A hétvégén otthon voltunk Pécsett. Nem, nem volt semmi extra, az utak péntek este is járhatóak voltak, bár az M6-oson, és az M60-ason éppúgy nem volt jellemző a takarítás, mint a pécsi utakon. Nem mentünk a Mecsekre autózni, mert az Opel Meriva nem játszós autó. Vasárnap délelőtt letakarítottam az utcán parkoló Opelt, majd nem sokkal később egy felverődő kavics, vagy jégdarab az álló autó bal első oldalablakát eltalálta, és bepókhálósította az egészet. Fasza - gondoltam - 220 kilométer vár ránk, állítólag hófúvás lesz, meg vagy mínusz 10 fok. 

2.JPG

Pörögtek a gondolatok, hogyan oldjuk meg ezt a kihívást. Az nyilvánvaló volt, hogy így nem maradhat. Telefon a régi szerelőnknek, de sajnos nem tudott segíteni a megfejteni a helyzetet. Édesapámmal viszont eltökéltek voltunk. Irány egy barkácsáruház, ahol bevásároltunk, majd ebéd után a raliban megszokott kreatívitással megoldottuk a problémát.

4.JPG

A recept:

Végy 0,8 mm-es gutta fóliát (mi két métert vettünk, hátha elszúrjuk), vágd méretre. Ez nem volt annyira egyszerű, mintát kellett szereznünk. Úgy döntöttünk, hogy a jobbos ablakról veszünk méretet.

1.JPG

Felragasztottuk a fóliát az ajtóra

8.JPG

Körbejelöltük ragasztószalaggal (és a biztonság kedvéért alkoholos filccel is áthúztuk) 

18.JPG

Kivágtuk

fotó (32).JPG

Kiszedtük az üvegcserepet a balos ajtóból

fotó (36).JPG

Itt egy pár jó tanács: a) nyitott ajtóval dolgozz, a padlóról könnyebb takarítani, b) a belső oldalra ragassz egy szemeteszsákot, mert úgyis arra fog hullani.

fotó (37).JPG

Betettük a kivágott darabot

fotó (43).JPG

Most jött a ragasztás. A tesa-nak van egy kültéri, kifejezetten fóliaragasztásra kitalált átlátszó szélesszalagja. Nehezebb vele dolgozni, mint a duct tape-pel, de jól működik. (Éles helyzetben, egy szervizparkban nem tököltünk volna vele, de a mínusz 10 fok, és a hosszú út miatt eljátszadoztunk vele.)

fotó (39).JPG

Itt pedig a végeredmény.

Lassan, kényelmesen dolgoztunk, a nettó idő bőven belefért volna egy szervizparkba. Egy versenyen nem szórakoztunk volna azzal, hogy a műfaji kereteken belül jól nézzen ki. Ott feltettük volna kívülről, az autón vágtuk volna egy masszívabb snitzerrel, kívül, majd körben, az ajtókeretre Duct Tape-pel felragasztottuk volna. Ez pedig tartott volna vagy öt percig. A mi esetünkben viszont kellett, hogy az időjárás ellen is hatékonyan védjen. A dolog meglepően jól működött: ellenállt a szélnek, nem volt lényegesen hidegebb a fólia, mint a másik ablakok (3,5 fok, miközben kint -10, bent 25). Semmi gond nem volt, de azért kisgyerekesek lehetőleg ne próbálják ki. 

Címkék: szerelés miblog

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr694069446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyjozsi2 2012.02.06. 18:08:51

"A tesa-nak van egy kültéri..."
A régi beidegződések, a szponzort megemlítjük, ha már nincs is a kocsin jó régóta ... :-)

Z o z ó 2012.02.06. 18:51:50

nagy ötlet:) Bár remélem nem lesz rá szükségem:)

Minibull 2012.02.06. 19:23:26

....de praktikerik befagyott slagotok:)
ügyes!!

1kutya 2012.02.06. 21:31:49

ügyes! azóta lett ablak?

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2012.02.06. 21:33:22

@1kutya: Köszi a kérdést! Igen, ma délután betették az újat.

AnyátoknakPalánot 2012.02.06. 22:21:39

ha klímás a verda, akkor maradhatott volna benne :)

Daniel01 2012.02.06. 22:29:41

Még szerencse,hogy ilyen kreatívak voltatok,meg hogy az oldalablak tört be. Velünk történt egyszer hasonló,tavaly előtt,szintén kis hóba,csak az hátsó ablak volt,persze nem biztonsági üvegből.Mi egy kamionos ismerőstől kapott ponyvát tettünk hátra,szerencse hogy a csomagtartba volt. NE tudd meg,hogy milyen hangja volt 90-nél,viszont nem jött be a hideg:)

_Roll_ · http://www.gumimester.com/ 2012.02.06. 23:15:05

szép munka! nagyon kreatív és ahhoz képest hogy szükséghelyzet volt, egész jól is néz ki.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2012.02.06. 23:35:26

@_Roll_: az autóüveges srácnak is tetszett. :)

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2012.02.07. 00:37:11

Gépátvételen bukó, de egy szervízparkból simán kiengedtek volna így is. Profi munka!

Most akkor indul a harc a közútkezelővel?
13 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása