Idén januárban már volt szerencsém megnézni az osztrák rali bajnokságot (a Janner Rallyn), ami elsőre kifejezetten elnyerte a tetszésemet. Így elég nagy elvárásokkal és reményekkel vágtam neki barátaimmal a sógorok szezonzáró futamának, a Waldviertel Rallynak.

A korábbi Semperit ralikról csupa-csupa jót hallottam, a magyar indulók körében is elég népszerű a verseny, idén sem volt ez másként. A szervezők már a hivatalos nevezési lista nyilvánosságra hozása előtt büszkén hangoztatták, hogy a várakozásoknak megfelelően szinte idén is teltházas lesz a verseny. Az indulók között 8 magyar párost is találhattunk, így – a kassai hibámból tanulva – már jó előre bekészítettem a magyar zászlómat :)

Ősze Róbert, duplanullás Subaruval előfutó honfitársunk exkluzív beszámolóját olvashatjátok: ez a mi kis "rally dream"-ünk így vált valóra: Ausztriában dolgozok autószerelőként a D&S Motorsportnál, ahol a főnököm maga is Subaruval indul különféle rallyversenyeken (itt 29-es rajtszámmal), és bérbeadással is foglalkozunk. A kék Impreza amivel mi indultunk, nemrég lett kész és szeptemberben indultunk vele az összerakás túlóráiért (amúgy általános autójavító cég) cserébe a Rábaringen egy sprinten teszt jelleggel. A futam teljesítés után szólt egyik nap ebédidő közben, hogy ha akarunk, indulhatunk a Waldviertelen, mert lenne még szabad hely,az autót odaadja, neki jó reklám, ha célba érünk vele. Rögtön igent mondtam, azt hittem viccel. Kiderült, hogy nem, úgyhogy befizettük a teljes nevezési díjat, gondoltuk erre úgyis találunk szponzort, hát nem lett matrica az autón, de muszáj menni, úgyhogy most 10 évig nem jön a Jézuska.

Sajnos a verseny közeledtével kiderült számunkra, hogy Freddy Loix csak tesztelni volt a horni régió pályáin és, hogy az egyik nagy kedvencem, Martin Prokop sem tud részt venni a versenyen (ha jól értettem a Fiesta S2000-est a katalán futam után sikerült eladniuk, míg a WRC – je még nem készült el és azzal egyébkén is csak előfutóként tudott volna indulni).

Péntek hajnalban hárman vágtunk neki a kétnapos versenynek. Bár eredetileg a délelőtti tesztet (shakedown-t) is beterveztük, már út közben láttuk, hogy ez nem fog menni. Viszont így maradt egy kis időnk pályát járni! Remek kezdete volt ez a hétvégénknek, a napi 3. – majd 15 kilométeres pályán tudtunk végigmenni. A szakaszon végigautózva rögtön megértettük miért is dicséri minden induló a versenyt. Kifejezetten jó minőségű murva – aszfaltos részekkel tarkítva.

Akkreditálás után a napi első szakasszal nyitottunk. Itt a legegyszerűbben és leggyorsabban megközelíthető 1-es számú nézői pontot választottuk, amit jóformán a kocsiból is meg tudtunk volna nézni, annyira közel volt a mellette futó főúthoz. Itt egy aszfaltos visszafordítót találtunk, ami pont ideális volt kezdésnek. A mezőny eleje elég látványosan és tempósan teljesítette ezt a részt.

Az 1-es gyors után vissza kellett mennünk a szervizbe, mert utóbb kiderült a hátsó kerékdőlés állító csavar lazult meg és elég rosszul állt a kerék. A 4.-től újra folytathattuk, ahol a turbó nyomócsöve ugrott le, etapon megcsináltuk. Az 5-6-os gyors már sötétben zajlott, iszonyú jó hangulatban vakuk villogása közben.

Az első 30-40 autó után elindultunk a hármas gyorsra, ahol a bejáráson kinéztünk magunknak egy jó kis faleveles – murvás – erdős, hosszú nyújtott jobbost. Útitársaim (Ásá és Don) olyan zergebaszta utakat találtak az áttekintő térképen, amiken más csak jóféle terepjáróval merne közlekedni, de nem Mi. Sikerült időben megtalálni a kinézett részt, ahol a mezőny jó kétharmadát meg tudtuk nézni, mielőtt visszatértünk volna újra az egyes pályára.

Bár eredetileg úgy terveztük, hogy visszatérünk még erre a szakaszra, a napot végül az első szakaszon zártuk, ahol ránk is sötétedett és eléggé fáztunk is már. Itt elágot találtunk, ahol murváról aszfaltra fordultak ki az autók. Első ránézésre kicsit többet vártunk ettől a helytől (is), de azért nem volt rossz ez sem.

Az első napot a magyarok közül csak Botkáék nem tudták befejezni – mint később kiderült, Ők elég nagyot zakóztak. Úgy leestek az útról, hogy az Őket követő autók észre sem vették Őket. Állítólag Dávid még a kezét is megégette, mikor az út felé – felfelé – mászva rátenyerelt a kipufugóra…

A második napot a napi kettesen kezdtük és a NordRinget választottuk. Itt volt a rajt és két kört megtéve ment tovább a mezőny. Végig tudtuk nézni az egész mezőnyt, s ezt nem is bántuk meg. Boroznakiék a zászlókat látva szemet gyönyörködtető módon autóztak, s a Ring utolsó visszafordítója előtt úgy megrisztálák a VFTS – t, hogy sikerült hárfázniuk egyet a pályaelválasztó rácson :)

Itt végignéztük az egész mezőnyt, majd, mint kiderült, olyan jól álltunk idővel, hogy simán átértünk a következő(!) gyorsra is. Itt szeretném megjegyezni, hogy mennyire közel voltak egymáshoz a szakaszok. Minden tiszteletem a szervezőké: szinte egymás mellett voltak a pályák, 10-15 perces autózásokkal bőven át lehetett érni (médiás matrica nélkül is) egyik gyorsról a másikra. Az áttekintő térképen jóval többnek tűntek a távolságok, mint azok valójában voltak.

Szombat reggel a körgyors és a Nordring között etapon megint a turbócsövet kellett visszarakni a helyére, ezután a szervizben Matics Misitől kaptunk egy új bilincset, innentől kezdve a szervizekben csak ettünk-ittunk, az autó problémamentes lett. A ringen csúszkáltunk, ahogy tudtunk, a 28 km-es gyorson is inkább a kézit erőltettük ahol lehetett. Mentünk a saját szánk íze szerint, vigyáztunk az autóra, és nagyon jól éreztük magunkat! Jövőre újra próbáljuk :-)

A másik gyorsasági a St. leonhard–i körgyors volt, ahol egy szakaszon belül kétszer is láthattuk az autókat. Itt nem is maradtunk egy helyen, hanem folyamatosan sétálgatva ismerkedtünk ezen aszfaltos pályával. Nagy örömünkre itt is meg tudtunk várni minden autót, majd innen a majd’ 30km-es hosszú gyorsra mentünk, ahol eredetileg azt a részt szerettük volna megtekinteni, ahol szinte összeért egymással a pálya. Sajnos ezt kicsit benéztük, sőt… Még sikerült zárás előtt odaérnünk, de egy buta döntéssel kimentünk a szakaszról és már „természetesen” nem engedtek vissza minket. Ekkor újra a fekete jelölésű utakat próbáltuk megkeresni, amik a szakasz belsejébe vezettek volna, de inkább ne tettük volna…

A nagy keresgélés közepette mindig vakvágányra futottunk és sokszor elég kilátástalan helyzetbe kerültünk, ugyanis olyan lejtőkön vezettek lefelé az utak, amin visszafelé már csak hosszú-hosszú tologatás árán tudott visszamenni Ádám Focusa. Nem kicsit megizzasztott minket ez a – nem is olyan kis – kitérő és végül a hőn áhított helyet sem sikerült meglelnünk. Miután lemondtunk tervünkről és a szakasz rajtjáig sem volt már sok hátra, gyorsan nekivágtunk a szakasznak, bízva abban, hogy sikerül valami jó helyet találnunk. Ádám már jó előre szaladt, Mi Don barátommal – mint azt később megtudtuk – a másik irányba indultunk el. Már az előfutók a pályán voltak, amikor Mi még mindig csak keresgéltünk… Végül a mezőny eleje egy iszonyat hosszú egyenes végén ért minket, ahol egy bukkanó várta az autókat. Az előfutókat látva nem hittük volna, hogy ez majd el is emeli a gépeket, de bizony voltak, akiknek sikerült egész emberes ugratásokat bemutatniuk. Az ugrató után alig 100 méterre egy erősebb balos (kb. bal3) következett, így sokan riszálták oda-vissza a versenyparipákat, hogy sikerrel abszolválhassák a kanyart.

A következő körre ugyanezen gyors egy másik nézői pontjára kocsikáztunk át, amit egyszerűen csak Schotter (murva) - Arenának neveztek. Nem is hiába, hiszen jó pár száz méteren keresztül kanyarogtak előttünk a kocsik, míg a nézők egy domboldalon biztonságban nézhették a versenyt.

A hétvége mintegy lezárásaként visszatértünk a NordRingre egy szuperspeciális szakasz erejéig. Itt a reggelihez hasonló irányban jöttek az autók, de paralelpályán nem csak az idő, hanem egymás ellen is :)

Ekkora már erőteljesen besötétedett, így jóformán „éjszakai – szakasznak” is vehetjük ezt az utolsó megmérettetést. Bár a rajtoltatás sorrendjét nem igazán értettük (jóformán össze - visszajöttek a párosok), azért elég látványos lett a futam befejezése.

Bár a hétvégén nem mindig voltunk elégedettek, sőt, elhangzott az „ettől a mezőnytől még az ORB is jobb” mondat is; összességében egyáltalán nem lehet okunk panaszkodni. Két nap alatt összesen 8 – szor (a körgyorsot csak egyszer számolva) láttuk a mezőny a nagy részét, hihetetlen jó minőségű és technikás pályákon! Őszintén szólva nem is értem miért tiltakozott annyira a mélyen tisztelt magyar mezőny az ellen az ötlet ellen, hogy ez a futam egyben a magyar évadzáró futamként is szerepeljen a Mi naptárunkban is… Rendezésben és pályákban is a hazai színvonal feletti versenyt láthattunk, még a mindenben a negatívumot kereső pesszimista magyar versenyzők sem találhattak volna negatívumot ebben a két napban. Bár a nézőknek 20 eurós belépőt kellett váltaniuk (melyhez nyakba akasztó és nyomtatott pass is járt), szerintem ár/érték arányban ez egyáltalán nem egy nagy összeg (főleg nem, ha a sógorok átlagkeresetéhez viszonyítjuk). Szakaszonként több – könnyen megközelíthető és látványos nézői ponttal, parkolókkal.

A mezőnyről: a toppilóták (Harrach, Stohl, Baumschlager stb.) nagyon komolyan és a legtöbb esetben látványosan is mennek, ugyanez elmondható minden kategóriából is egy-két párosra. A kinti ’S-csoport” sem kutya, a Volvókról nem is beszélve :)

Személy szerint nagyon szívesen megnézném ezen a versenyen a magyar mezőnyt is, még ha csak az aradi versenyhez hasonló számban képviseltetnék magukat.

S, hogy ne csak a levegőbe beszéljek, jöjjön egy összefoglaló videó írásom végére, melyben a legtöbb általam is említett helyszín megtalálható :)