Ma újra nyjozsi2  a mikrofonnál, aki folytatja a társasjáték szereplőinek bemutatását.

A szezon és az egyes futamok lebonyolításához sok olyan tisztségviselő, közreműködő járul hozzá, akikről a rajongók szinte semmit sem tudnak, de nélkülük a verseny sem létezne.

Első körben nézzük meg, hogy kikkel találkozhatunk, ha raliversenyzésre adjuk a fejünket?

A tél folyamán már megoldottuk a versenyautó és a biztonsági felszerelések kérdését, a következő lépés, hogy versenyzésre feljogosító licenszet szerezzünk. Először is keresnünk kell (vagy alapítani) egy sportegyesületet, ahol tagok lehetünk, akinek a színeiben indulni fogunk. A licenszet az MNASZ által szervezett szabályismereti vizsga sikeres letételével szerezhetjük meg. A vizsga előtt kapunk egy rövid összefoglalót a friss változásokról, majd levizsgáztatnak minket az MNASZ illetékesei. Ők azok, akikkel először találkozhatunk a versenyzés felé vezető úton.

Saját papírunk megszerzése után a versenyautó következik, az MNASZ ATB-je (Autós Technikai Bizottság) fogja még a szezon előtt átvizsgálni az elkészült versenyautót, hogy megfelel-e a biztonsági és sportszabályoknak. Korábban tárgyaltuk már a csoportokat és géposztályokat, egyrészt azt vizsgálják meg a technikai ellenőrök, hogy az autó valóban megfelel-e annak a csoportnak és géposztálynak, ahol mi indulni akarunk, továbbá árgus szemekkel nézik át a biztonsági felszereléseket (csövezés, ülések és rögzítésük, biztonsági övek, tűzoltó rendszer telepítése, rögzítése, megfelelősége, kötelező jelzések az autón, stb), sőt általában még egy zajszint mérést is elkövetnek. A versenyautók zajszintjét egy megadott fordulatszámhoz decibel értékben rögzíti a szabály. Ha alapos volt a felkészítés, akkor megkapjuk a gépkönyvet, ha nem, akkor a hibalistát és jöhetünk legközelebb.

Az ATB-nek a szezon előtt vannak még fontos feladatai:

  • publikálják az arra az évre érvényes technikai szabályokat
  • publikálják az elfogadott és használható biztonsági felszerelések listáját
  • publikálják a szezon során alkalmazandó mérések metódusait és a felhasználásra kerülő műszerek, sablonok és más segédanyagok listáját.

Technikai átvétel (Háttal áll a technikai ellenőr) Kép innen

Megszereztük a saját és a versenyautónk papírjait, mehetünk versenyezni. A versenykiírást az adott futam rendezője fogja közzétenni, a nevezésünket nála kell leadni. A rendező munkája és felelőssége hatalmas és általában hónapokat vesz igénybe egy futam előkészítése. Meg kell kérje a szükséges engedélyeket az utak használatától kezdve a mentőkön, tűzoltókon át az MNASZ-ig. Meg kell szervezze a futamon dolgozók munkáját (sportbírók, irodai segítők, technikai mentők, mentők, biztonsági emberek, stb), és még ki tudja mennyi minden apróságot. Így pl.: elkölti a nevezési díjat az alábbiakra:

  • regisztrációs díj az MNASZ felé;
  • különböző engedélyekért;
  • biztosítási szerződésért;
  • versenyközpont helyszínéért;
  • prológ helyszínéért;
  • a gyorsaságik helyszínéért (az útért);
  • a pályaépítés anyagaiért (szalag, festék, gumik, karók, táblák, feliratok stb.);
  • a pályaépítésért-bontásért, szemétszedésért;
  • ha buszjárat útvonalán megy gyorsasági, busz eltereléséért a busztársaságnak;
  • gyorsaságinként minimum egy mentőért (orvossal), de ha hosszú egy gyorsasági, akkor kettő kell;
  • gyorsaságinként minimum egy rescue-ért, de ha hosszú egy gyorsasági, szintén kettő kell;
  • rendőrök óradíjáért, gépkocsihasználatáért (útlezárások);
  • sportbírók óradíjáért, gépkocsihasználatáért (sok kicsi sokra megy: egy ORB-n ez pl. meghaladja a 2 millát);
  • biztonsági emberek (security) óradíjáért, gépkocsihasználatáért;
  • a rádiókért;
  • időmérő, kiértékelő eszközökért;
  • tervezési és nyomdai munkákért (műsorfüzetek, nyakbalógók, passok, kiírások, itinerek stb.);
  • egyéb papírok elkészítéséhez fénymásolók bérléséért (rajtlisták, eredménylisták stb.);
  • hivatalos honlap elkészítéséért, domain név+tárhely költségeiért;
  • MNASZ tisztségviselők ellátásáért, szállásáért, utazásáért;
  • VIP vendégek ellátásáért (szponzorok stb.)

Mi versenyzők vagy nézők ebből csak azt vesszük észre, hogy flottul lemegy-e a verseny vagy sem.

Beneveztünk, bejártuk a pályákat, következnek az átvételek.

Az adminisztratív átvételen a rendező és az MNASZ illetékes megbízottai fogják ellenőrizni a papírjainkat, de újabban találkozhatunk egy biztosító képviselőjével is, akivel az extrémsport biztosítást intézhetjük 

Sajnos a raliversenyzés extrém sportnak minősül, ezért ha balesetből kifolyólag ellátásra szorulnánk és nincs ilyen kiegészítő biztosításunk, akkor mindent ki fognak számlázni nekünk. A versenyautóban van bukócső, biztonsági ülés, 4-5-6 pontos biztonsági öv, bukósisak, tűzálló ruha. A költői kérdésem: egy utcai kocsival vagy egy versenyautóval veszélyesebb-e balesetet szenvedni? Melyikben valószínűbb a súlyosabb sérülés?

Itt megfeleltünk megyünk a technikai átvételre. Az ATB technikai ellenőrei át fogják vizsgálni az autót, de ilyenkor itt pár perc jut 1-1 kocsira, így a biztonsági felszerelésekre és a főbb megfelelőségekre fognak koncentrálni. Néhány alkatrészből nem használhatunk fel korlátlan számút a verseny folyamán, ezért azokat megjelölik, plombálják. Limitálva van a felhasználható turbók, sebességváltók, differenciálművek száma. Nem cserélhetünk motort és karosszériát. Megjelölhetik a bemért és elfogadott kipufogó rendszert, de igazából mindent, amit éppen ellenőrizni akarnak majd a futam során vagy a versenyt követően.

Az FIA ellenőre gépátvétel közben 

Miután minden átvételen megfeleltünk, kezdődhet a verseny. Innentől kezdve leginkább a sportbírókkal fogunk találkozni.

Itt éppen rajtoltatnak a fehér mellényesek

A futam során rendszeresen előkerülnek a technikai ellenőrök, akik figyelik, hogy betartjuk-e a technikai szabályokat. Miket ellenőrizhetnek?

  • Gumikat jelölnek. Két szervizpark között maximum 6db gumit használhatunk el, tehát 4db a kerekeken és max 2db a csomagtartóban. Szervizparkból kifelé megjelölik őket, befelé ellenőrzik, hogy csak jelölt gumik vannak-e nálunk. Nem „találhatunk” kereket a saját defektesünk helyett, mert az idegen segítségnek minősül.
  • Mérhetik a kocsik tömegét, hogy a minimálisan előírt értéket átlépjük-e?
  • Ellenőrizhetik a korábban elhelyezett jelöléseik meglétét.
  • Zajszintet mérhetnek.
  • A nap végén végignézik az összes autót, hogy versenyzésre alkalmas állapotban vannak-e, a másnapi szakaszoknak nekifuthatnak-e? Gondolhatunk itt esetleges sérülésekre a karosszérián, amik veszélyessé tehetnék a futamban való részvételt a versenyzők vagy adott esetben a nézők számára.
  • Igazából bármit, ami belátható időn belül kivitelezhető. Amennyiben egy vizsgálat elhúzódik, akkor kérhetnek új rajtidőt arra az etapra a versenyző számára, hogy a mérés és/vagy vizsgálat ne hozza hátrányos helyzetbe a versenyzőket.

A technikai ellenőrök a mérésekről és a vizsgálatokról jelentést készítenek, amit a technikai felügyelőnek adnak át. Hogy a jelentésekkel mi fog történni, arról egy kicsit később.

Van még egy fontos személy, aki segítségünkre lehet minden ügyes-bajos dolgunk elintézésében, ő a versenyzői összekötő. Ha nem tudjuk pontosan, kihez kell egy kérdésünkkel fordulni, vagy nem találjuk az illetékes embert, akkor bátran lehet őt keresni, segíteni fog, képviselni fog minket a verseny illetékes döntéshozóinál. A versenykiírásban megtalálható a neve, minden elérhetősége és a még a fényképe is, hogy szükség esetén meg tudjuk találni.

Szerencsésen végigértünk a versenyen, ha előkelő helyen sikerült végeznünk, akkor van esély arra, hogy végellenőrzésre köteleznek minket. Ilyenkor a versenyautónkat az ATB ellenőrei fokozott technikai ellenőrzésnek vetik alá. 1-1 autóra általában 30-40 perc juthat, ezen idő alatt kell elvégezni az előzetesen elhatározott vizsgálatokat. Itt már lehet komolyabb vizsgálatokat végezni (pl: az autó külső méretei a nyomtávot is ideértve, tömegmérés, zajszint-mérés, váltóáttételek ellenőrzése, jelölések meglétének ellenőrzése, turbó és a szűkítő ellenőrzése, az autó alkatrészeinek beazonosítása a homologizációs lapon, különböző alkatrészek méreteinek mérése, stb.). Ugyanide kerülhetnek az a kocsik, amik ellen a versenytársak technikai óvást nyújtottak be. Óvás esetén kizárólag az óvás tárgyát ellenőrizhetik az ellenőrök, e folyamat és a normál végellenőrzés során kizárólag a versenyző, és a nevező képviselője lehet jelen az ellenőrzést végzőkön kívül, senki más nem. Ezekről az ellenőrzésekről is jelentést készít az ATB, amit szintén a technikai felügyelőnek adnak át.

Szót kell ejtenünk a verseny vezető tisztségviselőiről is, mert a szakmai lebonyolítás alapvetően rajtuk múlik. A verseny legfelsőbb döntéshozó szerve a felügyelő testület. Általában 3 tagja van, az MNASZ határozza meg azoknak a listáját, akikből a felügyelő testület összeállítható egy futamra. A munkájuk a verseny előtt kezdődik, az átvételek során megfelelt versenyzők listáját, valamint ezen listák alapján a végleges rajtlistát hagyják jóvá. A futam során rendszerint minden nap végén tartanak ülést, ahol foglalkoznak a beérkezett jelentésekkel. Kiktől és milyen témában érkezhetnek jelentések?

  • A sportbíróktól a versenyzők esetleges szabálytalanságairól.
  • A technikai ellenőröktől szintén esetleges szabálytalanságokról.
  • A rendőrségtől KRESZ szabályszegésekről, pl. trafipax felvételekről.
  • A versenyigazgatótól, a versenyzői összekötőtől, más hivatalosan delegált megfigyelőktől is landolhatnak az asztalukon jelentések, észrevételek.

A jelentésekről és az esetleges büntetésekről minden esetben a felügyelő testület hoz döntést. Tipikus félreértés szokott lenni, hogy a technikai ellenőrök kizárnak valakit az ellenőrzésükkel. A technikai ellenőröknek ilyen jogosítványuk NINCS! A technikai ellenőrök jelentéseit a technikai felügyelő tárja a felügyelő testület elé döntéshozatalra. A testületi üléseken megtalálható még a versenyzői összekötő is, aki a hozzá befutott észrevételekről és kérdésekről tájékoztatja a testületet.

Felügyelők: Hajdú Attila, Szántó László, rendező: Jelen István (Mecsek Rallye)

A verseny vezető sportbírója a versenyigazgató, a futam során számos operatív döntést kell hoznia, de ő is a felügyelő testület felé tartozik beszámolással. A versenyigazgatót a rendező kéri fel azoknak a listájából, akiket ilyenre tiszt viselésére előzetesen feljogosított az MNASZ.

Címkék: szabályok orb szereplők

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr292779737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szkotti 2011.03.31. 14:59:14

Verseny közbeni ellenőrzés lehet még pl. benzinminta-vétel.
Végső technikai ellenőrzés alkalmával pedig BÁRMIT ellenőrizhetnek, aminek mérete, száma, kialakítása szabályokhoz kötött, így a többmillió forintba került, guru által összerakott, féltett motorra is mondhatják, hogy "na akkor nézzük a szívószelep-tányér átmérőjét". De lendítőkerék-súly, vagy váltó fogaskerék fogszám is lehet akár. A versenyzőnek (vagy delegált emberének) ilyenkor zokszó nékül bontania kell. Nemzetközi versenyen meg is teszik. Itthon...?

nyjozsi2 2011.03.31. 15:08:34

@Szkotti: Alapvetően igazad van, bármi ellenőrizhető, ami valamilyen módon számszerűsítve van, vagy fénykép van róla.
Azért ennyire nem eszik forrón a kását bontás ügyben. Motort és váltót csak alapos indokkal vagy a felügyelő testület kifejezett kérésére bontottunk. Csak olyan ellenőrzésnek szabad nekiállni a végellenőrzésen, ami az említett 30-40 percbe belefér. Az ideiglenes eredmény kifüggesztése nem csúszhat az ATB miatt, különben őrült telefonálgatás kezdődik... Nemzetközi versenyen sem bontatnak ész nélkül.
De pl a hajtásláncban szereplő elemek áttételének (így közvetve a fogszámnak) meghatározásához nem is kell szétszedni semmit. Egyszerűen tolásos módszerrel a teljes áttétel meghatározható, majd a versenyző megmutogatja a homológ lapon, melyik váltó, végáttétel és diffi van a kocsiban, szorzás és ha statisztikailag egyezik a méréssel, akkor OK. Ha negyon nem az, akkor biztosan rossz, ha kicsit van mellette, akkor jöhet a szétszedetés.

Szkotti 2011.03.31. 15:38:47

@nyjozsi2: "különben őrült telefonálgatás kezdődik"
Na ja.
Hát, saját tapasztalat alapján mondhatom, nem úgy kérik, hogy "mutasd meg, negyedikben mennyit fordul a kerék, ha egyszer körbeforgatod a motort" hanem "muti a fogaskereket". A hengerfej-levételre is volt példa, a lendítőkerék-súlyra többször is.
Jó nyilván, legtöbbször gátlót, féket, fojtószelep-átmérőt néztek, de mondom, azért nem volt ritka a komolyabb bontás sem.

nyjozsi2 2011.03.31. 15:51:24

@Szkotti: Akkor átfogalmazom. 95 és 2000 között, mikor az ATB-ben dolgoztam, akkor igyekezetünk az általam leírtak szerint dolgozni.

Szkotti 2011.03.31. 16:03:48

@nyjozsi2: OK, értem, nem különbözik az álláspontunk, csak VB szinten nem minősül "ész nélküli" bontásnak egy komolyabb ellenőrzés, és egy ilyen ellenőrzés sem tartott sokkal tovább 1 óránál (természetesen a bontás és a mérés része).
Ettől még nem gondolom, hogy egy nemzeti bajnokságban meg kellene követelni mindig egy motorbontást, inkább arra akartam rávilágítani, hogy a versenyző ne vegye személyes sértésnek, ha ilyen mélységben nézik meg a technikát.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.03.31. 16:37:26

@vojzi: nyugodjék békében! Állat Escort Cossyja volt. Szűkítő nélkül olyan hangja volt, hogy Szentkúton elrajtolt, és Remeteréten hallani lehetett. (Hörgött, szuszogott, okádta a tüzet, mint egy sárkány)

BX_thomas 2011.04.01. 05:42:29

Remélem a lóerő napon a fiatalságot, kisebb pénzű versenyzőket, autósport kedvelőket megtisztelik az urak!

Egerben!
Ma.

vojzi 2011.04.01. 08:02:02

@B. Capelluti: heti 2X 3X bejött hozzánk a céghez, sokféle alkatrészt gyártottunk neki pl torziós rugókat meg mindenféle alu alkatrészeket. Sokat beszélgettem vele, még tervei voltak, sajnálom az öreget. :( kemény ember volt.

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.04.01. 08:29:00

@vojzi: Nyugodjon békében! A hazai autósport egy újabb nagy versenyzőt vesztett :(
10 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása