Fantasztikus győzelem Cipruson, és bajnoki cím egy közel sem tökéletes szezonban. Ha a Monte Carló-i, vagy csak a jaltai rali előtt valaki azt mondta volna, hogy a sorozat 2011-es bajnoka az addig nem túl meggyőző Mikkelsen lesz, valószínű bármilyen okfejtését elengedtük volna a fülünk mellett.

Az utolsó versenyeken a norvég azonban olyan szintre lépett, ahova csak kevesen jutnak. Ezt a Ciprus-ralit olyan éretten autózta végig, ahogy azt egy bajnokesélyestől elvárnánk.

Szombaton 99 versenykilométert, hat gyorsasági szakaszt teljesített a mezőny. Neuville és Hanninen az első napon kiszállt a bajnoki csatából, Loix teljesítményét látva pedig biztos volt, hogy csak két aspiráns, Kopecky és Mikkelsen között dől majd el az összetett elsőség.

Miután lement az első kör, már az is egyértelművé vált, hogy ezeken a pályákon bizony a norvég a gyorsabb. Mikkelsen ott folytatta, ahol egy nappal korábban abbahagyta, és behúzta az első két gyorsot. Nászer el-Attija tartotta vele a tempót és még egy szakaszt is elhozott. A katari nagy nyomást gyakorolhatott mindkettejükre, és alaposan beleszólt a játékba. Beékelődött kettejük közé, és ezzel talán Kopecky-t hozta kellemetlenebb helyzetbe, hisz még ha egy Dakar-győztes és PCWRC-bajnok pilótáról is van szó, - aki nem mellesleg egy évvel korábban megnyerte a Ciprus-ralit - akkor is csak egy vendég ő most egy olyan vidámparkban, amelyet ismer ugyan, de a játékot a bérleteseknek szánták.

A napi első három gyors után tehát nem változott az élmezőny sorrendje (1. Mikkelsen, 2. el-Attija +26 mp, 3. Kopecky +48 mp), a többiek pedig olyannyira más iramban jöttek, hogy a negyedik Sandell 2,5 percre volt már ekkor.

A kilencedik szakasz vízválasztó lehetett volna, és részben az is volt. El-Attiját egy motorhibával utolérte a balszerencse, és számára nem volt tovább. Ennél nagyobb borzalom lett volna, ha a bajnoki cím sorsáról egy defekt dönt, és ez nagyon közel állt ekkor. Kopecky és Mikkelsen is beszedett egyet-egyet, azonban relatív kevés időveszteséggel mindketten letudták a dolgot.

Már csak két mért szakasz volt hátra, és Mikkelsen nem bízott semmit a véletlenre. Noha cseh márkatársa majd' 1,5 percre volt tőle, ő még futott egy abszolút első időt a legutolsón. Ezzel megcsinálta, ő a bajnok.

A Ciprus-rali végeredménye (teljes lista)

1. Andreas Mikkelsen 02:25:18.5
2. Jan Kopecky+ 1:40.5
3. Patrik Sandell + 2:54.8
4. Karl Kruuda + 4:33.0
5. Freddy Loix+ 5:25.4

 

A pontverseny végeredménye (teljes lista)

1. Andreas Mikkelsen 153,5 pont

2. Jan Kopecky 152 pont

3. Juho Hanninen 125 pont

4. Freddy Loix 123 pont

5. Thierry Neuville 115 pont

A csehek egyik szeme sír, a másik nevet. A gyártók címe mellé egy újabb egyéni cím is került a Skodához igaz, ezt újfent nem Kopecky-nek köszönhetik. Most egy szőke északi srác rondított bele a teljességbe. Mondhatnánk, hogy ha nincs ez a duplaszorzó, vagy a minuszolás, Jan hülyére ver mindenkit a ponttáblázaton, de ne mondjuk. A szabály adott, nyílt sisakos szezon volt az elsőtől az utolsó állomásig.

Mikkelsen idei villámgyors fejlődésére nem találnánk elég jelzőt a magyar nyelvben, és az a legkevesebb, hogy a ciprusi siker után Petter Solberg méltó utódának nevezzük. Ez a srác mindössze huszonkét éves és egy igazi profi. Hol volt ilyen idősen a világbajnok honfitárs, a norvég rali-sikerek úttörője? Sehol. Ezzel persze nem Mr. Hollywood érdemeit szeretnénk vitatni, egyszerűen csak változnak az idők a ralisportban is (lásd Latvala első világbajnoki győzelme 22 év és 313 naposan), de, hogy tovább fényezzük kicsit a skandináv ifjút, nézzük meg kiket is küldött maga mögé az idén. Jan Kopecky, Juho Hanninen, Freddy Loix, Toni Gardemeister, Guy Wilks, Bryan Bouffier – csupa olyan név, akit a legtöbb raliszurkoló minimum a másodvonalba sorolna egy tehetségskálán, és ezen versenyzők talán mindegyike  önteltség nélkül kacérkodhatott a bajnoki cím gondolatával a szezon előtt. Ott van persze még a huszonharmadikat taposó Thierry Neuville is, aki könnyen lehetett volna e bekezdés első számú alanya, Peugeot-ja azonban cserbenhagyta a negyedik szakasz után, így - és csak emiatt - az ő mélyebb méltatása még várat. Az már most biztos, hogy mind a ketten meghatározó alakjai lesznek a ralisportnak, bármerre is folytatják a jövőben.

Meglehet, Mikkelsen idővel visszatér a világbajnokságra. Igaz, WRC-s évei nem voltak túl meggyőzőek, de láss csodát: most egy bajnok a fiú. A kudarcokkal, bukásokkal tűzdelt WRC-s korszak alatt pedig egy kisebb sikert is elért, amikor a 2008-as svéd ralin megdöntötte a legfiatalabb pontszerző rekordját, neve tehát egyáltalán nem lehet közömbös a nagyobbak világában sem.

Azóta rengeteg tapasztalatot gyűjtött, óriásit fejlődött – akár valamelyik újonnan belépő csapat is lecsaphat majd rá. Akárhogy is alakul, az sem lenne rossz döntés számára, ha még egy évet eltöltene az IRC-ben a Skoda UK-nál, mint címvédő.

Mi ezúton gratulálunk neki és csapatának a bajnoki címhez. Sok sikert a folytatáshoz! 

Végül, de semmiképp sem utolsó sorban gratulálunk magyarjainknak. Puskádi János és Gódor Barnabás kettőse a sorozat hat futamán vett részt az idén, ciprusi eredményükkel pedig az összetett harmadik helyezést szerezték meg a kétkerékhajtású autók bajnokságán. Vizin László és Zsiros Gábor huszonegyedikként ért célba a szezonzárón, és ne feledkezzünk meg Széchenyi Zoltánról sem, aki navigátorként sokadjára teljesítette a viadalt, ezúttal Doros Constantinou oldalán indult, és a huszonhatodik lett.

Címkék: irc andreas mikkelsen ciprus rali

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr453357352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RAH-66 2011.11.06. 09:31:56

Ezekután irány a Polo R WRC.

Máth Dávid · http://iranynewyork.hu/ 2011.11.06. 22:37:54

@Pasa01: Az angol átírás szerint Nasser Al-Attiyah, de a katari versenyző neve a magyar átírás szerint Nászer el-Attija. Utóbbi a helyes, ha magyar nyelven írsz róla.
3 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása