60 Lada, WRC, BMW-k… 20 kilométeres szakasz… mindez egy csapatós rallysprint versenyen! Te is Sátán leszel?

Sok sorozatról olvashattatok nálunk, de még mindig nem mindegyikről. Ezúttal az egyik személyes kedvencem következik, azaz a BAZ Megyei Ralisprint Bajnokság! 

Mire elérkezett ez a pillanat, a mezőny már az idei utolsó futamára készül: a hétvégi VII. forduló lesz a bajnokság zárófutama! A szervezők nem kis durranással készültek a végére, az indulóknak az idei legkeményebb pályával kell szembe nézniük: a Sáta-Ózd-Borsodbóta-Sáta közötti útszakasz hossza eléri a 18km-t, amit még a legkomolyabb és legprofibb autóversenyzők sem vesznek fél vállról, nemhogy az amatőrök!

Igen, amatőrök, hiszen ez a sorozat elsősorban nekik jött létre, de a tapasztaltabb pilótákat sem kell hiányolniuk a nézőknek. Vannak akiknek már nem újdonság ez a szakasz, hiszen a sorozat első évében is szerepelt. Sajnos akkor még kifejezetten gyerekcipőben járt a sorozat, és talán túlvállalták magukat a szervezők: 5 meghirdetett gyorsaságiból csupán hármat sikerült megtartaniuk. Ennek legfőbb oka az egész napos, szinte monszun – szerű eső volt, továbbá az a rengeteg nevező, ami a jelenlegi versenyt is jellemzi. Viszont most már fejlődött annyit a sorozat, hogy remélhetőleg időben lezajlik majd mind a 4 szakasz.

Bár a versenykiírásban salakos körverseny, prológ is szerepelt; sajnos erre nem kerülhet sor a szombati napon. Személy szerint én nagyon vártam ezt az eseményt (is), de biztos vagyok benne, hogy rajtam kívül még sokan mások is, hiszen a mezőny nagy rész még sosem indulhatott ilyen eseményen. De ahogy mondani szokás, ami késik nem múlik! 

A rendezőség indoklása: 
Tisztelt versenyzők, nézők!
Meglepődve tapasztaltuk, hogy az ózdi Városi Stadion kezelője a részünkre megküldött bérleti szerződése merőben más feltételeket tartalmaz mint azt a korábbi tárgyalásokon megbeszéltünk. Miután a szerződést a szóbeli megállapodásnak megfelelően nem kívánták módosítani, anyagi követelésüket pedig önerőből nem áll módunkban teljesíteni, ezért sajnos a szombati napra meghirdetett prológ elmarad.
(Forrás és további információk a verseny hivatalos oldalán)

Mindez természetesen a vasárnapi futamot - melynek rajtja reggel fél 8 kor lesz! - nem érinti. Jöjjön egy belső felvétel a Jobbágy - Bertók páros VFTS-éből, a 2009es versenyről:

 A nevezőkről. Ahogy 2009-ben, úgy idén is rekordszámú nevezés érkezett a futamra: 120 páros jelezte részvételi szándékát! 6 előfutó után 28 licenszes (köztük Rali 1 – es pilótákkal) és több, mint 80 amatőr versenyző rajtolhat el majd vasárnap reggel. 

A mezőnyben szinte minden autótípus megtalálható: WRC-től egészen Trabantig! Móricz József butított ralikrosszos Toyota Corolla WRC-je mellett Mitsubishit és Subarut is láthatnak a szurkolók, de a legtöbb induló az igazi közönség kedvenc Ladával vág neki a 72km-es távnak, szám szerint 61en! Emellett rengeteg Opel, Suzuki és BMW próbál majd célba érni az embert és technikát sem kímélő versenyen. 

Mi csak ajánlani tudjuk, ennél jobb benzingőzös programot - Magyarországon - keresve sem találhatna az ember október 23-ára!

Címkék: ralisprint

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr63319048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grafikuszoli 2011.10.21. 15:47:30

"ennél jobb benzingőzös programot - Magyarországon - keresve sem találhatna az ember október 23-ára!"

Ez a mondat egy kicsit komikus annak fényében, hogy pont sikerült ütköztetni a bulit a túra zárófutamával! :)
(Illetve fordítva, asszem a BAZ ralisprint hamarabb fixálta ezt a dátumot.

A félreértések elkerülésére: nem a BAZ ralisprintet akarom leszólni, nagyon szimpi az egész, én is szívesen vagyok sátán (:)), csak annyi, hogy a "keresve sem találhatna" ellenére ezzel egy időben egy hasonlóan színvonalasnak mondható, eléggé hasonló szellemiségű buli lesz Tatabánya környékén is.

edeleny beres · https://www.facebook.com/RallyeDream/ 2011.10.21. 21:52:02

Tudtam, hogy ez szemet fog szúrni, de örülök, hogy legalább végigolvastad! :)

Tisztában vagyok vele, hogy ez eléggé túlzás, de ez az én személyes véleményem: Tatabányára csupán 50km-t kellett volna utaznom, míg a sátai sprint miatt 280at.
Az utóbbit választottam és nagyon bízom benne, hogy nem fogom megbánni!

Az ütköztetésről: úgy van ahogy írtad. A BAZ sprint idei első fordulója elmaradt, de minden más időpontot tartani tudtak, ami már év eleje óta nyilvános volt (csak a helyszínek nem - de ennek megvannak az okai...)
Ha megnézed az RTE hivatalos oldalán lévő naptárat, ott még mindig az előző hétvégi dátum szerepel a tatabányai futam mellett!

Egyébként szerintem jobb lett volna, ha akkor tartják, több okból is:
1. Önző módon magammal kezdem, akkor ott tudtam volna lenni én is!
2. Vannak versenyzők, akik év végi bajnoki címük érdekében le kellett, hogy mondjanak Sátáról (Jobbágy és Ruszó).
4 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása