Mit lehet mondani egy 24 éves srác halálakor? Azt, hogy a halálos baleset benne van a ralisportban? Vagy azt, hogy sajnos a navigátorokat gyakrabban érheti ilyen baleset, ahogyan 2005-ben Michael Parkot is? Bocs, de ezt akkor sem lehet így megközelíteni, ha azt az IRC manager Jean-Pierre Nicolas mondja.

gareth-roberts_1.jpg

A baleset 18 kilométerrel a Cefalu gyorsasági rajtja után, egy balosban történt, ahol az autó jobb oldalát a szalagkorlát nyársolta fel. A verseny szervezőinek tájékoztatása szerint Robert Kubica tavalyi esésére hasonlított. A rescue csak mintegy 50 méterre volt a baleset helyszínétől, de gyors beavatkozásuk ellenére sem tudták Roberts életét megmenteni. A pilóta, Craig Breen nem sérült meg a balesetben, de sokkos állapotban szállították kórházba. A versenyt a rendezőség félbeszakította. (Azt nem tudom, hogy milyen állapotban volt a most telibevert szalagkorlát, de abból, ahogyan a balesetet leírták, legalábbis elgondolkodtató, hogy vehették át a gyorsaságit...)

Ilyenkor nincsenek szavak. Mindenki rosszul érzi magát, és szomorú, amiért egy tehetséges és népszerű fiatalnak el kellett mennie. 

Gareth 2004-ben, tinédzserként kezdett a dolgellau-i Elfyn Evansnak navigálni a Fiesta Sport Trophy sorozatban. Craig Breennel 2009-ben ültek össze. Roberts Breen oldalán tavaly egy Ford Fiesta R2-vel megnyerte a WRC Akadémia sorozatot, idén az SWRC-ben egy győzelemmel és egy második hellyel az élen álltak. 

Breen a legutóbbi versenyük, a Korzika Rali után Gareth-et varázslónak nevezte, és azt mondta: "Nélküle nem tudtam volna megcsinálni."

A srácok csak tapasztalatszerzés miatt indultak néhány IRC futamon. (A Targa Florio egyébként a Mecsek Rali helyére ugrott be az idei IRC sorozatba...)

Címkék: video irc gyászhír wrc academy gareth roberts targa florio

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr844592561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

USAracing 2012.06.16. 21:01:29

Isten nyugosztalja. Tény, hogy ez benne van a sportban, de megszokni soha nem lehet. :((

Zuzzant 2012.06.16. 21:53:41

Szomorú dolog. Isten nyugosztalja!
Nem ismertem a srácot.

Ranga László örökös magyar rali bajnokot viszont ismertem!
Az ő halálának éppen ma van az évfordulója.

nagyonnagyon 2012.06.16. 22:10:18

nagyon, de nagyon szomorú dolog ez.

MP 2012.06.17. 01:09:29

Sajnos ez benne van ezekben a sportokban ennek ellenére mindig szomorú az ilyen. De azon azért érdemes lenne elgondolkozni hogy az ilyen ismert veszélyes pontokat kell e szabad e meghagyni? Ez a baleset a Kubica féle megismétlődése de sajnos ez szomorúbb véget ért. Már ott sem értettem hogy ilyen nyársszerű gócpontokat hogyan hagyhatnak meg a pályák szélén.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.17. 01:14:07

@MP: azon is el lehetne gondolkodni van-e ertelme ezeknek a "sportoknak"?

streetsta · http://managertoys.hu/ 2012.06.17. 01:32:39

@hagyma: Csak azért mert el lehet rajta gondolkodni, nem biztos, hogy érdemes is.

szanalmas 2012.06.17. 01:45:45

@hagyma:

Több tízezren ebben élik le az életüket, több tízezreknek meg munkát ad. Van annyira értelmes mint a Csomolungma megmászása. Pl. De napestig lehetne sorolni az elméletileg értelmetlen sportokat a curlingtől a dartsig. Tény, hogy van amibe kevesebben halnak bele, de az is tény, nem ettől pusztul ki az emberiség. A veszélyes sport ilyen. De ma pölö a magyar utakon is meghaltak páran, csak az nem ennyire látványos.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.06.17. 04:10:10

@hagyma: Golfpályákon több embert ver kupán labda halálosan mint ahány ember meghal autó/motorversenyen. Persze a vadvizi evezés is kreténség, meg a gördeszka is. Fociban a szurkolók verik agyon egymást. Olimpián szénné doppingolják magukat, majd általában rákban halnak meg évtizeekkel később.

Ja, a félkorlátról meg a gyűrűről is le lehet esni, azt' ki lehet törni a nyakat.

Nem beszélve az ártatlan futóról, akibe a gerelyhajító véletlenül beleállítja sporteszközét az atlétikai tömegrendezvény alatt.

Polly-pudli-pötty 2012.06.17. 08:35:03

A vizet is be kéne tiltani,hányan belefulladnak....

Nancsi 2012.06.17. 08:42:27

Mondjuk annyiban igaz az, hogy van-e értelme az ilyen sportnak, hogy Forma1-ben - ahol ugye az autók nyitottak - mikor volt az utolsó halálos - vagy akár csak súlyos, pályafutásnak véget vető - baleset? És rallyban? Szóval ha nincs elég pénz ahhoz, hogy biztonságos autókat indítsanak ill. biztonságos versenyt szervezzenek, meg nem annyira hidegfejűek ahhoz a pilóták, hogy ahol veszélyes (pl Monaco), ott ne annyira nyomják amennyire a csövön kifér, akkor talán hagyni kéne az egészet a p.csába, ahogy anno a B csoporttal is tették.

bendix21 (törölt) 2012.06.17. 09:10:42

@Nancsi: Jól van látom a tv-ben már láttál F-1-et de rallyversenyen még nem jártál.Viszont a média sablon szövegét azt magadévá tetted!

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2012.06.17. 10:39:38

@Nancsi: nem az autók általános biztonságáról van szó. Itt egy autóban nem méretezhető külső körülmény okozta a tragédiát: egy szalagkorlát nem volt a helyén. Ez azt jelenti, hogy egy békés család is végezhette volna így, ha összetalálkoznak a szalagkorláttal. (Balesetekről nem posztolunk, ezért nem linkelek ide olyan crash-videókat, amiket el sem hinnél, hogy karcolások nélkül megúsztak a versenyzők.)

toto92 2012.06.17. 11:38:19

@B. Capelluti: Tavaly Kubica, idén ő, mindketten az olaszoknál, hasonlóan a szalagkorlát okozta a bajt. Csak én érzem úgy, hogy körmére kéne nézi a taljánoknak? (Nem vagyok járatos a raliban, nem tudom, mennyire "van benne" a sportban egy ilyen baleset, de nem hinném, hogy midnen pálya széria tartozéka lenne...)

@Nancsi: Az F1-ben is csak a jóistenen múlott, hogy Massa nem hagyta ott a fogát...

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2012.06.17. 11:48:53

@toto92: írtam, hogy "Azt nem tudom, hogy milyen állapotban volt a most telibevert szalagkorlát, de abból, ahogyan a balesetet leírták, legalábbis elgondolkodtató, hogy vehették át a gyorsaságit..." Mindkét esetben olyan hiba okozta a bajt, ami kis balszerencsével békésen autózó családokat tudna megölni.. És igen, baj van ott, ahol a szalagkorlát öl, és nem óv.

Grafikuszoli 2012.06.17. 11:54:00

@Nancsi: A rali természeténél fogva nyilván veszélyesebb egy fokkal, de a Forma1-et kéretik nem a teljes ralisporttal összevetni! Ha a raliversenyzés és a pályaversenyzés összes áldozatát nézed, már nem ennyire egyértelmű a kép! Sajnos szinte minden évre jut tragikus hír a pályák világából is. Ugyanez a helyzet, ha a Forma1-el a Rali VB-vel veted össze, még akkor is, ha ott legalább kétszer népesebb a mezőny - szorozva még kettővel, mivel pilóta-navigátor felállásban mennek.

Természetesen egy tragédia mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Minden ilyen eset megrendítő, őszinte részvétem a hozzátartozóknak, barátoknak, csapattagoknak! Csak remélni tudom, hogy nem értelmetlenül kellett meghalnia Gareth-nek és ezek után százszor jobban odafigyelnek a pályák átvételénél!

Nancsi 2012.06.17. 15:01:58

@B. Capelluti: "biztonságos versenyt szervezzenek" - vágod ugye? Szerintem amely versenysorozatban meghal egy versenyző, azt tiltsa be a FIA 3 évre. És akkor 3 évig nincs zsozsóka a szervezőknek - kereshetnek másik szemétdombot. Utána majd nem lesz ott szalagkorlát rossz helyen, de még a hegyet is arrébb fogják tenni, hogy biztonságos legyen.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2012.06.17. 15:11:36

@Nancsi: a baleset nem egy épített versenypályán, hanem a verseny idejére lezárt közúton (gyorsasági szakasz) történt. Ott, ahol Te is ugyanígy járhattál volna a családoddal, ha ott kirándulsz. "- vágod, ugye?" Ez a dráma a dologban. Ezért betiltani egy sorozatot kicsit erős.

Gixef · http://lambdaszonda.blog.hu 2012.06.18. 09:26:18

@Nancsi: Azért a pályaversenyzést összehozni az "utcai" versenyzéssel, kicsit erős. Ez olyan, mintha a MAN TT-t egy lapra tennéd a MOTO GP-vel. E két versenyben is csupán annyi a közös, hogy motorokkal versenyeznek. Semmi más.

Sokszor, sok helyen megbeszéltük, hogy a technikai sportok bizony veszélyesek. Amikor egy pilóta (és persze ahol van, ott a navigátor is) beül az autóba, tudatában van annak, hogy lehet, hogy az utolsó versenye. Aztán hozhatnánk rakás példát arra, hogy amikor a kaszás csak épphogy mellé suhintott egy balesetnél, a versenyzőket még sántán, félig bénán - tehát felépülőfélben - is úgy kell visszafogni, hogy ne menjenek még vissza, épüljenek fel rendesen.

Nyugodjék békében Gareth Roberts.

Szkotti 2012.06.18. 21:00:29

@hagyma: hány autóversenyző halt meg az utóbbi 5-10 évben? És hány focista? Melyik a veszélyesebb sport akkor?
RIP Gareth.
21 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása