Egyetlen magyar indulóként rajtol a Monte – Carlo Rallye Historique versenyén a magyar Erik "a tetőn" Carlsson Kőváry Barna és Tóth Zsolt egy sárga Trabival. Barnus sokáig mindent fordítva csinált a raliban, mint a nagyok: nem a tapadást hajszolta, hanem a csúszást, nem időre ment, hanem látványra. Bár, ha volt kivel meccselni, a jelszó "győzelem, vagy halál" volt. Persze a látvány is a "tempó" egyaránt magában hordozta a tetőt. Néha egy-egy versenyen többször is. Jelentkezzen, aki 2001-ben Strázsa-hegyen tolta őket! 

Barnus idén jubilál: 20 éves ralis évfordulóját ünnepli, és ennek apropóján találták ki, hogy újraélesztik a legendás Trabit. Mertek nagyot álmodni, és egy nagy versenyen szerették volna megmutatni, mit is tudnak a magyar trabantos fiúk, ezért választották a Monte Carlo Ralit. A klasszik Kőváry-zöldet sárgára cserélték - emlékeztek a "Mit ér az erő, ha nem uralod" dizájnos, ugyancsak sárga Trabira? 

Sajtóközleményükben azt írták: "Nagy hírként robbant ez a ralis berkekben, hogy Kőváryék újra trabantozásra adják a fejüket, és nekivágnak a Monte Carlo Rallye-nak. Na de, ki az a Kőváry 601 Barna? Ki is tudná elfelejteni a Kőváry-féle trabantos borulásokat?" 

Azóta is folyamatosan színezgeti autós önéletrajzát, versenyzett már ezzel-azzal (2003 Ford Puma és 2009 Renault Clio R3 magyar bajnok), megjárta Ázsia és Afrika rögös „útjait”, mely utóbbiról készült mozifilmet már az ország szinte minden pontján vetítették, Badár Sándor standup műsorával fűszerezve. 

magyarok_menni_monte_carlo_3.jpg

Igen, tényleg egy Trabanttal fognak nekivágni a 101. Monte Carlo Rallye-nak. A fiúk életük leghosszabb versenyére készülnek. Az elmúlt hetekben minél több tapasztalatot, információt próbáltak begyűjteni azon versenyzőtársaiktól, akik már megjárták a „Monte” havas pályáit, hiszen ez egy regularity verseny. Ettől azt várják, amit a Monte Carlo Rallye bárkinek adhat. Azt hogy egy ilyen hagyományokkal rendelkező verseny hangulata megérintse őket. És persze szeretnék a Trabit épségben célba juttatni.

Tacsi! Sz@rt a kerék alá!

Címkék: video trabant historic kőváry barna

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr803899291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

chrampus 2012.01.27. 19:20:33

Toljad neki Barnus és mutasd meg ott azoknak,hogy hogyan keni neki egy szittya magyar gyerek!!!

chrampus 2012.01.27. 19:21:40

Remélem lesznek képes és videós beszámolók!Sok sikert!!!

savaria 2012.01.27. 20:12:53

Egy darabon én is toltam őket, de nem a célig. Az már sok volt nekem, a fiatalok átvették a feladatot.
Bár a végén idegen segítség miatt kizárták őket, ha jól emlékszem.

vancello · http://vancello.hu 2012.01.27. 20:15:04

Toltam volna, ha odaférek. :D

gokart87 2012.01.27. 20:26:54

Hány pacis a trabi ilyen állapotában?

Sam75 2012.01.27. 20:33:03

Hajrá Barnus!

Toljad neki :-).

Tomchy 2012.01.27. 20:38:17

@vancello: Én is toltam volna, ha ott lettem volna... :O)

Ezt tényleg sajnálom, hogy nekem kimaradt.

TSiga · http://alfaamore.hu 2012.01.27. 20:53:24

Barna a király! Hajrá Trabi! Go Trabi Go!!!

zal 2012.01.27. 21:31:59

Toltam hát! Másokkal együtt!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.01.27. 21:37:05

Ez nagyon nagy, maximális respect :)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.01.27. 23:25:11

Na, a Saab halálára szóljon a kétütemű raliautó!

Jamesblond 2012.01.28. 01:27:05

Barna! Szurkolunk nektek!!! Hadd szóljon a "jó német"! Sarkazd le, forgasd le, a kanyarban csak etetgesd, löttyintsd át, égesd szénné az út széli fákat a kipuval, szívasd be a madarakat a fákról, mutassátok meg mi a szittya magyar virtus! NYERJÉTEK MEG AZT KÉSZ!!! :D

Jamesblond 2012.01.28. 01:30:22

Különben meg jobb a Trabival versenyezni, mint a WRC-re szponzorért kilincselni... :)

lackosor6 2012.01.28. 09:02:49

Őrültek! XD
Aki nem vezetett még Trabantot, az nem is tudja milyen érzés! A mai napig ha lehetőségem adódik rá sosem hagyom ki! :D

Nyomjátok srácok! Sok sikert!

pipi1 2012.01.28. 09:14:55

Ahogy elnézem az egész ország rally tábora egy emberként áll mögöttetek.Tegyétek oda a kis "kékfüstöst"!Híreket, képeket, élménybeszámolókat, videókat várunk kötelezően!!!Toljátok Barnus!!! :)

The Great Destroyer 2012.01.28. 09:58:08

Nem Kőváryék lesznek az első trabis magyarok a Monte Carlon :). Hajrá srácok!

malkolmcole 2012.01.28. 10:25:32

Ez a verseny mikor lesz?

Oscar 2012.01.28. 12:09:18

@gokart87: kb. 45-50 LE lehet. A gyári versenyverzió 800 ccm-ből 65 lovat sajtolt ki.

RS FABIA 2012.01.28. 12:31:34

Egy igazi elvetemült őrült!! Gyerünk Barnus csapassad :-)

gokart87 2012.01.28. 12:37:15

Azt hittem a két ütem miatt többet kihoznak belőle azért ! Merész dolog trabival versenyezni :) Tisztelet !

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.01.28. 12:47:53

Nem kimeltek a technikat.
Maximalis tiszteletem!

Nem ok szerepeltek anno az egyik Fabry Shoderben?

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.01.28. 12:52:17

Az elso video vegen az a borulas az eletveszelyes volt.
Szegeny navigatort majdnem agyomta a technika.

malkolmcole 2012.01.28. 21:44:56

Lehet olyan TV-adót találni, aki közvetíti esetleg magát a versenyt? Ha igen melyik, mikor?

KrE · http://felvilagosultalkoholizmus.blog.hu 2012.01.31. 07:51:12

Még sok sok évvel ezelőtt, amikor Barnáék még javában Trabiztak, olvastam a Mecsek Rallye előtti kis tájékoztató füzetben Barnával interjút. Két mondat maradt meg belőle nagyon. Az egyik, hogy a Trabi 50 liter fölött fogyaszt, másik, hogy nagyon szeretik a Mecseket, mert itt sok a lejtő és az kell a Trabinak! :D

A Trabit nem toltam, de a Pumát segítettem feltenni a trélerre egy haverommal, kaptunk is érte Trabi matricát! A haver bele is nyúlt a kipufogóba, és a szeme alá húzott két harci csíkot. Na, Barna azonnal a keblére ölelte!

Nagy élmények voltak ezek anno, nem véletlenül lettünk Barna és Trabi fanok.

:)

Szkotti 2012.02.01. 11:55:12

A Strázsahegy megvolt, de csak láttam, ahogy tolják :o)
A 2001-es első Szombathely-ralin viszont előttünk mutatta be az orron-átfordulást, és láttam, ahogy a Semperiten az osztrák(!!!) szurkolók kézben emelték át a Rettenetet a céldobogón :o)
A "modernkori" munkássága annyira nem jön be, de ezért a túráért maxirespect.

Szkotti 2012.02.01. 12:56:16

@Oscar: He? Az 50 ló, az a gyári 26-hoz képest 192%, ember!
Mi ez, ha nem sok? Ne csak azt nézd, hogy ez egy 600-as kétütemű, hanem, hogy kéthengeres, vezérlőtárcsás, stb. Arról, hogy mikori konstrukció, ne is beszéljünk.
33 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása