MGR (Makai Gergely) a mexikói tudósítása sikerén felbuzdulva ezúttal a portugál vébé-futamról tudósít.

A 2012-es Portugál Rallye a szezon első európai murvás futamaként várta a versenyzőket, rajongókat és minket, a média képviselőit. Szívesen megyek Portugáliába, gyönyörű ország, nagyon jó a hangulat és általában az időjárás is. Idén azonban ezt a versenyt egy új oldaláról ismerhettük meg…

Hétfőn érkeztünk a verseny helyszínére, Faroba, ahol előzetes várakozásainknak megfelelően nagyon szép idő fogadott minket. Másnap feltérképeztünk pár szakaszt, majd szerdán reggel már a shakedownon és később a kvalifikáción durrogtak a versenyautók. Szerdán korán keltünk, reggel 8.00-tól volt a hivatalos kezdés, de ahogy már Mexikóból is írtam, az új rendszer miatt nagyon sok szünet van. Ez most azt eredményezte, hogy az első autó (Ott Tanak) 8.40-kor jelent meg a fényképezőm keresőjében.
Nagyon készültem a reggeli fényekre, és ha nem 40 perc várakozás után jönnek a srácok, még elégedettebb lettem volna a képeimmel, de hát nem mindig lehet jó...Az első 20 perc egész érdekesnek bizonyult, de 9 után már semmi különleges nem történt...

0001.jpg
Csütörtökön a lisszaboni utcai szakasszal vette kezdetét a verseny, ami ezt követően három, murvás szakasszal folytatódott a sötétben. Az esti gyorsok közül az elsőre esett a választásom, itt találtam egy nagy ugratót, ahol végül elég sok fotós tanyázott, ezért inkább más helyet kerestem. Az ugratótól nagyjából 2 km-re volt egy vizes rész, amit még elég jól be lehetett látni, valamint nem utolsó sorban biztonságosan tudtam helyezkedni. A szakasz rajtideje előtt 3 órával már megnéztem mindent, a kocsiban várva a kezdést az eső is rákezdett picit. 

A vízátkelés mögötti kis dombon foglaltam el helyemet, feltettem a nagylátószögű objektívem és vártam a nullás autókat. Jöttek-mentek, volt víz, fény, minden... Aztán megjött Hirvonen, fény már nem volt, viszont hatalmas tempóval vágta be a Citroёn DS3 WRC-t a vízbe, megvolt a kép, fordulás és már jött is a víz a hátamra.

0002.jpg

Loeb következett, hát ő sem spórolt, az exponálás után esélyem nem volt elfordulni, bőrig áztam... :) Elég volt a fürdésből, gondoltam más helyről is megnézzük, mit tud a vízátfolyás, csere 70-200mm-es obira és játék a vakuval. A végeredmény a Novikovról lőtt képen látszik.

0003.jpg

Másnap reggel kilesve az ablakon elég fancsali képet vágtam, szakad az eső Portugáliában.... nincs por, nincs kép....Elindultunk az aznapi első gyorsági szakaszra, rengeteg néző, hatalmas fejetlenség, a rendőrök nem voltak a helyzet magaslatán. Ezért a hivatalos média bookban szereplő itiner helyett más utat kellett keresni. Kb. 8 km-t mentünk egy egysávos, felázott, murvás úton mire elértünk a pálya széléhez. Hihetetlen rossz idő, eső és köd fogadott. Hello, nem a Wales Rallye-n vagyok? Az esőnek köszönhetően volt víz bőven, lehetett mozogni, én ezt láttam:

0005.jpg

Következett a másik kiszemelt hely a fotózásra, ami a nap utolsó gyorsasági szakaszán lett volna. Elindultam befelé, szintén felázott, murvás út, kb.7 km a pályáig. Már majdnem a pontnál voltam, amikor a telefonom térerőt talált és már jött is az sms, hogy a szervezők a komplett második kört törlik...szuper, még ez hiányzott. Irány vissza, az eső szakadatlanul ömlött, elérkeztem a bérautóval egy szép emelkedős részhez, ami a rengeteg eső miatt használhatatlanná vált. Háromszor futottam neki, de nem tudtam feljutni...Ok, irány vissza, kimegyek a feloldott pályán, ha már nincs verseny. 300 méterre a pályától egy vizesárkon kellett volna átkelni. Térdig ért benne a víz, így ezt inkább nem vállaltam be...

Mi legyen most? Megpróbálom még egyszer az emelkedőt, hátha most összejön. Én sem értem, hogy hogyan, de sikerült feljutni, viszont a kis kocsi alját nem lestem volna meg az eset után.(Szerencsére a kölcsönzőben sem tették.) Végül a viszontagságok miatt pénteken csak egy gyorsot láttam. Szombatra javult az idő, reggel még szemerkélt picit, de utána már néha a nap is kikandikált a felhők mögül. Szombatra három szakaszt terveztem, ez sikerült is, ezúttal semmi sem hátráltatott, így érdekes történeteim sincsenek.

0007.jpg

Vasárnap is három szakaszt láttam, na meg persze a díjátadó ceremóniát. Ekkor már nem zajlott nagy csata a pályán, Latvala minden mindegy alapon elég durván ment, a többiek már nem feszegették annyira a határokat.

0011.jpg

Gondolom a cél utáni történetet mindannyian ismeritek, a helyzet jelen állása szerint Hirvonent kizárták, így Ostberg lett az első a nem szokványos Portugál Rallye-n, ahol idén nem a por, hanem az eső és a víz dominált. A fiatal norvég első győzelmét aratta, viszont a képeken Hirvonen áll a dobogó közepén. Sajnos ezen már csak photoshoppal lehetne változtatni....

Címkék: portugál wrc mgr

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr214372077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2012.04.12. 12:32:27

Haha, klassz leírás, és ütősek a képek.Kár, hogy nincsenek meg nagyobb méretben a megosztásban, kitenném háttérnek...
1 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása