Az ifjú finn Fordos még Loeböt is megverte! Bár összetettben még mindig jóval a francia mögött áll…
A végére már csak hozzászokunk a spanyol verseny menetrendjéhez. A recept nem is olyan vészes: végy három szakaszt (lehetőleg hosszabbnál – hosszabbakat) s tartsd meg azokat napi két körben. Először délelőtt, majd a másodikat késő délután, mert ugye a délidőben tartandó sziesztáról még a rali világbajnokság kedvéért sem lehet lemondani (bezzeg, mi magyarok mi mindent bevállalnánk, hogy egyszer vendégül láthassuk a világ legjobbjait.)
A program ma sem változott, így három különböző szakaszon 2-2 alkalommal haladtak át az indulók.
Idehaza sokszor hallani a pilótáktól, hogy arra panaszkodnak: „bealudtunk, későn keltünk, nem találtuk a ritmust” és hasonlók. Viszont a vb más kávéház. A szombati nap első gyorsasági szakasza olyan hosszú volt, hogy az nálunk legalább 3 pályának is megfelelne: 45.97 km!
Itt aztán nem lehetett „bealudni”. S ezek a srácok nem is tették. Mondhatni természetesen Loeb nyerte a gyorsot, hiszen az aszfalt az Ő „asztala”, viszont meglepő, hogy az abszolút második Latvala csupán 4,3 másodpercet kapott tőle. Erre már fel-felcsillant a Ford-fanok szeme, de Jari-Mattit ismerve azért nem szabad előre inni (a medve bőrére, ugye).
De nem csak a szurkolók, Latvala is meglepődött saját teljesítményén: „Még sose voltam ilyen gyors aszfalton” – mondta. Csapattársának viszont már nem sikerült ilyen jól szerepelnie. 25,8 másodperces hátrányát látva nem nyilatkozott valami boldogan a szakasz utáni beíróban: „Tényleg nem tudom megérteni az időmet, ez egyszerűen hihetetlen, azt hittem, hogy egy jó szakaszt futottam. Egyszerűen megdöbbentem, többet nem tudok mondani…”
A szakasz nagy vesztese Ogier lett, aki a versenyen már második defektjét szedte össze. Ez viszont a szervizparkig hátra lévő maradék két gyorsra is hatással volt, ugyanis a DS3 WRC csomagtartójában csak egy pótgumit cipeltek magukkal, így még egy hiba már végzetes lehetett volna számukra.
Loeb átmentette reggeli formáját a következő megmérettetésre is, viszont a napi 3. (összetettben 9.) pályán Latvala jobb időt ment a franciánál! Ekkor már kezdett megjönni az önbizalma is, viszont Hirvonen még mindig nem találta a fonalat: „ Tényleg mindent megpróbálok – de ennél egyszerűbben nem tudok gyorsabban menni – panaszkodott csalódást keltő 5. helye után.
A szervizpark után Fordult a kocka, és Latvala behúzta a hiperhosszút is. Bár alig több mint 3 másodperccel, de ezen a szakaszon is megverte a Citroeneket. Összetettben nem sokkal jött feljebb, hátránya még mindig fél perc körül mozgott és ez a nap végére sem változott.
A következő gyorsra „felébredt” a helyi torreádor, Dani Sordo is és megszerezte a Mini első spanyolországi szakaszgyőzelmét, míg a napi utolsón újra a „repülő finn”, azaz Latvala diadalmaskodott.
Ha csak az élen állókat vesszük figyelembe – egy Sordo–Ogier helycserét leszámítva – nem történt semmi a talajváltást követően sem, viszont egyáltalán nem volt unalmas és eseménymentes a spanyol futam második napja sem.
A nap végi nyilatkozatok jól tükrözték a szombati eredményeket. Loeb élvezte az autózást, sikerült jó ritmust találnia és bár meglepte Latvala kimagaslóan jó – és eddig (legalábbis aszfalton) szokatlan gyorsasága, mégsem kellett igazán izgulnia az eredményét és helyezését illetően.
A finn viszont nagyon boldog volt az esti szervizben: „Ez volt pályafutásom eddigi legjobb aszfaltos napja, fel tudtam venni a versenyt Loebbel. Bár utolérni nem tudtam, de azért elégedett vagyok a teljesítményemmel. Holnap szeretném továbbra is nyomás alatt tartani őt.” Egyébként, ha csak a második napi eredményeket vesszük figyelembe, az eredmény: 1. Latvala (1 óra 21 perc 52 másodperc), 2. Loeb (+3mp), 3. Sordo (+29.5mp)
Hirvonen elég gyengén teljesített a szombati napon, harmadikként már közel két perccel marad le a versenyben vezető Loebtől.
A helyiek kedvence, Sordo feljött a negyedik helyre és nagy valószínűséggel már nem tudja majd megelőzni Őt Ogier sem.
Az élet igazságtalansága - feltéve ha minden így marad -, hogy holnap nagy valószínűséggel bekövetkezik a Ford „helycserés-támadása” és élete legjobb aszfaltos teljesítménye után, Latvalának meg kell majd elégednie a harmadik hellyel. Be kell látnunk, hogy a mai rali már csak ilyen, s bár ez a módszer távolabb áll a sportszerűségtől, mint Makó Jeruzsálemtől, sajnos nem tudunk mit kezdeni vele. Azért a lelkem mélyén bízom benne, hogy egyszer majd visszakaphatja Latvala, amit most az élet – azaz a csapata – várhatóan elvesz tőle.
Az állás a második nap után:
1. Sebastien Loeb Citroen 3:06:01.3
2. Jari-Matti Latvala Ford + 27.6
3. Mikko Hirvonen Ford + 1:51.8
4. Dani Sordo Mini + 2:29.2
4. Sebastien Ogier Citroen + 3:41.4
6. Kris Meeke Mini + 4:11.9
7. Mads Ostberg Stobart Ford + 4:49.1
8. H.Solberg/I.Minor Stobart Ford + 6:42.0
9. Evgeny Novikov CRT Citroen + 7:19.8
10. Matthew Wilson Stobart Ford + 8:48.8
A PWRC-ben az állás nem változott, viszont Kosciuszko sokat javult és már csak 11 másodperc hátránya maradt az éllovas Patrik Flodintól.
A S2000-eknél fej-fej mellett küzdött a fordos Al-Attija és a Sskodás Hanninen. A tegnapi 1 másodperc differenciából a mai nap végére csupán 0,4 tized maradt a katari pilóta előnye. A harmadik Breen visszacsúszott egy pozíciót, miután Prokop megelőzte őt.
Ha az abszolútban már nem is, itt biztosan hatalmas csata elé nézünk!