Huszonöt évvel ezelőtt tiltották be a B-csoportot, egy fiatal finn raliversenyző halálos balesete miatt. Henri Toivonen alig egy hete augusztus 25-én lett volna 55 éves.

Raliversenyző családba született, édesapja Pauli, 1968 rali Európa bajnoka. A kis Henri először gokartozott, de - a sors fintora talán - a szülei annak veszélyessége miatt lebeszélték a pályaversenyzésről. A gokartot egy Mika Häkkinen nevű fiúcska szülei vásárolták meg.

Henri 1975-ben, 19 évesen elindult az 1000-tó ralin, ahol a 36. gyorsaságin kiesett. Mivel ebben az időben még a pályaversenyző karrierjét építette, csak két évvel később indult újra a finn VB futamon.

Az 1978-as Arctic Rally-n, ami EB futam, és VB elődjének tekinthető "FIA Cup for Drivers" sorozatnak is része volt, azzal tette le a névjegyét, hogy Ari Vatanen mögött második lett, és alaposan elverte a már akkor is nagymenő Markku Alént. Ezt követően Citroennel, Porschevel, Chryslerrel is próbálkozott, de a nagy sikerek még elmaradtak. (A Porsche megadta magát az 1000 tó Ralin, és a Chryslerrel is csak 9. helyre volt jó a RAC-Lombard Rallyn.)

1980-ban azonban a Talbot Sunbeam Lotus csapathoz szerződött gyári versenyzőnek, és 24 évesen és 86 naposan megnyerte a RAC-Lombard Rally-t. (Ezzel több mint húsz évig a legfiatalabb VB futamgyőztesként tartották számon.) Itt Guy Fréquelin volt a csapattársa, akivel 1981-ben meglepetésre megnyerték.

1982-ben éa 83-ban Ari Vatanen, Walter Röhrl, és Jimmy McRae csapattársaként az Opel Rothmans csapatában versenyzett (aminek az egyik managere David Richards volt) - kész ralitörténelem csak ez az egy epizód.

1984-ben elhagyta az Opelt, és bár a Peugeot-val is hírbe hozták, az Európa Bajnkoságban versenyző, Rothmans Porschéhoz szerződött. A csapatot a Prodrive versenyeztette, melynek első embere Toivo régi főnöke, David Richards lett. Két kiesés után jöttek az eredmények, de egy hátsérülés megakadályozta abban, hogy a lancia-s Capone-t megelőzve megnyerje a bajnokságot.

A Lancia Martini-vel emellett öt VB-futamra szóló szerződést kötött. Toivonen Lancia 037-es bemutatkozása felemásra sikerült: nagyon keveset tesztelhetett, mégis a Portugál Ralin több szakaszgyőzelmet szerzett, és a vezetést is átvette, azonban összecsukta az autóját, és kiesett. Görögországban is kiesett, majd az 1000 Tó Ralin harmadik lett. (San Remot és a RAC-Rallyt az említett hátsérülés miatt ki kellett hagynia)  

Markku Alén mellé két évre teljes szezonra leszerződött a Lancia-hoz. Nem kezdődött valami jól az 1985-ös szezon, mert a Rally Costa Smeralda-n egy téglafalba csapódott, és újra megsérült a háta és három nyakcsigolyája. A finn ralin egy negyedik hellyel tért vissza, majd egy San Remoban egy harmadik hellyel küldte nyugdíjba a hátsókerekes és az ellenfelekhez képest gyenge 037-est. (325 lóerő az összkerekes Peugeot 440-éhez és az Audi 500-ához képest kevés volt.) A hátsókerekes tepsi amúgy sem passzolt Toivonen vezetési stílusához.

A szezonzáró RAC-Rallyn mutatkozott be az összkerekes Lancia Delta S4, aminek kompresszoros és turbós motorjával egy valódi szörnyeteg született. 600 (azaz hatszáz!) lóerős teljesítménye murván 2,3 másodperc alatt gyorsította az autót álló helyzetből 100 km/h sebességre. Toivonen 56 másodperccel Markku Alén előtt megnyerte a versenyt, így - annak ellenére, hogy csak négy versenyen ért célba - az év végi összesítésben hatodik lett.

1986-ban Tolivonen megnyerte a Monte-t. Ezzel elégtételt szerzett édesapjának, aki húsz évvel korábban megnyerte ezt a versenyt, de a Minik szabálytalan fényszórói miatt kizárták. Svédországban első helyről esett ki motorhiba miatt. A portugál VB futamon Joaquim Santos Ford RS200-ával a nézők közé csapódott. A balesetnek három halálos áldozata, és több mint harminc sérültje volt. Ezt követően valamennyi gyári pilóta feladta a versenyt.

Állítólag ebben az időben többször tesztelt az estoril-i pályán, és a legjobb ideje a későbbi forma 1-es nagydíjon a hatodik rajthelyhez lett volna elég.Az 1986-os Korzika Ralin elveszítette uralmát autója felett, és egy fának csapódott. Autója teljesen kiégett, és navigátorával, Sergio Crestóval együtt életét vesztette. Az FIA ezt követően jelentette be a B-csoport megszüntetését.

 

 

Címkék: video hőskor gr.b

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr303200723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SomeSeed 2011.09.07. 11:11:50

Nem szívózásként - mert amúgy rendben van a poszt - azért annyit beleírhattatok volna, hogy a navigátorát Sergio Cresto-nak hívták. Ha már együtt adták életüket álmukért és a ralisportért...

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.09.07. 11:16:51

@SomeSeed: Eléggé ég a pofám! Ebben annál is ikább igazad van, mert én is füzetes ember volnék. Rögtön jalítom!

SomeSeed 2011.09.07. 11:34:53

@B. Capelluti: Semmi gond, tényleg nem számon kértem, csak jeleztem. :)

cr500 2011.09.07. 11:35:03

a ford rs200-al ért el f1 es időt ????? mer az eléggé durva,jó a poszt imádom az "ÁTKOZOTT" B csoportról szóló történeteket

SomeSeed 2011.09.07. 11:38:55

Még annyit engedj meg - ez már a saját vesszőparipám, vállalom érte a felelősséget :) - hogy helyesen vagy kötőjellel: Sergio Cresto-val, vagy ha egybe írva, akkor Sergio Crestóval.

De ez már tényleg bolha f@rkán a szőrpihe. :)))

Örülök egyébként, hogy eszetekbe jut megemlékezni a régiekről is, a Jóisten tartsa meg a szokásotokat. Respect.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.09.07. 11:43:07

@SomeSeed: ezen ne múljon. (És nem csak a mai versenyzőkkel foglalkozunk a jövőben sem)

SomeSeed 2011.09.07. 11:45:05

@cr500: Ráadásul nem is sereghajtó időt ért el vele, hanem hatodikat, azaz a harmadik sor külső helyéről indult volna. Nem semmi...

A B csoport nagyon durva volt, aki ott versenyzett, az nap mint nap mutatta a nemzetközi lófax jelet a balsorsnak a középső ujjával. Sajnos néha a sors visszaintett (mint minden technikai sportban). Azt gondolom, hogy a legkeményebb csoport és mezőny volt a ralitörténelemben.

SomeSeed 2011.09.07. 11:46:55

@B. Capelluti: Ezért is olvasom ezt a blogot, még ha kevésszer is szólok hozzá.

cr500 2011.09.07. 11:53:12

Ez így van! Kár értük,a b group is az volt ,mint az f1ben a turbók sztem! hiányoznak nagyon

h4z4rd 2011.09.07. 12:21:58

@B. Capelluti: Öröm titeket olvasni, még ha az emlékezés oka szomorú is.
GrB foreva

feketenap · http://www.zoldszempont.hu 2011.09.07. 14:26:40

Remek poszt, köszönjük!
In memoriam 550hp (AUDI)

Alhazred 2011.09.07. 15:09:20

azért a lancia 037-nél szebb raliautót azóta sem csináltak.

bigrgly 2011.09.07. 15:12:35

Esküszöm, bekönnyzett a szemem miközben a videót néztem.... De még egy hibára hívnám fel a figyelmed... Tudomásom szerint nem lehetett volna Toivo alig egy hete 55. 1986 május 2-án halt meg. Amúgy a cikk remek, nemkülönben a blog!!!

red87 2011.09.07. 15:36:00

az S4 turbós ÉS komresszoros volt??? azannyát... valamit tudnak az olaszok...

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.09.07. 15:43:39

@bigrgly: 1956 augusztus 25-én született. (Valóban nem alig, hanem bő egy hete lett volna a születésnapja, de a poszt egy ideje be volt tárazva, és nem írtam át.)

bigrgly 2011.09.07. 15:45:08

@red87:
Sok elsőrangú technikai megoldást találunk az S4-ben, de a legnagyobb szenzáció mégis az autó motorja. Az Abarth által készített 1,8 literes, 16 szelepes, négyhengeres, két vezérműtengelyes motor 470 lóerőt teljesített. Az utcai változat csak 250 lóerős volt. Ez a motor a mai napig egyedülálló, hisz az olaszok kombinálták a kompresszoros és turbós feltöltési rendszert. A Volumex kompresszor 6000-es percenkénti fordulatig dolgozott a versenyváltozatban, ezt a fordulatszámot átlépve indult be a KKK turbó.

Na.... már az olvasásába is belekönnyezik egy valamire való férfiember....(:

bigrgly 2011.09.07. 15:46:22

@B. Capelluti: időközben leesett nekem is.... én marha nem a születése, hanem a halála napját néztem... fogjuk rá a frontra szerinetem(:

Puch Cavette 2011.09.07. 16:57:16

Érdekes mai szemmel nézni ezeket a régi videókat (a múltkor a 60-70-80-as évek Forma1-es baleseteit láttam), mennyire nem volt szempont a pilóták testi épsége a gépszörnyek tervezésénél. És ugyanilyen fura belegondolni abba, hogy 30 év múlva a mai versenyautókra és pilótáikra fognak ugyanilyen szörnyülködve nézni a gyerekeink. Hogy - ami nekünk természetes - a fizikai sérülés mint kockázat velejárója volt valaha az autósportnak.

red87 2011.09.07. 16:59:39

@bigrgly: jaja! csak ilyenkor nem szabad eszedbe jutnia annak, hogyan is hörög-durrog-ordít, mert akkor összerondítod magad... :D :D köszi az infót!

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2011.09.07. 18:00:47

Nekem a 037 a király..
325 lóerős zsiguli.

cr500 2011.09.07. 20:12:22

Apropó biztonság: volt olyan az f1-ben valamikor 70-80-ban,meg nem mondom kivel és hol,hogy azért eltört a pilóta xy bordálya,mert keményebben ráhajtott a rázókőre,ha jól emlékszek?! akit érdekel utánanézhet.

Süni25 · http://www.eakft.hu 2011.09.07. 20:18:39

"Itt Guy Fréquelin volt a csapattársa, akivel 1981-ben meglepetésre megnyerték."

Mit?

Süni25 · http://www.eakft.hu 2011.09.07. 20:19:35

@bigrgly: "Ez a motor a mai napig egyedülálló"

Már nem. A VW 1.4 TFSI 170 lovas motorja is kompresszor+turbo.

bigrgly 2011.09.07. 20:24:53

@Süni25: Igen... tudok róla DE, nézd meg, h a Lancia (ill. az Abarth) mikor építette ezt a motort és nézd meg a VW mikor küldte gyártásba... pontos dátumot nem tudok, de barátok között is minimum 20 év van a két motor között....

MosFet_HDi 2011.09.07. 20:26:28

Valóban példaértékű post! Kicsit senna film feelingem van, bár azt még nem néztem végig! Szerintem tarolna egy rally legenda (pl ez a téma) film változatban!
Könnyeteresztő téma!

Csak annyi érzésem van mindig ezekkel a legendákkal, hogy szerintem bármelyikőjüket nézzük szinte azért versenyeztek, hogy egyszer a pályán halhassanak meg! Szerintem Schummacher is ezért nem bír megülni a seggén, mert legenda akar lenni!

MosFet_HDi 2011.09.07. 20:28:08

@Süni25: Az alfának már a 30as években is volt tudomásom szerint alumínium hengerfeje, ráadásul dupla veztengely ENNEK ellenére emlékszem a 80as évek végén minden kadett még vasmotoros volt! az olasz motor technika magasan minden más gyártó felett van. a dieselek mostani technikája is a jTD common rail-jénél indult, nélkülök sehol nem lenne az autóipar!

Süni25 · http://www.eakft.hu 2011.09.07. 20:30:50

@MosFet_HDi: 1979-től jött ki az Opel OHC motorsorozata, alu hengerfejjel. ;)

MosFet_HDi 2011.09.07. 20:32:43

@Süni25: a német csodakocsikra értettem az előzőt és hiába jött ki az alu hangerfej, mikor az összes kocka kadett vasmotorral volt szerelve a 80as években! a torz különbséget értsd ez alatt, hogy a 30as években már az alfa ennyivel másképp gondolkozott. ergo minden fejlesztésben előrébb voltak!

Süni25 · http://www.eakft.hu 2011.09.07. 20:37:41

@MosFet_HDi: Bár marhára nem a témához tartozik, de nem igaz, amit mondasz.

Kizárólag az 1.0-1.2 OHV motorok voltak "vasmotorok". Az 1.3-1.6-1.8 mind alu hengerfejes OHC motor. (mint írtam, 1979-től)

Mindezek ellenére megértem az olasz motorokhoz való vonzódásodat, valóban nem semmi amit produkáltak mechanika terén,(csak az a fránya elektromosság ne lenne :D :D ) de ha már erősködsz valamivel, akkor ragaszkodj a tényekhez. ;) (Ergo: nem az "összes" kocka kadett volt vasmotoros.)

MosFet_HDi 2011.09.07. 20:38:23

az opelnek kb 10km-rel hátrébb kéne lenni, ha technikai különbséget nézünk azzal kapcsolatban, amit én írtam:) így elég egy olasz szörnyeteg a képen:)

MosFet_HDi 2011.09.07. 20:39:52

@Süni25: :) jó ok. amivel én találkoztam és a családban is volt PLÁNE 1.3as egyébként, az vasmotor volt. de lehet én nem tudom jól..

különben a mai világban saab 9-3 sport sedannal járok az asszonynak meg stilo-t vettem tavaly, 3 ajtós kisferrari:))) nagyon szeertjük! semmi gond nincs vele, komolyan! nagyon jó döntés volt megvenni!

Süni25 · http://www.eakft.hu 2011.09.07. 20:40:05

@B. Capelluti: Óóóó de jó kép! Két rallylegenda. (Amúgy én FORD-os volnék....)

Az Ascona csak azért áll közelebb a szívemhez, mert az utcai autóból épített, míg a Stratos kifejezetten versenyzésre épített célgép.

MosFet_HDi 2011.09.07. 20:41:38

@Süni25: aláírom, nekem is formára jobban bejön, mint a lancia! ha ez barátiasabb hangvételő komment számodra:))

Süni25 · http://www.eakft.hu 2011.09.07. 20:41:39

@MosFet_HDi: Nem. Az 1.3-as az alu hengerfejes. Az 1.2-es volt öntöttvas.

A Stilo az jó! Méltatlanul alulértékelt autó. Ár/érték arányban kifejezetten jó döntés.

MosFet_HDi 2011.09.07. 20:43:34

"This special version of the RL Super Sport, a six seat ‘torpedo’ with aluminium coachwork by Castagna, was made for an Indian Maharaja, and brought back to Italy in the 1970s."

ITT A LINK 1929-ből ALU:
www.caradvice.com.au/65634/alfa-romeo-set-to-celebrate-100th-anniversary-at-villa-d%E2%80%99este-concorso-d%E2%80%99eleganza/

REMÉLEM JÓL ÉRTELMEZTEM, De erre kifejezetten emlékeztem régi infóból!

MosFet_HDi 2011.09.07. 20:45:03

@Süni25: igazad lehet! most akkor vagy 1.2esünk volt (kb 1 hónapig:P) vagy 1.3 de rosszl tudtam:)

a stilol valóban jó, de árulom, mert két benzines gép nem kell egyszerre. ha elviszik ennyiért, akkro elmegy, ha nem akkor megmarad ennyi:)))

admin.hasznaltauto.hu/gyorsnezet/szemelyauto/5066472

Süni25 · http://www.eakft.hu 2011.09.07. 20:45:06

@MosFet_HDi: Semmi baj nincs a hangvétellel, beszélgetünk. ;)

kovacsmark 2011.09.07. 21:17:32

Kedves Posztíró,

Minden tiszteletem Toivonen-é, nagyon nagy versenyző volt, nyugodjék békében.
De, szeretném megkérni, hogy valahogyan javítsa ki a cikket, lehetőség szerint úgy, hogy az is benne legyen, hogy ez egy Urban Legend, ami rengeteg helyen az interneten rosszul szerepel.

A probléma a következő:

"Állítólag ebben az időben többször tesztelt az estoril-i pályán, és a legjobb ideje a későbbi forma 1-es nagydíjon a hatodik rajthelyhez lett volna elég."

Nos ez soha nem történt meg, és soha nem is történhetett meg.

Sajnos ez a wikipédian tényként van közölve, emiatt rengetegen elhitték.

1986-ban a 6. rajtpozíciót Estorilban Nelson Piquet szerezte meg Williams Honda FW11-el (1:18.180-as idővel), száraz körülmények között.

Ez a Forma 1-es autó időmérőn 1200 Le-s volt (1.5L motorból), és 540 kg.

2.3 Másodperc alatt álló helyzetből közel 200 km/h-ra gyorsult, végsebessége nagyjából 100 km/h-val haladta meg a Lancia Delta S4-es hasonló tulajdonságát.

Tömeg teljesítmény aránya időmérő edzéseken 0.45Kg/LE.

Egy Lancia Delta S4 970 Kg körüli tömegére jutott 480 Le (és nem 600, de igazából mindegy). Tömeg/teljesítmény aránya 2.02 kg/LE, ami nagyszerű érték, de nagyjából 4.5X rosszabb mint egy akkori F1-es autóé.
Viszonyításképpen, mintha egy BMW M3 E36-os (5.1 Kg/LE) hasonlítanánk egy Trabant 601-hez (23.6Kg/LE).
Már pusztán ez a tény is erősen megkérdőjelezi a fenti kijelentés hitelét.

De akkor még nem beszéltünk a leszorítóerőről, a fékekről, gumikról stb. Ezek mind hasonló arányban voltak az S4 és az F1-es autó között mint a tömeg/teljesítmény arány.
Ne feledjük azt sem, hogy egy F1-es autó oda, arra a pályára volt tervezve, míg egy Rallye autó nem. És akkoriban a F1 valóban csak a csúcstechnikát alkalmazta (nem úgy mint sajnos manapság).
És persze a pilóták 6. helytől lefelé (csak néhány név, a teljesség igény nélkül):

6. Nelson Piquet
7. Keke Rosberg
8. Stefan Johansson
9. Riccardo Patrese
10. René Alexandre Arnoux
...

Egyik sem volt ügyetlen.

Ezeket a tényeket mérlegelve úgy gondolom egy hozzá nem értő is belátja, hogy akár mennyire is jó pilóta volt Toivonen, esélytelen lett volna akárcsak megközelítenie is egy akkori F1-es autó köridejét....

nagyiWRX 2011.09.07. 21:21:57

ÁÁÁÁÁÁÁ a motorsport történelem legszebb évei a 80-as turbo korszak......F1 és ralli B csoport akik ezeket vezetni tudták hát örökké csodálni fogom őket.......egy hónapja voltam a porsche múzeumban stuttgartban namost ott volt egy eredeti Audi S1 és a 1985-ös F1 es porsche TAG turbo motoros McLAren pfffff naggyon durván néztek ki a formula 1 es turbo motor állványon is kivolt állitva......

nagyiWRX 2011.09.07. 21:28:32

@kovacsmark:
Igen ezt már sokan megkérdőjelezték igaz vagy nemigaz meg a fizikai tények de azért az is tulzás 2,3 sec alatt 200 ra gyorsultak azok a kocsik azért nem mert az erőt azok sem tudták átvinni a talajra de viszont az igaz hogy Prost nyilatkozta egyszer hogy akkor ijedt meg igazán amikor bellgiumban SPA-ban egy edzémotoros McLarennel 250 nél padlógázra elkapart a kocsi hát az elég durva amúgy a legerősebb Turbomotoros kocsi a Brabham BMW volt ami eedzésmotorral 1985 ben elérte az 1500 le környékét, 1985 után folyamatosna gyengültek a motorok mert a turbonyomást maximális értékét évről évre csökkentették, 1985 ben 3,5 bar! töltőnyomás volt a max limit

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.09.07. 21:34:28

@kovacsmark: köszönöm értékes és alapos számításait, de sajnos a posztot nem fogom átírni, vagy kiegészíteni. A poszt nem tényként közli, hogy az ideje elege lett volna a hatodik helyre, hanem jelzi, hogy "állítólag".

A motor teljesítményéről eltérő adatok ismertek. Többen az Audinál és a Peugeotnál is nagyobb teljesítményről számolnak be, így 600 lóerőről is.

Számításából az összkerékhajtás hatását nagyvonalúan elhagyta.

Mivel a teszt híre a kortárs sajtóból ered, annak megtörténtét el lehet fogadni. Annak eredménye viszont nem ismert, ezért - mivel számos forrás így említi - indokolt a kérdés megemlítése azzal, hogy "állítólag" megtörtént.

nagyiWRX 2011.09.07. 21:37:35

Bocsánat helyesbitek 1987 ig 4 bar volt a töltőnyomás és 1988 ra 2,5 bar lett...ennyit a formula 1 ről

GiXXXer 2011.09.07. 21:37:48

@Alhazred: de előtte igen - a Stratost! :) Nálam még a Celica GT-Four is dobogós.

A B-csoport, ahogy az F1 turbó korszaka is azért volt olyan durva, mert a motorteljesítmény már megvolt, de a futómű - gumi - anyagtechnológia még messze nem tartott ott, mint ma. És a lényeg: rohadt kevés elektronika, vezetői segédlet! Tehát voltak a rohadt erős, de a maiakhoz képest szánalmas tapadással rendelkező, H - váltóval (F1-ben is) felszerelt vaddisznók, melyeket igen embörös munka volt megzabolázni! Ha meg nem sikerült a gigászi ménest az úton tartani, a mai szupererős acélötvözetek és karbonszálas kompozitok elterjedése előtt valóságos guruló koporsók voltak mind... A 80-as évek eleji turbókorszak pár év alatt a gyártók a versenyautókból már-már természetfeletti képességeket igénylő gyilkos fegyvert kreáltak...
A WRC-k se mennek már (idehaza), most a Mecseken színre lépő 22 S2000-s autónak örülünk nagyon! Meg a 7 VFTS-nek is, ilyeneket úgysem nagyon látnak a külföldi nézők! :D

nagyiWRX 2011.09.07. 21:48:10

Hát ezaz ma van király futómű sokkal jobb kompozitú kumikeverékek erősebb anyagok és a motorerőt probálják a minimum alatt tartani ami profi pilóták kezében van az utcára a hülyegyerek meg kijöhet a 600le m5 bmw-vel elég vicces ez a világ....a ralli autók is pont olyan erősek mint 30 éve csak sokkal biztonságosabbak az utcai kocsik meg 5 ször erősebbek ......egy 300 le utcai kocsi gyengének számit bár lehet az evolucioval mi is jobbak lettünk már majdnem Toivonen-i szinten vagyunk......

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2011.09.07. 23:28:10

@Süni25: az az olasz autó, aminél előjön a jó ár/érték arány, az tulajdonképpen jó. tehát tulajdonképpen nem jó..

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2011.09.08. 03:07:02

Poszt tolónak: nem kopiztál te véletlenük az angol wikipédiából?Persze lefordítva.Nekem olyan, mintha szinte szóról szóra ismétlődne helyenként...

rallyedream 2011.09.08. 07:20:50

@geegee: olvastam azt is, de nem. Sajnos a sztorit már nagyon sokan megénekelték. Sokkal hasznosabb volt pl. a jalopnik brazil oldala, a motorsport retro, vagy a suite101.com és a post 14 Toivonenes oldala. Egy összefoglalást adtam midezek alapján, ráadásul a poszt még a wiki-hez képest is lényegesen rövidebb.

Puch Cavette 2011.09.08. 07:36:42

A 6. idő az F1-es pályán valóban elgondolkodtató. Én is hajlok arra, hogy kételkedjek benne. Egy F1 autó pályára lett építve mindenestül, nehéz elhinni, hogy egy nehezebb, gyengébb, magasabb súlypontú, érdemleges leszorító erő nélküli, rövidebb áttételezésű vassal hasonló időt lehet produkálni, mint egy évtizedek tapasztalatával erre a célra fejlesztettel (összkerékhajtás ide vagy oda). Hogy mekkora különbség van egy F1-es és egy top rally autó között pályán, arról itt egy videó: www.youtube.com/watch?v=bXA7Scn7tbg . Önmagáért beszél - és egyben választ ad az urban legendre.

joeramirez · http://automeo.blog.hu/ 2011.09.08. 08:43:23

@kovacsmark: VAn némi probléma a berásával kedves Kovács Márk!

Ad1: 480-ról indult az első évben majd a fejlesztések zárultával hivatalosan 550 Lóerős, verseny körülmények között 600 lóerős teljesítmény leadására volt képes a Lancia Delta S4

Ad2: nem 970 Kg volt a tömege, hanem a minimálisan előírt 890!
Látom barátja a Google, csak a forrásánál azt felejtették el hozzá tenni, hogy a 970 Kg -ami valójában 960 volt- az utcai verzió tömege volt, hiszen a homológizációhoz elengedhetetlen volt, hogy egy minimális darabszámban (500 ha jól tudom) gyártásban legyen az autó. Egyébként az utcai verzióban nagyon szép bőr üléseket kaptak a nagy pénzű vásárlók, ezek a kocsik ma gyűjtőknél vannak és értékük csillagászati

Ad3: A számításaiból kifelejtette a négykerék-meghajtási faktort! Hiába voltak jobb tömeg/teljesítmény arányúak az akkori F1-es autók, ha kanyarból kigyorsításkor nem nyomhatták ugyanúgy a pedált!

Ad4: Kifelejtette a számításaiból, hogy az S4 kompresszoros, dupla-turbós volt, ami szinte teljes mértékben kiküszöbölte azt a hatalmas turbo-lyukat, amivel az F1-es autóknak továbbra is meg kellett küzdeni! Az olasz rali autó teljesítményének nagy részét a fordulatszám tartományának szinte egészében a pilóta rendelkezésre tudta bocsájtani.

Jó dolog az internet, csak nem szabad az első releváns találatról azt hinni, hogy az a pontos adat.

Ha ennyire érdekli a rali sport, ajánlom, hogy olvasson a témában többet utána!

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.09.08. 12:21:41

@Puch Cavette: a többi nagyon elment off topicba, ezért (az arra adott válaszokkal együtt) pár kommentedet kiszedtem.

kovacsmark 2011.09.08. 14:00:51

Nem szeretnék trollkodni itt, ez egy Rallye blog, szóval csak néhány dologra reagálnék, utána nem rontom tovább a légkört.

0-200-as gyorsulas egy akkori F1-es autónál meleg gumikkal, száraz pályán, és majdnem üres tankkal értendő. Versenyen rajtnál teli tankkal 3.5-3.8 sec kellett nekik 200 km/h-hoz. Általában 130-140 km/h-ig tartott az 1-es, és 200-220 km/h-ig a 2-es fokozat, végáttétel és autó függvényében. Ez a rajtképesség annak volt köszönhető, hogy 380mm széles hátsó gumikkal mentek az autók (aminek azért volt némi tapadása).

A 4 kerékhajtást szándékosan nem kevertem bele. Sokan azt hiszik, hogy az valami csoda, pedig nem. Van előnye, és van hátránya is. Kétségkívüli előnye a Rallyepályákon a szűk fordulókban, lassú kanyarokban, rossz időjárási körülmények között, és természetesen nem aszfalton megkérdőjelezhetetlen a kigyorsításkor. Csakhogy egy aszfalton zajló pályaversenyen, ami tele van nagy sebességű kanyarral és hosszú egyenesekkel ott hátrány. Míg kigyorsításkor néhány tizedmásodpercig előny, addig egyenesben hosszú másodpercekig hátrány a 10-15%-os nyomatékveszteség miatt (ami egyben teljesítményveszteség) folyamatosan. Mindez '98 ban be is bizonyosodott a GT3-ban. Mivel nem volt korlátozva, hogy 2 vagy 4 kerékhajtású autóval indulnak (talán még a mai napig sincs), ezért a BMW kisérletezett 4 kerékhajtással is. 2 csapat ment akor BMW M3-al ez egyik a 4 kerékhajtásúakkal, a másik csak simán RWD. A 4 kerékhajtásúak nagyjából 1.5-2 másodpercet kaptak körönként(!) a sima RWD-t használó csapat autóitól (nyugodtan ki lehet guglizni, sok helyen fent van az interneten). Mivel az autók a 4 kerékhajtást kivéve teljesen megegyeztek, és sorra kikaptak jelentősen, így a BMW felhagyott a további 4 kerékhajtás eröltetésével a GT kategóriában. Mindez ugyanolyan autóval történt, minimális tömeg/teljesítmény arány különbséggel( mivel a 4 kerékhajtás némi plusz tömeget is jelentett). De a leszorító erő, motorerő, kasztni ugyanaz volt.
(Csak zárojelben jegyezném meg, hogy egy ilyen GT3-as autó nagyjából hasonló paraméterkkel rendelkezett, mint egy B csoportos Rallye autó, és mivel rendszeresen versenyeztek F1-es pályán ezért bőven van összehasínlítható eredmény, nagyjából 50%-al több időre volt szükségük egy F1-es autóhoz képest, ugyanazokon a pályákon. Arról nem beszélve, hogy már ezek is jóval nagyobb leszorító erőt termeltek, és komolyabb fékekkel rendelkeztek, mint egy Rallye autó). Még gyorsulási versenyeken is a hátsókerékhajtást preferálják, mert csak a rajtnál előny, már 400 méteren is hátrány. De nagyjából kimondhatjuk, hogy nem létezik pályaverseny ( a szlalomokat kivéve), ahol 4 kerékhajtást használnának, talán nem véletlen...

Több forrás van arra vonatkozólag, hogy pontosan hány Lóerős volt egy ilyen S4-es, de még ha a legkedvezőbbet is nézzük a 890 Kg/600LE is szánalmasan kevés az F1-es autó 540 KG/1200LE arányhoz képest.

Egy B csoportos Rally autó túl gyors volt a szűk Rallye pályákhoz, ez egyértelmű, de pályaversenyeken minden komolyabb kategória sokkal gyorsabb náluk, GT kategóriák, F3000, F1, DTM, stb.

Remélem nem sértettem meg senkit, nem ez volt a szándékom. Én is tiszteletem az akkori Rallyeversenyzőket, mert nagyot alkottak, és rengeteget kockáztattak, és kivételes tehetségek voltak ők is. De a pályaverseny teljesen más kategória, értelmetlen dolog összehasonlítani a kettőt, főleg nem egy mondvacsinált Urban Legend-el (hivatalos forrásból ez sehol nem elérhető).

További szép napot, és rengeteg B csoportos Rallye videót kívánok minden rajongónak.

Puch Cavette 2011.09.08. 21:14:12

@kovacsmark: Ha Capelluti is megengedi, a 4wd kontra rwd témát kiegészíteném azzal, hogy nem egyszer próbálkoztak már F1-es csapatok is az összkerék bevetésével - valamiért az rémlik, hogy utoljára talán a Benetton a Schumi korszak után egy fél szezon erejéig kísérletezett az egyik autójával. E cikk szerint a legtöbb próbálkozás a '60-as évekre esett (en.wikipedia.org/wiki/Four-wheel_drive_in_Formula_One), aztán újra és újra kukába került az összkerekes F1.

Spiritmonger 2012.01.24. 00:00:40

@kovacsmark: azért volt egy időszak, a 90-es évek, amikor a DTM-ben, pályán az összkerekes gépek taroltak...

Rocko- 2012.05.02. 20:23:55

@bigrgly: "Ez a motor a mai napig egyedülálló, hisz az olaszok kombinálták a kompresszoros és turbós feltöltési rendszert."
már nem. TSI.

farönk 2012.05.02. 22:20:16

Nem semmi gyerek volt ez a Henri. Egy komoly hátsérülés után az ember már azt is meggondolja, hogy egyáltalán autóba üljön. Ő meg ezután még egyszer majdnem eltörte a hátát és nyert egy Montét is. Nyugodjék békében!
62 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása