Van, akinél szó szerint, másoknál átvitt értelemben igaz. De szinte mindenkinek kettős érzései lehetnek a mai események és eredmények tekintetében.
Egy fontos információval kezdeném, amiről tegnap nem beszéltünk. Hivatalosan is nyilvánosságra hozták az FIA újonnan átszámolt, erre a hétvégére érvényes hendikepsúly listáját. Ez alapján akár azt is mondhatnánk, hogy nem meglepő Dahlgren teszten mutatott szereplése, hiszen a BMW-hez képest, a most kapott +10kg-nak köszönhetően, már 30kg az előnye.
+ 40 kg Chevrolet Cruze 1.6T, SR León 1.6T
+ 10 kg BMW 320 TC
± 0 kg SEAT León TDi
- 20 kg BMW 320si, Volvo C30
Az első szabadedzés - talán meglepetésre, talán nem - nagyon hasonló erőviszonyokat mutatott, mint a tegnapi teszt, csak Dahlgren ment gyengébbet. Azt gondoltuk, hogy ki akartak próbálni valami újat, csak nem jött be az új setup. A gyáriak pedig még mindig uralták a mezőnyt. Igaz, ettől nem kopogtak az állak sem a paddock betonján, sem a (magyarokkal) tömött lelátók széksorai között. Norbi a BMW-k között és a Yokohama kupában egyaránt magabiztosan utasított mindenkit maga mögé. Az új Seat motorok még mindig gyengén szóltak.
A folytatásban, nem pont azt történt, mint amit mi szerettünk volna látni. A második szabadedzésen Norbi már nem volt a legjobb BMW-s, sőt, már a Yokohama kupások között sem ő villantotta a legnagyobbat. Villa és Tarquini is bejött elé és már csak a hetedik tudott lenni. Igen, hetedik. Dahlgren ugyanis a második szabadedzésen döbbenetesen jól használta ki az elsőhöz képest jelentősen megemelkedett hőmérséklet és ezáltal a megváltozott körülményeket. Csak majdnem fele annyit töltött a pályán, mint a többiek, a 1:57.583 idővel mégis csak 1,5 tizeddel maradt el a mezőny legjobbjától.
Tegyük hozzá, az ő malmára hajthatta a vizet az is, hogy Sonderegger a torpedónak vélte a bajor csodafegyvert és az 1. kanyarban kíméletlen támadással ütött léket a gumifalba a kék-fehér emblémával. Emiatt leállították az edzést is, Menu pedig éppen gyors körön volt. Az új Seat motorok ekkorra már nem csak gyengék voltak, hanem műszaki hibák is keserítették az életüket.
A Q1 szánalmas szabálya hasonló kabarét hozott, mint az lenni szokott. A versenyzőknek az a feladatuk, hogy ne legyenek leggyorsabbak. Így fordulhatott elő a két legdurvább dolog. Bennanié a pole a holnapi második futamban, Huff pedig kétszer is a 12. helyről rajtol. Norbi a harmadik sorból próbálja majd meg átugrani a nála gyengébbeket. Reméljük, sikerül is, mert utána eszméletlen sok előzésre nem számíthatunk és Huffy is fog jönni hátulról. Ne kelljen már Norbin is átgázolnia.
A Q2-ben pedig papírforma Chevi 1-2 (Huff ugye ezt a karikát kihagyta). és peches Michelisz volt a forgatókönyv. Az utolsó pillanatban Villa és Coronel bekéredzkedett a mi fiúnk elé a rajtrácsra. Nem volt jó érzés, de ilyen dolog az autósport. Az első futam elején tehát Norbi az 5. helyen fog rárepülni a rajtra.
Sonderegger egyébként a baleset utáni átvizsgálás következtében ki is hagyta az időmérőket és hátfájása miatt holnap hozza meg a végleges döntést, hogy rajthoz áll-e, vagy sem.
A mai nap alapján szerintetek milyen eredmények várhatóak? Michelisz Norbi fog tudni maradandót alkotni a hazai pálya előnyével? Esetleg a nézők buzdítása többet nyom majd a latban?