Blog.hu és a Volvo jóvoltából 5 db páros jegyet nyerhettek tőlünk a Twilight bemutatójára, november 16-ára! A dolgotok csupán annyi, hogy legyetek tagok a Rallye Dream blog facebook oldalán, és november 14-én délig küldjétek el emailben (rallyedream(kukac)totalcar.hu) a választ a poszt végén található kérdésre (A válaszhoz segítséget az RD és a Blog.hu Facebook oldalán is találtok hamarosan.) A nyerteseket a helyes választ adók közül sorsoljuk ki és emailben értesítjük, ebben mondjuk majd el, hogy pontosan mikor és hol lesz a vetítés, illetve hogy hogyan juttok hozzá a jegyekhez. Az adataitokat semmilyen más célra nem használjuk fel.

Mai hősünk csaknem egyidős lenne a svéd autógyártással: csak három nappal késte le az első Volvo legördülését a gyártósorról. Fiatalon a Svéd Királyi Légierőnél repülőgépszerelő-inasnak állt, és akkor kezdett autókkal foglalkozni: egy közeli garázsban háború előtt autókat faragott, és adott el. 1953-ban egy Jaguarral nevezett be egy göteborgi ügyességi versenyre. Több mint ezer nevezőnek tíz különböző próbát kellett teljesíteni. Minek szaporítsuk a szót, emberünk megnyerte a versenyt.

A fiatalember ezt követően benevezett egy hegyiversenyre, ahol annyira gyors volt, hogy a szervezők a saját időmérésüknek sem hittek. Kisebb balhé után végül is az abszolút harmadik időt szerezte meg.

26 évesen azért vett egy amerikai specifikációjú, 85 lovas PV 444-es Volvót, mert az sosem robban le. Hősünk ezzel kezdett el rali- és jégversenyeken versenyezni. Egy évvel később benevezett a Rali Európa Bajnokságra. Az első futam Görögországban volt, majd néhány futam után magabiztosan vezetett összetettben, majd megnyerték a svéd Éjféli Nap Ralit, és egycsapásra hírnevet szereztek maguknak. A Volvo ekkor meglátta a fantáziát a srácban, és elkezdték kiaknázni az eredményeiben rejlő marketinges lehetőségeket. Közben az ifjú titán is a Volvónál kezdett dolgozni. Miután megnyerte az 1958-as EB-t, annak zárófutamán, a brit RAC Ralin el sem indult. (Ezt viszont élete végéig bánta.)

Gunnar_1[1].jpg

Később - bár más gyártóknál is versenyzett - megbízták a Volvo sportrészlegének vezetésével. Vonakodva elfogadta a munkát, és számos ifjú tehetség útját egyengette. Mielőtt azt hinnénk, hogy ez afféle sportnyugdíj volt, jegyezzük meg: azért az 1963-as EB-t Volvókkal versenyezve is megnyerte. A RAC Ralit ezúttal csapattársa, 1964 bajnoka, Tom Trana nyerte.

Gunnar_2[1].jpg

Nem kis részben neki köszönhetjük a Volvo pályaversenyzős sikereit, de nélküle a ralikrosszba sem szálltak volna be a svédek. Vezetésével a gyártó egyebek mellett két konstruktőri rali VB címet, öt EB-t, egy ralikrossz EB-t nyert.

Csak két kérdés maradt nyitva: ki ő, és pontosan milyen Volvókkal érte el Európa bajnoki sikereit? Ha nem megy fejből, nézz körül a blog.hu facebook oldalán, hamarosan biztos találsz segítséget. A jól válaszolók közül pedig néhányat elviszünk moziba Alkonyatot nézni.

Címkék: játék volvo

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr23346340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.11.02. 15:59:13

@khmizé: a válasz helyes, de emilen kértük. A kommentedet törtlöm, hogy másnak is legyen benne feladat.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2011.11.02. 19:23:30

Na, akkor én is megvagyok, elküldtem emilben a blog.hu-s felületen

encore 2011.11.04. 18:25:41

Ha motiválni akarnátok is ezzel, én szerintem ehhez túl lassú vagyok még ha más gyorsnak is lát.
Angolul meg nem tudok még elég jól, németül meg csak 10-ig számolni.:)))
Egy biztos, vannak akik nálam gyorsabbak,
és gépészmérnök sem vagyok, nem is akarok az lenni, maradok autószerelő meg tanulgatom a programozást még elég sokáig asszem.

encore 2011.11.04. 18:35:49

A hozzászólásom nem ide való, lehet hogy elb...
4 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (128) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz