Legyőzhetetlenek voltak a Skodák a Barum rally második napján: a hat gyorsaságiból Loix 2, Mikkelsen 4 szakaszt nyert, és összetettben is csak Skoda Fabiaval versenyező egységek végeztek a dobogón.

Legjobban a hazai pályán versenyző Jan Kopecký örülhetett, hiszen 2004. és 2009. után idén is sikerült megnyernie a ralit. A második helyet Freddy Loix szerezte meg úgy, hogy csak 1.2 másodperccel maradt le az első helyről. Ez az eddigi legszorosabb befutó az IRC történetében. Próbáljuk ezt egy kicsit átérezni: 13 gyorsasági szakasz és közel két óra száguldás után 1,2 másodperc, vagyis 36 méter 57 centi 3 milliméterrel nyert. Ez még a forma1-ben is szorosnak számítana, nemhogy a raliban. Bár amilyen ez a szezon, a VB-n áprilisban láttunk már szorosabbat, ott Ogier 0,2 másodperccel nyert Latvala előtt, ami úgy 6,5 méter volt. A harmadik helyen a finn Juho Hänninen ért be a célba 37.4 másodperccel lemaradva a győztestől.

 

Nem indult jól a mai nap Kopecký számára, hiszen az első gyorsaságitól kezdve szervó problémákkal küzdött. A szombaton kiautózott közel 20 másodperces előnyéből csak 1 maradt az első kör végére. Az első kör áldozatául esett Bouffier, aki mindjárt az első gyorsaságin elesett. A Peugeotos páros kiesése után már biztosra lehetett venni, hogy Skodás páros áll a dobogó tetejére. Magyar szempontból sem indult valami túl fényesen a vasárnapi nap: Puskádiék feladták a versenyt.

 

Az utolsó kör kérdése az volt, hogy Kopecký meg tudja-e tartani az előnyét, vagy úgy jár mint tavaly: az utolsó körben vezető helyről esett ki, és Loix nyerte a futamot. A történet végét már ismerjük: a sors visszaadott valamit Jannak. Ezzel a győzelmével a közel másfél éve tartó nyeretlensége szakadt meg a cseh versenyzőnek. 

Úgy látszik, átok ült azokon a Peugeotosokon, akiknek sikerült szakaszgyőzelmet szerezni, és ezzel legyőzni az összes Skodást, mert a második kör első szakaszán Guy Wilks is kiesett motorhiba miatt.

 

A magyar versenyzők közül szerencsésen célba értek Maticsék (absz. 32. kat. 7.), Rongitsék (absz. 36. kat 10.), Pénzesék (absz. 39. kat. 6.), Krózserék (absz. 45. kat 10. Citroen Trophy 3.). Gratulálunk Nekik!

A futamot megnézve jól látszik, hogy a gyári versenyzőkön kívül nem sokan szólhatnak bele az élmezőny csatájába (sajnos ez várható a Mecseken is). A legjobb nemgyári versenyző a nagy múlttal rendelkező ex-vb menő Kresta lett, aki a 8. helyet szerezte meg. Sokat vártunk Pechtől, de ahogy nyilatkozta, nem működnek még tökéletesen az R4-es alkatrészek. Kruudatól is többet vártunk: előrébb vártuk, mint a 10. hely. Számomra Sandell volt még negatív meglepetés, de saját bevallása szerint is még sokat kell tanulnia aszfaltos pályákon. Pozitív meglepetés volt Mikkelsen, ha nincs a szombati problémája, simán odaért volna a dobogóra!

Végeredmény:

1. #5 Kopecký, Jan - Starý, Petr Škoda Fabia S2000
Škoda Motorsport
2 2:15:51.7   109.7
2. #3 Loix, Freddy - Miclotte, Frederic Škoda Fabia S2000
BFO-Škoda Rally Team
2 2:15:52.9 +1.2
+1.2
109.7
0.00
3. #2 Hänninen, Juho - Markkula, Mikko Škoda Fabia S2000
Škoda Motorsport
2 2:16:29.1 +37.4
+36.2
109.2
0.15
4. #4 Neuville, Thierry - Gilsoul, Nicolas Peugeot 207 S2000
Peugeot Team Bel-Lux
2 2:17:51.3 +1:59.6
+1:22.2
108.1
0.48
5. #8 Mikkelsen, Andreas - Floene, Ola Škoda Fabia S2000
Škoda UK
2 2:17:57.4 +2:05.7
+6.1
108.1
0.51
6. #16 Gardemeister, Toni - Suominen, Tapio Škoda Fabia S2000
TGS Worldwide OU
2 2:19:34.9
0:10
+3:43.2
+1:37.5
106.8
0.90
7. #20 Breen, Craig - Roberts, Gareth Ford Fiesta S2000
Craig Breen
2 2:19:39.1 +3:47.4
+4.2
106.8
0.92
8. #14 Kresta, Roman - Gross, Petr Škoda Fabia S2000
Adell Mogul Racing Team
2 2:20:13.2 +4:21.5
+34.1
106.3
1.05
9. #11 Andersson, Per-Gunnar - Axelsson, Emil Proton Satria Neo S2000
Proton Motorsport
2 2:20:32.8 +4:41.1
+19.6
106.1
1.13
10. #23 Kruuda, Karl - Järveoja, Martin Škoda Fabia S2000
ME3 Rally Team
2 2:20:46.1 +4:54.4
+13.3
105.9
1.18

 

A bajnokság szempontjából most bánhatja igazán Hänninen, hogy kihagyja a Mecsek Rallyet, mert nagyon a nyakára jöttek az ellenfelek.

A bajnokság állás a Barum Rallye után a Mecsek Rallye előtt:

  1.  HANNINEN Juho 98 pt.
  2.  KOPECKÝ Jan 95 pt.
  3.  LOIX Freddy 88 pt.
  4.  BOUFFIER Bryan 61 pt.
  5.  NEUVILLE Thierry 60 pt

 

A VI. Star Rally Historicon is magyarok voltak a legjobbak: a zsűri az ifjabbik Béreš Józsefet választotta a legjobbnak, azonban ők nem tudták teljesíteni az egész futamot, így a második helyről idősebb Bérešék léptek előre! Nottiéknak is sikerült teljesíteni a távot, őket a látványos közlekedésüknek köszönhetően a 4. helyre szavazta a zsűri.

 

Képek a verseny hivatalos honlapjáról és az IRC honlapjáról

Címkék: video irc krózser menya barum rally

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr463185943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2011.08.28. 22:19:38

Kár, hogy Kopecky nem kiegyensúlyozott. Már rég bőven megnyugtató előnnyel vezetne, ha nem hibázik annyit. Most legalább összejött.
1 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (17) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (12) turán frici (128) turán motorsport (10) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (29) video (421) vitaposzt (13) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz