Már csak hetet kell aludni, és elrajtol a rali világbajnokság is. 10-én este 8-kor rajtol a Svéd Rali.

 

Minden szurkoló magától fújja, hogy Loeb kivételével csak skandináv pilóta nyerte ezt a jeges-havas versenyt. Azt sejtettem, hogy a téli Svédország különleges hely lehet, de azt, hogy ennek a fele sem tréfa tavaly decemberben értettem meg.


 

Úgy kezdődött, hogy a reptérről egy szlovák és egy német kollégával taxival mentünk Uppsalába. Emberünk (minden sebességkorlátozást messze túllépve) határozottan közlekedett. Ez eddig történhetett volna itthon is. A különbség az volt csupán, hogy az autópályát is mérsékelten takarították, és a városban is tükörjég volt. Nos, a taxisunk a körforgalomnál a 9.5-ös  Saab kombinak odarúgott ballal, és elfestette lapjával. (Biztos hallotta, amikor a német srác rákérdezett a Mikulás Rallyera.) Utastársaim az út végéig meg sem szólaltak. A szálloda bárjában találkoztunk egy angol társunkkal, akit sokkolt az útja. A sofőr 17 perc (37 km, ebből 29 autópálya, ha szabályosan közlekedik, éppen fél óra, amiből csak az autópálya 19 perc lenne!) alatt ért vele célba, és - ezt állítja David - megvadult, amikor barátunk eltakarta a szemét. Szerinte Angliában ilyen időjárás mellett megtiltanák az autóközlekedést. Pár nap múlva egy Mercedes Vito taxi vitt minket a reptére. A sofőrt elkezdtük kóstolgatni, és két perc múlva minden kereszteződést lapjával abszolvált. Na, ekkor villant be Miki Biasion legendája:

1989-ben állítólag etapon utolért egy Volvo kombit, amiből a hátsó ülésen térdelő gyerekek integettek nekik. Villantott, hogy elmenne, de erre a svéd család elkezdett sietni. Miki sem volt rest, és elkezdte tolni. Majd nézegetni kezdett, hogy mégiscsak ő a regnáló világbajnok, a Lancia is egy jó darab, szögekkel sincs baj, talán egy családapát illene tudni tartani. Addig erőltette, amíg el ne dobta a vasat. Miközben elölt a porhó az autó körül, látták ahogy a Volvo a "bukkan"-on táncolva - még mindig integető gyerkőcökkel a hátsó ülésen -  eltűnt. A sztori mindenkinek könnyeket csal a szemébe, a taxisofőrök példája nyomán még akár hihető is lenne, de úgy tűnik nem igaz: sem 1988-ban (akkor nem is volt még világbajnok), sem 1989-ben, sem pedig 1991-ben (90-ben az időjárás miatt elmaradt) nem találom Mikit a nevezési listákon. De, ha már szóba került, nézzünk egy videót erről a versenyről:
 

(Az éles szeműek legalább egy későbbi világbajnokot ismerhetnek fel, a megfejtések jöhet(nek) a kommentekbe) 

Még egy kis nosztalgia (szándékosan nem B-csoportos):

 

Ennyi kitérő után talán ideje lenne a tárgyra térni: ideje esélylatolgatásba fognunk. 2004-et kivéve csak skandinávok nyertek. 2006 óta csak finnek, és csak Forddal. A hülye is látja, hogy a zászló Wilson fordos fiainak áll. Annak ellenére, hogy élesben, egymás ellen az új, 1.6T wrc-k még nem bizonyítottak. Hasonlóan gondolják ezt a Citroennél, ugyanis az ászaik (Loeb és Ogier is) egyaránt a finn srácok győzelmére tippelnek. (Benoit Nogier, Kimi Räikkönen csapatfőnöke pedig pilótáját az első hatba várja.)

Nekem azért akad egy titkos favoritom, a norvég Petter Solberg, aki nagyon évezi a Citroen DS3 WRC-t, és 2005-ben nyert is már itt. (És ne írjuk le Henninget, és PG Andersont se!) Azt pedig dőreség lenne gondolni, hogy Loeb feltartott kézzel hajt le a rajtdobogóról.

Hogy ne mehessünk biztosra, jó eséllyel mínusz 30 fok lesz, új Michelin szögesgumikat használnak majd, a futam a VB-sorozat egyik leggyorsabb versenye, nem tudjuk, hogy a pályák milyen állapotban lesznek a második körökre. Az autókban (a Fordnál legalábbis) komolyabb fűtés, a versenyzők egy része sícipő-melegítőket használ, és hólapátot is visznek magukkal.

Te kire tippelsz?

 

Ki nyeri a Svéd Ralit?
Loeb
Ogier
Hirvonen
Latvala
H. Solberg
Østberg
Räikkönen
Kuipers
Ken Block
Al Qassimi
P. Solberg
M. Wilson
PG Anderson
Valaki S2000-es autóval
Valaki Gr.3. (korábban N/4) autóval
  
Free polls from Pollhost.com

Címkék: tipp ford citroen rallye wrc esélylatolgatás petter solberg henning solberg swedish rally seb loeb miki biasion

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr602631982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.02.03. 10:07:33

Colin McRae 55-ös rajtszámmal Ford Sierraval.

edeleny beres · https://www.facebook.com/RallyeDream/ 2011.02.03. 11:01:39

P.G. Andersson tavaly szakaszokat is tudott nyerni, egy 2005-ös Fabia WRC-vel. Most, hogy majdnem minden új (bár kétségkívül közel sem tesztelhette annyit a kocsit), nyilvánvalóan több esélye lesz, mint tavaly! Ugyanez érvényes Petterre, és talán Kimi is révbe érhet - feltéve ha nem dobja el...

Így én PG-re tettem a voksom, de nagy összeggel azért nem fogadnék rá :D

G. Capelluti 2011.02.03. 13:36:09

Mivel nem volt kikötve, hogy milyen világbajnok:
Gustavo Trelles, Tommi Mäkinen, Colin McRae.

Korábbiak is voltak:
Stig Blomquist, Timo Salonen.

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.02.03. 14:41:30

@G. Capelluti: Per Eklund is benne van, ő rallycross bajnok volt 1999-ben.

G. Capelluti 2011.02.03. 14:52:17

Hahh, de az nem világbajnoki cím, mert az FIA EUROPEAN RALLYCROSS CHAMPIONSHIP néven fut! ;-)
Ha ezt az argentin Gustavo Trelles miatt írtad, hát ő bizony "fór tájmsz PWRC csempiön". :-)

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.02.03. 15:00:24

@G. Capelluti: De az a rallycross csúcsa, és azért írtam mert az is egy olyan eredmény, amit érdemes megemlíteni :)

G. Capelluti 2011.02.03. 15:13:29

Egyértelmű. Sok esetben ennél sokkal "kisebb" eredményeket is érdemes megemlíteni, mert mégsem kis eredmény. De egyrészt nem arról kell vitatkozni, hogy mi a nagyobb eredmény, EB 3. és VB 5. hely birkózásban, vagy rookie challange és futamgyőzelem a WTCC-ben. :-)
Másrészt a "feladat" világbajnok(ok) keresése volt.
Egyébként ügyes vagy, mert ugyan ismerős volt a név, de nem tudtam hova tenni. Neked meg beugrott.

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.02.03. 15:22:05

@G. Capelluti: csak hogy egy kicsit kötözködjek Trelles "FIA Cup for Production Rally Drivers", mert csak 2002-től hívják PWRC-nek! :D

G. Capelluti 2011.02.03. 15:43:50

@brumi86: Megfogtál. De segítek a további földbe döngölésben: ráadásul nem is argentin, hanem uruguay-i? :-S
:-D

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.02.03. 19:58:33

@G. Capelluti: Még a feltételezés is sért, hogy földbe akarnálak döngölni! :D

nyjozsi2 2011.02.10. 11:00:42

Shakedown eredménylista:
www.rallysweden.com/wp-content/uploads/Shakedown3TimeOrder.pdf

Latvala - 2:04,1
Loeb - 2:06,0
PGA - 2:06,0
Ostberg - 2:06,1
Petter - 2:06,6
.
.
Hirvonen - 2:09,0
.
.
Kimi - 2:10,3
.
.
Block - 2:18,4

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.02.10. 11:03:18

@nyjozsi2: Vállfás Gyuszi mondá: lehet eső, lehet hó, messze még a vége kisapám!
PGA és Petter rulez!

nyjozsi2 2011.02.10. 15:11:42

www.rallysweden.com/wp-content/uploads/Shakedown4TimeOrder.pdf
Frissítették az eredménylistát, Henning végzett az élen.

Henning
Hirvonen
Petter!
Loeb
Latvala
PGA
Ostberg
Kimi
Ogier

nyjozsi2 2011.02.10. 15:14:43

Kimi és Ken Block a teszteten sikeresen megfogta a hófalat, de a hírek szerint egyiknek sem sérült komolyan a kocsija

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.02.11. 09:43:26

PG sajnos elszállt. Messze még a vége, de kicsi az esélye annak, hogy innen nyerjen!
16 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása