Vasárnap 1200-ad magammal felfutottam a Kékesre. Mivel lassú vagyok, és nem hallgatok közben zenét, ráértem kagylózni. Mátraházán, ahogy a 24-es utat elhagytuk, és igazán kemény lett a pálya, megütötte a fülem két bringás gyerek beszélgetése, amin jól felbosszantottam magam. Azzal hencegett az egyik, hogy a Kékes felől lefelében a Mátraháza táblánál keresztbe kell verni az összkerekes autónak, és egy íven lefesteni az említett elágig. A másik hitetlenkedett, "mire egy szoktunk errefelé ralizni" fordulattal zárta le a beszélgetést. 


Nagyobb térképre váltás

Sajnos nem tudtam tartani a tempót velük, mert tudjuk, hogy nem a táv, és nem a szint öl, hanem az iram (ez mondjuk az autósportban is alapjaiban igaz), és még bő 3 kilométer volt előttem. Így bizonyára kevesebb lettem számos hasznos információval. No, de sebaj, volt időm morfondírozni néhány kérdésen:

1. Vajon emberünk tudja-e, hogy ezzel mennyit árt a ralisportnak? Akik hallják, azt gondolják, hogy ez a rali. Keresztben elfesteni azt a jobbost lefelében, és örülnek, hogy ralisokkal nem találkoznak. Holott tudjuk, hogy egy raliversenyző ott ilyent nem tesz. (Versenyen esetleg tenne, bár attól tartok, hogy ott sem felfelében, sem lefelében nem a kilinccsel előre lenne a célravezető.)

Egyébként pont annyit, mint a pályabejárás szabályait be nem tartó sporttársak.

2. Sok nagyon jó pályát azért nem lehet megszerezni, mert az ott lakóknak tele van a hócipője "az idióta ralisokkal, akik miatt éjjel nem lehet aludni, nappal meg közlekedni". (Ja, és persze ugyanezen indokok miatta a motorosokkal is.) Így évtizedek óta ugyanazokon a gyorsaságikon megy a vívás, legfeljebb annyi különbséggel, hogy egyik-másik fordítva megy, vagy éppen a friss kátyúkat kell felírni...)

3. A "Zöldek". Úgy tudom, hogy a tegnapi futóverseny is érintett védett területet (ahol egyébként simán lehet autózni, motorozni bármiféle engedély nélkül), és ezért is keményen kellett dellázniuk. Meg örülniük, hogy volt lehetőség futni. Amikor a zöldek mindenféle vanabiraliversenyzőt hallanak, jól felhúzzák magukat, és pénzért sem adják oda a területüket. (Oké, ehhez a nem egészen normális nézőknek is van némi köze...)

4. Miért nem megy el zárt pályára versenyezni? (Lényegesen kisebb eséllyel ölné meg magát, és a Józsi bácsit, aki balek módon gombászni/vadat nézni akar menni, de rosszkor van rossz helyen?

És még egy megjegyzés:

Ha mindenképp autósportnak szeretnénk ezt a műsort tekinteni, akkor az nem rali, hanem a Japánban népszerű (illegal street)drifitng.

Fiúk, nem lehetne inkább zárt pályán? 

Címkék: dühöngő utcai harc vitaposzt

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr772940498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabeszphoto 2011.05.30. 15:49:41

Értem a bosszúságod, ám lehet hogy csak szájkarate volt ez az egész.
Ismerem ezt a részt, sokat jártam / járok erre itt élek egy köpésre,megnézném azt aki itt épésszel bevállalna bármiféle "kilinccselelőre" dolgot.Necces nagyon.
Az egyébként tény sajna hogy akár rali után, akár a hegyiverseny után megnől a nézőkben a "racsingfaktor" és azthiszik hogy Ranga Lacinak születtek.
Ezekkel a kölykökkel-mert zömében a fiatalabb korosztály,apuci kocsijával- szívesen elbeszélgetnék egy autóroncs, vagy egy balesetben elhunyt helyszínelése mellett,hogy rájöjjenek mekkora ökrök.
Az Eger-rali után, a sötétben hazafelé lépésben mentem,elég rossz az út ,emberek gyalogoltak kivilágítatlanul a falu felé a gyorsról,úgyhogy óvatosban nyomtam...erre néhány ökör akkora tempóban ment és előzött,hogy rettegtem mikor kell megállnom elsősegélyt adni valakinek.

hbe 2011.05.30. 18:26:13

A 24-esen nem kizárólag szájkerete csak sajnos a jelenség, de szerintem inkább csak a motorosok vállalnak be túl sokat. Autóval ritkábban és nagyrészt csak éjszaka jellemző a durvulás, nappal a Parád-Gyöngyös szakaszon az a leginkább veszélyes, hogy egyeseknek elgurul a gyógyszere egy busz vagy egy hétvégi vezető mögött, vagy pedig nem mérik fel az út vonalvezetését és autójuk képességeit előzés előtt. Ami még veszélyes, de jobban a Recsk-Eger között jellemző, az a kanyarlevágós teherforgalom.
Én 16 éve rendszeres arra autózás alatt csak elvétve tapasztaltam autós street racing-et, és azt is szinte kizárólag éjszaka. Motoros racer viszont sajnos minden szombat-vasárnap akad nappal is.

bürokraták rémálma 2011.05.30. 18:45:46

Sokkal jobb szakasz az Eger Miskolc közti rész. Új az aszfalt nagy része, kicsi a forgalom, szép a táj.
Persze a vonalat nem szoktam átlépni, és a nem is utcai bömbölő kipufogóm van. Szóval igyekszem senkit sem zavarni. Pl ha utolérek egy lassabbat, akkor nem anyázva előzöm meg, ha pedig nincs rá mód (Elég hosszú szakaszon nem érdemes előzni.), akkor kissé lemaradok ,és újból lehet döngetni a kanyarokat.
Ellenben a 24-es nagy forgalmú, rossz minőségű (most javítják, de a szart pofozzák, mert csak kátyúzás van.) és baromból is több van, mint kellene, így rettegni kell rajta.

Szadipapa 2011.05.30. 20:55:37

A cikk szerzőjének: felháborodás jogos, veszélyes a mátrában csapatni.
Zártpálya meg kevés van és drágán.
Megoldás nincs úgy látszik. :(

@bürokraták rémálma: tök igazad van, de az a bükk, nem a mátra :)

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.05.30. 20:58:30

@Szadipapa: Nézz vissza szerdán, készül egy poszt, ami alternatívákat is felmutat.

clt 2011.05.30. 22:04:29

az esemény utáni vagányság nem új dolog: mikor először vetítették Bruce Lee filmjeit itthon, mindig volt egy adott csoport (akik jellemzően az első sorokban ültek), akik a mozi előtt mindenkibe belekötve gyakorolták a filmben látottakat. Skinhead-film után azért bajban lettek volna...

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2011.06.04. 10:21:39

hóban oda jár az összes zsigulis idióta..
7 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása