Ma új műfajt próbálunk ki: itt az első vitaposztunk.

Vasárnap Robert Kubica irgalmatlan nagyot esett. Minden médium megírta, feltettek videókat, fotókat. Van belső más autóból, a mentés megrázó felvételei, a szétvágott Fabia képei. Vitatkoztunk azon zrc-vel, hogy kellene-e, illetve kellet volna-e foglalkoznunk a balesettel.

Tegnapi vívódásom után arra jutottam, hogy az alábbiak miatt ne foglalkozzunk külön posztban az esettel:

  • a ralisport nem szabad, hogy a balesetekről szóljon. (Akkor sem, ha sajnos a galdiátorok sokszor elbuknak, néha tragédia is történik.) A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerint a nézők biztonságának növelése érdekében készített oktatófilmekben követelmény, hogy azok ne mutassanak be balesetet. Szerintem ez az elvárás a ralisport bemutatása során is követelmény.
  • mindannyian, akik sisakot húzunk tudjuk, hogy mire számítsunk, ha valaki ebből él, nemcsak tudja, hogy ez benne van a pakliban, hanem ezt vállalja. Sőt, ha kijött a mentő a gyorsól, el is rajtolunk rajta, vagy a következőn. 2002-es Gödöllő Rallyen Veszprémiék estek egy nagyot, Évát a mentő vitte el, Mecseken Kern Nándiék perece miatt áll a hetvehelyi gyors, szintén bement a mentő, 2003 Miskolcon az első gyorsra az R2 vagy 40 percet várt (nem egészen fért bele a szabálykönyvbe), mert Baksaiék eldobták egy lassítónál.
    Az tényleg durva, amikor vársz az IE előtt, és látod, hogy a rajtnál lévő mentő kékkel elindul. Tudod, hogy egy társadért, vagy egy nézőért siet, és csak vársz, hogy valaki mondjon végre valamit. Megjön a hír, hogy kikkel, hol és mi történt, és minden idegszáladdal azon izgulsz, hogy csak baj ne legyen. De, ha a vezetőbíró úgy dönt, hogy mehet tovább, odaálltok a rajtba, kiadod a menetlevelet, visszakapod, elteszed, veszel egy mély levegőt, majd számolsz vissza az órával: 10, 9, 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1, és megy a méta. A stopban pedig az első kérdésed úgyis az lesz, mi van a srácokkal. Miután kezelték a menetlevelet odafordulsz az emberedhez, és kérdés nélkül mondod: a következői IE-ig még x perc, y kilométer.
  • mínuszos hír lett volna, ha nem egy F1-es sztár (függetlenül attól, hogy az egyik személyes kedvencem) szenved balesetet. Sőt, még mínuszos sem! Volt egy mindig mosolygó ellenfelünk, jókezű, kedves gyerek: Domonyi Zsolti. Nem sokan írtak róla, hogy 2004-ben Fehárváron olyan balesetet szenvedett, ami kerekesszékhez kötötte. Kövezzetek halálra, de engem Zsolti balesete még ma is sokkal jobban megérint. (Sajnos a 2004. évi Duna-Alba Rallye az egyik kereskedelmi tévének köszönhetően egy halálos nézőbalesetről híresült el.)
  • 2005-ben Michel Park (az észt Markko Märtin navigátora) halálos balesetet szenvedett. A gugli a "Michael Park"+baleset keresőkifejezésre 745 találatot ad, a "Robert Kubica"+rali+baleset keresére 20900 találatot. Melyik nagyobb dráma?

Tessék velünk vitatkozni! Kell poszt a balesetekről?

Címkék: baleset dráma robert kubica vitaposzt domonyi zsolt kern nándor veszprémi éva michael park baksai lászló

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr252645316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fortitudo 2011.02.07. 22:03:32

Én egyetértek, bár ez sosenem olyan hálás foglalkozás, mint az egyet nem értés.
Annyiban nem értek egyet, hogy a balesetekből leszűrhető tanulságokról én - ha értenék hozzá - bizony írnék. Legyen az vezetéstechnika, vagy éppen morál.
Mert ha jól értem a csellengő vezérhangyát, ti a bulvártól szeretnétek magatokat távol tartani. De a valóságtól nem. Annak meg része a baleset is, persze a tálaláson sok múlik.

zoli0724 2011.02.07. 22:11:41

Az ilyen esetekről meg kell írni a tényeket, jobbulást kívánni és kész, a bulváros: Mi történt, ki a felelős? Hú amputálják! dolgokat meg el kell felejteni. Jobbulást neki!

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.02.07. 22:24:16

@KKoppány: nem arról van szó, hogy a pusztán bulvártól akarnánk magunkat távoltartani.
Egyfelől ilyen ez a szakma, aki versenyautóba ül, ezt tudja. Nem ismerek olyant, akinek fegyvert szorítanának a tarkójához, hogy versenyezzen.
Másfelől sajnos megvannak a mi saját hőseink, akikről egy szó sem esik. (Így pl. Perlaki Petra, aki pár éve egy túraversenyen vesztette életét, és még jópáran)
Harmadrészt a sport iránti alázat teljes hiánya lenne, ha egy Kubica-szintű pilóta vezetéstechnikai felkészültségét elkezdenénk elemezni. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen balaset után az érintetteknek amúgy is sok bajuk van, pont az nem hiányzik, hogy elmeséljük, hogy mit rontottak el.(És jönne számos megválaszolhatatlan kérdés, pl. volt-e lassúdefektjük, vagy a csatt után kaptak defektet stb.)

Mindettől különbözik a nézői biztonság kérdése. Ott nem ismerünk tréfát, és arról előre és sokat fogunk írni.

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.02.07. 22:37:48

Ez a rallyban benne van és nincs miről beszélni. Szomorú, hogy a média csak ilyenkor foglalkozik az autósportok királynőjével...

KKoppany 2011.02.07. 22:55:37

@B. Capelluti: Oké, nincs vita. Vedd egy laikus hozzászólásának, akinek például nem volt világos - így már persze kigyúlt a fény -, hogy a Kubicza nem feltétlenül egy jó raliversenyző...

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.02.07. 23:10:23

@KKoppany: Azt azért nem lehet mondani, hogy nem "feltétlenül jó raliversenyző" a Kubica. Pontosabb úgy, hogy nincs meg a megfelelő rutin...

(2010 novemberében: Rally Du Var abszolút 4. kategória 1.
2010. október Trofeu Maremma 2010 abszolút 3. kategória 1.)

G. Capelluti 2011.02.07. 23:27:58

Nem csak a nézői biztonságról kell posztolni, hanem a versenyzőkéről is. Hány és hány olyan videón döbbenünk le, ahol a sporttárs alól kihúzzák az utat és a végén valami keresztül szúrja az utasteret. Máskor egy farönk megy át hosszában az autón a pilóta fejétől 15 centire, most a szalagkorlát csinált Skoda-saslikot. Miért? Mert Gerber elmondása szerint egy részen hiányzott a szalagkorlát. Én biztosan nem engedném a szalagkorlátot felfutó rész nélkül kezdeni.
Egyszer a parádi hegyin elesett valaki. Nagyon. Mentő kellett. De nem az ő mentése tartott 1,5 órát, amíg mi a rajtvárakozóban ácsorogtunk. Hanem Bertalan Zsolti nem engedte úgy elrajtoltatni a mezőnyt, hogy a szalagkorlátból hiányzik egy darab, mintha ollóval kivágták volna.

zrc · http://rallyedream.blog.hu 2011.02.08. 02:53:59

Természetesen igazi vita nem volt B. Capelluti és köztem (ebben sem). Egy kérdés, egy válasz.

A rideg valóság az, hogy erről az ominózus olasz futamról kizárólag azért hallunk egyáltalán bármit is, mert Kubica itt rajthoz állt és - sajnos - elesett. Ha nem áll rajthoz, akkor kevesen kísértük volna figyelemmel ezt a meccset. Bármekkora fanok is vagyunk.

A baleset - mint minden ilyen nagy bukta - iszonyat. Az aggodalom és a híréhség szerintem ilyenkor természetes. Turán Friciékért is az internet és a TV előtt izgultunk nemrég. Aki bukott már nagyot, az tudja, hogy milyen nüanszokon múlik a dolog végkimenetele. Aki ment már ötödik, vagy hatodik telin, 160-170 feletti tempóval a fák között, az pontosan tisztában van vele, hogy ez minden pillanatban milyen szintű istenkísértés. Jó esetben egyikünk sem eszelős őrült (Kubica sem az...), tudjuk, mire vállalkozunk. Ez nem hegyi-, vagy pályaverseny. Azok is brutálisa veszélyes szakágak (respekt!!), viszont ez Rali. Itt nincs épített bukótér. Itt állandóan változó körülmények vannak, meg mindenféle felírandó fix tereptárgyak vannak, és "begyakorolt" improvizáció. Ezt illene inkább híresztelni, nem pedig méltatlan módon csak az ilyen elképesztően sajnálatos események kapcsán tenni említést egy-egy futamról! Ez vérlázító...

És még valami: félreértés ne essék, én nagyon kedvelem Kubicát. Fantasztikus pilóta és - azt mondják - sztárallűröktől mentes, igazi sportember. Hál'isten elképesztő kondiban lehet és jó kezekben van. Az meg szinte biztos, hogy nem SZTK rehab-programban részesül majd, tehát viszonylag gyorsan fel is fog épülni. Ugyanakkor én ezt a borzalmas eseményt felhasználom arra, hogy soron kívül mondjak el egy imát elsősorban magyarjainkért, de minden megsérült versenyzőtársért is. Az Őrangyallal elkél a jó viszony..

nyjozsi2 2011.02.08. 08:15:34

Mivel jómagam is átéltem már emberes esést, ami után kuka lett a kocsi, ezért az alapelv megítélésem szerint rendben van, nem csácsogunk. Az viszont megérne egy hosszabb elmélkeést, hogy mit tegyünk/tehetünk, ha már nem tudjuk elkerülni a bajt, legyen az utcai vagy versenyautó.
Olyan ökölszabályokra gondolok, mint pl:
- kormányt elengedni (láttam a saját kocsinkban is versenykormányt ráhajlítva a kormányoszlopra ami után a sofőröm hetekig fájlalta a kezét)
- kézből minden eldob (kormány, itiner, kóla, hamburger stb) és mindkét kézzel megfogni a biztonsági övet - szerintem sokunk tud mondani olyat, akinek az ujjai bánták, hogy a csőbe kapaszkodot, a kasztni meg ráhajolt. A kitört ablakon keresztül kilendülhet és már rá is fordul a kocsi.

Biztosan vannak még ötletek, hirtelen ennyi jutott az eszembe.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.02.08. 09:12:21

@nyjozsi2: Írj egy posztot róla! (Bár én úgy tanultem, hogy az követendő magatartás a csecsemő-póz felvétele, láb behúz, fej enyhén előrehajt, kezeket mellkas előtt x-be. Az itinert ne dobjuk el, mert a szálló tárgyak sérülést okozhatnak. Öleljük szorosan magunkhoz. Ja és az öv fogdosásról is lehet rémregényeket hallani...)

RPT 2011.02.08. 10:24:58

Lehet, hogy pont olyan dologba fogok belekötni, amibe talán nem kellene vagy amit sokan feleslegesnek fogtok érezni.
De azért elmondom.
Én a fényképek és a Kubica után érkező autó belső felvételéből azt gondolom, Kubica nem is esett "irgalmatlan nagyot".
Irgalmatlan szerencsétlenül esett.
Én azt látom, hogy sajnos lehet irgalmatlan nagyot esni és egész jól megúszni, lásd Turán Frici. És sajnos itt van a másik véglet, hogy nem is olyan veszélyes helyen nem is túl nagy eséssel is lehet súlyos sérülést szerezni.
Én osztom Kubica navigátorának azon véleményét, hogy: "Egyszerűen nonszensz, hogy helyet hagytak a védőkorlát két része között"- utalt rá Gerber, hogy ha az egész ominózus kanyarban egyetlen egybefüggő védőkorlát szegélyezte volna a pályát, akkor vélhetően soha nem fordulhatott volna elő hasonlóan súlyos baleset."
Azaz szerintem a pályabiztonsági szabályokat kellene szigorítani a hasonló esetek megelőzésére.

A másik, hogy szerintem igenis szükség van arra, hogy a balesetekről is beszéljünk. Csak nem mindegy hol. Pl. itt lehet, ez nem a bulvár sajtó.
Beszélni kell, hogy a versenyzők és a nézők is tisztában legyenek vele, hogy ez sport igenis veszélyes. Sajnos versenyeket nézve meggyőződésem, hogy a nézők nagy része ezzel nincs tisztában. Szerintem sok nézőt csak egyszer kéne beültetni, egy viszonylag gyors pilóta mellé és a következő versenyen máris jobban választaná meg hová álljon.
A versenyzők általában azért tisztában vannak a veszéllyel. Az Ő nagyobb biztonságuk érdekében éppen a hasonló esetekből kell tanulni, mint Kubica esése. Hogy mi a megoldás: a védőkorlátokra hozott szabályok szigorítása, vagy versenyautó kabinrészét még biztonságosabbá tenni, ezt már a szakembereknek kell eldönteni. Szerintem is-is.

Adams07 2011.02.09. 18:23:57

Hello mindenki.

Én is azt vallom, hogy ez egy szerencsétlen esés volt. A szalagkorlátok menetirány szerint vannak átlapolva, ahogy néztem mindenhol (ez logikus is), ők szembe estek át, tehát ha nincs hézag a szelvények közt, talán akkor is bele tudott úgy akadni, hogy belecsavarodjon: www.youtube.com/watch?v=vWukyGxtl8s&feature=player_embedded.

Ahogy Capelluti írja ezt mindenki előre eldönti vállalja vagy sem, ilyen mindig lesz, nem tudsz egy pályát teljesen biztonságossá tenni, hiszen itthon is, meg a világon mindenhol lehet olyan kerítés, vagy csőkorlát, ami az esés közben gyilkos tárggyá válik. Még egy pályaversenyen sem lehetetlen ilyet esni, a rally-ban meg épp azt a puritánságot vesztené el, hogy a "pilóta alkalmazkodik a pályához" és nem a pályát alakítjuk a versenyhez. Én is voltam pár éve olyan első osztályú versenyen, ahol az út fele be volt szakadva. úgy volt felíráskor is, meg versenyen is. Kanyar után az is veszélyes, csak hát ugye az az úton van, arra jobban figyel az ember.
Egy szó mint száz, én azt mondom, mindig lesz kivédhetetlen esemény, nekünk arra kell készülni, hogy mit csináljunk, amikor bekövetkezik.
13 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása