Pontosabban mégsem teszik...

Nem fikázós posztot akartam, hanem egy élménybeszámolót. Nagyon jó élményekről.

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a 12H Hungary 4th Edition elnevezésű hosszú távú megbízhatósági verseny. Érdekes és nehéz válfaja ez a gyorsasági szakágnak, nagyon vártam, hogy ismét hazánkba látogasson a sorozat. Nem azt kaptam, amit a korábbi években.

Ott kezdődött, hogy januárban derült ki, hogy idén nem októberben lesz, hanem májusban. Ennek eleve nem örültem, hiszen a bő 3 óra helyett jó esetben csak is 1,5 órát mennek sötétben.

Volt rossz érzésem ezen kívül is, mintha a szervezés nem lett volna annyira flott. Példának okáért nem jöttek a korábbi gyakorlattal ellentétben a sajtóanyagok, nevezési lista, stb.

Az időpont egyébként más problémát is szült. Sajnos sok, köztük az összes magyar résztvevő sorsát is megpecsételte. Voltak, akiknek az autójuk nem készült el, néhányan más sorozatban is versenyeznek, ahol a szezon már elindult, így nem tudtak elszakadni. A sort még folytathatnám. Bódis Kálmánék a Silverstinggel neveztek, de pár nappal a verseny előtt hivatalosan is bejelentették, hogy csak nézni mennek ki Mogyoródra. Volt tehát egy 12 autóból álló nevezési lista, nagyon sovány. Amiből egy ki sem jött a szellős rajtrácsra. Mondanom sem kell, hogy a rajt körüli felhajtás is mérsékelt volt. A kis csapatok alacsonyabb költségvetésének köszönhetően kisebb volt a kiszolgáló személyzetük is és semmi lengén öltözött hostess, vagy ilyesmi. Azért voltak zászlótartó hölgyek, de olyan érzésem volt, mintha csak lelkes családtagok lettek volna.

A pole egyébként egy olyan csapaté lett (VDS Racing Adventures), amelyik minden évben egy erős középmezőnybeli teljesítményre volt jó. Most meg ők a legesélyesebbek a győzelemre? Hááát, nem jó előjel…

Nekem a legszimpatikusabb csapat a Jet Black Racing volt. Ők aztán csinálták a műsort, folyamatosan szerepeltették magukat. Vidámak voltak, nagyon egységes csapat megjelenéssel, és ahogy az autóra is kiírták, nyomták a rock ’n roll életérzést. Jelenség voltak, na. Az edzéseken nagyon gyatrán mentek, szemre is lassú volt és a rajtrács utolsó előtti helye sem a szédületes tempóról árulkodott. A versenyen teljesen más arcukat mutatták. Mintha vért ittak volna reggelire. Sajnálatos módon egy hosszabb szerelés miatt 14 körrel lemaradtak a kategória első helyéről.

Rajt után 3 kör alatt annyira széthúzódott a mezőny, hogy volt kanyar, ahol 20 perc alatt nem sikerült olyan képet csinálni, hogy egynél több autó is legyen rajta. Három óra elteltével visszamentem a boxokhoz.

Nagyon lehangoló látvány, amikor alig van nyitott box. Na persze, itt nem rejtegetik egymás elől a technikát és a fejlesztéseket, sőt családias a hangulat, ha kell, segítenek egymásnak a csapatok. Ezzel most sem volt baj, csak ugye nem volt kinek kinyitni. Annyira, hogy az egyikben az üzleti úton lévő Frank Tamás Mercije parkolt megőrzés céljából.

Sosem csináltam még ilyet, de ezen a ponton úgy döntöttem, hogy hazamegyek. Elnézést kérek az indulóktól, de így nem láttam értelmét ott dekkolni estig és minden autót még 42-szer megörökíteni, amint magányosan köröznek. Rövid gondolkodás után, felülbíráltam az első tervet, miszerint este vissza kéne menni. A korábbi évek tapasztalatai alapján ezek az autók sem lángcsóvát nem eregetnek, sem a féktárcsákat nem izzítják fel szemmel látható módon a féktávokon.

Gondolom ezeket a szervezők is látták és jövőre kicsit más felfogással fogják megrendezni a sorozat budapesti állomását. Nagyon jó műfaj az endurance, ha jól csinálják. Még az sem baj, ha jövőre sem lesz tele a mezőny a rettenetesen erős autókkal, csak legyenek újra sokan. 24-25 autóval nagyon más egy ilyen verseny. Hajrá, én várom a 12H Hungary 5. kiadását.

Hogy nagyobb legyen a kontraszt:

Tavaly

Idén