Érkeznek videós barátaink alkotásai is szépen - lassacskán, ezekből szeretnénk megosztani veletek a nekünk legjobban tetszőeket.

Bár eredetileg egy lecsupaszított filmes posztot terveztem, de mivel előző élménybeszámolómból kihagytam ezt-azt, gondoltam még idebiggyesztem. Igazából most jönne a beszámoló élmény része. Ha valaki csak a videókra kíváncsi, az már görgethet is lejjebb! :)

Már 16-a (Karácsony Ralisprint) óta a Szilveszter Ralit vártam. Tervezgettem, hogy majd a szlovák Ringre is kimegyek majd, milyen jó lesz, hogy a tavalyi év után idén is azzal ünnepelhetem a születésnapomat, amit a világon a legjobban szeretek: ralival! 

Sajnos a verseny azon részét lefújták, maradt a szokásos itthoni program. Mivel csütörtökön csak egy esti szakaszt tartottak, gondoltam elég lesz nekem a péntek, amikor 4 alkalommal is láthatom az autókat, de végül - a papírforma szerint - csütörtök délelőtt mégiscsak elindultam a Hungaroring felé. Persze most is vonattal, aztán a változatosság kedvéért jött egy kis HÉV, s ha BagYu barátom nem jön ki elém, még egy kis buszocskázás és séta is következett volna. Elég hamar kiértem a pályára, majd' két órával a kezdés előtt; de inkább ennyivel előtte, mint akár csak egy-két autóról is lemaradva!

Tudtam, hogy fotózni nem éppen sötétben a legjobb, mégiscsak a "fényt" kellene "képeznünk", ami télidőben 4 óra után már nem sok akad. Betettem hát a gázdudámat, amit még Mikulás Rali előtt vettem (hogy azzal buzdíthassam Capeluttiékat és azokat, akik megérdemlik). Amíg marad még benne egy kevés gáz, addig magammal viszem ezentúl is mindenhová. Ha esetleg bekövetkezik az egyáltalán nem "várva várt" kategóriába tartozó krach (megállna a zár a gépemben - lássuk be előbb-utóbb be fog következni), akkor sem fogok unatkozni, jöhet a dudálás :)

 Farkas Tomi képe - köszönjük!
A nagy sötétségben most is inkább ezt (is) választottam. Egy nagy placcon három visszafordítót nézve maradt időm egy képre - a vaku úgy is töltött még utána nem keveset - és szurkolásra is.  Sajnos a kettő együtt sokszor nem megy... Még javában fényképeznem kellene (a látványosabb felvételek érdekében), mikor már lendül is a kezem az integetésre. Otthon meg fogom a fejem, hogy mit tettem, hisz butaságom miatt épp a kedvencekről nincs vagy épp használhatatlan képeim születnek. De egyszerűen nem tudom megállni. Majd kinövöm, legalábbis ebben reménykedem :)

 A csütörtök esti szakasz egyébként egész látványos volt, már amennyit láttam belőle a sötétben. Sajnos a drifter BMW pont előttünk törte ki a jobb hátsó kerekét, tőcsavarostól mindenestől. Egy pillanatra megállt bennem az ütő, mikor a pattogó gumi egy videóst vett célba, de szerencsére 2-3 méterrel "célt tévesztett".
A mezőny utolsó harmadánál jártunk, a 60as rajtszámmal érkezők már elmentek, lassan Ranga Petinek kellett volna érkezni 51-essel. Róla mindenképp szerettem volna valami értékelhető képet készíteni, mikor jött a hír a rádióban, hogy kigyulladt egy kocsi a pályán! Ekkor kezdtem kissé megijedni. Nem véletlenül kezdett elfogni az az érzés, hogy ma már nem lesz róluk képem. Hiába mondogattam, hogy csak ne Ők legyenek, pár perc múlva jött a hír, a "Ranga Petiék autója" az. Sajnos így a verseny feladására kényszerültek, s ahogy az ilyen esetekben mondani szokás az anyagi kár jelentős, mivel a motor eldobós lett. 

Kissé szomorúan zártam emiatt az első napot, de gondoltam a holnapi majd csak jobb lesz.

S jobb is lett! Bár fényképen szerintem - egész jól mutatnak - lassan kezdek ráunni arra, mikor 30al meg-megcsúszik egy-egy autó kigyorsításnál. Talán már épp itt volt az ideje. 
De szerencsére voltak akik nem csak a végét rúgták el. KisÉRdi egészen látványosan terelgette az Octavia WRC-t, nem mellesleg meg is nyerte a futamot. Kiemelnék azért egy pár embert (a teljesség igénye nélkül!), ez a minimum azok után, hogy feldobták a napomat :)

Béresékről az előző posztban már említést tettem, az tuti, hogy a világ végére is elmennék azért, hogy láthassam őket menni! A WRC mellett ott szerepel egy ifjabb Béres melletti jobb1-es kör is a ralis álmaim listáján. Előbbit már kipipálhattam, bízom benne, hogy egyszer utóbbira is sor kerül majd. :)

A Ladások közül többeket is megemlítenék: Géza01 és JANA hozta a "kötelezőt", ezúttal sem okoztak csalódást! Jobbágy Petiék RTE-s kategóriabajnokhoz méltóan közlekedtek, Ricsi, az előfutó kék Típus, a narancs "Verda" és még sorolhatnám azokat, akik miatt megérte kint fázni - és a nap végén ázni is. 

A létavértesi Ladások csapata is külön kiemelendő, akikről köztudott, hogy elsősorban a nézőknek mennek - a legtöbbször és ahol csak lehet keresztben! Ezt most is bebizonyították, ifjabb Vizelli a Ring szervízúton se vette el, hóesésben - szűk részen, ott ahol a legtöbben inkább még a gázt is elvették, Ő koppkeresztben érkezett felénk :)

Mivel az úton nem fért el, így kissé még a vizes fűre is lelógatta a gépet, mindezt Mi premier plánból egy kerítés mögött tombolva nézhettük - dudálhattuk és üvölthettük - végig. Nem kis élmény volt! Köszönet érte!


Figyelem! Ha valaki esetleg bármiféle hasonlóságot vélne felfedezni a poszt írója és a videó végén szereplő, kezében fényképezőgéppel és gázdudával szurkoló fiatalember között, az csakis a véletlen műve lehet! :)

A mezőnyben voltak érdekes helycserék is, Milcsevics Lóci egy Ladával próbálta "pilótáját", Demjén Martint leutánozni látványos autózásával, míg Kertész Krisztiánt már évek óta kormány mögött láthatjuk a Szilveszter Ralikon. 

Mivel már minden sorozat véget ért, s azóta már az év is, a ralisprintrendezők is ráértek kipróbálni magukat. Az SRT - főnök Fodor Krisztián egy Ladával vágott neki a futamnak, míg a BAZ Megyei RaliSprint Bajnokság rendezői, Üveges Gábor és Nagy Mariann egy Samarával. Utóbbiak a biztos célba érést tűzték ki célul, amit sikerrel teljesítettek is.

A BMW-sek közül megemlíteném Pukit, aki a megszokottnál jóval erősebb géppel sem spórolta el, illetve a Nemerey Ádámot, aki szintén kifejezetten látványosan autózott. A driter Bömös is szemet gyönyörködtetően ment (a csütörtöki keréktörő mutatvány után szerencsére nem kellett feladnia a futamot.)



Ők is jól mentek!

Örülök, hogy újra versenyben láthattam Igor85-t is, bár sajnos többnyire vészvillogóval haladt el előttünk, így biztos nem lehetett olyan élménydús futama. 

Lenne egy pár páros még (fekete Golfosok, az Antalffy Motorsport fekete Szuzkája, Magyar Bencéék, Szlovák Ferenc az Ibizával...) akiket kiemelhetnénk, tényleg ne haragudjon meg senki sem, ha úgy érzi, hogy mindent megtett a nézők kegyeinek elnyeréséért és én még sem említettem volna meg.

Hálás köszönet mindannyiuknak, gratulálok a célba érkezőknek!

Jöhetnek kommentben azok a nevek, akiket kihagytam a felsorolásból :)

Utólagos frissítésként örök hálám "logisztikai partneremnek": a Hadik Rally Teamnek, külön kiemelve Balla Nikit és Kertész Krisztiánt. Szerencsémre náluk mindig találok egy helyet :)

Címkék: szilveszter

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr303512494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

igor85 2012.01.02. 21:11:43

Szia edeleny beres!

Az esti gyorson szétrobbant a kuplungunk, (ezúton szeretném megköszönni itt is a Czang Brothers-nek, hogy kimentek Ausztriába és hoztak nekünk) amit a navigátorommal kicseréltünk, plusz a két első gátlót hajnali 4-re. Másnap nehezen tudtunk váltani fokozatot, de nem tudom miért, nem álltunk ki. Az utolsó körre viszonylag jó lett és a ring külsőn mentünk egy jóízűt.A körgyorson viszont még mindíg nem értem miért, de kifogyott a benzin, úgyhogy a szervíz melletti úton kiálltunk, pedig a cél az volt, hogy le :-) jövőre...

www.youtube.com/watch?v=cKnFP8NL168

igor85 2012.01.02. 21:14:46

a vége lemaradt: leguruljunk legalább utolsóként :-)

BBSTi 2012.01.02. 21:47:22

Helló!
Élmény volt végignézni a videókat, én ezeket a Lada váltókat sose fogom megérteni :D Hagyományosan ugye ehhez van hozzászokva az ember:
1 3 5
2 4 6 vagy(R)
Valaki segítene, hogy a belsőnézetes videón akkor most melyik fokozat melyik? 2 sebváltás után feladtam :D Amúgy a végén mi történt a kocsival, lehet tudni? Rossz volt látni a füstöt, k*a jól kente neki a srác.
Imádtam a kocsik hangját, többször is visszatekertem, mindig libabőrös lettem :D
BÚÉK!!

igor85 2012.01.02. 22:04:38

2 4 1
3 5 R és az 1-est még le is kell nyomni mikor beteszed ;-)

BBSTi 2012.01.02. 22:09:08

@igor85: Öööö, köszönöm szépen a választ, maradok a közúti közlekedésnél :D
Szép hangja van az autódnak, a simogatást tényleg megérdemli :D

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2012.01.02. 23:06:03

@igor85: Már van olyan tolós is, ami nem "lenyomós". Ugye így gyorsabb és könnyebb visszarakni 1-be, viszont megvan a veszélye, hogy 3-ból teszik vissza. Az álmoskönyv szerint az nem tesz túl jót sem a motornak sem a váltónak...

artonamarto 2012.01.04. 08:57:10

Sziasztok. A számok sebességet vagy métert jelölnek? például a jobb 3 gumis 50 az ugye jobb kanyar 3-asban 50-vennel vagy 50 méteren keresztül?
Köszi a segítséget

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2012.01.04. 10:45:47

@artonamarto:

A "jobb 3" azt is jelentheti, hogy harmadikban kell venni a kanyart meg azt is, hogy 3-as erősségű a kanyar (versenyzője válogatja, hogy milyen itinert ír).
A "gumis" annyit jelent, hogy a belső íven gumi található.
"50" a kanyart 50 méter egyenes követi.

Vannak versenyzők - igaz nagyon kevesen -, akik néhány kanyarra kanyarsebességet is írnak pl.: jobb 3 90-nel. Asinak van néhány ilyen belsője.

rocksarkany 2012.01.04. 11:14:15

Ki mit tud az az öreg Béres-féle Audiról? Pontosan milyen technika van benne? Évről évre bikább az autó. Tavaj kapott új computert, idén viszont mintha többet és jobban pörögne.
Más: edeleny beres: te mit tudsz, miért nem értek oda Béresék a Karácsony Rallysprintre Máriapócsra? Bocs, hogy itt kérdezem meg, de máshol nem tudom :).
11 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (128) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz