Hiába kértünk interjút, kerestük a személyes találkozás lehetőségét, nem jártunk sikerrel. Pedig csak azt akartuk megírni, hogy Stohléknál tényleg mindenki jól vezet. Ha nem is világbajnok módjára, de mindenképp vébés-szinten.

Az öreg autószerelőként kezdte, és amikor egy ügyfelük autóját kellett versenyzésre alkalmassá tenni, meg is fertőződött a ralival. Már csak egy autóra volt szüksége. Merészet lépett, újított egy rommá tört Moszkvicsot, és azt építette át. Hamar kiderült, hogy alkalmatlan volt az autó az eredmény-centrikus versenyzésre. Ezt követően pilótaként és navigátorként próbára tette magát, és rendszeresen tanáriakat perecelt. Van ez így, ha valaki nagyon siet. (Kis túlzással roncsok szegélyezték az útját.)

1972-ben indult az első VB futamán, az Akropolisz Ralin. Komoly szponzorok nélkül nem is tudott maradandót alkotni. És jöttek a ladás évek. Volt ott kereklámpás ezerhármas, és VFTS is.

Egy Szafari Ralit elvállalni ezzel, több mint kaland

1980-ban az I. Himalája Ralin összesítésben ötödik lett. És ezzel elkezdtek jönni az eredmények. Talán későn érő típus, vagy csak lassan jött az eredményhez szükséges pénz? Nyolc éve indult az első nagy versenyén.

A kocka is Rudi nevéhez nőtt

Biztos, ami biztos, az igazi sikerek az Audival jöttek. 1983-ban egy Gr. A-s Audi 80-nal megnyerte az Argentin Ralit, amely egyúttal az első A csoportos győzelme is volt a gyártmánynak. 1985-ben különböző Audik nyergében versenyzett, és kedvelt résztvevője lett a világbajnoki sorozatnak. 1986-ban, Görögországban a gyáriak mögött, a legjobb privátként  tizenegyedik lett. A siker magával hozta a nagy szponzort, egy cigarettamárka állt mögé, és biztosította, hogy a következő évben a világbajnokságon szerepelhessen a bécsi versenyző. Jól sikerült az 1986-os szezon: az A-csoportos világbajnokság második helyét szerezte meg.

A következő évek világbajnokságain privát versenyzőként küzdött a gyáriak ellen, és mindig akadtak versenyek, ahol megcincálhatta a nagyok bajszát.

Az alma nem esett messze a fájától, és Rudi fia, Manfred is a technikai sportok rajongója lett. "BMX-banditáskodás", majd motokrossz előzte meg a ralikarriert. (Hol van itt védőfelszerelés? Ja, a kesztyű az... A kissrác a háttérben tapasztalt lehet, mert ő sisakban nyomja.)

A kétkerekes kitérő után átvette apa helyét a családi autós vállalkozásban. Előbb navigátorként, majd az Audi 90 nyergében előbb a Szafari Ralin, majd az Elefántcsontpart Ralin mutatkozott be. És haramdik versenyén Görögországban rommá törte.

Stohlék újabb szponzora a régiós terjeszkedésbe kezdő ÖMV lett. ("Kiváló lehetőség, hogy a csúcsszinvonalú termékeiket extrém körülmények között teszteljék." Ja, mint a Ranga Laci Fordjába töltött MOL Botond motorolaj...) 

Manfred esett párat, de gyorsult is rendesen. Ezt a jó (?) szokását meglehetősen sokáig meg is tartotta.

Az audis korszak után, a kilencvenes években jött a mitsubishizés. A német Ralliart csapatában 1997-ben az N-csoportos világbajnokságon második, majd a két következő évben negyedik helyen végzett. 2000-ben pedig a regnáló bajnok Gustavo Trellest legyőzve bajnok lett.

A PWRC korszak után jöttek a wrc-s évek: 2003-ban Walesben egy Peugeot 206 WRC-vel hetedik lett, és megszerezte első világbajnoki pontjait. 2004-ben több futamon indult, a legjobb eredménye egy Akropolisz Ralin elért hatodik hely volt. 2005-ben egy Xsara WRC-vel megszerezte első dobogós helyét: Cipruson Loeb mögött második lett. (Az ausztrál harmadik helyével a szezon végére is jutott dobogó, összesítésben kilencedik lett.)

2006-ban egy teljes szezon következett a Bozian Peugeot 307 WRC-jével. Négy dobogós helyet szerzett az év közben, összesítésben negyedik lett. Kétes dicsőséget szerzett azzal, hogy több mint 100 VB-futamon állt rajthoz úgy, hogy egyszer sem tudott nyerni.

2007-ben újra citroennel próbálkozott, ezúttal kevesebb sikerrel. 2008-ban pedig felhagyott a hivatásszerű versenyzéssel.

Azóta - az osztrák bajnokság állandó résztvevőjeként - több időt szán a korábban alapított verseanyautó építő és üzemeltető cégére. Ők fejlesztik és versenyeztetik a Suburau Impreza R4-et.

A Stohl Racing több érdekességel is szolgál. Verenyeztetnek dízel Imprezát, CNG-vel (folyékony földgázzal) hajtott Mitsubishit, R4-es Imprezát. Ennyi innovációt privát csapatoknál ritkán lehet látni.

Címkék: video citroen wrc apák és fiúk manfred stohl

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr993275194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

etelefoto 2011.10.05. 13:43:05

Volt alkalmam többször is látni ezeket a gáz(os) Stohl Racing-es kocsikat, hát a mai napig nem értem, hogy jön az autósportba a PB gáz, még ha nagynyomású is?! Stohl sem tud vele maradandókat alkotni... :/
Aztán az olajkályha Imprezát fel sem lehet dolgozni ép ésszel!
Amikor elsőre egy gépátvételen meghallottam, akkor kicsit összezavarodtam. Láttam egy Impreza versenyautót és nem stimmelt a hangja... el kellett telni pár másodpercnek mire elhitte az agyam hogy az a hang nem máshonnan jön, hanem tényleg egy Imprezából ami egy VERSENYAUTÓ. Szerintem elégé összeférhetetlen ez a két dolog...
Nem nagy dolog egy dízel golfot látni rallye pályán, de ez valahogy márka idegen. Aztán lehet csak szokás kérdése...?

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.10.05. 13:52:34

@etelefoto: nekem úgy rémlik, hogy a legutóbbi ÖRB futamot megnyerte a CNG-s autóval.

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2011.10.05. 13:52:37

@etelefoto: Le Mans-ban is biztos csak véletlenül nyertek dízellel.

etelefoto 2011.10.05. 14:16:18

@B. Capelluti: Nem követem annyira az sógorok bajnokságát, de akkor is az elejében ment Stohl, csak valahogy mindig másnak adta ki jobban. Szóval nem leszólni akartam, csak nekem annyira nem volt meggyőző...

etelefoto 2011.10.05. 14:20:08

@-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg!: Azt gondolom egy pályaversenyzést nem kell egy lapon említeni a rallye-val. Elég nagy a szakadék a két szakág között, szerintem. Pályán el kell ismerni a dízel motorok sikereit, de itt most rallye-ról van szó.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.10.05. 14:20:20

@etelefoto: Meg nehéz úgy jól menni, hogy a csapatod 3-4 autót (ebből kettő teljesen egyedi) szervizel. Azért én csak megcsinálnám az interjút. Képpel, videókkal, sok sztorival. Szerintem a két fickóban annyi sztori van, hogy évekig lenne belőle muníció.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.10.05. 14:26:47

@-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg!: a hosszútávú pályaversenyzésben az alacsony fogyasztásban megjelenő előny miatt kézenfekvő volt, hogy nagyot fognak alakítani. Dakar is etért termelte ki az olajos autókat. (Nem mindegy, hogy hány kiló plusz súlyt visznek magukkal.)
@etelefoto: és a tereprali dízeles sikerei? ;) Arról van inkább szó, hogy még itt nem jött el az idejük. (Bár a Golf IV. PDTDI Kit-Car az őrület volt! 270 ló és 600+ Nm az első keréken.) Ha a fogyasztáscsökkentés, vagy éppen az üzemanyag-felhasználás korlátozása napirendre kerülne, akkor a raliban is megjelenne a dízelezés. Az üzemanyag-gyártók már fel vannek erre készülve, szerintem idő kérdése.

etelefoto 2011.10.05. 14:30:46

Jöjjön össze, és jól kitárgyaljuk! :)
...sőt azért itt sem kellene megfeledkezni egy fontos "elemről", a navigátorról. Ahogy Táborszki Attila mondta: "a navigátor is versenyautó tartozék, semmi több", de azért Ilka sem egy hétköznapi nő lehet!

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.10.05. 14:41:23

@etelefoto: Remélem, hogy a statisztika alapján nagyobb lesz a fogadókészség.
Van három csaj, akivel szívesen beszélgetnék: Tina Thörner, Ilka Minor és Kathi Wüstenhagen. Mindegyikükkel más miatt.

etelefoto 2011.10.05. 14:43:08

A terep rellében teherautókkal (igaz teher űrhajókkal) versenyeznek! :) És talán nagyobbak a térfogatok, és a technikai szabadságok a teljesítményekre nézve. Talán csak Korda Erik próbálkozott valamikor személygépjárművel babérokra törni ebben a szakágban.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.10.05. 14:45:20

@etelefoto: soroljam a dakar győzteseket? :) Való igaz, hogy az utóbbi időben többségében vannak a platósok, de ez nem volt mindig így. Az elmúlt évtizedre jobbára igaz, amit mondasz.

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2011.10.05. 14:52:43

@etelefoto: pont, hogy raliban nem lenne hülyeség a dízel.

kevesebb váltás, mert alulról is megindul.

a peugeot is ezért próbálkozott anno a 307-esnél a három fokozatú váltóval, de nekik nem jött be.

etelefoto 2011.10.05. 15:15:50

Az "igazi" WRC-k lentről húztak... csak aztán drágák lettek, és jöttek ezek a mostani WRC-k. :(

A 307-nél 4fokozatú váltóval próbálkoztak az elején, de nem vált be, és a végére 5-össel mentek.

etelefoto 2011.10.05. 15:23:51

Utána néztem...
Elsőre 5 gangos váltóval adták ki a 307 WRC-t, aztán kísérleteztek a 4-essel, de visszatértek az 5-öshöz mert sok technikai kudarc után feladták.
Hewland váltókat használtak, amik mint tudjuk elég magas színvonalat képviselnek.

Szkotti 2011.10.05. 16:09:23

@-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg!:
3 fokozat a Zukban volt, a 307CC-ben 4 gangossal küzdött Grönholm.

Szkotti 2011.10.05. 16:11:16

@-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg!: Megbízhatósági pályaversenyen a kisebb fogyasztás=kevesebb boxkiállás=jobb időeremény.

Szkotti 2011.10.05. 16:16:19

@B. Capelluti: A terepralit böszme nagy terepjárókkal játsszák. Azokat a bódékat könnyebb egy relatíve kisfogyasztású dízellel hajtani, mint egy szomjas benzinessel, aminek a tápanyaggal igencsak meg kell tömni a puttonyt (ellenpéldának pont itt van az ezévi magyar bajnok X5-öse...).

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.10.05. 16:24:16

@Szkotti: manapság más így van. Ezt nem is vitattam. De évekig, évtizedekig más volt ott is az autóépítési mód.

vernarancs 2011.10.05. 17:20:58

En eddig azt hittem Stohl egy Subaru Foresterrel nyomta (a kokot).

algi 2011.10.05. 17:50:04

Hol az a sok kommentelő, aki azt hitte, hogy Stohl Andrásról lesz szó? :)

glinolid 2011.10.05. 21:25:59

A magyar bajnokságban is ment egy kályhás Opel. Kategóriájában nem is volt rossz. Szlovák bajnokságot is nyertek vele.

nick2005 2011.10.05. 21:26:22

Vazze.... a cikk feléig azt hittem, hogy Stóhl Buci apjáról van szó, még a Moszkvics, meg a Lada is stimmelt, azt nem értettem, hogy juthatott el akkoriban az Akropolisz rallira, meg a Himalájára, gondoltam is, hogy a 80-as években tuti, hogy hallanom kellett volna róla...... aztán leesett......
Mondjuk ha tudom, hogy ez egy öreg osztrák , tuti, hogy nem kattintok rá......

Kopi3.14 2011.10.05. 22:23:11

Az az ódi kupé azokkal a felnikkel, gyönyörű. Kéne, na.

datacom 2011.10.06. 00:23:00

@-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg!:
az rémlik, hogy le mansban nem is mehet turbó benzines? akkor azért megnéztem volna hogyan alakul az eredmény. mindenki háttal ül a moziba manapság! szopó dízel vs szopó benzin, turbó dízel vs turbó benzin!
egyébként a dízel astrást Besenyei Zoltánnak hívják.
T16 4x4 forever! ;-)

skorpantó 2011.10.06. 09:12:31

@B. Capelluti: Fabrizia Pons smafu?Tőle meg lehetne kérdezni,hogy hogy is volt az a bizonyos ajtó vagy autó csere az erdőben? Egyszer régen láttam róla egy portréfilmet.Az első Halda tripmastere díszdobozban van a polcon.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.10.06. 10:26:30

@skorpantó: nem, dehogy is. Akkor legyen négy. (Bár az igazságot abban a történetben soha sem fogjuk megtudni...)

effendi79 2011.10.06. 11:26:12

Huhh, hirtelen aszittem, valami Stohl Bucis cikk lesz, pláne, mikor láttam a képen az összetört autót. :-)

burnsie 2011.10.06. 12:28:07

"Tell Corrado...three gears are enough!"
:-D
29 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása