Magyarországon, ha szóba kerül a ralisport, a laikusok mind a Dakar-t hozzák szóba. Hányszor, de hányszor nekem szegezték a kérdést, hogy "És a Dakaron mikor indultok?", és amikor kiderült, hogy eszünk ágában sincs, rögtön legyintettek. Pedig - bár a gyökerik közösek - a két szakág (rali és tereprali) alig hasonlít egymásra. Olyannyira közösek, hogy sokszor ralivilágbajnokok is sikeresen kirándultak a terepraliba.

fotó: Csáki Szilárd, nyirseghir.hu

A terepraliban a versenyzok nem tudják, merre kell majd menniük, nincs pályabejárás. Az itinert minden versenynapon csak egy órával a rajt előtt kapják meg. Ezért is írunk róluk, hiszen a majdnem a rajtig titkos útvonal miatt a nézők számára majdnem teljesen láthatatlanok a terepralisok. A terepraliban is kétféle szakaszt különböztetünk meg: van etap csakúgy mint a raliban, és szelektív (gyorsasági) szakasz. Az etap és a szelektív ugyanúgy működik, mint a raliban. 

fotó: Csáki Szilárd, nyirseghir.hu

A versenyjárműveket járműfajta (kamion, autó, motorkerákpár, quad), hengerűrtartalom, valamint az átalakítás mértéke alapján sorolják kategóriákba.

fotó: Csáki Szilárd, nyirseghir.hu

 

Csáky Szilárd teljes albuma az Indán az eseményről:

 

Múlt hétvégén volt a magyar terepralibajnokság záró futama. A nagykállói futam végeredménye:

 

A Terep-rally OB nem hivatalos végeredménye


 

 

Ugye, nem felejtettétek el mecsekralis fotópályázatunkat? Válaszd ki a három legjobbat, töltsd fel, és nyerj! Részletek a facebook oldalunkon.

 

 

 

Címkék: tereprali

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr43264077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

V12 Power 2011.09.29. 19:19:35

Azért írhattál volna még a terepraliról. Vagy ez nem volt cél?

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.09.29. 21:20:04

@V12 Power: Csak szépen lassan. Ha van érdeklődés, akkor rendszeresen fogunk írni róla.

V12 Power 2011.09.29. 21:33:12

@B. Capelluti: Nagyon tetszettek az eddigi cikkek, ezért izgultam rá a címre, és vártam több insider-infót. De türelmes vagyok, remélem rajtam kívül is érdekel majd valakit! :-)

sunblind 2011.09.29. 23:17:51

.. életem első cikkét egy tereprali futamról írtam, és talán az első nem teljesen amatőr színvonalú képeimet is ott lőttem. Meg ott jött rám a frász, mikor megtapasztaltam , hogy az L-es sorozatú obi valamennyire azért víz/sárálló. ... remek dolog ez, annyit fűznék hozzá, hogy nekem nagyonnagyon hiányzik a Kis Sándor név az eredménylistákról. :(

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.09.29. 23:35:03

@sunblind: nemcsak Neked. Sőt leginkább a sportnak hiányzik.

davez 2011.09.30. 09:13:32

én is több infot reméltem az írás kezdetén, de egyszer csak vége lett :(. várom a folytatást! :)

srank 2011.09.30. 09:34:45

ezek szerint a bmw igazi terepjáró csak a civil életben nem trendri rá a terepgumi ?

etelefoto 2011.09.30. 11:09:21

Fazék X5-ösének sincs túl sok köze a gyári típushoz. :) Ahogy a többi élvonalbeli vasnak sincs sok köze az eredeti autókhoz. ezek brutálisan erre a sportra kihegyezett műszaki remekművek, csővázban, és azon egy cserélhető bódé.
Amúgy meg GRATULÁLOK a Fazekasék kis családias csapatának ehhez a remek eredményhez, nagyon megdolgoztak érte!!!

McRay90 2011.09.30. 18:21:14

fő csapásirányom a tereprally, üde szinfolt lenne ha adnál mindig valami infót, falom a sztorikat! Grat Karcsiéknak, benne volt már ez a levegőbe aztán drukkoltam nekik nagyon! Korda úrnak pedig bekéne újítani 1 másik autót és belehúzni ha bajnok akar lenni...tetszik a vezetési stílusa, szereti ha keresztbe halad a vas! Szalay sem fakezű,igazából ők hárman képviselik bőszen kishazánkat mióta Kis Sanyi kikopott, illetve Palik is befejezte...a nagy kedvenc Gál Baba is..csak a megöregedett technikának nem épp kényelmes lett a nyugdíjazás:(
11 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása