Mint az közismert, a rali nem drága (vagy nem úgy, de ezt már kibeszéltük). Sokan kíváncsiak vagytok, hogy ki miből versenyezget. Nos, erre a kérdésre nem tudok válaszolni. Arra hogy általában miből jó versenyezni, illetve mi miből tervezgetjük az évet megpróbálok válaszolni.
Ennek a képnek nincs sok köze a poszthoz. Legfeljebb annyi, hogy ők biztosan más pénzéből mentek.
Alapvetően két út áll a halandó előtt: vagy saját pénzből megy, vagy máséból, vagy mixeli az előző kettőt.
Persze, mindenki arra költi a pénzét, amire akarja, a saját pénzből menés sem egyszerű. Legyen talán annyi elég, hogy kevesen vannak akik a költségvetést közalkalmazotti fizetésükből fedezni tudják. Attól pedig mindenkit óva intek (na jó, nem mindenkit, a jólkereső agglegények ha nem lakást vesznek, vagy spórolnak, inkább autózzák el, mint elkólázzák), hogy a konyha-, vagy pelenkapénzt forgassa bele a játékba. Akkor sem ha nagyobb tehetség mint Loeb, Ogier és a komplett skanináv wrc-s különítmény.
A feleségemmel abban maradtunk, hogy a verejtékes munkával megkeresett fizetésemet nem költöm autósporta. (Na jó, a kajámra azért fussa.) Gazdag nagybácsi, lottónyeremény nincs, lakáshitel van, szóval hacsak nem történik valami csoda, a költségvetést nem az én pénztárcám fogja megalapozni. (Már csak azért sem, mert múlt pénteken egy konferencián a táskámat ellopták, így nincs tárcám. Ha valaki hallja, magas jutalom a becsületes megtalálónak = visszavásárolnám a motyómat. Sok minden mellett benne volt egy postára adandó boríték is B125 aláírásgyűjtő ívvel, legalább azt küldjék el a becsületes megtalálók a TC-nek)
Nincs más hátra, mint más pénzének költésére bazírozni. Na, ezzel is van bajság bőven: milyen stratégiával fordulunk rá a feladatra, hogy találjuk meg a megfelelő embereket, és mire jutunk velük. Ígéretekből mindig is jól álltunk, ha a tizede bejött volna a meséknek, már rég a navigálásból élnék, és a svéd éjszakából írnék egy rövid posztot arról, hogy milyen fantasztikus a közönség.
Mi hisszük, hogy a ralinak van reklámértéke, magas közvetlen elérése, és a ralisport kiválóan alkalmas arra, hogy integrálják kampányokba, remekül segíthet - egy netes kampány áráért - az üzeneteink célba juttatásában. (Vagy egyeseknél csak a nagyzolásban.) Így ajánlataink is erről szólnak.
Kit támadsz be a "legjobblegszebb" ajánlatoddal? Szólsz egy rakás ismerősnek, ők felajánlják segítségüket. Persze, mert a barátság fontosabb, nem játszod a piócával keresztezett hiénát. (Ugye nem vagyunk MLM láncban.)
Az idő szalad, a bérbeadónak mondani kellene az autóra valamit, az anyagoddal - ami úgy tűnik működik - naponta jársz megbeszélésekre és prezentációkra, és persze újabb és újabb fordulókra. (Marketing asszisztens, marketing manager, senior manager, marketing direktor, majd ugyanez a pénzügyesekkel, majd a főnökkel.) Az idő telik, valamit dönteni kell autó ügyben. Az ilyenkor elkövethető legnagyobb hiba, ha bízol benne, hogy "tetszett nekik, este is felhívott az arc, hogy csak pár nap, és aláírjuk", mert ilyenkor sanszos, hogy go to 10, jön a sajátzsebes kaland.
Az rendben van, hogy az adott nagyfőnöknek nem jön be a dolog, és megírja, hogy miért nem adnak egy árva petákot sem. (Pl.: évtizedek óta ... szakszövetség ... fokozatú támogatójaként sok évre elköteleztük magunkat...) Ez egyenes beszéd: kértél, nem kapsz, nekünk ez nem deal/tetszik/érdekes/a gyerekem kórusának adom stb. (Jó, az indokoknál nem biztos.)
Az már rosszabb, ha nincs válasz, vagy épp ellenkezőleg: megy a mellébeszélés. Sok időt és energiát elvesz, ráadásul azért ilyenkor a csak nem ajánlod ki a konkurenciának az autó felületét. Amúgy is 10 másodperc alatt lebuknál vele... Persze, ezek a formák keverhetik azzal, hogy dizájn-tervet kérnek, azt 50x átrajzoltatják stb.
A legdurvább az, amikor ott vagy előtted a szerződés, rajta egy hívogató számmal, és az utolsó pillanatban elhangzik egy "kompromisszumos javaslat". Nos ezek a javaslatok általában nehezen (értsd: józan ésszel egyáltalán nem) vállalhatóak. Mondjuk úgy, inkább horgásznék (pedig azt eléggé utálom), mert ott legalább csak addig kell ülni, amíg jól esik. Biztos van, aki nem így látja, és örömmel vállalja, de nekem ennyit nem ér az egész. Mondjátok nyugodtan, hogy naiv vagyok, nem bánom.
Biztos ezt is élveznénk egy idő után...
Azzal nincs baj, hogy időnként kőkemény alkudozás folyik, ilyen ez a popszakma, sőt az üzlet ilyen. Mindenki döntse el ki-ki magában, hogy neki mi mit ér meg, és így játsszon.
Van a saját és másé határán még egy megoldás. Erről viszont mindenkit nyomatékosan le kell beszélnem. A kölcsönből menésnél kevés nagyobb állatság van! Talán a CHF és JPY kölcsön, esetleg a lakásra terhelve. Kölcsönből, hitelből nem szabad menni. (Kb. annyira racionális, mint a heroinista döntése...)
Ja, hogy hogy állunk a bajnokság rajtja előtt néhány héttel? Panaszra semmi ok, dicsekvésre még kevesebb. Van egy már-már visszautasíthatatlan ajánlat egy autóra (nem, nem Corleone módra, hogy az aláírásunk, vagy az agyvelőnk kerül a szerződésre), jóval piaci ár alatt fullos szervizzel és supporttal. Járunk megbeszélésekre, egyezkedünk, és várunk. Volt már vállalhatatlan kompromisszumra vonatkozó ajánlat (nem vállaltuk), és kaptunk levelet szép indokolással, hogy miért nem. És természetesen van némi sikerélmény, de az álom-forgatókönyvre kevés, de egy kisautós sztorit már fedez. (Előlhajtós, francia, vagy japán.)