Sokadszorra áll közel első IRC-győzelméhez Andreas Mikkelsen. A zárónapot ötven másodperces előnyben kezdi a norvég Skóciában – talán most sikerül az, amiről a Mecsekben és Sanremóban lemaradt.

Két esti gyorsaságival kezdődött pénteken az Interkontinentális Ralibajnokság tízedik versenye, a Skót Rali. A sorozat élmenői közül egyedül Freddy Loix hiányzik, kétfutamos kihagyás után viszont itt van a címvédő Hanninen, aki ebben az évben az SWRC-szériát részesíti előnyben.
 
 
A két rövid pénteki szakaszon a legtöbben a csúszós pályák ritmusára panaszkodtak. A körülményeket - a hazai terepet élvező - Guy Wilks viselte a legjobban. A Peugeot UK brit versenyzője 2009-ben már győzött a skót viadalon (máig ez az egyetlen sikere a bajnokságban), és kieséséig a tavalyi versenyen is többször az élen állt.
 
A pénteki ráhangolódás után, a szombati napon hat gyorsasági szerepelt, amiből később egyet, a nyolcadikat törölték a heves esőzés miatt. Mikkelsen kezdett a legjobban, és két szakasz után az élre került. Az ifjú norvég a murvás olasz bajnokság friss futamgyőzteseként érkezett Skóciába, hetek óta tartó remek formája pedig nem tört meg a darálós, saras Perth környéki utakon.
 
 
Wilks győzelmi reményei az ötödik szakaszon úsztak el végleg, ahol egy árokjárással több, mint hat percet bukott. Mikkelsen tempóját ezután senki sem bírta. Noha egy-egy szakaszon Bouffier, Neuville, valamint Hanninen is megszorongatta, a nap végére ötven másodperces előnyt szedett össze a skodás norvég.
 
 
A nap negatív meglepetését Jan Kopecky okozta. A pontversenyt vezető cseh csak a hetedik helyen áll, pedig a mínuszolás miatt még közel sem lehet nyugodt. Az év végi összesítésbe csak a legjobb hét eredmény számít, ezért még Neuville-nek és Hanninennek is vérmes reményei lehetnek.
 
A mezőny egyetlen magyar párosa, a Puskádi János, Gódor Barnabás alkotta kettős kategóriája ötödik helyén áll. Nem hiába utaztak ők sem: számukra egyetlen pont elég ahhoz, hogy a negyedik helyre jöjjenek fel a kétkerék-hajtású autók értékelésében.
 
 
Vasárnapra hét szakasz, nyolcvannyolc gyorsasági kilométer maradt, hasonlóan nehéz, technikás pályákon.

Fotók: ircseries.com

Címkék: irc mikkelsen skót rali

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr443288939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JR69 · http://komlomedia.hu/ 2011.10.09. 14:47:19

Itt falun is van egy kis rallye :) Akit ez is érdekel: komlomedia.hu/hir.php?hir=473
2 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása