Egyre érdekesebb ami a ralivébén induló csapatok összetételében történik mostanában. Tavaly - a Forddal megegyezésközeli tárgyalásokat folytató - Ogiert azzal csábította magához a Citroen WRT, hogy Loeb nyugdíjazása után 2012-től majd ő lesz az első számú pilóta. Erre Loeb beintett, és nem csak hogy nem ment nyugdíjba, de még máshová sem szerződött el, pedig többen hírbe hozták a VW-vel. Ogeiernek innentől kezdve elrontották a játékát: korábban engedték, hogy a bajnokot támadja, a németországi futam óta folyamatosan kapta a csapatutasításokat. Mi is beszámoltunk róla, hogy Ausztrália után kiakadt, és sokan azt gondolták, hogy visszamegy Malcolm Wilsonékhoz.

Wales után jött a váratlan bejelentés, hogy Mikko Hirvonen a Fordot elhagyja, és Loeb mellé szerződik a Citroenhez. Ekkor mindenki biztosra vette, hogy az átigazolási szezon nem tartalmaz több meglepetést, Ogier megy Hirvonen helyére.

Ehhez képest egy teljesen új megfejtéssel állt elő: a VW Polo R WRC első számú pilótája lesz. A VW Motorsport honlapja szerint továbbra is az a terv, hogy 2013-tól teljesítik az első teljes szezont. (Cspattársa pedig a norvég Andreas Mikkelsen lesz.) 

Címkék: video wrc hirvonen seb loeb seb ogier polo r wrc

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr233405315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SomeSeed 2011.11.23. 11:35:18

Ausztrális -> Ausztrália?

stig 2011.11.23. 13:55:30

hát ez nem hiányzott...

ha vmit nem akartam az pont ez, hogy ez a beképzelt figura a VW-hez kerüljön...

Solberget szeretttem volna, de akkor talán hátha újra fordos lesz:-)

ac07 2011.11.23. 14:38:15

@stig: Kaphatna végre rendes gyári támogatást.

Adam31 2011.11.23. 14:38:40

A VW sokra még nem fog menni vele. Gyors meg fiatal meg minden stimmel, de feleannyi tapasztalata sincs, mint Loeb-nek mondjuk, vagy éppenséggel Sainznak. Mondjuk Mikkelsennel jó páros lesznek, de én inkább azt csinálnám a VW helyében, amit ez évben a Citroen. Egy fiatal és egy tapasztalt(de nem öreg!) pilótát összeereszteni.

pic-ard 2011.11.23. 16:29:08

Ford szerintem Latvala, Tanak párossal vág neki jövőre - már ha.

Mikkelsennel viszont megleptél. 2012-ben az IRC-ben fog tovább "melegíteni" a 13-as VW-szezonra?

alfasamu 2011.11.24. 11:00:47

Én megértem a VW-t, ne felejtsük el, hogy Ogier azért elég jól ismeri a jelenlegi legütőképesebb WRC-t! Egyébként szerintem szegény P.Solberget megint kezdhetjük sajnálni...

TAS 2011.11.24. 11:23:31

Na kérem!

A VW tud jó versenyautót építeni azt biztos, lásd: Race Tuareg. De ehhez a projekthez pilótát választani nagyon nagyon nem sikerült! Annyi jó pilóta van a piacon "munka"nélkül, és pont ezt a kettőt sikerült megtalálni!? Kíváncsi lettem volna az urak szempontjaira amikor összeültek hogy ki vezesse a kocsikat. Ezt az Ogier gyereket még megértem, valahogy de ezt se nem nagyon. De hogy ez az Andreas Mikkelsen ez mi??!! egy betegség, vagy mivel isszák??!! Már elnézést, de ő hogy jött a képbe? A rally wb-n láttuk egyszer kétszer bérelt autókkal kaszabolni. És tovább? kérdem én? mért pont őt? Ott van Solberg mondjuk, aki kínlódik folyamatosan hogy egyszer ülhessen már gyári autóba és ne keljen neki szponzoroktól pénz tarhálnia, és azután a versenyeken nyalni a seggüket az adományaikért. És még sorolhatnám. Nagyon mellé fogott ezzel a VW! És 3 évre írtak alá Ogier el! egyből 3 év! Nem lehetett első számú versenyző óóó majd megsimogatom a kis buksiját. Hát Loeb annyira jó pilóta és összeért már a Ctroen nel hogy ember legyen a talpán aki tönkre veri! szegény Hirvonenn is csak próbálkozik évek óta, de mindig a legvégén széttöri a kocsi mert olyan feszült hogy a nevét sem tudná megmondani, és nem tiszta a feje mint A loeb nek akit nem igen láthatunk idegesnek. Most úgy próbálnak meg Hirovonenn ből világbajnokot gyártani hogy átrakják a Citroen hez. És úgy már hátha jobb lesz egy fokkal de nem biztos még az se. Mert sajnos Francia autómárka, és az FIA is francia. Ogier arról volt zó hogy megy a Fordhoz de ott most olyan állapotok uralkodnak hogy az se nagyon biztos hogy lesz még Ford jövőre is. Ja igen! IRC! hogy a Mikkelsen ott megy állítólag? Az irc szerintem a bohóckodás felső foka a rally ba! Az irc a kihullott pilóták lelőhelye akiket elhajtanak a wb ről. És a nekik csináltak egy külön verseny soroztatott amit úgy hívnak hogy irc.

eszgbr 2011.11.24. 13:18:01

@Solberg: Öreg, nem állsz a helyzet magaslatán, sem a ralival, sem a helyesírással kapcsolatban.
Nem gondoltam volna, hogy Ogier, aki ilyen gyorsan fel akart érni a csúcsra, feláldozza a 2012-es évet, hogy '13-ban talán legyen esélye a bajnoki címre. Mikkelsen annyira nem meglepő, gyakorlatilag eddig is gyári versenyző volt, csak a Skodánál. Az IRC bajnoki cím meg elég jó ajánlólevél, főleg 22 évesen.

Dseries 2011.11.24. 14:31:02

@Solberg: Neked se sok eszed van, csak nem tudom mit okoskodsz. Legközelebb inkább tájékozódj a dolgokról mielőtt baromságokat mondasz.

TAS 2011.11.24. 14:54:40

Jaj!!
Elnézést kérek szépen! Ide csak olyanok írhatnak akik pontosan tudják a rally wb dolgait? Ezek szerint ti maximálisan mindent tudtok! Sőt a VW még külön tájékoztat is benneteket erről. Én nem tudom a Mikkelsen az irc ben a Skodával megy, mert én nem nézem. Attól unalmasabbat nem igen tudnék kitalálni. De ti nézitek. ez a lényeg. Jó ajánló levél? mire?! :-) 22 éves na és? Tele van a sport tapasztalat pilótákkal akik tudnának segíteni autót fejleszteni esetleg mondjuk. DE egy szó mint száz bitorolják ezt a bloggot a csont rallye szakértők.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.11.24. 16:17:05

@Solberg: Bocs, de Te láttál/hallottál bármit az IRC-ről? Mikkelsent láttad menni? (Tudod, ki a mentpra? Marcus Grönholm istápolja.) Neuville-t láttad már menni? Fiatal, tehetséges, és nagyon gyors pilóták. (Emellett mennek tapasztaltabbak is.)

Bono92 2011.11.24. 16:51:46

@Solberg: Kedves Solberg! Nagyon tévedsz! Az irc-ben egy olyan pilóta sincs, aki a wrc-ből kiesett, és abban a sorozatban talált helyet! Ott sok fiatal tehetség van, akik onnan kerülnek fel a wrc-be! Tudod, ez olyan, mint amikor a GP2-ből fölkerülnek versenyzők a Forma 1-be (pl. Vettel, aki 2x bajnok) ! Nem ártana Neked egy kis informálódás! Ráadásul bevallottad h nem nézed az irc-t, és nem is vagy képben vele, de azért szini azt tudod, iszonyatos hülyeségeket tudsz írni! ;)

TAS 2011.11.24. 19:10:46

Szeretlek titeket!...szeretlek:-)

encore 2011.11.24. 19:42:50

Nekem az az egyszerű véleményem hogy Ogier a legelszántabb és még fiatal is aki el tudná verni Loeb-et egy másik olyan márkával aki mindent meg ad a győzelemért (rengeteg pénz, rengeteg fejlesztés lásd a VW konszern anyagi helyzetét) legalább is így gondolják.
Ogiernek pont ilyen elszánt gyári csapat kell aki mindent (anyagilag is) megtesz a győzelemért.
A VW-nek meg azért kell ő egy idősebb RÉGÓTA hallott név helyett mert az öregekkel szemben kissé kamikázénak bevállalósabbnak tűnik, olyan akire a VW "nyomást gyakorolhat, befolyásolhat" a saját égiszét egy ilyen fiatallal mégjobban fényezheti.
15 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása