Az első versenynap ott ért véget,  hogy a francia fiúk kis szerencsével a Gy2-n, majd profizmussal az azt követőkön jelentősen elléptek a fordos üldözőktől. Latvala defektet is kapott, és motor zűrjei is voltak. Az biztos, hogy a nap sikere jelentős részben a gumiválasztáson múlt. Loeb, Ogier és Hirvonen is mesélt erről.

SWRC-ben Tanak ölébe hullott a vezetés, mert Hanninen és Prokop is hibázott. (Utóbbi hibáját az Európai Unió már egy szabad szemmel is egészen jól látható összeggel honorálhatná, mert a cseh srác jelentős mészárlást hajtott végre egy szőlőültetvényben. Csak azért nem teszem ide a videót, mert ugye balesetekről mi nem posztolunk.) A tegnapi nap embere a spanyol Lemes volt, aki úgy elverte a WRC-akadémia mezőnyét, hogy a bajnokságot torony magasan vezető, 100%-os Egon Kaur mintha csak téblábolt volna.  A két magyar párost nem segítette Fortuna: Turán Friciék rögtön az első gyorsaságin fennakadtak egy buckán, és jelentős hátrányt zsákoltak be; Érdi Tibiéknek pedig a Gy3-on a váltója adta meg magát, így ők ki is álltak. 

A mai nap a tegnapinál is hosszabb volt, és szerepelt benne a Rallye Deutschland col de Turini-je, a 34 km hosszú Panzerplatte is. Csak halkan jegyzem meg, hogy a mai össztáv leheletnyit több, mint egy ORB futam teljes távja. Azt pedig még halkabban, hogy tegnap is mentek egy könnyed magyar bajnokit, holnap pedig vár rájuk egy rali2-es futamnyi verseny.  

A második napon minden ugyanúgy folytatódott, ahogy tegnap kezdődött. Először Latvala nyert egy gyorsaságit, majd Ogier, Loeb, és megint Ogier. Tegnap ugyanez volt az első négy gyorsaságin. Na, de ne rohanjunk ennyire előre.

Az a mai első gyorsaságin, a 11,37 km hosszú Gy7-en, elég kiegyenlített küzdelem volt, az első tíz autó 8 másodpercen belül volt. Hirvonen gyengébben kezdett, a márkatárs Ostberg és Sordo a MINI-vel is megverte. Latvala szépen jött fölfelé, már 15. volt. Az SWRC-ben szuperrali szabályok szerint a tegnap kiállók visszatértek, és úgy csináltak, mintha vért ittak volna. A cseh szőlész gyerek nyert, majdnem egált ment vele Sousa, majd Gassner. A vezető Tanak csak negyedik volt, és a finn Hanninen csak ötödiknek ért be. Az összetettben itt Tanak torony magasan vezet, az észt Kruuda és Al-Attiyah között csak 14,6 másodperc volt, majd Fricink a negyedik helyen, már komoly hátrányban. Nagy gyilok van itt, kérem!

A Gy8-on, Ogier mögött Latvala jött be, aki így már csak tizennegyedik volt, és komoly izgalom nem történt. Elől a két gyári vébés csapat, mögöttük a MINI-k, majd a gyári támogatású privátok. Ken Block például nagyon hátul, több S2000-es is kifújta az orrát. Az SWRC-ben Friciék jöttek egy ötödik időt, Kruuda viszont betlizett, így összesítésben helyet cserét Al-Attiyah-val, akinél egyébként a mi fiaink is gyorsabbak voltak.

Igazából a 9. gyorson nem sok érdekesség történt, minden kategóriában viszonylag kiegyenlített eredmények születtek. Loeb, Ogier, Hirvonen, Sordo, és Meeke az első öt állása összetettben és Latvala már csak 13. (A gyorsasági eredménye pedig 2 Citroen, 2 Ford, 2 MINI volt.) Az SWRC-ben egy meglepetés volt csak: Tanak csak 8. időt ment (ez 17-tel volt rosszabb a leggyorsabbnál). Friciék egy hatodik idővel a negyedik helyen álltak.

És jött a Panzerplatte. Tényleg olyan, mint a col de Turini. Jó nincs hó, de itt minden felborulhat. Így is történt, mert Hirvonen kapott egy laza percet az elejétől. Bánatában a twitteren azt kérdezte, hogy mit kellene tennie, hogy forduljon a szerencséje? Javaslatokat is várt, meg is kapta: szerződjön a Citroenhez, uralja az aszfaltot, higgy magadban és hasonlók. Szerintem már bánja a kérdést. Is. Ennek köszönhetően bukta a dobogós helyét, amire Sordo ért oda. (Ráadásul Meeke is ott lihegett a nyomában, 2,4-gyel volt csak lemaradva.) Az S2000-ben semmi változás nem történt, bár a Red Bull Skoda két versenyzője 2, illetve 3 percet kapott az elejétől, de ennek csak annyi következménye volt, hogy Hanninen bejött Gassner elé, de az első négy között minden maradt a régiben.

A német Rallye-Mag értesülései szerint a franciák csapatfőnöke behúzta a vészféket, és felhívta pilótái figyelmét, hogy ne veszélyeztessék a kettős befutót.  Olivier Quesnel megtiltotta a másik támadását. Ez praktikusan Ogier visszafogását jelentette, pedig többször megmutatta, hogy Loeböt meg tudja verni az ő versenyén. 

A WRC-Akadémia sem volt érdektelen. Az első nap végén vezető Lemes és a második Breen helyet cserélt, mert a mai második gyorson a spanyol srác közel egy percet kapott az ellenfelétől. Innentől pedig keményen osztották egymást, és 12 másodperc különbséggel fejezték be az első kört. (A harmadik már percen kívül volt hozzájuk, Kaur pedig messze lemaradva hatodik volt.)

A szervizpark után újra a mai első gyorsasági szakasz következett. Ennek sajátossága egy kb. 2 kilométer hosszú murvás rész. A leggyorsabbak megint Ogier volt, majd jöttek a fordosok és Loeb. Ennek nyomán nem is változott az összetett. A gyors végén Ogier úgy nyilatkozott, hogy kevesebb volt a por a végén, mint reggel, így volt egy tiszta menetük. Loeb pedig - utalva a gyengébb teljesítményére - azt mondta, hogy még mindig csúszik a murva, és az első helyről hülye lenne harcolni. Ja, hogy Ogier 1,3-ra megközelítette? És mi van azzal a csapatutasítással? (Jegyezzük meg, hogy azért negyediknek lejött "biztonságiban".) Latvala már tizedik, de nem mutat olyan formát, mint csapattársa mutatott Finnországban. Az SWRC-ben nagy volt ezen a gyorsaságin is a küzdés. A cseh Prokop volt a legyorsabb, Tanak, majd a harmadik és negyedik helyen Hanninen és Sousa egált jöttek. Turánék sem lassúak, de nekem továbbra is úgy tűnik, hogy tényleg beosztósan és célbaérősen mennek.  Hová siessenek? Előttük Kruuda 3:27,4-re, mögöttük Hanninne 6:17,9. Itt az autót beosztva, kalandmentesen kell menni, semmi felesleges kockázatot nem elvállalni. (Persze, ha nincs az a pénteki malőr, akkor Friciék a második helyért lennének versenyben. De volt, szóval most ez a jó taktika.)

Semmi érdekes nem történt a 12.-en, hacsak azt nem nevezzük annak, hogy a harmadik Sordo már két percen kívülre került Loebtől, és egy kicsit közelebb jött hozzás Hirvonen. Az SWRC mezőnye játszotta ez eddigi forgatókönyvet: a fényévekre lemaradt Hanninen, Prokop és Sousa siettek, a többiek beosztották az autót. Frici Al-Attiyah-t, és Kruuda-t is megverte.

 

A Gy13-on a két Seb megint másodpercen belül autózott, Meeke, Petter Solberg és Latvala is defektet kapott. Utóbbi leginkább eldobta a vasat.

Hatodikban ropogó végén volt egy negyedikes jobb-bal levágós kombináció. A végén volt egy farönk, amit nem vett észre. Mélyebbre tette, mint az előző körben, és odaverte az autót. Jobb első defekt lett belőle, és a következő féktávon sikerült navigátoroldalon fát fogni. Végül az út mellett körülbelül három méterre álltak meg. Bízik benne, hogy a csapat összeszögeli holnapra az autót és a szuperrali szabályok szerint folytatni tudja a versenyt. 

Nade, az SWRC-ben sem volt ok unalomra: Frici odatette magát rendesen, nem hibázott és perc fölött adott Al-Attiyah-nak, és - Kruuda baját kihasználva - feljött a harmadik helyre. 

És megint jött a Panzerplatte... Ahol természetesen megint volt meglepetés bőven. Ogier nyerte a szakaszt. (Ez nem volt meglepetés.) Az már sokkal inkább, hogy a Sordo lett a második, mindössze 3,4 másodperccel lemaradva, Hirvonen a harmadik, és Loeb csak a 16. Kapott egy defektet, így 1:15-öt kapott a csapattársától. A cipőreklámos amerikai showmant azért így is verte. Sordo a nap végén haramdik helyről várja a folytatás, teljesítménye meggyőző és kiegyensúlyozott. Jót tett neki, hogy kilépett Loeb árnyékából. A nap végi nyilatkozatok több mint érdekesek: Loeb azt mondta, hogy "Nem tudom, talán pár kő volt az íven. Nem Ogier hibája". Ogier azt nyilatkozta, hogy "Nem akartam ünnepelni, ő csapattársam. Jó napom volt, az a legfontosabb." Máshol már nem volt ennyire visszafogott, és azt mondta: "Legalább van némi igazságosság a sportban." Arra a kérdésre, magyarázza, hogy a megjegyzést, Ogier azt mondta autosport.com-nak: "Úgy értem, hogy azok, akik ismerik a történetet minden elemét megértik ezt, de nem mindenki. Nekem nincs több mondanivalóm erről." Loeb erre azt válaszolt, hogy "Lehet, hogy néha túl sokat beszél. Nem az ő hibája, hogy defektet kaptam - azt mond, mit akar." Ezután Olivier Quesnel megerősítette, nem lesz több csapat utasítás. "Ez az eredmény marad, ahogy van, Ogier vezet Seb [Loeb] előtt. De Ogier kap defektet, akkor majd újra változhat." Nem váltanak a fiúk nyelves puszit, úgy látom, még akkor sem, ha a sajtótájékoztató végén bocsánatot kért a kemény szavakért. (A nagy csapatok közül meglepő módon a Citroen tette fel legutoljára a sajtóközleményét, de sajtófotókat a versenynap vége után még öt órával sem. Szerintem most nem ez a legnagyobb kommunikációs kihívásuk, hanem Seb-ek belső csatája.)

Kimi Raikönnen pedig önkritikus volt: "Jobb lett volna otthon maradni, mint elindulni ezen a ralin. Sokat hibáztunk. Remélhetőleg holnap más napunk lesz." Mads Ostberg pedig pedig azt twittelte, hogy lassan megtanul aszfalton menni, és a holnapi napot is gyakorlásra szánja. Kris Meeke legnagyobb problémája a sávszélesség hiánya volt, és azon sajnálkozott, hogy nem tudott napközben a gyorsasági eredményekről twittelni. Párnázott idegrendszere van a srácnak, az biztos. 

Frici továbbra is harmadik, de mintha fejébe vette volna, hogy Nasser Al-Attiyah-t meg kellene fogni, megint megverte. Nem tudom, hogy két és fél percet tud-e hozni a srácon holnap, nekem a mostani harmadik hely is nagyon tetszik. Jaj, de kár azért a tegnapi kalandért!

„Harmadikok vagyunk és ez nagyon nagy dolog – örvendezett Turán Frigyes a szervizparkba menet. – Pedig nem kockáztattunk – nem volt értelme –, kilencven-kilencvenöt százalékon autóztunk, próbáltuk kímélni a Ford Fiestát. Az utolsó gyorsaságin aztán akadt egy kis gondunk, konkrétan elment a kormányszervó, ami nélkül elég szenvedős volt a harmincöt kilométer, de arra gondoltam, ha beledöglök is ki kell bírnom, hiszen harmadikok vagyunk!”

„Egész jó kis verseny ez – navigátor szempontból egy kicsit talán még könnyebb is, mint a finn volt, mert ott túl gyorsan jöttek egymásra a jelek. Itt meg elég trükkösek a pályák. Ma az egyik szakaszon az aszfaltról kellett leugratni a murvára, és egy kicsit elnéztük, úgyhogy két méter magasan szálltunk a kukoricás felett. De szerencsére más is járt már arra, így nem volt probléma. Földet értünk és mentünk tovább. Az utolsó szakaszon azonban nem cseréltem volna Fricivel, nehéz dolga volt szervó nélkül, de végig biztattam és megcsináltuk!” – mondta Zsiros Gábor.

A WRC-Akadémia küzdelmei sem unalmasak: Breen és Lemes között megy az adok-kapok, 15 másodperc különbség maradt végül közöttük. Mondja valaki hogy nem izgalmas egy márkakupa. (Ez a WRC-Akadémia számára már végeredmény.)

A MaxRally-nál a nap embere Dani Sordo lett, és azt hiszem minden okunk megvan rá, hogy egyetértsünk ezzel.

Az esti szervizben sok csapatnak lesz dolga. Petter Solberg nem tűnik túl idegesnek.

 

Az állás a második nap után:

 

 

 SWRC

 

 WRC-Akadémia végeredmény

 

 

 

Képek: csapatfotók, www.deutschland-rallye.de 

Címkék: video születésnap ford fiesta wrc deutschland rally dani sordo seb loeb mini wrc ds3 wrc seb ogier turán frici zsiros gábor wrc academy fiesta r2

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr343166877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2011.08.21. 08:46:45

Továbbra is jó a blog, gratula.

Egy apróság: Nasser Al-Attiyah magyarul Nászer al-Attíja. Az előbbi az angol, míg utóbbi a magyar átírás.

Jó munkát!

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2011.08.21. 10:06:10

Büszke vagyok Friciékre, ez már keményen nemzetközi szint..

Kiléptek a magyar homokozóból :)
2 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása