1961. november 1-én, éppen ötven évvel ezelőtt született Walesben minden idők egyik legismertebb navigátora. Mindenkinek Colin McRae navigátoraként emlékszik rá, holott Colin nem vele érte el legnagyobb sikereit, és ő sem McCrash mellett lett vébés navigátor.

Huszonegy évesen Steve Davies oldalán már megnyerték a walesi bajnokság 1300-as kategóriáját. Nicky 1986-ig Stevenek diktált, de 1985-ben Stuart Nicholls mellé ült be a brit VB futamra, és az A-csoport 23. helyén értek célba a Vauxhall Astra (mifelénk Opel Kadett) GT/E-ben.

1986-ban már két bajnokságban két embernek navigált: Stevenek a a Brit Nemzeti Bajnokságban a Volkswagen Junior Rally Team színeiben egy VW Golf GTi-ben, és a Brit Nyílt Bajnokságban Graham Middeltonnak egy A-s Toyotában. És szépen el kezdtek jönni az eredmények: 87-ben a Toyotával már kategória másodikak lettek. 1989-ben a Brit Nyílt bajnokságban indult egy Vauxhall Nova-val Dave Metcalfe oldalán, ekkor már főállású navigátorként.

1990-ben Malcolm Wilson navigátorának szerződött a Fordhoz. Egy Sierrával indultak a Nyílt Bajnokságban, és közben a 4x4-es változatot fejlesztették. Ebben az időben szerezte az első tapasztalatait a Brit-szigeteken kívüli VB futamokon - 1991-ben hat futamon indultak.

Majd 92-ben jött a Toyota. Igaz ugyan, hogy csak a Safari Ralin indult Mikael Ericcson oldalán, de a Toyota Team Europe-nál több versenyen koordináló feladatokat kapott. 1993-ban hol Armin Schwarznak navigált egy Lancer EVO-ban, hol pedig Juha Kankkunennek egy Celica-ban. Juhával lényegesen eredményesebben, ugyanis ötből három futamot megnyertek, és még egyszer dobogón állhattak, nem mellékesen Grist is megszerezte első győzelmét Argentínában. Nem mellékesen így lett negyedszer is világbajnok KKK.

1994-ben egy montés második hely után nyertek Portugáliában. Kenyában viszont ötödik telin egy hatalmasat estek egy vízmosásban. Az év hátralévő részében nem jöttek kiugró eredmények, de a néhány dobogó elég volt az év végi harmadik helyre. 1995-bennem alkottak maradandót, viszont a Toyotákat a turbószűkítős manipuláció miatt a Katalán rali után a csapatot egy évre eltiltották. Egy évvel később Juha oldalán egy privát Toyotával indult három futamon, és ebből két dobogós helyet szereztek.

Kankkunen_RAC_1993[1].jpg

1997-ben állt össze a nagy páros, ekkor ült be Colin McRae mellé. Az első évben hat futamot nyertek, egyszer lettek másodikak, és hat kiesés mellett még két negyedik helyet is szereztek. A második közös subarus évben három győzelem, két harmadik hely, egy negyedik és két ötödik hely mellett sokszor kiestek.

200209-b-pd[1].jpg

1999-ben már együtt szerződtek a Malcolm Wilson vezette Fordhoz. Az első év rögtön egy szabálytalan vízpumpa miatti kizárással kezdődött, de összesen csak két első és egy negyedik helyre futotta. És sok kiesésre. 2000-ben csaknem valamennyi olyan versenyen dobogóra állhattak, ahol célba értek. 2001-ben majdnem összejött a világbajnoki cím: sokat nyertek, de az utolsó, hazai futamon rommá törték Focust. 2002. volt Grist utolsó teljes szezonja, amelyet - két győzelem és egy harmadik hely mellett gyűjtögetett pontoknak köszönhetően - a negyedik helyen zártak.

Grist ezt követően beugróként 2005-ben és 2006-ban is beült Colin mellé néhány futamra, különösebb siker nélkül.

Nicky Grist mostanában navigátorképzéssel foglalkozik, a Stilo sisakok kizárólagos nagy-britanniai forgalmazója, szakkommentátor, és raliversenyek szervezőbizottságának tagja.    

Ha a fenti videókat megnézzük, látható, hogy Grist 91-ben is jó navigátor volt, de 10 év alatt is sokat fejlődött. Csak a ritmust, és a hangsúlyt figyeld! A "caution" - veszély, minálunk "felkiáltójelesként" szólna - hogy válik egyre kiemeltebbé, Grist pedig egyre nyugodtabbá. Egyébként szerintem nincs még egy vébés navigátor akit annyiszor és annyira felborítottak volna. 128 futamon indult, mindössze tizennégynél szerepel valamilyen esés a kiesés okaként, de legalább ennyiszer vitték be törötten az autót. 

Címkék: születésnap colin mcrae juha kankkunen nicky grist

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr623340565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pipi 2011.11.01. 10:40:00

Végre valaki, akinek a poszt végére azt írhatjuk, hogy Isten éltessen és nem azt,hogy Isten nyugosztaljon!!!!

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.11.01. 11:18:48

@Pipi: Szerencsére sokan vannak még velünk!

-trogerone- 2011.11.02. 10:05:06

irigylem a zaroizmait :D
5 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása