Ma vendégszerzőt köszönthetünk. A mikulásralis posztunkban említettük, hogy megszólított bennünket, egy versenyzőtárs, és azt mesélte, hogy a blogból sokat merítettek ahhoz, hogy ralis álmukat megvalósítsák. Nos, megírták a történetüket. Örömmel tölt el bennünket, hogy tudtunk másoknak is segíteni. Szolgálati közlemény: versenyző olvasóinknak szívesen adunk RD matricát. 

Köszönjük a sztorit, és gratulálunk Istvánnak a kislányához. (És mindenórás feleségéhez, aki otthon várta, hogy a fiúk célba érkezzenek.)

A terv vagyis inkább csak álom, hogy indulunk a Mikulás Rallye-n már évek óta megvolt a pálya mellett, de csak idén valósulhatott meg. A kihagyhatatlan adminisztratív körökön túl (nevezési lap és nevezés díj postázása) izgatottan vártuk a nevezési listát, majd a rajtszámunkat, és leginkább  a versenyt megelőző szerdai napot.

Szerdán volt ugyanis üléspróba, amikor Bobek is ismerkedhetett a vassal, de ezt szó szerint is lehetett érteni, hiszen én például nem fértem el a navigátorülésben, de ezt szombatra orvosolták a  szerelőfiúk. Kikaptak a kamionból egyet, és azzal cserélték ki.

A kocsival ismerkedés aszfalton kezdődött, majd irány egy murvás kb. 3 km-es szakasz, ahol Fazekas Karcsi megmutatta a pályát, majd azt mondta: "Jobb oldali a gáz, bal a fék. Bobek gyakoroljál nyugodtan, nekem most mennem kell." Ott voltunk hárman: a pilóta, a botcsinálta vigyorgó navigátor és a komoly autó. Megszólalni sem tudtunk, és el sem hittük, hogy ez velünk történik. Jó pár kilométert sikerült hasonló útviszonyok között megtenni, mint ami a versenyen várt ránk, jó darabig gyakorolt Bobek. Majd a teszt végén, amiről álmodni sem mertem, pár kilométert én is vezethettem egy igazi, becsövezett, csattógóváltós, morgó, hörgő, üvöltő VERSENYAUTÓT!

A teszt után lemostuk a világ legszebbnek tűnő versenyautójáról a sarat, felragasztottam a bátyámnak szánt meglepetés Bob és Bobekes matricákat és a nevünket az oldalsó ablakokra, majd feltöltődve hazafelé vettük az irányt. Péntek estig is, ahogyan korábban, rengeteg korábbi Mikulás Rallye-s és Veszprém Rallye-s belsőt néztünk izgatottan- nagy kedvenc Lévai Ferkóék tavalyi Szentkirályszabadja belsője  volt -, azt gondolom, ebből is tanultunk.

Volt még teendő, a szállásunkat átfoglaltuk Füredre, mivel közelebb volt a Fazekas Motorsport telephelyéhez, valamint megvásároltam a fontos navigátorceruzákat, filceket, tollakat, füzeteket (A5-ös,oldalt spirálos vázlatfüzet lett a befutó).

Szombaton koránkelés, irány Veszprém, a versenyiroda. Életünk első itinerének felvétele, ami mellé egy ajándék Rallyracing újságot is kaptunk (köszönjük), majd az adminisztráció is hamar megvolt. Még a biztosításkötés várt ránk, és irány a pályák felírása.

Elsőre Vigántpetendre mentünk a Polar Mobil kereskedésnek köszönhetően egy terepre való 4x4-es pályabejáró Isuzu D-MAX- szal . Ez már itt látszott, hogy nem a mi pályánk lesz a tereprallyes kocsival, de elkezdtük írni életünk első itinerét - pontosabban visszatekintve inkább firkálmányt. Ahogyan a blogon a navigátori tippekből és a hozzászólásokból tanultuk, elsőre átgurultunk, másodjára javítottuk - a lassítók nehezen látszódtak a nedves aszfalton -,  harmadjára kicsit tempósabban. Majd átültünk Fazekas Karcsi és Horn Berci mögé egy körre, összelőni az infókat és ellenőrizni, tanulni. Később ugyanez lett a módszer Szentkirályszabadján és Sólyon is. Bár itt gurultunk három helyett talán négyet is.

Pályabejárás közben visszamentünk Veszprémbe, a gépátvételre, ahova a szerelőfiúk felhozták a kocsikat, felmatricáztuk a rajtszámokat és a rendezői reklámokat (ilyenkor hasznos egy bankkártya vagy dekoros matricasimítóis a navigátortáskában), majd irány a gépátvétel.

Első versenyünkön Turán Friciék előtt gurultunk át izgatottan a vizsgáló állomáson. A totál kezdők és a profik együtt, mindig is ez volt ennek a versenynek szerintem az egyik varázsa, és így belülről ez még inkább igaz. Gyors ebéd, aztán irány vissza felírni a pályákat. Meglepő volt számomra így zöldfülűként, hogy sok kölcsönzött utcai Suzuki és Renault Clio miket kapott előttünk a pályán, és hogy igen komoly tempóban ellenőrizték vissza az itinerüket, gyakorolták a gyorsokat a többiek. A szentkirályszabadjai rajt utáni szűk részen nagy tempóval jött valaki B2-ben, szemben a mi oldalunkon, ami ijesztő volt, de a koccanást sikerült elkerülni. A nap gyorsan elszaladt, irányba vettük a szállásunkat Balatonfüreden, majd szaunázással próbáltunk lazítani izgatottságunkon és fáradtságunkon. A jó társaságban eltöltött vacsi után, az invitálás ellenére a bulizás helyett a pihenést választottuk. "Pihenés" alatt az itiner átmásolását, visszaellenőrzését, és a pályabejáráson készített saját belső felvételek visszanézését, gyakorlást kell érteni. Éjjel 1 lett, mire ezzel végeztünk, és az izgatottságtól hajnali fél 6-nál nem is tudtam tovább aludni. Egyszerűen nem ment.

Reggeli, sok kávé - nem mintha a koffeinre szükség lett volna -, majd irány a kocsiért a telephelyre, ahol még a Myactioncam-tól kölcsönzött profi belső kamerát drótoztam be izgatottan, jobb előre pedig Laci kis kameráját próbáltam rögzíteni. Átpakoltam a gondosan összeállított navigátortáska tartalmát (amire aztán szükség is volt belőle: itinerek, gyors kötöző a kamera drótokhoz, ducktape, snitzer a matricázáshoz, müzli szeletek, csoki, tartalék elem az átbeszélőbe) egy kisebb táskába, sietve bepréseltük magunkat a Sparco ülésekbe, irány a benzinkút. Meglöttyintettük a versenytankot, és irány az IE01 a reptérnél.

Nem tudom leírni szavakkal azt az izgatottságot, ami már útközben rajtunk volt, és később csak fokozódott... Beértünk a IE01-hez, előre sétáltam, az órámat hozzáállítottam a beíró órájához, s az előresétáló navigátorok is sorra így tettek. Láttam begurulni Capeluttiékat, integettem is, de már tudom az ember ilyenkor nem lát, nem hall a kocsiban rajt előtt, utána meg pláne.

 Irány az IE, begurultunk, de a rajtig még volt idő, mert Sasáék kocsija miatt várni kellett mindenkinek, volt idő újra kiszállni. Én konkrétan azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Kezdték lehúzni a rolót, csőlátás kialakulóban. Aztán maszk és bukó fel, kocsiba vissza, öv becsatol, átbeszélő ellenőriz, tisztázott itiner kézbe, és elrajtoltak elöttünk Karcsiék. Begurultunk a rajthoz, visszakaptam a menetlevelet, és izgatottan elkezdtem visszaszámolni: 10...9...8...7...6...5...4 (itt csattant egyesbe az Xtrac váltó, ami kedvenc hanghatás volt eddig is, csak kívűlről)..3...2...1... és RAJT!!! Elindultunk!!! És valamiért elkezdtem nem olvasni, hanem ordítani az itinert, ami aztán így is maradt, kellett is Halls cukorka a hoszabb etapokon. 

Az első komolyabb kanyar kicsit ortolósra és túl nagy ívűre sikerült, majd Sasáék kocsija a bánya utáni egyenes rész B2-ben állt. Mint kiderült, ettől Bobek kissé megijedt, de aztán sikerült túllendülnie. Konkrétan nem hittük el, hogy mi ülünk az autóban, mindennek részesei vagyunk, ez kettőnkkel történik.  Saját tempónkban átmentünk a gyorson. Én szinte csak az itinert láttam közben, a pálya alattunk, a kocsi hangja, az elképzelhetetlenül szorosra húzott övek, a kanyarok, féktávok és bukkanók és kanyarok érzése a hátsóm alatt, mind-mind apró szeletei lettek az egésszé összeállt raliérzésnek. 

Persze közben tettem még egy fontos felfedezést a Toyotában! A lábam alatt a taposónál 3 gomb volt. Az egyik a tripmastert nullázta - erre most nem volt szükség -, a második a DUDÁT, a harmadik pedig az ablaktörlőt hozta műkédésbe. A duda és az ablaktörlő gombja pedig kb. 10 cm-re volt egymástól. Az első nézőknél, akik integettek nekünk (valami hihetetlen érzés belülről!), önkéntelenül elkezdtem nyomni a dudát a lábammal, ezzel köszönve a biztatásukat... Ez később is így maradt. "Természetesen", mivel közel volt egymáshoz, jó párszor nem csak a dudát találtam el a talpammal, hanem működésbe hoztam a közelében lévő ablaktörlő-kapcsolót is - Bobek pilóta nagy örömére.  De ahol csak egy kezet láttam lendülni, ott már nyomtam is a dudát köszönésképpen!

Azt beszéltük meg a rajtnál Bobekkel, hogy figyeljük a tükrünket, hogy ha utolér a mögöttünk induló terepralis - az igen ügyes és szimpatikus Bálint honvéd –, el tudjuk majd engedni. Szóval így álltunk hozzá az elején, nem tudtuk hogyan fog menni, milyen lesz a tempónk, de erre aztán nem volt szükség. 

Következett egy rövid etap, majd már álltunk is a Sóly - Gyártelep rajtjánál, mely szakaszon szépen sikerült átszaladni. A visszafordítók továbbra sem nagyon mentek, és kaland is volt: Királyszentistvánon a felüljárón lévő murvás aszfaltos részen fékezésnél megúszott balra a kocsi hátulja, érintőre sikerült venni a felüljáró tetején a bal oldali gumikat, ami alaposan megijesztett mindkettőnket, bár itt a gumik betonnal vannak kiöntve, nehogy leessen onnan egy autó.

Még a rajtnál szóltak, hogy az utolsó kanyarok egyikében óvatosan, mert ott valaki eldobta, és nem tudni, hol van az autó. Ezt be is írtam az itinerbe, láttuk is Krupp-Becze páros kocsiját, de a beírást bennefelejtettem az itinerben, amit aztán a következő körben is sikeresen beolvastam, amikor már nem kellett volna.

Egy óra etapidővel következett Vigántpetend, amiről előre tudtuk, hogy nem a mi gyorsunk lesz. Aszfalton rengeteget kaptunk, és nem is igazán tetszett a gyors, a lassítókat, és a visszafordítókat is nagyon lassan sikerült csak venni, az egyenesben pedig 140 körül volt a kocsi végsebessége. Az utolsó 200 méter murvás egyenes azonban tetszett a RAV4-nek! 

Innen 37 perces, szűk etapidővel indultunk a szervizparkba, ahol nagyon sokan voltak kíváncsiak a Fazekas Motorsport szervizére és a BMW X5-ösre! Miután a szerelőfiúk végeztek az idei terepralis bajnokautóval, átnézték gyorsan a mi kis fehér sárkányunkat is. Kaptunk finom szendvicseket, picit sikerült bandázni Pajtival és Zsiráffal, aztán már irány rögtön a gyűjtő. Itt láttam a rohanásotokat az RD-s Ignissel , majd a gyűjtőben, az autóból kiszállva egyszer csak odajött hozzám Mixi, és gratulált, hogy ahol ő állt, szépen mentünk.  Az a Mixi, akinek kalandjait szájtátva hallgattuk pár évvel ezelőtt a Műszakin , és pl. a Kassa Rallye-n is csápoltunk neki, még etapon is! Igen jól esett tőle! 

Ezután ilyen hangulatban gondoltam, személyesen is megköszönöm nektek a sok infot -, amit az RD oldalán gyűjtöttünk, olvastunk. Nagyon jól adta vissza azt az izgatottságot és a készülődést is a Mikulás Rallye-ra, amiben most nekünk is részünk volt. (Kiírás várása, nevezési lista, rajtszámos lista, időjárásjelentés böngészése, mind-mind nálunk is hasonlóan zajlottak.)

Elindultunk a második körre, de előtte még tankolnunk is kellett. Meglehetősen szűk volt az etapidőnk, így amíg az egyikünk kint tankolt, a másikunk bent várta a pénztárnál, hogy fizetni lehessen. A tankolásért járó pontokat már nem vártuk meg, az IE04-hez már sisakba beöltözve rohantunk, de ott voltunk időben! A pálya elején nagyon nem sikerült megtalálni a ritmust, volt egy túlcsúszásunk is, de aztán az aszfaltos gumikerülgetős, szlalom jellegű részen sikerült elkapni valamit, ami aztán a verseny végéig kitartott.

Néha sikerült elcsípni egy-két kitett gumi szélét, így némi kétkerekezés is akadt, ami belülről még nem tűnt annyira izgalmasnak, mint utólag a képeken, és a kocsi meg sem érezte, remekül működött végig. Ennek a gyorsnak az utolsó harmada volt Bobek egyik kedvence, szépen is terelte a vasat. A jobb oldali motorháztető-rögzítő ugyan megadta magát,  ám nem kellett felnyílt motorháztetővel mennünk,mert a beíró után egy néző visszarögzítette nekünk (köszönjük!).

Következett ismét a Sóly – Gyártelep szakasz, ami a Mikulás Rallye legemlékezetesebb és legsikerültebb gyorsaságija lett számunkra.

A GY5 elötti IE után, a rajthoz gurulva szóltak a sportbírók, hogy várnunk kell a rajtra, ha jól emlékszem azért, mert be kell engedni egy buszt a pályára. Pár perc perc várakozás után Bobek leállította a motort, hiszen nem lehetett tudni, pontosan mikor folytatódik a gyors. Természetesen egy perc múlva már szóltak is, hogy indulhatunk. Igen ám, de a RAV4 nem akart beröffenni. Hosszas próbálkozások után (be kellene bikázni és hasonló gondolatok) betolták a sportbírók a rajthoz, majd megkaptuk a rajtidőnket, de a gépsárkány továbbra sem indult. A szabályok szerint, ha a rajtidődet követően 20 mp-en belül nem tudod elhagyni a rajtzónát, akkor kizárnak. Ismerve ezt a szabályt Bobek is, én is nagyon idegesek voltunk. De 18 másodperccel a rajtidőnk előtt megtörtént a csoda: BEINDULT a gépezet! Kesztyűigazítás, nagy kapkodás - a menetlevelet el sem tudtam rakni, végig fogtam az itiner alatt -,  kamera be, visszaszámol, és RAJT! 

Itt nem elég kifejezés az, hogy folyt az adrenalin a fülünkből. A feszültség és az öröm a nagyon szépen áttolt –ugratók után, a jobbos kanyarban hágott a tetőfokára, amikor Pajti barátunk integett a pálya mellett. Na itt kitört a navigátorból a felszabadult ordítás, az eufória. Hihetetlen érzés volt! Viszont az ezt követő bal, majd jobb visszafordítóban a szalag innenső oldaláról egy fotósnak kellett ugrania előlünk (MódPhoto), (Remek képeket készített rólunk, amit ezúton is köszönünk, de ennyit egy fotó sem ér. Kérlek, vigyázz magadra legközelebb is!). Ezután a bal első bukócsőhöz rögzített GoPro kamera lazult le, majd pattant át Bobek lába alá, szerencsére egy hosszú egyenesben, így nem került a pedálok alá, és fel is lehetett szedni. Az aszfaltos részről a murvára befordulás is kissé kalandos lett, mivel túl szélesre sikerült a beforduló, és a bal hátulja kicsit megakadt a kocsinak. Majd, amitől mindvégig tartottam, az itinerben tévedtem el kissé egy B3-nál, de közeli fix pontnak köszönhetően egy kanyar után képben voltam, hol is járunk és tudtam folytatni. Királyszentistvánon volt megint kalandunk: gumikat kaptunk el érintőre az alagút után, és egyszer ismét megúszott az autó, de sikerült szépen "fonni a kalácsot", és összeszedte Bobek.

Már csak Vigántpetend volt hátra, ahol a rosszul sikerült első körhöz képest 11,5 másodpercet sikerült gyorsulni. Nagyon jól esett, hogy a gyors végén a beíróban megkérdezte a spori, hogy ez volt-e az első versenyünk, majd gratulált, hogy szépen mentünk, és biztatott, hogy induljunk még. Kikanyarodás után Fazekas Karcsi gratulált a célbaéréshez. 

A kategória másodikjaként végeztünk, igaz a mögöttünk rajtoló Bálint Zoli technikai gondokkal küszködött.

Így alakult, hogy életünk első versenyén még serleget is kaptunk! Igaz, ezt személyesen nem sikerült átvennünk, mivel 6-ra előrehozták a díjátadót, amiről telefonon értesítettek minket a szervezők, de sajnos nem értünk volna vissza Veszprémbe Balatonfüredről.

Összességében hatalmas élmény volt, hosszú évek után elkezdtük belülről is megismerni ezt a sportot. Még most is nehéz elhinnünk, nézve a belsőket, keresgélve a külső képeket, hogy mi voltunk ott, mi ültünk a B1-ben és J1-ben, velünk együtt zajlott mindez, mi versenyeztünk. Mi is és az autó is egyben gurultunk át a cél IE ponton, összességében két popszegecs volt a veszteség, ami valamelyik spoilernél elhullott. Reméljük kívülről is volt néhány pillanat, ami a nézőknek is tetszett.

Köszönjük a Fazekas Motorsportnak, Fazekas Karcsinak, hogy lehetővé tette ezt a hatalmas élményt!

Köszönjük Pintér Lacinak a segítséget, Horn Albertnek a tanácsokat, és a szerelőfiúknak, Krisztiánnak és Andrásnak a felkészítést, a Bifusionnak a Bob és Bobekes dekormatricákat, Pajtinak és Zsiráfnak (E!) a kiemelt biztatást, az RD blognak és az itt hozzászólóknak a hasznos tanácsokat, tippeket, különösen navigátori  témakörben. 

Legfontosabbként szeretném megköszönni feleségemnek, hogy biztatott és támogatott ebben a kalandban, aki 8. hónapban volt terhes a Mikulás Rallye ideje alatt Dorka lányunkkal. Dorka pedig megvárta az apának is alkalmas hétvégét az érkezéssel, mivel most, egy héttel a futam után vasárnap hajnalban látta meg a napvilágot. 

S a folytatás? Nagyobbik, 4 éves Lili lányommal esti, altatás előtti program - mióta együtt visszanéztük a belsőket - , hogy fog egy papírt az ölébe, leül mellém, és azt mondja, apa, most te vezetsz, majd kiabálni kezdi: "SIMAJOBB-SIMABAL!! FÉK-BALKETTŐ!!!" A „rallyongás” elültetve, utánpótlás folyamatban! Ha megnő, lehet vele indulok? 

Remélem addig is lesz még alkalmam nekem is gyakorolni navigátorként, hiszen teljesen új megvilágításba helyezte ez a hétvége kedvenc hobbimat, amiről nem lehet leszokni!

u.i.: Köszönünk minden képet, amit rólunk készítettek! Akinek esetleg van még a tarsolyában fotó vagy videó az 52-es rajtszámú tereprallyes Toyota RAV4-esről, az kérjük, küldje el a bonnyaibrothers [kukac] gmail  [pont] com címre. Nagyon várjuk, hiszen így újra és újra eszünkbe juthat ez az első verseny, amikor elvesztettük raliszüzességünk :)