Pénteken rajtol az 53. Sanremo Rallye, az IRC következő állomása. Hänninen kivételével mindenki ott lesz, aki számít. A versenyről a már megszokott módon beszámolunk. Addig is nézzünk vissza egy kicsit a múltba: korábban, ha meghallottam, egyből Janika sikerei ugrottak be és természetesen a felejthetetlen Lady Rallye Team.

Forrás: http://nhfoto.racing.hu

1996-ban, a bajnoki cím megnyerése után Janika lehetőséget kapott, hogy kipróbálja magát a világbajnokságon, a 'szárnyas' Celicával. A csapat választása a Sanremo Rallye-ra esett. A kiírásban 413,32 gyorsasági kilométer szerepelt, amiből egy 32 kilométeres szakaszt töröltek a rendezők. A futam nehézsége volt, hogy vegyes talajon rendezték: egyik nap murva, másik nap aszfalt. Janika Gergely Ferivel az oldalán az abszolút 11. helyet szerezte meg úgy, hogy hemperegtek egyet a Toyotával.

Janikáék 1998-ban visszatérhettek. A navigátor maradt Gergely Feri, az autó szintén a Grifone csapattól érkezett, de már nem a Celica, hanem a Corolla WRC. Kicsivel több mint 400 gyorsasági kilométert teljesítve az abszolút 15. helyen futottak be. Janika mögött végzett többek között a Schmidt Racing autóját hajtó Achim Mörtl is. Kiss Feri ezzel a kocsival (Subaru Impreza WRC - P2 WRC) szerezte meg az 1998-as és 1999-es abszolút bajnoki címet. Mörtl egyébként 2002-ben a Subaru gyári csapatában indulhatott Németországban és a Sanremo Rallyen

2000-ben Radó Pisti felállított egy csapatot, ahol a versenyző és a navigátor mellett a szervizcsapat is csajokból állt, ez volt a Lady Rallye Team. A csapat a Sanremo rallyen is megmutathatta tehetségét: Radóné Sisák Mária tekerte a kormányt, Benitsch Alexandra olvasta az itinert, a szervizt pedig Zoltán Gabriella és Maszlag Szilvia biztosította. Sajnos az utolsó gyorsasági szakaszon egy technikai miatt kiestek a kategória 5. helyéről.

Janika 2007-ben térhetett vissza San Remoba, a Peugeot 207-tel. Az autót a TRT biztosította, a navigátori székben Tagai Robi ült. A verseny a tanulás és az összeszokás jegyében telt: új volt a navigátor és az autóval sem volt sok tapasztalat Janinak. Ráadásul 15 év után vissza kellett szokni szívó motoros autóhoz, ami teljesen másként viselkedik, mint a turbós. Janika jobb eredményre számított, de már az is nagy siker, hogy karcolás nélkül az IRC 15. helyén beértek a célba.

 

A csajok és Janikáék mellett 3 páros állt rajthoz az olaszországi versenyen. Vizin Laci bácsi, Zsiros Gabival az oldalán két alkalommal (2009. és 2010.), Puskádi János- Gódor Barnabás és Pálinkás Zsolt - Bagaméri László párosok egyszer (2010.). Laci bácsiék 2009-ben abszolút 29. kategória 6. helyén fejezték be az IRC egyik legnehezebb versenyét. 2010-ben a Hondások (Puskádiék és Vizinék) baleset miatt feladni kényszerültek a futamot, Pálinkásék viszont célba hozták a Takács Motorsport Clioját az abszolút 42. kategória 14. helyén.

 

Ugye, nem felejtettétek el mecsekralis fotópályázatunkat? Válaszd ki a három legjobbat, töltsd fel, és nyerj! Részletek a facebook oldalunkon.

 

 

Címkék: video irc janika zsiros gábor vizin puskádi

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr593244817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

P12_dCi 2011.09.23. 18:50:21

Sanremo a város neve, már vagy 10 éve.

Bougheau Tschichka 2011.09.23. 20:56:17

riporter kérdezi az új (egyszeres) VB versenyzőt :
-Elképzelhetőnek tartja, hogy négyszer nyerjen világbajnoki címet?
Makinen:
- Négyszer?? Nem tudom, nagyon soknak tűnik...

Akkor még nem tudta, hogy össze fog ez neki jönni! :)

Bougheau Tschichka 2011.09.23. 21:00:08

Visszatérve a magyarokra: nagyon örülök ennek a posztnak, mert sajnos Magyarországon nagyon-nagyon kevesen tudtak arról, hogy milyen nagyszerű eredményt ért el ifj. Tóth János a rally világbajnokságon, egy olyan időben, amikor 3 világbajnok is egyszerre tekerte a kormányt!

Emlékszem, annak idején külföldi rádiót hallgattam, hogy nyomon tudjam követni a versenyt, ma az internet, sat TV korában ez persze viccesen hangzik :)
3 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (128) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz

süti beállítások módosítása