Balti rokonaink valami olyant tudnak, amit mi nem. Nem csak, hogy adtak egy gyári VB-menőt a világnak, Markko Märtin személyében, de N-csoportban, illetve idén SWRC-ben vitézkedő Ott Tänak - akinek a korábban gyári Suzukival is versenyző Urmo Aava korábbi navigátora diktál - is állandó nemzetközi szereplő. A WRC Akadémiának két észt páros is tagja (Miko-Ove Niinemäe - Timo Kasesalu és Egon Kaur - Mait Laidvee).

 Georg Gross 33,5 méteres ugrása (az első nap után még ő állt az élen)

A fiatalok közül még a 2010-ben ugyancsak Suzukival küzdő Karl Kruudát is érdemes megemlíteni, aki idén S2000-es Skodával versenyez. Emellett csaknem természetes, hogy nagyon komoly a bajnokságuk. Annyira, hogy több korábbi és jelenlegi VB szereplő is kirándult erre a hétvégére a Baltikumba. Talán nem véletlen, hogy az M-Sport is ott van, hiszen Markko Märtinnak meglehetősen jónak tűnő kapcsolata van: két S2000-es Fiestát (az egyikkel Turán Frici versenyez) is futtat a VB-n.

Tesztek

Az Auto24 Rally Estonia nevezési listája látványos: WRC-k, S2000-esek, R4-esek olyan értő kezekben, mint Mads Østberg, Martin Prokop, vagy éppen Markko Märtin. (Ami nekem különösen tetszik, hogy a kisautós mezőny is erős, számtalan R2-es autó is elindult.) A poszt megjelenésekor 7 gyorsasági után (és kettővel a vége előtt) Østberg vezetett Märtin előtt 17"-cel. Az átlagsebesség 129 km/h volt eddig! Valamiért nincs szétlassítózva, és mégsem hullanak a versenyzők... 

A végére pedig két shakedown videó:

Címkék: video észtország

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr933071979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása