Imakönyv

nyjozsi2 | 2011.02.22.

Ma ismét vendégszerzőnk nyjozsi2 a mikorfonnál. Két technikai megjegyzés előljáróban: ugyan mai szerzőnk nálamnál sokkal tapasztaltabb a kérdésben, a csapat navigátora továbbra is én vagyok, és ahol esetleg nem értettem egyet a szerzővel, ott megjegyzéseimet is olvashatjátok. Az itiner olyan mint a gulyásleves, vagy halászlé: mindenki a saját receptjét tartja a legjobbnak, ebből a blogot olvasó navigátorok között komoly vita is kialakulhat. - B. Capelluti

Amikor először ültem be egy versenyautó jobb oldali ülésébe, akkor már voltak halvány elgondolásaim, hogy valami papírból mindenféle kódszavakat kell majd olvasnom miközben a pilóta tereli az autót padkától-padkáig. Azóta kiderült számomra, hogy egy jó itiner nélkül nincs értelme nekivágni a versenynek.

A táskában kétféle itiner van velünk a versenyen. Az egyiket a rendező adja a pályabejárás előtt. (Többféle néven ismert: road book, útvonal-itiner, rendezői itiner) Ebben a verseny teljes útvonala és időterve benne van (meg még egy csomó hasznos és szükséges információ). A rallye verseny alapvetően egy átlagtartó verseny: van egy előre megadott útvonal, azon számos pont amiket előre megadott időben kell érinteni (időellenőrző állomások) – ha korábban vagy később érünk oda akkor hibapontot kapunk.  Az itinerben minden két pont közötti útvonal kis ábrákkal és távolságokkal le van írva. A versenyzők feladata, hogy ezek segítségével időben megtalálják a következő pontot. Ha ezt az itinert esetleg elveszítenénk, akkor még talán végig tudnánk menni a versenyen, mert emlékezhetünk az útvonalra a pályabejárásról, vagy beállunk egy versenytárs mögé és lekövetjük (és reménykedünk, hogy nem téved el).

Ez egy normál etap – 2010 Eger Rallye, szervizparkból a szarvaskői rajthoz. Sorban az oszlopok: összes megtett távolság az indulástól, a következő jel távolsága, az elág rajza, keskeny oszlopocska üresen: aszfalt, ugyanez besatírozva: murva, további információ, hátralévő távolság az adott etap végéig.

Szintén 2010 Eger Rallye, a Pétervásári elág – Sirok gyorsasági eleje. Az információk ugyanazok, de itt szürke háttérrel emelik ki a jeleket. Ez csak arra jó, hogy eltaláljunk a pályán, ebből gyorsan menni nem lehet.

Akik ismernek, tudják, hogy gyűjtöm a felesleges információkat. (Így pl. nem csak tudom, hogy hány sarka van egy söröskupaknak, vagy éppen az Eiskonfekt nevű csoki mitől lesz hideg a szájban, de időnként el is mesélem.) Jippijé, itt az alkalom, hogy felesleges infromációkat oszthassak meg Veletek is:
A road book jeleit tulipán-nyilaknak (tulip arrows), vagy tulipán-diagramnak (tulip diagram), esetleg Tulipán-jeleknek ('Tulip' signs) hívják angol nyelvterületen. Egyesek szerint egy bonyolultabb elágazás valóban hasonlít a tulipán virágjára, de az elnevezés nem innen származik. Elsőként a hollandiai Tulipán Rali (Tulpen Rally) használt ilyen jeleket az útvonal itinerekben még az ötvenes években. Egyébként ahhoz, hogy egy útvonalon a KRESZ szabályait betartva eltalálj, ideális. Annyi dolgod van mindösszesen, hogy a golyótól a nyíl felé követed az irányt.
Ha a felesleges információk rovat tetszett, máskor is visszatérünk vele (Ha nem, akkor is). - B. Capelluti

A „másik” itiner a sajátunk, amit a pályabejáráson készítünk el a gyorsasági szakaszokról. Ha ez nincs nálunk, akkor a versenytempót el is felejthetjük.

Miért írunk itinert? A pilóta bármennyire is azt képzeli magáról, nem tudja fejben megjegyezni a teljes versenytáv minden gyorsaságijának minden kanyarját, ezért aztán a pályabejáráson lediktálja, hogy az adott kanyar vagy útszakasz előtt mit akar hallani, hogy a feladatot meg tudja oldani. Túlságosan bő lére ereszteni nem lehet, mert gyorsan megyünk, hamar jön a kanyar, ezért amit lehet, rövidítünk vagy kódolunk. A kanyarok általában Jobb vagy Bal felé mennek és különböző erősségűek, esetleg még szűkülnek és nyílnak is. A pilóták általában számozzák a kanyarokat, de ahányan vannak, annyiféleképpen:

  • váltófokozatok szerint: a bemondott szám megfelel az adott kanyarban használandó váltó fokozatnak. Egy J5 tehát ötödikben teljesítendő, míg egy B2 másodikban
  • kanyar erőssége szerint növekvő: a B1 egy majdnem teligázon elvállalható balos, míg mondjuk egy J5 egy visszafordító. Itt már változó, hogy ki meddig számoz, ültem már olyan mellett, aki ötös erősséget szinte nem is használt, egy másiknál simán írtunk hetest is. A kanyar erőssége nem csak attól függ, hogy hány fokot fordul az út, hanem hogy a feladatot mennyire nehéz megoldani. Képzeljünk el egy 90°-os jobb kanyart: ha előtte volt egy lassító és érkezünk kb 30-cal, akkor valószínűleg sima jobb lesz; de ha ötödik padlón lobogva közeledünk, akkor akár J4 is lehet, mert komoly féktáv után kell betalálni a kanyarba. Tovább árnyalja a képet, hogy a számozások közé is lehet lőni a „szigorú” vagy „elfér” szavakkal.

Ha hirtelen át kell ülni egy másik autóba és kanyarerősségről fokozat bemondásra váltunk az lehet érdekes, mert egy eddigi J5, amihez majdnem megálltunk most egy teligázos száguldás lesz.

Láttam már olyan versenyzőt is, aki nem számozza a kanyarokat, hanem olyanokat kér, hogy sima, könnyű, nehéz, visszafordító, stb. Általában angol anyanyelvű területeken dívik ez a stílus, no meg pl a PS-en a Colin McRae Rallye vagy Richard Burns Rallye játékokban.

Nos, angol nyelvterületen azért kicsit máshogy néz ki egy "pacenote". Álljon itt Martin Holmes Rally Navigation: Develop Winning Skills with Advice from the Experts című könyvéből egy péda (69. oldal):

Ha megnézzük, kiderül, hogy nem pusztán a videójátékok világában néz ki így egy itiner.
Ha jólemlékszem a Szászvári-féle Rallye-autózás ismeri még az óramutató szerinti kanyar-osztályázást is. (Ha a könyvben nincs is benne, ilyennel is lehet találkozni.) - B. Capelluti

 

Juha Kankkunen angol navigációval


Bútor Robi Veszprémben, kanyarerősségeket használnak a számozásban


Kiss Feri, itt egy kevert itiner van, mert használnak kanyarerősséget és fokozatot is


Benik Balázs, itt már szinte csak fokozatok vannak

A kanyarokat már el tudjuk nevezni, de közöttük távolságok vannak. Ez megint megszokás kérdése, hogy mennyit írat fel a pilóta, egy a lényeg, hogy a bemondott adatból olyan messzire várja a következő feladatot, amennyire az valójában van. Nagyon nehéz átállni egy másik pilótára, ha átül a navigátor. Megtörtént eset volt, hogy a megszokott helyemen felírt 100 a másiknál 50 lett, pedig lassabb volt a kocsi, továbbá az eddig kétévente egyszer előforduló J5 után hirtelen jött még J8 is. Felírni még csak-csak ment, de az első 2-3 visszaolvasásánál azt sem tudtam hol vagyunk, mert egészen másutt jöttek a kanyarok, mint ahogy megszoktam.

Találkozhatunk még különböző kialakítású lassítókkal, ezekről célszerű felírni pl azt, hogy merről kell kezdeni. Lehet gumiból szabványos 3 soros – ez a legelterjedtebb; kétsoros – ezeket általában párban használják, nem túl messzire egymástól őket (pl Eger Rallye-n tavaly volt ilyen); bekötő utak kereszteződését kihasználva mindenféle kacskaringókat kigumizva; buszmegállókat, kutakat, parkolókat, út menti építményeket kihasználnak, hogy visszavegyék a tempót, ezzel olyan feladatot adva a navigátornak, hogy próbálja meg leírni, hogy mi fog történni.

Szerintem ezzel nem a navigátornak adnak feladatot, hanem a pilótának, hogy a bejáráson próbálja meg lediktálni, a navigátor meg a versenyen a felírtak alapján mondja vissza, hogy mi fog történni. - B. Capelluti

Most már fel tudjuk írni a kanyarokat, távolságokat, lassítókat, tulajdonképpen ebből már el lehet találni a pályán. Jöhetnek még nyalánkságok, hogy pl egy kanyarban kihordott murva vagy éppen padka, árok vagy gumik vannak. Különböző tereptárgyak is bekerülhetnek, pl féktáv a táblától vagy fától. Nem célszerű kicsi vagy könnyen megváltozó tereptárgyakat ilyenhez alapul venni, mert azok módosulhatnak (farakást elhordják, fát kivágják, táblát kiütik), de egy szalagkorlát, híd, buszmegálló, ház jó támpont lehet. Az ilyen pontok nem csak a haladásban segítenek, hanem visszaigazolja azt is, hogy jó helyen tartunk. Bekerülhetnek még kátyúk, gödrök, vízátfolyások, aszfaltminőség változások, de bármi, ami fontos lehet.

 

Eger Rallye 2010, Pétervásári elág – Sirok gyorsasági eleje. A fenti rendezői itiner 7. jeléig jutottunk ezen az oldalon el. A címbe be szoktam írni a rajt előtti dolgokat, kamera be, GPS be, stb. Nálam két bejegyzés között a pont azonnali mondást, a vízszintes vonal „és”-t, a nyíl pedig „-ből”-t jelent.

Nézzük, hogy megy ez a gyakorlatban:

1. kör – felírás. Egy olyan tempóban megyünk végig, hogy a pilóta meglássa a lényeget ami neki fontos, de azért még én is bírjam írni. Túl lassan nincs értelme menni, mert akkor egy csomó dolgot nem veszünk észre, vagy nem látunk át.
2. kör – visszaellenőrzés. Tollat cserélek másik színűre, hogy elüssön a javítás. Kicsit nagyobb a tempó, én már olvasom vissza, ha kell, beleszól és javítunk.
3. kör – végső ellenőrzés. Mi eddig általában ennyiből mentünk, mert a külföldi versenyeken ennyit szabad, ezért itthon is ennyiből oldottuk meg. 

Ha elég sokat megy együtt a páros, akkor már a felírás is könnyebb. Az első szezonunkban még én sem voltam gyakorlott (addig 2 pilóta és 3 év), új volt a kocsi mindkettőnknek, és teljesen más itinert kért a pilótám. Így 7 év után volt már olyanra példa, hogy nem ért rá végig a pályabejáráson és egy pályát egyedül írtam fel neki, mert már kiismertem annyira, hogy tudjam, mit vár majd.

Nemár! Kolléga, ettől el kell határolódnunk. Ahogyan attól is, ha valaki a navigátora nélkül ír pályát. - B. Capelluti

Persze azért tavaly az INA Delta Rallye-n – ami nekem már a 6. volt, a pilótámnak az 5. – egy olyan pályán ami minden évben volt kb 6x mentünk vissza, mert nem értettünk egyet a felírásban, még ki is szálltunk végiggyalogolni a padkát, mert szerintem volt ott kő, szerinte meg nem. Azért volt érdekes, mert egy J2 elfér után több100 egyenes jött amiből kivették a lassítót, így nem volt mindegy, hogy levágós lesz-e vagy sem. Ez a változtatás hozta magával az egyenes végi változást is, mert eddig a lassító után 30 J3 volt, így viszont „táblánál nagyFÉK J4 szigorú” lett.

Nekem Takács Ági azt tanította, hogy a pályabejáráson a pilóta mondja, amit gondol, és ha nem kérdez vissza, hogy szerintem jó-e, akkor csak igen kivételesen szólunk bele a diktálásba. (Grist szerint nem akaszthatjuk meg az elmélyült munkát ilyenekkel.) Ha pedig a pilóta mégis megkérdezi diktálás közben, hogy jó-e, akkor elgondolkozunk, hogy jó helyen ülünk-e.

Egy átlag magyar versenyen vagy 4x, vagy bármennyiszer egy adott időablakban át lehet menni a pályabejáráson a pályán. Ki többet, ki kevesebbet megy. Korzikán volt szerencsénk menni a VB futamon, ott kettőből kellett megoldani a felírást, ráadásul 30km-nél csak egy gyors volt rövidebb és nagyon ritkán volt több, mint 50 egyenes két kanyar között. 2 gyors fért el egy füzetben, nem is fizikailag fáradtunk el a pályabejárás végére, hanem idegileg az egész napos megfeszített koncentráció miatt. Hozzá tartozik, hogy a gyári pilóták is 2-ből mennek ugyan, de nekik hónapokkal korábban ott járt egy bizalmas emberük, aki elkészítette nekik az alap itinert, amit csak átnéznek és frissítenek.

Innen jön a művészet. Ezt a rengeteg információt a pályabejáráson lediktálja a pilóta, mi meg leírjuk úgy, hogy később vissza is tudjuk olvasni a megfelelő ütemben.

Mindenkinek más a stílusa, de vannak ökölszabályok:

  • szellősen kell írni, hogy ne folyjék össze az iromány
  • lapozáshoz közeledve lehetőleg távolsággal fejezzük be az oldalt, hogy legyen időnk lapozni
  • a sűrűn következő kanyarokat húzzuk össze alul
  • különüljenek el egymástól a kanyarok és távolságok (megtörtént példa: 100J20B50 íródott fel, és simán olvastam 100 J2 és B5-nek, pedig 100-J-20-B-50 volt)
  • fontossági sorrendben írjuk össze a rövidítéseket. Hogy egy J3 szigorú és hídon van sokkal fontosabb, mint hogy kifelé majd nyílik és padlózni lehet.
  • célszerű időnként bejegyezni, hogy mennyi km van még hátra a célig, mert egy defektes kerékkel 2-3km-et elmegyünk, de mondjuk 10-et nem
  • oldalszámozzuk a füzetet, így nehezebb véletlenül kettőt lapozni
  • a füzet könnyen lapozható (nagykarikás) legyen, lehetőleg vastagabb papírból
  • a felírt itinert nem célszerű átmásolni, mert hibázhatunk a másolás közben

Szerintem virágozzék minden virág, mindenki úgy írja, ahogy neki szimpatikus.
- Nicky Grist feltétlen átmásoláspárti (oldalanként, összeolvasva)
- Grist szerint ne csak oldalszám legyen hanem oldalszám/összes oldal is
- Szerinte a rajtban a gyorsaságival kapcsolatos fontos információkat, hogy a pilóta ráhangolódhasson egyben előre el kell mondani, ezért ezt egy külön oldalra kell felírni
- Takács Ági pedig arra tanított, hogy rajzoljak bele az itinerbe tereptárgyakat (magányos fa, magasles, villanyoszlop, stb.) ami megerősít, hogy jó helyen járunk, vagy segít megtalálni magam - B. Capelluti

Ha már eddig eljutottunk, akkor már csak menni kell, csiszolódni egymáshoz és rutin meghozza a saját stílust is.

Címkék: verseny itiner jó tanács nicky grist takács ági felesleges információ martin holmes rally navigation

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr852677815

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Eugen Böhringer 2011.02.22. 23:41:45

"Oifach nur Gas gäbba und wenig bremsa"*Az 50-es Németországában történt egyszer, hogy bizonyos Eugen Böhringer nevű testes sváb hobbiversenyző a Mercedes-Benz gyári ralicsapatában kapott helyet, aki első látásra ugyan inkább tűnt kedélyes wü...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G. Capelluti 2011.02.22. 11:03:07

Én attól is óvva intenék mindenkit, hogy korábbi itinerből menjen, csak mert ugyanaz a gyorsasági. Idő közben - főleg az elején - változik az ember stílusa, lehet más az autó, lehetnek "apró" változtatáso. Pl. bekerül egy lassító, vagy közelebb hozzák a célhoz a beíró állomást. Utóbbira sajnos volt példa...

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.02.22. 11:05:41

@G. Capelluti: 2000 Feférvár Karcsika és Elek Pisti esete mutatta meg, hogy abból komoly baj is lehet. (Bár ott a komplett élmezőnynek komoly baja volt a cél és a stop megtalálásával.)

G. Capelluti 2011.02.22. 11:08:10

Talán az első versenyre kölcsön kapott (erről később talán lesz szó) sisak okozza :-), de az én fülemnek a kanyar erősség cseng jól, az árnyaláshoz néha sebességi fokozattal.

nyjozsi2 2011.02.22. 11:12:28

Felírásról: alapvetően nálunk is a pilóta mondja meg a tutit, de időnként azért beleszólok, mert ismerem és tudom, hogy abból amit lediktált ott nem fog tudni menni, vagy nem vett észre valamit az út jobb szélén

Oldalszám/összes oldal vs. km-ek vissza: hasonló a cél, mi nagyjából 1km-et írunk egy oldalra (pályafüggő), de jobb, ha pontosan tudom mennyi van vissza, mintha azt tudnám, hány oldal

Információk rajt előtt: az első pár kanyart és egyenest is célszerű átbeszélni, mert a rajt adrenalinlökete és lecsengése közben nem mindig mennek át az első információk.

Tavalyi itiner: csak felülvizsgálva és szükség esetén átjavítva használható!!! 1 év alatt sokat változhatott az út és a környezet!

Tomi1973Wien 2011.02.22. 12:25:29

határ utan, M1 - padlo, egerut = fék :-DDD

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.02.22. 12:40:47

"Akik ismernek, tudják, hogy gyűjtöm a felesleges információkat. (Így pl. nem csak tudom, hogy hány sarka van egy söröskupaknak, vagy éppen az Eiskonfekt nevű csoki mitől lesz hideg a szájban, de időnként el is mesélem.)"

A legfontosabb az önkritika, XD

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.02.22. 12:43:16

Nyjozsi2 gratulálok a poszthoz, nagyon tettszett!!!

Szkotti 2011.02.22. 13:48:54

Ismét jó és nagyon fontos téma!
Szakirodalomként meg lett említve, ebben is egyetértünk:
Szászvári J.: Rallye autózás,
Nicky Grist: CO-Driver (DVD)

VB pályabejárás: mindenkinek 2 kört lehet mennie, akiknek van segítőik (egyébként ez tiltott, csakhát nem tudják kiszűrni a verseny előtt hetekkel), és akiknek nincs, azoknak is. Ezért is szokták felvenni belső kamerára a pályabejárást, esténként még lehet lajta agyalni kicsit.

Nem konkrétan a témába vág, de meg lett említve az etapútvonali KRESZ betartás: az outsiderek mindig tágra nyitják a szemüket, mikor mondom, hogy ezt meg azt megbüntették gyorshajtásért. "Nemá, raliversenyen ezért büntetnek?"
Szóval ez sokaknak nem világos. Esetleg erről egy poszt? (Etap, etapelhagyás, büntetések, időellenőrző, időmérés)

Szkotti 2011.02.22. 13:50:08

@B. Capelluti: Biztos ott volt előtte. Így könyű ;o)

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.02.22. 13:57:25

@Szkotti: Nem, nincs itt előttem. Egyszerűen hamarabb jegyzem meg a felesleges információkat, mint ami fontos lenne :)

nyjozsi2 2011.02.22. 14:04:01

@brumi86: thx

@Szkotti: már készül hasonló, az általad említett témákat is megpróbálom körbejárni

vancello · http://vancello.hu 2011.02.22. 14:07:56

Nálunk pl. az 5-ös a padlógázas kanyar, de nem jelenti azt, hogy ötödikben megyünk át rajta, szóval nekünk erősség és nem fokozat.

Én még annyit csináltam, hogy a lapozást megkönnyítendő, szamárfület hajtottam a lapra.

Felírtam még a kamera be és kikapcsolást is, nehogy megfeledkezzek róla.
m.blog.hu/va/vancello/image/10december/itiner.JPG

Nem számoztam az oldalakat, de ezentúl fogom, köszi a tippet!
Mivel tartottam attól, hogy nerm tudok lapozni, ceruzával aláírtam a filc a következő oldal elejét, de szerencsére nem volt szükség rá.

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.02.22. 14:17:44

@B. Capelluti: Ez a bizonyíték arra, hogy érdemes felesleges információkat megosztani a néppel :)

nyjozsi2 2011.02.22. 14:40:23

@vancello: a lap alján igyekszem mindig távolsággal befejezni és az utolsó távolságot bekarikázom, hogy feltünjön. Ha hirtelen jön valami rumlis rész a következő lapon, akkor magam is beírkálom előre és mondom is, hogy majd készüljön rá.

Amit még el szoktam követni az itinerrel:
- tartalomjegyzék az elejére
- cellux és papír segítségével pici füleket ragasztok a gyorsok első oldalához feliratozva, hogy ne kelljen lapozgatni
- a füzet elejére vagy végére táblázat a gyorsokon elért idők vezetésére (sajátunk és ellenfelek)

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.02.22. 14:58:50

@G. Capelluti: 2009-es Eger rallyn sem mindenkinek sikerült észrevenni a célt. Szerencsére akkor nem történt nagyobb baj...

vancello · http://vancello.hu 2011.02.22. 15:24:39

@nyjozsi2:
Köszi!
Sprinten megyünk, ott annyira nem szükséges, de megjegyzem a tanácsaidat, hátha egyszer szükség lesz rá. :)

Grafikuszoli 2011.02.22. 15:53:51

Amivel nekem sikerült megszívatnom magamat:
Második versenyünkön kiegészítő infóként elkezdtük írogatni, ha egy-egy kanyar elágazásban van. Úgy gondoltuk, a kanyarvétel szempontjából tökmindegy, hogy az általunk preferált mellett megy az út másfelé is, de jól jön az extra infó. Na, a hiba az volt, hogy nem mindenhova írtam be. Aztán jött az egyik elágazás, ami sodrós is volt, fehér is, padkás is, meg amit el lehet képzelni, de nem volt beírva, hogy elág. Itt sikerült is eltévednem, aztán kellett vagy négy kanyar, mire visszataláltam a megfelelő sorba.
Szóval a támpontokat azóta mindenhova beírjuk.

Egyébként én átírós stílusban dolgozom, nyomtatott lapokra, cakkozott szélekkel a lapozáshoz. Az átírás veszélyét is sikerült már megtapasztalni, a szombati bejárás, átvételek, napi pörgés után (túrában megyünk) elég monoton dolog a jelek másolgatása. Egyszer ki is maradt egy kanyar, azóta kétszer is visszaolvasom, plusz kéznél van a piszkozat is, hogy ha valami nem stimmel, a szervizben a végére lehessen járni.

Ja, és a felíráskor rendszeresen együtt értékeljük a kanyarokat, ami valószínűleg abból adódik, hogy a sofőrömmel fejenként nulla tapasztalattal ültünk össze.

Itt található egy oldal szkennelve is:
majorsuzuki.blog.hu/2010/04/02/versenytapasztalatok

IV. (Parkoló) Béla · http://aparkolokiralyai.puruttya.hu 2011.02.22. 15:57:25

Azért vannak elvetemült sofőrök, (ami egy francia eredetű szó és fűtőt jelent, ha már a fölösleges infók szóba kerültek), akik elég sok infóból vezetnek/vezettek. Asinak az utolsó falevél is benne van az itinerében, Louis Moya sem ült sokat csöndben Sainz mellett.
www.youtube.com/watch?v=ymVYSxSycNM&feature=related
Ha jól emlékszem Alex Bengue kormányelfordulási-szöget is diktál az itinerbe.

GiXXXer 2011.02.22. 16:37:59

@IV. (Parkoló) Béla:
Kőváry egyszer meg is emlékezett Asi itineréről: J2 blabla 84-el nem 85-el! :)

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.02.22. 16:50:01

@Grafikuszoli: Szerintem lesz még poszt arról, hogy egyszer mindenki elveszik
@IV. (Parkoló) Béla: Mindig tanul az ember! ;)

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.02.22. 21:09:21

@Grafikuszoli: mi is így kezdtük, én - bár rohadt nehezemre esett - nem dumáltam bele a felírásba. Aztán ez így is maradt.
Én is másolgattam, aztán volt olyan, hogy nem. Mindkettő mellett szólnak érvek és ellenérvek.

Grafikuszoli 2011.02.22. 22:37:39

@B. Capelluti: Az igazat megvallva egynél kicsit többször sikerült elvesznem.... csak az említett eset visszavezethető volt a kiforratlan itinerre, máskor viszont simán bamba voltam. :)

STi 2011.02.22. 23:05:21

Egyszer írtam át az itinert "szépre". Teljesen zavart, hogy nem ugyanazt a macskakaparást látom, mint pályajáráson. Azért el nem tévesztettem de zavart.

Nekem nagyon tetszik még a sebességi fokozat és (+) (-) írás is. A pilótámnak nem. :D

video.racing.hu/janika_eger05_gy8

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.02.22. 23:07:58

@Grafikuszoli: A legjobb családban is megesik. Az egyszer mindenki elveszik/eltéved a Holmes könyv egyik fejezetének a címe. A hangsúly az elveszésen van, nem a darabszámon. ;)

nyjozsi2 2011.02.23. 09:27:33

Elveszések :-)
- két sort ugrottam lefelé
- kettőt lapoztam
- annyira lelkesen lapoztam, hogy félig kitéptem a lapot
- olyan szépen sikerült lapjával elfordulni, hogy a hatása alá kerültem, lelkendeztem és nem is mondtam a következő jelet
- klasszikus: felírva: sok-sok egyenes, farakás után 50-re simaJ-simaB-J4. Farakást elhordták, vártam hogy megérkezzen, és egyszercsak majdnem leestünk az útról a J4-ben
- két füzetbe írtam a gyorsokat, rossz füzetet vettem elő, az első néhány kanyar még majdnem stimmelt is, aztán a biztonsági menő Németh Zsolti elkezdte lapjával venni a kanyarokat, mert nem az jött amit mondtam. Utána még jöttek is oda a fanok lapogatni a vállát, hogy milyen harcosra vette a figurát :-)

Javító Zoli 2011.02.23. 09:58:58

Üdv Navigátorok!!

Az én elméletem a navigátorkodásról az volt anno, hogy tök mindegy mit diktál a sofőr, soha nem kérdőjeleztem meg a dolgot. Ha ő azt mondja, hogy "banánturmix" és ezt visszadiktálva az a bizonyos "háromszázra bal33 vége sodor és csakbal 100" kombináció villan be a sofőrnek, akkor istenuccse ezt fogom mondani. :-)
Persze túloztam, ilyen sose volt, de tény hogy akiknek én navigáltam, azoknak nem a pontos vonalvezetés, távolságmeghatározás volt a lényeg, hanem hogy azt hallja, amiből megjelenik a fejében a pálya következő szakasza. A poszt egyébként szinte tökéletes, kösz. Kicsit jobban kellett volna hangsúlyozni, hogy nincs szabály navigálásra....egy kezdő úgyis a tapasztalataiból fogja összemazsolázni a számára működő dolgokat. És hibázik, méghozzá jó sokat. Át kell esni az eltévedéseken, az idők elszámolásán, a kettőt lapozáson és a többi, és a többi.

Javító Zoli 2011.02.23. 10:02:59

Ja, és én rohadtul bírom a lényegtelennek tűnő(!) információkat, úgyhogy ne fogjátok vissza magatokat!

rend78 2011.02.23. 10:36:02

@Javító Zoli: Egyetértek a kollégával! Én még az Alma Körte Banán kombinációt is el tudnám képzelni! :) Ha működik miért ne. Annyit tennék még hozzá, legfontosabb, hogy a hibánál rögtön közöljük a sofőrrel eltévedtünk, és diktáljon be egy-két kanyart. Nem a navigátor dolga (eltévedésnél), hogy kitalálja milyen kanyar jöhet. Inkább két-három kanyart veszítsünk, és menjünk 60%-on, mint, hogy egy hülyeség miatt a mentőautó jöjjön 100%-on-

nyjozsi2 2011.02.23. 10:45:32

@rend78: jogos, ez kimaradt. Nálunk ilyenkor jön a "Menj egyedül!", majd elkezdi visszamondani, és miután azt hiszem, hogy megvagyunk és az általa mondott 3-4 kanyar is stimmel, akkor mondom neki, hogy megvagyunk.

Persze nálunk is volt Túris-kanyar, buszmegállós lassító, célzod a magaslest, stb

Javító Zoli 2011.02.23. 11:10:29

Hibára a mi módszerünk az volt, hogy bejelentettem, hogy "eltévedtem!". Erre a sofőr elkezdte visszadiktálni a pályát és általában egy-két szó után meglett a helyes pont.
Nálam akkor jött el a szájtátás ideje, mikor elkezdtünk kurflizni, akkor valahogy előtérbe került a fosással kapcsolatos tevékenységek bonyolítása. De hálistennek ebből hamar kinőttem.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.02.23. 11:30:10

@Javító Zoli: ja, szar érzés elveszni, de még szarabb, ha nem szólsz, és egy életre ugrik a bizalom. Mert nem abból van a nagy esés, hogy egy J6 helyett B6-ot mondasz be, hanem abból, ha egy J-B-J és 200 után B3! helyett egy B-t. Mert a tempó között csak 80-120 kmh a különbség. Az elveszés oka nálam az volt, ha elkezdtem nem az én dolgommal foglalkozni. Melegszünk-e, van-e hátul is fék, vagy valami hasonló. Ilyenkor öcsém üvöltött, hogy "nemozizálvazze", mert tudta, hogy a következő lépés az eltévedés lesz.
Óraelnézésem szerencsére nem volt, csak majdnem: A spori a szervizpar ki ie-nél visszahajtotta a menetlevelet, és majdnem benéztem. (Mentségemre legyen mondva, hogy éppen időben észrevettem, és legalább meleg gumival értünk a rajthoz.)
Az pedig mindig vicces, hogy a kaland alatt/után milyen párbeszéd megy az autóban.

Javító Zoli 2011.02.23. 11:53:09

A kalandozás alatti párbeszéd mindig kisípolós :-)
Ja, még valami eszembe jutott: a leghajmeresztőbb, amivel találkoztam, hogy jön a navigátor kartárs és aszongya: elkérhetem az itinered? Mire én jó fej voltam: Hogyaviharbane! Erre fogta és lemásolta az egészet(!!!) Mondom a srácnak, hogy "te figyu, ez nem lesz így jó, nem vagyok irigy de ebből nagy esés lesz"....és lett. :-)
Senkinek se jusson eszébe ilyen!!!! Ha más nincs, akkor bringára, lovaskocsira pattanni vagy bárhogy de tessék fölírni a pályát!!!!

Szkotti 2011.02.23. 12:55:54

@IV. (Parkoló) Béla: Főleg a francia-spanyol vonalon lehet látni pályabejáró autókban (recce-car ugye :o), hogy "szögmérő" van jelölve a műszerfalon (kb. 30 fokonként egy színes jel), a kormányon meg egy nyíl vagy fordítva, a kormányon vannak a jelek és a műszerfalon egy nyíl. Így írják fel a kanyar erősségét.
Először mikor láttuk, kiröhögtük, de végül is ez is egy módszer.

Javító Zoli 2011.02.23. 13:07:41

@Szkotti: Minden módszer jó...amennyiben működik. Néha vannak muris ötletek, de ha eltalálnak a pályán, akkor lelkük rajta.
@B. Capelluti: Óraelnézésem egyszer volt nekem is (egyébkén számomra a navigátori teendők közül a legutálatosabb meló), sokadik verseny után (ahol elég lazára vett etapidőkre akklimatizálódtam) egyszer csak belepottyantunk egy olyan versenybe, ahol "épp hogy csak" időket kalkuláltak. Én meg nyomtam rutinból a szervízparkban, hogy "ááá, van bőven időnk, hol a szendó?". Három perc múlva teli szájjal üvöltöztem a sofőröm után.

nyjozsi2 2011.02.23. 13:18:23

Hamarosan érkezni fog egy poszt a navigátorok munkájáról is ... :-)

Javító Zoli 2011.02.23. 13:47:36

@nyjozsi2: Sok sikert hozzá és részvétem. :-)
Szerintem leírva/elmondva sokkal bonyolultabb és ijesztőbb, mint ténylegesen. De remélem, az is egy ilyen jól sikerült írás lesz.

Szkotti 2011.02.23. 15:49:09

Az 1 óra = 100perc hibába beleesett valaki? :o)

Javító Zoli 2011.02.23. 15:58:22

@Szkotti: Csak láttam ilyet, de az nagyon gáz volt, mert a rendezők követték el...kifüggesztették az eredményt, a brigád meg csak nézett, hogy ez melyik versenyé. :-)

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.02.23. 18:28:48

@Szkotti: nem, de az komoly volt, amikor vártam valakit a pécsi főpályaudvaron (érdeks, hogy a helyi buszok menetrendjében vasútállomásnak hívják...), és bemondták, hogy X perc késés, akkor rávágtam, hogy a "csudába" akkor csak YY:ZZ-kor fog érkezni. A mellettem álló piros tányérsapkás ember meg kamillázott, hogy milyen gorsan megy fejben. Azután az újabb késések bemondásakor jött és kérdezte, hogy akkor a 38 perc most mit is jelent. (Most íjra trenírozom magam, de egy földmérőt nem lehet a témában megverni. Fokok, percek, másodpercek összead-kivon. A gyors óra/perc/másodperc számolást én is egy geodétától tanultam, de nyomába sem érek.)

Javító Zoli 2011.02.23. 18:57:30

@B. Capelluti: Húú, ilyen "mélyre" sose süllyedtem, de irigylem azt aki képes így vágni. Nekem az volt a bajom, hogy sose hittem el, hogy jól számoltam. Baromira stresszelt, állandóan matekozam (kivéve amikor a kottát olvastam) és ettől a versenyek végére irgalmatlanul kikészültem agyilag. Volt rá precedens, hogy egy verseny utáni hétfőt átaludtam.

igor85 2011.02.23. 21:30:32

@Javító Zoli: Háhá! Egyszer tőlem is elkérték! Gti swift kontra Trabant itiner...Mondtam az embernek, hogy szerintem nem lesz jó. A következő szervízben 20 kilós kalapáccsal és egy autómentő csörlőjével próbálták kihúzatni a Suzuki elejét :-)

Grafikuszoli 2011.02.23. 22:07:42

@igor85: Ha jól emlékszem, Radó Pista mondott el egy interjúban hasonló sztorit: ott ők kérték el az itinert a kollégáktól, aztán mentek is belőle valami űridőt. Akkor nem is értették, csak utólag derült ki, hogy a kolléga eggyel alacsonyabb számokat használt. Esés nem lett belőle, de az már csak a vak szerencsén múlt. :)

JATYA 2011.02.23. 23:14:22

@Javító Zoli: Mi az a vége sodor,bal 33,csak bal 100??
A 33 is a kanyar szögét mutatja?? Eddig azt hittem ilyen nagy szám,mint a 33 az sok!

Javító Zoli 2011.02.24. 07:24:46

@JATYA: A "33" (vagy 22,11) meghatározása nálunk a hosszú kanyarokat jelölte (lényegében 2*3-as kanyar), utána a "csakbal" (ill. csakjobb) lényegében egy trepnigázon elvállalható, úgymond "optikai" ív az út vonalvezetésében. Mi a kanyarokra 4 fokozatot használtunk, "csakbal-jobb", 1,2,3, illetve volt még a speckó "balkarika-jobbkarika", ez a kódszó takarta a visszafordítókat. Ezeket a fokozatokat cifráztuk-fűztük különböző módon. Ennyi egy Trabanthoz pont elég is volt, sose volt olyan rettenetes, mellszőrszaggató a tempó, hogy ennél bonyolultabban kezeljünk egy versenyt.

nyjozsi2 2011.02.24. 08:03:02

@JATYA: ezt is többféleképpen szokták írni. Pl mi is összefűzzük, így lesz mondjuk B223, amit lehetne így is írni: B2.B2.B3, csak egyszerűbb elmondani és a jobban érződik belőle, hogy hosszú lesz és hangsúlyozhatóbb, hogy a végén azért még be is kell húzni. A "csakBal" másoknál "simaBal", de pl olyat is szoktam mondani, mikor több ilyen jön egymás után, hogy "csakok jönnek" vagy "simák jönnek", hogy tudja pilóta,nem vesszük el, majd persze bemondom a tényleges íveket is.

Javító Zoli 2011.02.24. 08:38:29

@JATYA: Egyébkén csak a hasamra csaptam és az ott található véletlenszám-generátor dobta ezt a kombinációt :-)
Az eddigiekből is látszik, hogy nincs (és nem is lehet) általános szabály az itiner készítésre. Minden eset, páros,autó, szituáció mást kívánhat. Sőt, továbbmegyek: az itiner leírásában található különbségek is megérnének egy külön cikket. Annyiféleképpen lehet leírni ugyanazokat az információkat, kiegészítő jeleket vésni, hogy az elképesztő. Van aki írja az infokat, van aki rövidít, van jeleket rajzol....tényleg olyan, mint a gulyás és halászlé recept. :-)

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.02.24. 10:11:49

"Annyiféleképpen lehet leírni ugyanazokat az információkat"

Láttam egy videót, ahol a bal és a jobb helyett "feléd" "felém" kifejezést használták :)

Mi van akkor, ha a navigátor hibája miatt van egy törés? Akkor a navigátor számlájára történik a javítás?

Javító Zoli 2011.02.24. 10:30:59

@brumi86: Hát passz. Nálam nem volt ilyen szitu, úgyhogy nem tudom. Gondolom csapata válogatja a dolgot, hogy kezelik az ilyet.

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.02.24. 10:34:46

Másik kérdés, hogy súlyos navigátori hiba után megmarad a bizalom?

nyjozsi2 2011.02.24. 10:36:08

Arra jó ha felkészül a leendő navigátor, hogy a pilóta bármit (tényleg bármit) képes lesz majd navigátorhibának nevezni :-)

JATYA 2011.02.24. 12:38:24

Köszi szépen az infókat!! Legalább megtudtam ezt is! Az,hogy sodor,és a szigorú az mi??

nyjozsi2 2011.02.24. 12:58:47

@JATYA: Mikor két kanyarerősség közé kell lőni, akkor szoktuk használni a szigorú vagy elfér szavakat. Nyilván a B3szig az kicsit erősebb, mint a B3, az elfér meg alatta van. A sodor az csúszósat jelent, de szóba jöhet olyankor is ha mondjuk sarat, murvát hordanak ki az aszfaltra. Mi nem használjuk, inkább konkrétan murvás, sáros, csúszós a mondás.
Ha már itt tartunk, akkor célszerű még az aszfaltváltásokat is beírni, mert a fényes aszfalt mindig csúszósabb, mint a sötét. Az INA Deltán van egy gyors (Laz a neve), ami gyakorlatilag fehér aszfalton megy, az szárazon is jégpálya, hát még ha meg is ázik...

Javító Zoli 2011.02.24. 13:36:06

@JATYA: Józsi elmondta a lényeget, annyival egészíteném ki, hogy mindenféle hasonló megjegyzés használható, a pároson múlik, hogy mire és mit mondanak. Sok ilyen van, bukkan, dob, leszúr, úton, kívül/belül, zsír (by Kőváry :-) ). Csak a fantázia szab határt ezeknek. Érdemes megnézni pár belsőkamerás felvételt. Arra azért érdemes figyelni, hogy csak annyi infót érdemes fölvenni a kottába, amit 1. értelmes időn belül vissza is tudunk mondani, 2. föl is fogja a pilóta. Hiába regélünk el egy csendéletet ékes magyar anyanyelven a tájról, ha ebből semmit nem fog föl a mellettünk ülő.
Aszfaltváltást szigorúan fölírni!!!

JATYA 2011.02.25. 00:03:14

Ismételten köszi mindent!! Irigyellek titeket,hogy ezt csinálhatjátok!Nagy szerencsétek,és kitartásotok,munkátok van benne,hogy eljutottatok idáig!
Egerben láthatlak titeket?Ha igen? milyen auto?Milyen név?

Javító Zoli 2011.02.25. 09:41:47

@JATYA: Engem biztos nem fogsz látni, 13 éve ültem utoljára versenyautóban. :-)
Szerencse, munka, kitartás és pénz...jó sok pénz van benne. Korábbi poszthoz tartozik ugyan, de megerősíthetem a tényt, hogy nincs annyi pénz (legalábbis kis hazánkban), amit ne lehetne beledobálni az autóversenyzés nevezetű kútba.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.02.25. 10:41:59

@JATYA: mi tervezzük, erről is szól a blog. (Sok a bizonytalanság, de dolgozunk rajta. Csak az a biztos, hogy nem összkerekes autóban gondolkodunk. (Előlhajtós, francia, esetleg japán a tervek szerint.)

JATYA 2011.02.26. 23:04:32

Sok sikert nektek!
63 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása