Már jó egy hónapja lehetett olyan híreket hallani, hogy az Eger rali megrendezése igen komoly veszélybe került. Február közepén azt hallhattuk, hogy HA LESZ verseny, akkor a költségcsökkentés miatt csak 1 napos lesz. Aztán vártuk a kiírást, ami csak nem akart megjelenni… 


 

Hétfőn megérkezett a feketeleves: a rendező lemondta a verseny megrendezését. Abszolút érthető a döntés: senkitől sem lehet elvárni, hogy mélyen a zsebébe nyúljon azért, hogy versenyt rendezzen.

Sajnos nem akkora üzlet a versenyrendezés, mint amit sokan gondolnak. Sok a költség, a csökkenő nevezői szám és a gazdasági válság miatt egyre kevesebb a bevétel. Az utóbbi időben az is sikernek számít, ha nullásra kijön a rendezvény. Ráadásul azt mindenképpen borítékolni lehet, hogy a versenynek negatív visszhangja lesz, mert ugye magyarok vagyunk, akiknek semmi sem jó: mert csak egy napos, mert ezek a pályák, mert sokat kell várni vagy esetleg belépőt szednek stb… Természetesen ez a negatív visszhang is rontja az esélyét annak, hogy a rendezvény eladható legyen!

Kedden megjelent egy nyilatkozat az MNASZ honlapján: „Megmentjük az Eger ralit”. A megbízott szakágvezető összefogást hirdetett és összejött a hiányzó pénz. Ha Lakatos Robi így sem vállalná a rendezést, akkor megcsinálják mással…

Szép, és örülünk, hogy megmentik az Eger ralit, de mi lesz a többi versennyel? Itt van március eleje és a hivatalos naptárban NEM szerepel egy rali sem. A rendezői kaució minden eseménynél hiányzik, ráadásul a Mecsek és a Miskolc ralinál más gondok is vannak. Az utóbbi két futamnál a rendezőnek tartozása van a szövetség felé. A gazdasági helyzet és a várhatóan kevés nevező miatt kijelenthetjük, hogy a többi verseny is nagyon nagy veszélyben van!

Szerdán letisztult a kép. Megjelent egy elnökségi közlemény, ami szerint az eredeti időpontjában lesz megtartva a verseny, de nem a versenyt bejelentő Laroco Motorsport Egyesület, hanem az RSB által kijelölt rendező rendezésében!

Sok kérdőjel van bennem, de a lényeg, találkozunk Egerben!

Címkék: orb eger rallye

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr204293444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szkotti 2012.03.08. 10:37:41

A kérdőjelek közül egy az utolsó mondat végére is kellett volna....

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.08. 14:57:31

Kár ezért a sportért, hogy így hagyják elveszni...
2 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása