A Volkswagen Motorsport májusban bejelentette, hogy visszatér a raliba és 2013-ban teljes szezont fognak futni egy Polo WRC-vel. A prototípust az év végére ígérték, de addig sem ülnek otthon!

A finn ralira nevezett a csapat két fiatal skandináv tehetséggel: Joonas Lindroos-szal és Andreas Mikkelsennel. Mindketten Skoda Fabia S2000-rel indulnak ami a Polo WRC alapja lesz. Lindroos 2001-ben, 16 évesen kezdte ralis pályafutását. A tavalyi évtől kezdve a Tommi Mäkinen Racing színeiben versenyez a finn első osztályban. Mikkelsen a Skoda UK versenyzője. A 2007-ben Norvégiában debütált rali vb-n. 2008-ban szerezte meg az első pontjait és az első szakaszgyőzelmét is.

A WV Motosport megérkezett a szervízparkba

A wrc.com megkérdezte Carlos Sainzot, a VW Motorsport tanácsadóját, hogy mit várnak a csapattól és a versenyzőktől. Sainz azt nyilatkozta, hogy ez a verseny egy tesztverseny a versenyzők és a csapat számára egyaránt. Tisztában van azzal, hogy nyomás van a pilótákon, de legalább kiderül, hogy mennek nyomás alatt. Ez egy nagy lehetőség a számukra.

Teszt a finn rali előtt

Kris Nissen, a VW Motorsport vezetője szerint is az a legfontosabb, hogy célba érjen mind a két versenyző! Egyébként Nissennek nem titkolt célja, hogy kineveljen egy fiatal német versenyzőt, aki Walter Röhrl nyomdokaiba léphet!

Címkék: teszt video wrc finn rali vw motorsport

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr93104713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.07.28. 18:02:07

"Visszatért a raliba a VW"
Nem értem, mindenhol hasonló szencázióhajhást címeket adnak a VW rallys szereplésével kapcsolatos híreknek, pedig a VW-nek talán egy balul elsült rallys próbálkozása volt egész történelme során, így meg úgy hangzik mintha valami nagy visszatérők lennének (a Dakar más kategória). Ha a Peugeot, a Toyota, a Lancia vagy az Audi indítana gyári színekben autókat a vb-n akkor megérteném, de így... Népautó rally, népek rally autója.
1 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása