Először azon agyaltam, hogy alaposan megmagyarázom, hogy miért, illetve miért most készítettem el ezt az interjút. Azután rájöttem, hogy a magyarázat pont felesleges. Van egy nagyon jó kezű gyerek, aki kerek perec megmondja, hogy nem akar a nagyok között versenyezni, pedig bőven ott lenne a helye. Az pedig csak hab a tortán, hogy nem tegnap óta ismerjük egymást. A legkisebb Rangát, Pétert (Pedrót) faggattam:

Oké, hogy családi hagyomány, de Te hogy kezdtél versenyezni?

Nagyon régen, még 2004-ben indultam Baksay-Szabó Ádámmal a komlói Junior rali2-es futamon, ami egy ajándék futam volt Ádámnak az édesapjától. Ez nagyon jól sikerült, és ezután még 4 teljes évet mentem Ádámmal, majd a 2009-es Eger rali volt az utolsó versenyünk együtt, mert az egyetem és a diploma fontosabb lett számomra akkoriban. Másfél év következett rali nélkül, ekkor csak a Lacit követtem és segítettem neki, amiben tudtam.

IMG_6222LR.jpg

Könnyebb az örökös magyar bajnok nevével versenyezni?

Szinte mindenki azt hiszi, hogy könnyű, ezt meg is cáfolnám egyből. A támogatók keresésében nem igazán érzem előnyét, viszont a versenyzésben már a kezdeteknél jó eredményt vártak a Lacitól is és tőlem is. Ez azért nyomás alá helyezi az embert, akármennyire eredménycentrikusak vagyunk mi is.

Miért hagytad abba a navigálást? Hiányzott egy főnök? :)

Tényleg csak a magánéleti dolgok miatt, akkoriban más került előtérbe, hiszen ebből itthon kevesen élnek csak meg.

302040_1942764013053_1361068572_31697378_1545562_n.jpg

Testvérednek is navigáltál? És ő neked? (Egyesek szerint az a jó felállás, ha az idősebb testvér navigál, és a fiatal vezet.)

A tavalyi magyarbólyi sprinten mentem csak a Lacival mint navigátor, de szerintem tök jó volt, nagyon lazán, ügyesen ment Laci és nagyon sokkal nyertünk minden gyorsot a sprinthez képest. Ő nem navigált még nekem, csak egy teszten, de nem tudnék menni vele, retteg a jobb oldalon, gondolom ő se vállalná :)

301631_240362392675786_100001060808200_727692_7363701_n.jpg

Miért Markó Tibiék sprintsorozatában vitézkedtek?

Ez a kérdés akkor dőlt el, mikor a 2010-es árpádtetői sprintet ajándékba kaptam a Topp Zoliéktól. Sikerült elsőre megnyerni a futamot és úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk itt kiteljesedni.

Jó, akkor úgy kérdezem, hogy a túra, a ralikettő, vagy éppen az ORB, esetleg külföld miért esett ki?

Nekem alapvető kikötésem lenne, hogy ahol indulok, ott valamennyire legyenek a feltételek egyenlőek a szabályozás tekintetében. A túrában ez nincs meg, és pár éve az ORB-ben sem! Kimész egy ORB futamra és szemre megállapítható, hogy néhány autónak köze nincs a homológ szabályokhoz. Mértem gyorsulásokat az IRC-n, és hatalmas különbségek vannak. Van 2-3 olyan, elvileg N-es autó, ami WRC-khez közeli motorerőben. Ezt vagy nem látják, akiknek a dolguk lenne a szabályok betartatása, vagy nem akarják tudomásul venni...

380089_2152804583936_1361068572_31859520_179493314_n.jpg

Ez elvi döntés, vagy azért kacsintgatsz felfelé is?

Elvi kérdés, ha jövőre tehetném, akkor se mennék ORB-ben a 2-3-as kategóriában, semmi értelme.

Kisautós történetben nem gondolkodtatok? Mondjuk az R2-es, R3-as vasak egészen nagy versenyautósok.

Nagyon tetszenek, és mindkét kategóriát szívesen kipróbálnám, de a mi helyzetünkben kézenfekvőbb a Mitsubishi. Ha úgy alakulna, szívesen mennék elsőkerekes autóval is.

IMG_2159LR1.jpg

Idén nagy meccsben voltatok Amreinékkel. Tényleg 2,6 másodperc egy szezon?

A végére így alakult, azonban ez nem volt ilyen egyszerű. Nekünk év közepén több verseny is a technikai hibákról szólt, rengeteg pontot vesztettünk, ráadásul az utolsó futamon is több gondunk volt, például egész nap csúszott a kuplung - ha az jó, szerintem már jobbak vagyunk időben. Az utolsó futam előtt vártam, hogy essen csapadék, de nem így lett, úgyhogy nem is számítottam igazán arra, hogy a győzelemért tudunk menni. Nem siránkozás, a mi autónk gruppe N-es: számomra világos volt év elején, melyik pályán nem lesz esélyünk sem, és ez így is lett...

Bátyád is Mitsubishizik. Mentek egymás ellen? Nálatok nincs "Klicskó-törvény"?

Nem mentünk még egymás ellen, de ha úgy adódik, engem nem zavarna. Nem azt kell nézni, ki ellen versenyzel, hanem megpróbálni a leggyorsabbnak lenni, ha adottak a feltételek.

376809_279716438733822_185899524782181_791332_664190373_n.jpg

Ki készíti fel az autódat? (És miért Topp Zoliék? :))

A Topp Zoliék készítik fel, vele már Apa is sokat dolgozott együtt, itt vannak a közelben, jó a kapcsolat, úgyhogy kézenfekvő volt.

Van még hat hét az évből. Versenyzel még idén?

Nekem idénre elvileg véget ért a kocsizás, a sprintek voltak betervezve. Laci indul a Mikulás ralin.

Címkék: interjú sprint ranga p

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr183391159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tánczi 2011.11.19. 18:04:19

@skorpantó: köszönet ezért a linkért, nagyon jól csinálták a srácok! :)

skorpantó 2011.11.19. 19:44:58

Nekem is tetszik,jó laza.Azt már nem is említem,hogy a Citroenes kabátban a gyermekem bohóckodik:)

MegaRam 2011.12.13. 15:28:55

Éééén? Ott se voltam :)))))
4 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása