A mai poszt a "miblog" vonalat erősíti.

Addig ismeritek a történetet, hogyan lettünk fanatikus komálósok. Ott tartottunk, hogy öcsémmel addig agyaltunk, amíg egyszer csak azt vettük észre, hogy összeszedtük évek összes spórolt pénzét, és vártunk az igazira: kerestük a megfelelő versenyautót, ami egy "versenyautó-forgalmis" Swift Gti személyében köszönt be hozzánk. Nézegettük (nagyjából feleslegesen, mert akkor még semmit sem értettünk hozzá), alkudoztunk (teljesen feleslegesen, mert az eladó egy fillért sem engedett), és végül hozzánk került. 

Édesapám nekem szegeszte szegezte [bocs a sújtóhubáért] a kérdést: fiam, biztos, hogy az összes spórolt pénzed egy versenyautóba akarod ölni? Nem gondoltál rá, hogy hozzáspórolsz és szűkösen meglenne egy kis lakás beugrója? Azt válaszoltam: Aludni lehet a Suzukiban, de nincs az a lakás amivel autóversenyezni lehetne. (Őszintén szólva szerintem nem is igazán akart lebeszélni. A kis lakás beugrója pedig sokkal odébb került...)

Őrület volt rágondolni, és még durvább kimondani: van egy versenyautónk! Nem sokkal később rájöttünk, hogy ezzel nem vagyunk sokkal beljebb, mert nem elég csak nézegetni, menni is kellene. Neveztünk a Mikulásra, majd Takács Ági megkérdezte, hogy mentünk-e már murván, sőt mentünk-e együtt egyáltalán, vagy akár bárkivel? Lógó orral ráztuk a fejünket. Heves telefonálgatásba fogott, és leszervezett egy murvás tesztet Szilágyi Janival. Megmutatták, hogyan kell murván menni, és a jobb1-ben ülő füzetes embernek mi a dolga.

Mielőtt megkérdeznétek, "éseztígyakkormostmégishogy?": Soha sehol nem dicsekedtünk vele, de lelkes ralifanokként hosszú évek alatt már-már baráti kapcsolatba kerültünk sok - leginkább pécsi, vagy valahogy Pécshez kötődő - versenyzővel, csapatvezetővel, szerelővel. Így a komplett autószigetes brigáddal, Maricsek Mikivel, Illyés Rolanddal, Szilágyi Janival, Takács Ágival, csapatfőnökeikkel, Grátz Ferivel, szerelőikkel Dodóval és Abdullal, és persze Kiss Ferivel és Büki Ernővel (külön-külön) is, a nem pécsieket pedig fel sem tudnám sorolni. (De Gazsit, Mixit, OZS-t és Wéber Ferit mindenképp ki kell emelnem.) Mindannyian sokat segítettek nekünk: jó tanáccsal, munkával, gumival, később autóval. Mindegyiküknek nagyon hálásak vagyunk, tudjuk, hogy sokkal könnyebb (de nem könnyű!) volt így, mint "csak úgy" nekiállni. Talán nem sértődnek, meg, ha most nyilvánosan is megköszönök nekik mindent.
És igen, magától értetődő volt, hogy a "szigetes" csapat színeiben fogunk versenyezni.

Szilágyi Jani a kormánynál, és Takács Ági a mászókán magyarázzák, hogy hogyan kell navigálni

Nos, ekkor az is kiderült, hogy az autónk valójában nem egy N-es Gti, hanem egy utcai autó mászókával, versenyülésekkel. (Nyeklett-nyaklott a bódé, nyúlós volt, a kartervédő 80 kilométer alatt elfáradt, stb.) Életünk első versenye előtt gyakorlatilag új autó épült (a csavaros cső helyett egy rendes "WRC-cső", rendes szilentek, motor- és váltótartó bakok, és valami versenyfutómű-szerűség, lámpasor stb., de igazi N-es autó csak egy emberes hempergés után lett belőle, de ez egy másik sztori, bár egy képet már posztoltunk az esetről.).

Emlékszem, a veszprémi teszt után Takács Ági elvitte az autót egy héttel Mikulás előtt Réthey Zsoltihoz. Mindenki lehülyézett bennünket, hogy annyi munkát amit mi szerettünk volna, még sok pénzért sem, nemhogy anyagárban nem csinál meg senki Mikulásig. Zsolti megszülte a vesekövét, és lázasan (41 fok) dolgozva elkészült mindennel. Péntek reggel 4-kor indultunk Pestről haza. (Közben kiderült, hogy az Ausztriából megrendelt sisakok nem jöttek meg, kölcsön kellett kérni két sisakot... Na, kitalálja valaki, hogy ki szánt meg minket?)
Pécsett várt a szervizcsapat, és savaria barátunk is megjött Szombathelyről (!) a kisbuszával, "okoztunk rá" egy trélert, és kiderült, hogy van valamilyen elektromos zűrünk a versenyautóval. Villanyászok átkábelezték a fél autót, és este 10-kor már el is indultunk.

Azt hiszem látványos, hogy sok minden alakult a vason

A rajtban még csak veszettül hittük (a teszt után igazából reméltük), hogy ez jó lesz (én abban is bíztam, hogy évtizedes tünetmentesség alatt tényleg kinőttem gyerekkori autóbanhányós korszakomat, ugyanis a kölcsönkapott zárt bukóban komoly produkció lett volna...), de másodperceken belül már folyt az adrenalin a fülünkből. Három évig mentünk, és élveztük minden másodpercét. Hét éve meg nem, és megszenvedtük minden napját.

Nem mondom, hogy a versenyzés a lehető legjobb dolog a világon, de az biztos, hogy kevés van az életben ami élvezetben hozzá mérhető. (Durva függőséget okoz az biztos.) Ezért is mondtam igent zrc-nek, amikor felvetette, hogy próbáljuk meg együtt. 

A félreértések elkerülése végett még egy önvallomás: arról, hogy öcsémmel, G. Capellutival újra versenyzünk sem tettem/tettünk le végleg, de ez nem idei terv része. Bár, ha valaki tud egy teljesen frankó és tuti kocka Gti Suzukit, esetleg egy 205-ös Pözsót, sikítson, mert ezesetben fontos jelenése lesz "Fratelli Capelluti"-nak a pécsi historic EB futamon.

Neked mikor jutott eszedbe, hogy be kellene ülni egy rallyeautóba?