Elérkeztünk az IRC utolsó futamához, a Ciprus-ralihoz. Annak köszönhetően, hogy csak a legjobb 7 futam eredménye számít bele a bajnokságba, hatan álltak úgy, hogy megszerezhetik a bajnoki címet. A futamon azonban nem állt rajthoz Bouffier, így csak öten küzdenek a bajnoki címért: Kopecký, Hänninen, Neuville, Mikkelsen, Loix.

Rajthoz állt viszont a tavalyi győztes, Nászer el-Attija is, aki még megkeverheti a kártyát. Kopecký, Petr Starý betegsége miatt, Pavel Dreslerrel állt fel a rajtdobogóra. A listát böngészve magyar párosokkal is találkozhatunk: Vizin Laci bácsi Zsiros Gáborral és Puskádi János Gódor Barnabással. Puskádiék még esélyesek az IRC 2WD bajnokság harmadik helyére.

 

A verseny pénteken este rajtolt a 3,2 km-es Super Special-lal. A leggyorsabban Mikkelsen teljesítette a távot. Hänninen szerezte meg a második, Kopecký a harmadik helyet.

Szombat reggel rajtolt a második gyorsasági, ahol mindjárt a rajt után megtörtént a dráma: Hänninen 500 méterrel a rajt után, a második kanyarban felborult! Az autó beesett a sziklák közé, ahonnan nem tudott visszajönni a pályára. Ezzel egy bajnokaspiráns kiszállt a versenyből. A szakaszt egyébként Mikkelsen nyerte Neuville és el-Attija előtt.

Results after stage 2 - Mikkelsen, Neuville +8.0, Kopecky +16.0, el-Attija +22.0, Sandell +38.9, Loix +50.4, Kruuda +1.04.3, Kahle +1.09.1, Arai +1.16.6, Wallenwein +1.18.A harmadik gyorsaságin Mikkelsen hibázott: megforgott, ezzel benn hagyott elmondása szerint 8-10 másodpercet. Neuville nagyot ment és megnyerte a szakaszt el-Attija és Kopecky előtt. A

Results after stage 3 - Neuville, Mikkelsen +8.8, Kopecky +21.2, el-Attija +25.2, Sandell +56.2, Loix +1.01.1, Kruuda +1.28.1.Szervizpark után következett a negyedik gyorsasági szakasz. A futamot vezető, bajnoki címre esélyes Neuville megállt. Mint később kiderült, defektet kaptak, ezért veszítettek közel 3 percet. A szakaszon Mikkelsen volt a leggyorsabb, el-Attija a második, Kopecky a harmadik.Results after stage 4 - Mikkelsen, el-Attija +18.7, Kopecky +39.7, Loix +1.25.2, Sandell +1.29.1, Kruuda +2.04.0, Neuville +2.46.5, Kahle +2.47.8, Arai +3.19.1, Thomas +4.02.5

Az ötödik gyorsaságira vezető etapon Neuville feladni kényszerült a futamot a generátor meghibásodása miatt. Ezzel biztossá vált, hogy skodás páros lesz az IRC 2011. évi bajnoka. Az ötödik gyorsaságin ismét Mikkelsen volt a leggyorsabb, el-Attija a második, Kopecky a harmadik.

Results after day 1 in Cyprus - Mikkelsen, el-Attija +20.7, Kopecky +46.1, Loix +1.41.2, Sandell +1.46.3, Kruuda +2.43.5, Arai +4.35.3.

Vizin Laci bácsiék a 24. helyen állnak, a második kört már kormányszervó nélkül teljesítették. Puksádiék jelenleg az összetett 27., a kategória 5. helyén várják a folytatást.

Jelenleg Mikkelsennek áll a zászló, de az előnye nem behozhatatlan. El-Attija nagyon gyors, és jól ismeri a pályákat. Ha Attija nyer, Kopecky a bajnok. Loix egész nap arra panaszkodott, hogy nehezen megy az átállás a murvás pályákra, mert már évek óta nem versenyzett murván. Ezért is van lemaradva több mint másfél perccel. Szombaton egy hosszú nap vár a mezőnye, szóval még bármi megtörténhet!

Szombaton két gyorsasági szakaszt is élőben közvetíti az Eurosport: 10 órakor a 8-t, 15 órakor pedig a 11-t. Vasárnap sem maradunk rali nélkül: 11 órakor közvetíti az Eurosport a pénzdíjas Golden Stage-t.

Címkék: irc mikkelsen

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr183354928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hupihun 2011.11.06. 09:08:20

Ez mekkora blődség Kopecky egész szezon alatt jobb eredményeket ért el de mivel Nikkelsen megnyerte az utolsó két versenyt 1.5x és 2x pontokat kapott és így lett bajnok ! Mivel több az utolsó két verseny mint a többi kilenc? Ekkora baromságot és nem csak itt alkalmazzák.
1 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása