Az erdő hangjai

zrc | 2012.04.14.

 Ha olyasvalakit akarunk megfertőzni ralival, aki legfeljebb a tv-ben látott azelőtt nagyon gyorsan közlekedő "matricás" autót, akkor - szerintem - egyszerűen csak ki kell állítani őt a gyorsasági szakaszra, szakszerűen a szalag mögé és figyelni a reakcióit. Nézni, ahogy a rali az emberi érzékszervekre gyakorolt hatásával milyen élettani folyamatokat indít el benne. Ha a hangok, az illatok és maga a látvány egyvelege nem teszi őt tetőtől talpig lúdbőrössé, akkor sajnos felesleges minden további próbálkozás: a jelölt sosem lesz igazi fan.

A valódi rali-atmoszféra annyira összetett dolog, hogy azt leírni néhány mondatban lehetetlen küldetés volna és nem is szerencsés vállalkozás, hiszen azért az is bizonyos fokig eltérő, hogy kinek-kinek melyik összetevő okozza azt az orgazmus közeli állapotot, amit mindannyian átéltünk a pálya szélén állva. Rám - a látványos jeleneteket persze most nem számítva - a rali hangjai tudtak az első pillanattól fogva olyan hatással lenni, amit nagyjából a lúdbőrzés és azt kiegészítő egyéb, a férfiakra csak speciális szituációkban jellemző reakciókkal írható csak le. A motorok bőgése, az egyenesfogas, "Á-s váltó" visítása, a bemelegedett slick sírása egyszerűen fantasztikus szimfónia, amit persze általában kiegészít a vadon csendjébe markoló, már-már eksztatikus "WHÁÁÁ.. Jön a Lada!"-kiáltás is, mintegy megkoronázandó a zajszennyezést. Íme egy híres videó a Panizzi testvérek emlékezetes momentumáról. Ezen ott van minden.

És természetesen ott van a durrogás. Teljesen mindegy, hogy a rajtnál állva hallgatjuk, vagy a hegyoldalban fülelve már több kilométer távolságból jelzi nekünk egy-egy gép közeledtét, mindig elképesztő élmény. Pláne, ha még kiegészül egy kipufogó végén megjelenő méretes lángcsóva látványával is. A jelenség technikai hátterének elemzésével nagyon nem is kell foglalkoznom, hiszen ezt nálam szakavatottabbak bármikor örömmel megteszik. A témát a Totalcar szakértőinek is felvetettük.

Motordoktor alapos áttekintést adott: "A rali az ALS-es durrogás. Eltolják a gyújtás időpontot a kipufogószelep nyitás idejére, majd fojtószelepzárás ellenére a befecskendezett többlet tüzelőanyag elég a kipufogócsatornában és a nyomásnövekedés (durrogás) forgásban tartja a turbót, nem lesz turbólyuk, stb. Ez motorféken szól, mint a géppisztoly. Imádom ezt a hangot. Mindig lúdbőrözök tőle, többek között ezért nem járok raliversenyre, mert kibaszottul visszaszeretnék bele. Meg ahogy sziszeg a blow off.

A szívó motorok durrogása a kipufogóba kerülő elégetlen tüzelőanyag forróság miatti begyulladása, illetve a késleltetett (szegény) keverékes égés motorféküzemben belenyúlik a kipufogószelep nyitásába és nyomáshullámot (durrogás) kelt a kipufogó rendszerben."

A szívó motorok durrogásával kapcsolatban még bőbeszédűbb volt a társaság. streetsta rávilágított, hogy ezért a durrogásért a fordulatszám-határoló a hunyó. Ilyent az utcai autó is tud, meg minden jármű, amiben van elektronika, ami bizonyos fordulatszám elérésekor "letilt", elveszi a gyújtást/üzemanyagot, stb. Ha csak a gyújtást veszi el, a motor még kapja az üzemanyagot, ami nem ég el, de amikor visszaesik a fordulatszám az engedélyezett érték alá, megint gyújt, de itt már van sok elégetlen üa. a rendszerben, az is bedurranhat, lángolhat.
Ki lehet próbálni a családi autóval is: trepni, és ott tartod. Miután elérte a gyárilag beállított értéket, elkezdi az elektronika a letiltást (hogy ne tudd széjjelforgatni a motrot), és majd fogod hallani a drá-drá-drát. Kicsit halkabban, hiszen a kipufogód jóval fojtottabb, mint a versenyautóké, ezért a durrogásból-lángból is kevesebb jut el hozzád.

Természetesen "a régen minden jobb volt" ideológia is követőre lelt. ommm szerint ugyanis "mai motorok olyan kelletlenül verik alimitert, mint Ron Jeremy a saját pöcsét... hallgatni is rossz."  

 Ez a technikai része a dolognak, viszont rajongóként a befogadói oldalról nekem elég, ha megbabonázva ott lehetek a közelben és hallgathatom ezt az elképesztő hangzást.

 

Címkék: video videó verseny hangulat totalcar feeling wrc eredeti hang felesleges információ

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr373328785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hompolamp 2012.04.14. 12:07:30

Ezt még érdemes megnézni/meghallgatni. Csak evok, full hdben:)
www.youtube.com/watch?v=dQukLcAwFZc

R0fike 2012.04.14. 12:52:38

A "papa" autójával azért nem játszanám el ezt a tiltásba taposást.
Annak idején a TSZ ( gyk.: termelőszvetkezet ) szépemlékű puttonyos Moszkvicsával játszott a vezető. Amikor a szép irodista lányok mentek át az utcán, padlógáz, és egy pillanatra gyújtás elvesz majd vissza. Akkorát durrant ( szétrobbant ) a kipufogódob, hogy megemelkedett az autó hátulja. :-)

salvadorlynx 2012.04.14. 13:40:59

A 3:00 nál elég szépen durrog :) a sötétben :)

hofi601 2012.04.14. 14:21:18

Tegye fel a kezét, akinek a Tagai tesók Octavia-ja ugrott be. :)

Erikaviking77 2012.04.14. 14:45:55

A turbós ALS-es autókban a folytószelep nem teljesen zárt (sőt akár 30-40-ra nyitva van), épp ezért van olyan hullámzó alapjárata a gépeknek. Vagy ha zárt akkor van megkerülő levegőág.

DonVincenzo 2012.04.14. 15:37:37

Aki volt katona és főleg azon belül sofőr az általában játszott ilyet.
Én pl. benzines Urallal. A gázt padlón tartva levenni a gyújtást 1-2 másodpercre majd vissza. A hatás nem maradt el. :)

(Jameson14-et pedig tiltani kéretik)

deak.atti 2012.04.14. 15:49:53

@hofi601:

Szia!

Nekem inkább Szabó Gergő sárga, Bombás Octaviája ... :o)

DA

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2012.04.14. 16:54:26

@DonVincenzo: ez lesz a sorsa. A szpemmereket e-mail címmel örökre tiltjuk.

Az EREDETI 2012.04.14. 17:26:25

Octavia puskalövéseket imádom

jocking 2012.04.14. 18:03:34

A magyarázat után csak egyet nem értek. Ha a kipufogószelep az említett berobbanás idején nyitva van, akkor hogy nem ég sz@rrá a szeleptányér belátható időn belül?

Make Valamit · http://make.blog.hu 2012.04.14. 18:09:25

Az utóbbi pár évben sajnos már más fűződik ehhez a hanghoz, lehet túl sok hazai futamot láttam... Mikor meglátok egy evo-akárhanyast, ahogy már 300m-ről motorfékkel és durrogva esik a kanyarba, kis orrtolás és másodikban fuldokolva el, az nem jó. Brrrr.
ALS: www.youtube.com/watch?v=d-BSN79NOJA kár hogy a kettesnél elcsúszik a kuplung :)

johnclayborne 2012.04.14. 18:51:02

Azért az első video durva!!!
Hajtűkanyart íven venni, ez nem sok észre vall....
Mindezt olyan autókkal, mint Porsche Turbo, stb...

Jovanotti 2012.04.14. 19:07:40

@jocking:
szarrá ég, ráadásul a turbó is folyamatosan pusztul. üzemóránként, versenykilóméterenként cserélni kell.
Sokkal nagyob baj, amit "Make Valamit" ír, hogy manapság sokkal többet "használják" az ALS-t, mint amennyit kéne, és amire kitalálták

hompolamp 2012.04.14. 22:57:33

Mellesleg nekem az Octaviáról Turi Tomi meg az ő Skodái jutnak eszembe. :D

dzolee 2012.04.15. 00:12:13

@Make Valamit: Baszki ez az audi nagyon durva!Tetszik.

Poita not Peter! 2012.04.15. 00:19:34

Én úgy tudtam, hogy van egy 5. gyertya a kipufogócsonkban a turbó előtt és az gyújtja be a keveréket , ezek szerint rosszul?

2012.04.15. 00:45:58

Vagy 15 éve az okos szerelőnk is játszott kicsit, mikor a Merci kisbusznál kipufogót cserélt, és ez olyan sikeres volt, hogy megremegett az épületben a padló a lábunk alatt. Mindenki rohant a garázsba, hogy vajon mi robbant fel? A vadiúj kipufogódob teljesen szétnyílt, mint egy kagyló. Ritka nagyot szólt.

korponaiz 2012.04.15. 07:02:50

Szívómotor durrogás, Hmm...
Majdnem 20 éve, amikor még jó kis Ladám volt és leszakadt a kipufogója a motorfék üzemben ő is durrogott rendesen ha felpörgettem. Isteni érzés volt! Odaléptem és csak elvettem a gázt és durrogott. A mai technika segítségével könnyű megcsinálni a durrogást + lángcsóvát, a kipufogó végéhez, a hátsó dob utáni kilépő részhez elvinni a benzincsövet, egy befecskendező szelepet beépíteni a csőbe plusz egy gyújtógyertyát. Megfelelő vezérléssel szép nagy lángcsóvákat lehet előállítani és durrogást. De én már nem foglalkozom ilyesmivel, mert már elmúlt a fiatal hülyegyerek kor, most családapa korszak van.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.04.15. 07:23:40

annak idejen volt benzines bx-em, annak a kipufogoja ugy volt megoldva, h a leomlo vegetol a hatso dobig le lett vagva a katalizator, az elso es a kozepso dob, szep vastag csovet kapott helyette es egy gazgyorsito-patront :D
igy: ejszarny.hu/auspuff.jpg
a gyari hatsodob az fentmaradt :D
hat ez konkretan azt muvelte, hogy valtasnal, gazelvetelnel durrogott, ha motorfekkel kozlekedtem akkor folyamatos gepfegyverropogas volt :D
nem igazan volt alkalmas lopakodasra a kocsi, mert a durrogas mellett felmeteres langcsovak is kifigyeltek a kipufogobol idonkent :D

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.04.15. 07:25:49

* a kepen a katalizator meg fent van :D

Schütii 2012.04.15. 10:13:18

Ezeken az autókon ugye rendszám van. Na most csak kérdezem... Hogyan? Gondolok itt a környezetvédelmi felülvizsgálatra pl. Engem tuti kivágnának ha odaállítanék mondjuk rossz katalizátorral, ezeken meg gondolom nincs is egyáltalán. Vagy ne feszegessük inkább?

Zsírnak való 2012.04.15. 13:03:33

Egyik rendszám sem magyar.Amúgy meg ne feszegessük ezt a témát,mert láttál te már euro huszonnyócas környezetvédelmi besorolás alatt álló rally autót? Nem kell messzire menni,elég a csövezett,habbá könnyített,fojtás nélküli Zsigulikat nézni.Vagy kamu a rendszám,vagy másik ugyanolyan típusé,amelyik átmegy a vizsgán,vagy vizsgára mindig összedobják.Bár az utolsót kizártnak tartom.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.04.15. 13:06:43

Nem baj ha most azonnal kiverem a videokra?

Az elso a legizgatobb, a tobbi csak amolyan utojatek lesz.

Schütii 2012.04.15. 13:26:13

@Zsírnak való: Azt még el tudom képzelni hogy az ex-szoci, ma már ojrópai, országokban amatőr szinten megy ez a himi-humi. Na de hogy a profi rallysport egésze illegalitásban működjön az már kissé karcos. Az már csak hab a tortán hogy ez fel sem tűnik senkinek, illetékesi körökben. Persze lehetnek ők is rally-kedvelők..., még ezt is el tudom képzelni, de azt már nem, hogy mondjuk egy biztosítási eseményt hogyan lehet elsikálni...

Zsírnak való 2012.04.15. 16:49:26

@Schütii: egyébként viccet félretéve tényleg érdekes kérdés.Bennem is felmerült már,egyszer kérdeztem egy havert,aki nemigen tud többet a témáról mint én azt mondta rá: "azé van rajta a rendszám,mer uccai." .Igaz a katalizátor,meg ilyenek léte-nem léte,átalakítása,vagy akármi nem jött szóba.Le is zártuk a témát.ha valaki esetleg leírná ide kommentbe,hogy hogy is van ez,akkor már ketten is hálásak lennénk neki. :)

Szkotti 2012.04.16. 08:46:35

@Schütii: Van bennük katalizátor, és ellenőrizni is szokták. Okoz is problémát, ha szétég, kilazul, elfordul.
Ha nézel egy videót, amiben mutatják közelről-hátulról a versenyautót, látszik, hogy izzik a kipufogó belseje. Na az a katalizátor ott. A hőterhelés miatt a rendszer végébe szokták építeni.
A versenyautóknak is meg _kell_ felelniük a közúti előírásoknak. A vizsgálatokon meg is felelnek. A verseny már más kérdés, ott bele-belecsúsznak a "szürkületi zónába".

Szkotti 2012.04.16. 08:54:07

"ne tudd széjjelforgatni a motrot" Kommentekben meg a "folytószelep"...

Ajvé.

motort, fojtószelep.

Szkotti 2012.04.16. 08:58:17

@Schütii: "hogy mondjuk egy biztosítási eseményt hogyan lehet elsikálni... "
Mit értesz ezalatt? Közúti balesetet?
Ha igen, akkor semmit nem kell "elsikálni", hiszen rendszámmal, érvényes műszaki vizsgával lehet résztvenni a versenyeken. (A lezárt útvonalas, etap nélküli amatőr versenyeket kivéve).
Ha van műszakid, és érvényes forgalmid, akkor kell lennie KGFB-nek is. Az fizeti a más tulajdonában okozott kárt, de köthetsz a saját autódra versenycascót is akár.

Zsírnak való 2012.04.16. 09:25:12

@Szkotti: Köszi! Én tényleg hálás vagyok,mert ma is tanultam valamit! :)

2-More 2012.04.16. 14:02:14

@jocking: ALS annyit tesz, hogy Anti Lag System, azaz hogy csökkentse a turbólyukat. Tulajdonképpen a BOV )Blow Off Valve, lefúvószelep) is egyfajta ALS, illetve lehet olyan is, ahogy a motordoktor irja, aztán lehet olyan hogy komplett levegőköre van hogy ha zárva van a fojtószelep, akkor is legyen levegő, illetve megtartsa a fordulatszámot. Aztán lehet olyan is, hogy magát a fojtószelepet tartja nyitva egy külön elektronika a váltás idejére. Amiről meg te beszélsz, azt úgy hivják hogy Hyperbar ALS, vagy Hyperbar Turbo, és nemcsak egy külön gyertya van ami begyújtja a keveréket, hanem van hogy egy külön befecskendező is, illetve van hogy csak az van.

Persze, ezeknél tudni kell hogy feltolja a turbóban a hőmérsékletet az anyjáig, amit az acéllapátos turbó nem nagyon bir, a kerámialapátot viszont letépi ahogy ellobban az üzemanyag a leömlőben, igy marad a titán meg a magnézium, ami ugye jó olcsó. Illetve, mivel ezeknek a végletekig ki van reszelve a motorvezérlőprogramjuk, akármi guzmi beüt, elmér a lambdaszonda, arra a körülményre nem 100%os a benzin (nem, nem csak az oktánszám a lényeg, van lángterjedési sebesség, égési végnyomás, égési csúcshőmérséklet, stb), akkor azonnal széthullik a technika.

A környezetvédelemre, van évek óta katalizátor, ahogy irják fentebb, csak a rendszer végén, és amelyik autónak van utcai megfelelője, főleg a régieknek, azokban meg gyárilag meg is van az ALS, vagy annak a helye, vagy a rendszer egy része, pl egy Evok ilyenek voltak, de van olyan is amiben 1:1ben benne van, pl a Celica GT4, csak magában a motorvezérlőben van letiltva, mert a gyári rendszert az első gázadásra levinné mint a szart.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2012.04.16. 14:08:24

@Szkotti: a "motrot" az egy úgynevezett vicc. Mint ahogy a széjjelforgatni kifejezést sem azért használtam, mert leginkább az nevezhető műszakilag korrekt kifejezésnek.

Szkotti 2012.04.16. 14:45:22

@streetsta: OK, nem jött át, de így értem.

thx_1138 2012.04.16. 15:11:55

Nekem volt egy szívó benzines (c20ne motoros) opelom, és durrogot ha kellett ha nem főleg ha nem akartam akkor is. Minden át lett nézve és cserélve rajta ami szóba jöhetett hogy ez megszűnjön de nem múlt el, örök rejtély maradt..

Zsírnak való 2012.04.16. 15:52:53

@thx_1138: Azért,mert rally autó akart volna lenni,de nem hagytad érvényesülni :)
42 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása