Azt már kitárgyaltuk, hogy milyen az, ha egy gymkhamás ralizásra adja a fejét. Ken Block, aki a műfaj (sportág?, szakág?) egyik nagykövete, a raliban nem sok vizet zavar. Cserébe legalább elvállalja a legnagyobb ugratókat, vagy éppen rommá töri a Fiesta RS WRC-t. Nem sajnálom tőle, menjen nyugodtan, bár ő és támogatóik is érzik, hogy nem feltétlenül a legjobb helyen próbálkoznak. Azt, hogy filmjeiben uralja az autót, egy percig sem vitattam. Ez a poszt nem róla, és nem is az ő teljesítményének értékeléséről szól. Sőt nem is arról, hogy ez sport-e.

Most a fordított helyzetről lesz szó, amikor két világhírű raliversenyző nemcsak gymkhanázik, de még elismerően is szól a műfajról. Timo Makinen és Paddy Hopkirk a 60-as években Mini-vel versenyeztek, és verték halomra az ellenfeleiket. Az ír Paddy vezette először győzelemre 1964-ben a Montén a Mini Cooper S-t. Timo pedig miután a Minivel ugyancsak elkente az ellenfelek száját (és megnyerte a Montét 1965-ben), Ford Escort-ra váltva még hosszú évekig meghatározó versenyző volt a ralivilág élmezőnyében. (És nem, nem rokona a négyszeres világbajnoknak, Tomi Makinennek.)

Új-Zélandon tartottak egy kis bemutatót a fiúk

Mint látható, hogy a srácok eléggé érezték az a gyufásdobozt, amivel versenyeztek. Hogy jön ide a gymkhana? Csak úgy, hogy Paddy Hopkirk nevezi annak ezt a show-t. (A gymkhana egyébként már a motorizáció előtt is létezett, csak akkor nem autókkal, hanem lovakkal kellett az ügyességi pályát teljesíteni. Bár a lovas változatban labdákat is össze kell szedni, meg lóról le-lóra fel kell ugrálni, nem bánom, hogy az autós változatból ez kimaradt.)

Úgy tűnik, hogy hagyománytiszteletből a piros szín mellett a szabadidejükben gymkhananázó pilótákat is megőrizte a MINI.

Címkék: mini ken block gymkhana

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr893384624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

korzo 2011.11.15. 19:52:56

Nekem meg ettől a sráctól esett le az állam:
www.youtube.com/watch?v=5poPqmsdODg

fujita 2011.11.15. 21:32:18

ez is nagyon ügyes, ráadásul szintén mini:
www.youtube.com/watch?v=yAcmUmPch8U

victor vacendak 2011.11.15. 23:16:45

Block a végére belejött, két állomáson is szerzett pontot. Ha végre egy teljes szezont menne, lehet, hogy a 10-ben lenne a végén. A rali tele van töltelék emberekkel, akik sokkal tehetségtelenebbek, mint ő.

enté 2011.11.16. 00:44:44

Angliában népszerű ez a sport, és kevésbé fennhéjázó a neve: autotest
www.youtube.com/watch?v=H3U7NktNj1o

rasn79 2011.11.16. 00:47:44

faros Skodrival nem lehet driftelni? :)
www.youtube.com/watch?v=kIIfwGewlD8
DE! -csak nehéz

Szkotti 2011.11.16. 11:33:19

@rasn79: Igen, csak kell hozzá az eső utáni aszfalt... :o)
Mondjuk nem mindenkinek:
www.youtube.com/watch?v=WV8dPCQPi44

Slippery Slick a menetlabilizátor 2011.11.16. 15:35:35

Fantaszkikusan kenik ezek a palik!!
...de azért Ken Block jobb :)))

gyami 2011.11.16. 16:55:44

úúúú:Dimádom Ken Blockot és most facebookon beállíthatom ingyen témának,már pár napja saját Ken Blockos facebookkal tolom:P:P<3
lessétek meg ha érdekel,csak ajánlani tudom:
www.facebook.com/Faceb00ster

geekthink 2011.11.17. 10:54:01

Egy ilyen 360-as kör végén konkrétan mit csinálnak, hogy nem pörög tovább az autó?
(Nem sok ilyen jellegű tapasztalatom van...)
10 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (128) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz

süti beállítások módosítása