driver ha nyilatkozik "több pénz kéne" mondat mindig van. Vagy szezon előtt mindenki az újját tördeli el tudnak-e indulni. De a rudi, meg Józsi meg a többiek akkor adnak zsét, ha látják őket sokan. De helyette van "köszi Tibi" "jövök-megyek" "paszujszél" "vérmanó" "húzni-tolni" meg ilyenek... Szóval egy Lada esetében is sok-sok milliós technikai sportról van szó, mindenkinek jót tenne ha többen látnák. Főleg hogy a TV miatt a potenciálisabb szponzorok is kedvet kaphatnak. Egy évben egy profi raliközvetítésre csak lehetne valahogy pénzt szerezni. Aztán lehet megindulna a lavina és több verseny is beleférne TV-sbe. Szóval szép a rajongásból szponzorálás, de ezek nincsenek elegen. Az üzletből szponzoráláshoz pedig széles körhöz el kell juttatni a ralit. A leglaikusabbak számára is emészthetővé, izgalmassá kell tenni. A Futam előtt 1 héttel pár reklámot benyomni, híradóban bemondatni, stb... A ralira ("nézőnek") "sztár"vendégeket hívni, esetleg holt időben őket megkocsikáztatni, stb... Aztán kamera előtt kikérdezni milyen volt... Szépségkirálynőt, különböző celebeket, hogy a pl nők is leüljenek megnézni. Ha a nagyobb csoportok képviselve vannak a ralin, azok bizony leülnek elé. Mint pl egy boxmeccsen ahol sorban ülnek celebek, színészek, politikusok... Ha pedig ők is nézik, Kovácsné sem fog semmi kivetni valót találni és ő is nézni fogja. Külön díjakat, közönség díjakat létre hozni, hogy a lassúbb autósok is kaphassanak v.mit. Pl egy 110 lovas Ladás lehet jobban örülne egy ország közönség díjának (a muslicás kilincsek miatt ugye), mint egy jó időnek a 9. helyen. Szóval a nézők hiánya miatt is kezd ellaposodni a rali. És hiába őrjöngünk 10-es 20-as csoportokban, meg integetünk, nem vagyunk elegen ahhoz, hogy a driverek behajítsák a gyeplőt a lovak közé. Sajnos a ralidrivereknek nem jut elég erkölcsi dicsőség, pedig qrvára megérdemelnék mert ők mennek 1000-rel a döcögős úton a fasorban... Többen kellünk a ralihoz. Ennyi. Sok-sok laikus, a kevés szakértő közé. A soproni sörgyár is támogatja a focit, mert a táblájuk látszik a TV-ben. A Cola is, meg másik 1000 csak olyanokat szponzorál, akik a TV-ben időről-időre feltűnnek... Az F1 után a rali következik rangsorban, nem lenne övön aluli reklámozni senkinek benne. Csak a ralinak ki kell nyitni a kapuit, hogy befolyhasson a zsé. De mondom: amíg behordják, nem fog változni semmi. Ugyanis a rali "bábái" is csak az üzletet látják. Fillér kockázat nélkül minél többet megtartani nehezebb időkre. Csak a nehezebb idők miattuk is vannak. Tehát: A csapatok kilincselnek lóvéért, összeszedik, csinálnak autót, tesztelnek, versenyeznek, odacsődítik a nézőket, stb... A "bábák" a versenyzőktől meg az emberektől beszedik a pénzt, 1 telefon a mentőnek, 1-2 a rendőrségnek az útzárért, a többit 1 nap alatt a személyzet megcsinálja. Két verseny között a versenyző gyakorol, fejleszt, költ, stb... A "bábák"-nak pedig a hírverésen kellene gőzerővel dolgozniuk. Ehelyett a laikusok, a helyi újságból tudják meg hétfőn, hogy tőlük pár km-re az elmúlt 7végén verseny volt. Ez szokott lenni! És ez egyik versenyzőnek sem róható fel. Ők mindent megtettek ami a csövön kifért... Bocs ha hosszú lett és kösz ha végig olvastad. Bár a mi kettőnk eszmecseréjétől még nem hinném hogy sok minden változni fog:)

Jamesblond 2011.01.21. 21:17:23

@brumi86: Szia igen. A dátumokból látszik hogy egyszer-egyszer megpróbálták. Nyilván be kellene feccölni egy sorozatra. Pl az év utolsó 3 futamát közvetíteni, ahol már izgalmas a helyezések miatt. Ja és egy nagyon profi hangulat emelő "őrült" kell a mikrofon mögé, aki a mai trendnek megfelelően "eladja" Marika néninek is a "produkciót". Na ilyet nehéz találni, a kereskedelmi csatornák tele vannak celebekkel akik szépen billegetik magukat a színpadon, felkonfolják a következő "sztárt" és kész. A másik szakértő csapat a TV-knél a focikommentárok, szóval autós vonalon nem rózsás a helyzet. Aki pl fejből nyomná hogy:"kedves nézőink 1986-ban ezen a pályán dőlt el a magyar bajnokság eredménye Ranga L. - és F. Attila között..." Ugye hogy nehéz ilyet találni?!:) Aki meg tudja, beszélni nem biztos hogy tud. Gyönyörű sport a rali. De Te is valami nagy fan lehetsz, ha tudod ezeket a dátumokat!;) Szóval a TV-knek is jobban kellene érdeklődni. Ugyanis látjuk az üres stadionos meccseket, Balázs, Mónika, Joshi, színvonalú műsorokat, sztárcsinálókat amik szereplői az éneklésen kívül a világon semmihez nem értenek (tisztelet a kivételnek). A nem kereskedelmiken is bőven vannak felejthető műsorok amik helyén a rali üde színfolt lenne. És ha 2002-ben meg tudták oldani, azóta a technikai fejlettségben eltelt majd' 9 év. Menne az ma is. Csak valakiknek akarni kellene. Az operatőrök és a személyzet a TV részéről havi fizuért dolgozik, annak nem lenne nagy érvágás ha egy hét végén a fiúk pl nem egy üres stadionban vennék fel a meccset, hogy "legyen valami a TV-ben". A ralit emberközelibbé kellene tenni, a versenyzőket kellene "közkinccsé" tenni, megszerettetni őket az átlag Bandival, aki pl még mindig Ladával jár. Nem lenne nehéz, mert legtöbbje jópofa vicces mosolygós ember a pilóták közül. Egyszerűen nem fér a fejembe miért kezelik a ralit ennyire mostoha gyermekként.
A csatornák indítanak különböző show-kat, készítenek sorozatokat, vásárolnak jogokat külön féle műsorok felvételére, gyártására. Bizony sokszor deficit lesz a vége. El kell tudni adni mindent. A ralihoz érteni kell. Vagyis az autókhoz. Ismerni kell a tuningkirályokat az országban, a versenyzőket, mindent. Profi hang kell hogy jöjjön a TV-ből. Ha nem hiteles és a kommentár amatőr, bárki is üljön a mikrofonnál, nem lesz hosszú életű a dolog. A nézők kezdeti kíváncsiságát nem fogja tudni "rajongássá" betonozni. Ugye a legnehezebb dolog a nem csúszó-mászó autókról való "tájleírás", miért jó az úgy. "Az a baj, ha nem csúszó-mászó autót akarok, Hungaroringre megyek..." mondják sokan. Tehát egy nagy varázsló kellene a mikrofonhoz és zsonglőrök (amikből szerencsére nincs hiány) a kamerák mögé, ugyanis a kamerán keresztül lassabnak- és gyorsabbnak is lehet látni dolgokat... (de ez már egy másik zene) Szóval kellene egy fan TV-s csapat aki ezt az egészet tudja tálalni. M.országon egyébként veszett jó (hozzáértő) operatőrök vannak, ellenben a képernyőn lévő "banda"... hát nem mondok semmit. Természetesen autós viszonyban értve. Ja, Kővári Barna. De élő példa a Totalcar is. Pár műsor után anyám elkezdte fejben tartani, hogy szombat dél, TC!!! Addig soha nem érdekelte egyik autós dolog sem. Azóta rengeteget tanult a kocsikról. Szerinte kell is, mert amikor az ember elkölt több millt autóra, legyen más sejtése mit miért választ. Először csak vasalás közben lett figyelmes a két mókás fickóra, milyen felfogásban milyen autókat mutogatnak. Pl a Skoda amilyen nekünk is volt. Majd' kiugrott a bőréből, ebéd alatt gáz elzár, mindenki kuss, fél órát kibírunk még:) attól a pillanattól a TC szent írás lett nálunk (is). Pedig azelőtt már évtizedekre visszamenően láthatott volna autós magazinokat. Soha egyet nem nézett meg addig. Szóval a ralival nagyon kellene valamit kezdeni, mert azok akiknak beleölik az energiájukat, messzebbre el kellene hallatszani.

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.01.21. 21:30:56

@Jamesblond:
Volt régen a RallyeTV (pl: video.racing.hu/rallyetv_2004_mecsek ). Egy ilyen műsor kerülne egy nézett csatornára (rtl klub vagy tv2), akkor elindulhatna valami... (bár lehet, hogy azért gondolom így, mert imádom ezt a sportot és leköt minden ilyen műsor).

Grafikuszoli 2011.01.22. 12:21:30

Elgondolkoztam én is a közvetítés lehetőségein - persze abszolút nem szakmai szemmel, csak az ésszerűség határain belül. Egyébként a tegnap esti élő Monte is adott egy kis ihletet.

A rali nyilván nehezebben követíthető műfaj, mint bármilyen pályaverseny, úgyhogy az útvonalat is úgy kellene alakítani, hogy a tévések keze alá dolgozzon. Alapesetben simán megesik, hogy valahol trélerezni kell, neadj'isten megsérül valaki, etap lesz, meg egy óra csúszás, aztán az utolsó gyorsasági egy zergeb*szta ösvény a sűrű csalitosban. Ralira ideális, de aki ezt bekamerázza és eladja a tévének, az ember a talpán!
Mondjuk a Miskolc ralinak lehetne az utolsó gyorsaságija egy királdi körgyors, vasárnap, forma1-es időben, de nem forma1-es hétvégén. Előtte valami hosszú szerviz és gyűjtő, így egyrészt nem lenne csúszás, másrészt lenne idő állapotba hozni a leharcoltabb vasakat is (nem vészvillogózna a mezőny tekintélyes része), harmadrészt interjúkra is lenne idő (mindenképpen arcokhoz kell kötni a színes kocsikat, hogy a laikust is lefoglalja).
A királdi kört szerintem 6-8 helyszínről egész élvezhetően meg lehetne mutatni. Az eleje kapna belső kamerát is, később pedig a körjelleg miatt átlag 30 másodpercenként jönnének az autók, ami már elég mozgalmas. A célban akár gyors interjú, a rajtban a felkészülés, koncentrálás, szóval lenne miről tudósítani. Aztán mondjuk az első tíz jöhetne a második napon fordított sorrendben, hogy a szakaszidőket döntögesség meg. Az első tíz mehetne mondjuk az RTL Klubon, ezel meg is lenne a evrseny győztese, majd az ínyenceknek a Sport Klubon a további mezőny.

Persze nem kizárólag Miskolcon, hanem több alkalommal is, ahol megoldható hasonló (Ring külső-belső, Orfű, stb.) Akkor már a második alkalommal érdekesebb lenne az ismerős arcok miatt.

hofi601 2011.01.24. 22:23:47

@Grafikuszoli: "harmadrészt interjúkra is lenne idő" Nekem ez ugrott be: www.mommo.hu/media/CIGANY_A_HEGYEN :) Réka se bírta. :)

Neoprimitív 2011.01.27. 16:01:35

Mivel már kunyeráltam is, osztottam is pénzt életemben ilyen célra, had oszlassak el egy tévhitet a szponzorációval kapcsolatban. A reklám vagy márkaépítésről vagy konkrét vevőfogásról szól. Egy autóra ragasztott logó csak az elsőre lehet alkalmas. Viszont. Egy kis, nem ismert cégnek egy nem 100%-ban győzelemre esélyes kocsira elhelyezett matricája semmilyen helyi vagy országos tévé közvetítéssel nem térül meg. Soha.

Ha valaki megveszi a domináns felületeit a járműnek, egyedi grafikát készít rá és a versenyző vagy akkora vaddisznó, hogy mindig csinál valami gebaszt és ezért mutatják (a törött kocsit könnyebb filmezni vagy fotózni, mint az éppen elsuhanót!), vagy stabilan a dobogón van, akkor talán az embereknek megmarad valami a márka arculatából az x-edik verseny után. De ha valaki felrak egy-egy 30x30-es matricát az ajtóra (esetleg két másik alá/fölé), azt azon a néhány személyes rajongón kívül senki nem fogja megjegyezni, főleg nem fog tudni vele mit kezdeni. Ez a fajta szponzoráció tehát csak és kizárólag mecenatúra, még ha ennek esetleg sem a pénzt adó, sem a pénzt kapó nincs tudatában. Hangsúlyozni szeretném, ez nem a versenyző hibája. A támogató cégnél is sokszor elhiszik (pontosabban régen sokszor elhitték), hogy ha a "tévé is közvetíti", akkor holnaptól már mindenki tudni fogja, hogy a Kisbüdös Kft. gyártja a legjobb spermavinklit az egész megyében - mert nagyjából ugye ez lenne a cél.

Az más, ha a támogató cég használni akarja valamire ezt a támogatást, ahogy B. Capelluti is írta. Ehhez azonban gondolkodni, kell, előzetesen eltervezett büdzsé kell, amit a pénzt adó is komolyan vesz (utáltam, amikor a főnököm szezon közben közölte, hogy jobb hirdetési lehetőséget talált, bontsunk szerződést, de az ő pénze volt...). Így már megérheti, de ehhez felkészült marketinges és erre hajlandó versenyző/csapat kell, hiszen ilyenkor a támogatott általában nem a versenyen, hanem más módon dolgozik meg a pénzéért. (Reklámfilm forgatás, PR rendezvény, stb.)

Mac911 2011.02.11. 17:06:17

Néhányan az előző hozzászólók közül érintettétek a témát, és mivel tűzközelben vagyok versenyrendezés ügyileg, felsorolom, nagyjából mi mindenért kell a rendezőnek fizetnie, aki egy ORB futamot rak össze (sokan nem tudják elképzelni sem):

- regisztrációs díj az MNASZ felé;
- különböző engedélyekért;
- biztosítási szerződésért;
- versenyközpont helyszínéért;
- prológ helyszínéért;
- a gyorsaságik helyszínéért (az útért);
- a pályaépítés anyagaiért (szalag, festék, gumik, karók, táblák, feliratok stb.);
- a pályaépítésért-bontásért, szemétszedésért;
- ha buszjárat útvonalán megy gyorsasági, busz eltereléséért a busztársaságnak;
- gyorsaságinként minimum egy mentőért (orvossal), de ha hosszú egy gyorsasági, akkor kettő kell;
- gyorsaságinként minimum egy rescue-ért, de ha hosszú egy gyorsasági, szintén kettő kell;
- rendőrök óradíjáért, gépkocsihasználatáért (útlezárások);
- sportbírók óradíjáért, gépkocsihasználatáért (egy ORB-n ez pl. meghaladja a 2 millát);
- biztonsági emberek (security) óradíjáért, gépkocsihasználatáért;
- a rádiókért;
- időmérő, kiértékelő eszközökért;
- tervezési és nyomdai munkákért (műsorfüzetek, nyakbalógók, passok, kiírások, itinerek stb.);
- egyéb papírok elkészítéséhez fénymásolók bérléséért (rajtlisták, eredménylisták stb.);
- hivatalos honlap elkészítéséért, domain név+tárhely költségeiért;
- MNASZ tisztségviselők ellátásáért, szállásáért, utazásáért;
- VIP vendégek ellátásáért (szponzorok stb.;

Most hirtelen ennyi jut eszembe...
52 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása