Nem újdonság az, hogy az autósportba igen sok pénz jön az arab országokból. A rali vb-n a Ford gyári csapatát Abu-Dzabi támogatja (bár a pletykák szerint ez lehet, hogy múlt idő), ezért cserébe Hálid al-Kászimi vezeti a gyári csapat harmadik autóját. Valami hasonlóra készül a Citroen is. A napokban ugyanis felröppent a hír, hogy jövőre Nászer el-Attija teljes szezont futhat egy DS3 WRC-vel a gyári csapat harmadik számú versenyzőjeként. (Egyébként már augusztusaban is felröppent, de akkor méltatlanul szerény visszhangja volt a hírnek.) A katari sportember szerint a csapat neve is Citroen Total Qatar World Rally Teamre fog változni. A pletykák szerint három évig támogatja majd Katar a francia gyárat. A Citroen még nem hogy nem erősítette meg a hírt, hanem kifejezetten és a leghatározottabban cáfolta, de ami késik, eljön.

El-Attija korábban a Volkswagen gyári versenyzője volt, a 2011-es Dakart meg is nyerte a csapattal. A 2012-es Dakaron hasonló felállásban szerette volna megismételni a győzelmét, de a VW nem támogatta. Aztán, amikor jött a hír, hogy a német gyár visszatér a raliba, mindenki biztos befutónak tartotta Nászert. Ő azonban nem akar várni, már 2012-ben is WRC-t akar vezetni.

Nászer idén az SWRC-ben, a közel-keleti ralibajnokságban és a ciprusi ralin láthattuk egy Ford Fiesta S2000-rel. Korábban N-csoportos autóval versenyzett és nyert bajnokságot a PWRC-ben. Érdekesség, hogy a subarus időkben az egyik szerelője egy magyar srác, Borsos Péter volt. (Peti korábban Korda Eriknek szerelt, de volt, hogy beugró navigátorként be is ült mellé.)

Azt gondolom, hogy a versenyképes technikával fog még ő meglepetéseket okozni.

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr593399194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Specialized78 2011.11.22. 18:48:55

A Dakaron nem fog indulni?

Specialized78 2011.11.22. 18:50:20

A Dakaron nem fog indulni?

takacs 2011.11.22. 19:47:00

most is szerelnek a fiúk,nem csak a Peti, hanem egész csapatot utaztat Nasser

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.11.22. 20:14:38

@Specialized78: Jelenleg nem szerepel a 2012es nevezési listán. Volt szó arról is, hogy Minivel vagy BMWvel vagy Mercedesszel indul, meg arról is, hogy kihagyja az idei futamot, mert abban az időben van egy olimpiai kvalifikációs verseny.

tiramiska 2011.11.22. 20:28:14

kövezzetek meg, de szem az első 6 közé ritkán fog érni....

McRay90 2011.11.22. 21:02:39

A dakaron nem indul sajnos. Megbízhatatlannak tartja még a Minit, meg igazából van oka rá mert ameddig a BMW-t hajtotta, nem igazán volt kitartó a tecnhika. Személy szerint nagyon várom h WRC-t vezessen, mer piszokgyors egy pilóta. Aki pedig ilyet állít, h az első 6-ba nemsűrűn ér oda, nemvalószinű h rendszeresen követi a rally vb-t...Hajrá Nasser!

valerossi46 2011.11.22. 23:14:58

egyik kedvenc dakarosom évek óta. még autógrammot is kaptam tőle amikor itt voltak a Central Europa Rally-n.

Majdénmegmondom 2011.11.22. 23:56:41

Már az N-csoportos időkben is mondtam: valaki adjon már neki egy normális autót! A Dakar győzelmének nagyon örültem, remélem, a WRC-ben is oda tud majd néha szúrni Loeb-nek.

red87 2011.11.23. 01:23:07

szimpatikus ürgének tűnik :)
fura dolog ez az arab világ... tudjuk, hogy rengeteg pénz van ott, lassan fogyatkozó olajka, meg szép lovak, és erősen ódivatú szemléletmód a nőket érintően... de nem tudjuk, hogy miben igazán jók... a félelmetes autóbuzériából kiindulva simán elképzelhetőnek tartom, hogy kinőjön onnan egy-két igen komoly versenyző... bár kíváncsi lennék, havon mit megy :D :D :D

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.11.23. 07:24:41

@red87: A Mecseken a Fazza Team fabiás srácai először mentek aszfalton versenyautóval. Ha murván mennek, akkor viszont nagyon komolyak. (meg vízen, ugyanis a fő profiljuk a motorcsónak versenyzés.) ráadásul olyan szerények voltak, amit mifelénk sokan elképzelni sem tudnak. Sportemberként mindannyian nagyon szimpatikusak, és én nem emlékszem, hogy bárkit közülük bármilyen sportban sumákoláson kaptak volna.

Bono92 2011.11.23. 08:13:43

@McRay90: én úgy tudom, hogy indulni fog, nem olvastam olyat, hogy mégsem indul a Mini megbízhatatlansága miatt...

@tiramiska: csak gúglizd ki az eredményeket, amit eddig elért, és meg fogod érteni, hogy simán be kerülhet az első 6 közé! Ráadásul, aki megnyer egy Dakar rallyt, az nagyon komoly eredmény!

tiramiska 2011.11.23. 09:53:49

@Bono92: Ahogy gondolod, de én úgy látom h. rallye-ból könnyebb az átjárás, mint fordítva.... teljesen más kategória a kettő, s több penge pilóta játszik az első 10 ben! Csak a pénz, nem lesz elég, még ha Citroen-hez megy is!

reményteli 2011.11.23. 10:13:31

@tiramiska: Látszik, h jól értesült vagy a pályáját illetően... Bár most annyi is elég lett volna, hogy az előző kommenteket elolvasd, hogy rájöjj milyen komoly rally múltja van a srácnak!

Bono92 2011.11.23. 10:13:59

@tiramiska: de a Dakar mellett ugyanúgy rallyzott/rallyzik! :D SWRC, PWRC! :D PWRC-ben bajnok lett!

Szkotti 2011.11.23. 10:22:10

@red87: Miután nem tegnap kezdte a szakmát (PWRC), látott ő már fehér csapadékot.
Amúgy meg tényleg egy szerény, szimpatikus srác.

tiramiska 2011.11.23. 10:23:33

Ok, lehet bizonyítani! De, nem a Wrc-s srácokkal versenyzett....
Akkor, az első 6.:
S. LOEB,M. HIRVONEN,S. OGIER,J. LATVALA,P. SOLBERG,M. OSTBERG.
S, azt is kizárhatjuk, hogy a bajnoki címért menjen...

Bono92 2011.11.23. 10:44:02

@tiramiska: de gondolj már bele! Akik a wrc-ben versenyeznek, azok nem a wrc-ben kezdték a rallyt! Ne legyèl már buta! :D Oiger is csak 2 éve van a wrc-ben, elötte alsóbb kategóriában versenyzett (pl. S1600) , mint Nasser! :D szal nem értem az indokodat!

reményteli 2011.11.23. 10:51:26

Nem biztos, hogy Nasser életcélja lesz majd tiramiska-féle kommentelőgépek felé bizonyítani. Nem wrc-ben fog megtanulni vezetni... Szívós, kitartó és alázatos csávó sok zsetonnal, ezek komoly előnyök a skandinávok felé is!

etelefoto 2011.11.23. 11:54:05

Volt szerencsém többször is találkozni Al-Attilával. Végtelen szerény és hihetetlenül közvetlen, a 3. találkozásunk alkalmával már ő köszönt rám. 5fánál egy egész napig figyelhettem a Tuareg tesztjét és nem csak emberi szempontból kiemelkedő a versenyzők közül, de a vezetői tudása is kiemelkedő szerintem.
PWRC-ben is rendszeresen jelentő csomagokat osztott le mindenkinek, csak általában a technika nem szereti a stílusát. :(

toto92 2011.11.23. 14:26:18

Amit Cipruson művelt, az TV-n keresztül nagyon állat volt, úgyhogy drukkolok neki :)

McRay90 2011.11.23. 15:14:01

@Bono92: nyugodtan böngészd át a dakar nevezési listáját, nemfogod rajta megtalálni sajnos. S a mini-s sztorit sem a hasamra ütve találtam ki, naponta bújom a rally/tereprally oldalakat, aztán felbukkannak hírek.

tiramiska 2011.11.23. 15:21:41

@Bono92:
Most, komolyan 41 éves! Gondolod, hogy bejön és egyből az első 6ban végez?! Azért, a többi kategóriában nem gondolom hogy ilyen erős mezőnyben versenyzett volna. A Dakar, meg nekem nem referencia. Ahol a 3 nagy gyári csapaton kívül a többiek a futottak még kategóriában indulnak.....

red87 2011.11.23. 17:51:53

@B. Capelluti: reméljük meg is maradnak ilyennek, nekem ennyire nincs rálátásom, mint Neked, csak azt látom, hogy tényleg szimpi :)

@Szkotti: ennyire viszont azért képben vagyok, hogy tudjam, hogy tett már le az asztalra ezt azt, vicceltem csak a hóval, nyugi :)
24 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása