Úgy tűnik, mégsem kell az MNASZ hozzájárulása egy autóversenyhez, sőt kifejezett tiltás ellenére is lehet rendezni . Ez egy jó példa arra, hogy mit sem ér a jogi szabályozás végrehajtás nélkül. 

A futamon történt egy érdekes eset, amit Lepold Sportvideó osztott meg:

A versenyzőnek joga van pancsernak lenni, a pilóta élt is ezzel. A nézők rossz helyen álltak az tény, de hol voltak a pályabírók? A rendező kötelessége a baleset lehetőségének minimalizálása, hogy kerülhetett ember a bukózónába? Egy lassító után van a kanyar, nem csak, hogy pályabírónak kell lennie, hanem rádióspontnak is. Rádiósnak pedig illik olyan embert állítani, aki már látott autóversenyt és van fogalma arról, hol is helyezkedik el a bukózóna és onnan el kell zavarnia mindenkit. Mivel ez egy olyan verseny volt, amely nem rendelkezett MNASZ hozzájárulással, vizsgázott sportbírók nem is tevékenykedhettek a futamon...

Fontos: ezt az autóversenyt nem szabad összemosni a ralival. Ez nem az, csak hasonlít rá!

Szerencsére itt a tempó nem volt nagy és nem történt komolyabb személyi sérülés, de tanulnunk kell az esetből: a szalmabála sem véd meg. A fenti példa megmutatta, hogy milyen, amikor lassan ütnek el egy bálát, nézzünk egy másikat, amikor gyorsabban érkezik a versenyautó:

Bele sem merek gondolni, hogy mi van ha a közelben emberek vannak....

Címkék: video biztonság sprint

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr754597226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

McK (törölt) 2012.06.21. 00:06:52

kezditek túlzásba vinni a hatásvadászatot..

asifan 2012.06.21. 01:03:24

Nem tudok franciául, de biztos vagyok benne, hogy Loeb itt is a navigátort hibáztatja.

ladaboy92 2012.06.21. 01:15:44

Sziasztok!

McKoncz kollégának teljesen igaza van! Én is navigáltam ezen a versenyen, tisztában vagyok mindennel. Csak hogy tisztában legyen mindenki a dolgokkal: a videón látható autó előfutóként indult a versenyen, élete első versenye volt - ezért sem értem, miért ítélkeztek úgy, hogy "A versenyzőnek joga van pancsernak lenni, a pilóta élt is ezzel." Azért azt tudjátok, hogy miért volt a megcsúszás? A pálya ezen kanyarját fellocsolta a rendezőség, hogy ne legyen akkora por, hogy megfulladjanak a polgárok. És mivel első bálozó volt a versenyző, miért ne mérhetné el a féktávot? Ja, és voltak, akik murvagumi hiányában utcai téli és/vagy nyári gumikkal küzdötték végig a versenyt. Eltiltani őket, mert nincs pénzük felgumizni az autót? A nézők pedig saját felelősségre mennek ki versenyt nézni. Ne legyünk már "orbánviktorok", hogy legyen minden ember mellett rendőr vagy pályabíró! Világosan volt jelölve, hogy nézők elől elzárt terület, tehát... És azt tudtad, hogy például a pályabírók szóltak a hölgynek, hogy tessék hátrébb menni? Nem, ő onnét akarja nézni. Egészségére! Aki hülye, haljon meg! Kicsit morbid, de erről szól a rallye. Meg sok más dolog is! De azért azt jelenthetem, hogy volt mentőautó. Hála Isten, nem volt rá szükség!!! Igen, hibázott a rendezőség azon a versenyen. De akkor miért az ott is ténykedő Special Rescue Team-re bízták a kedves kollegák a Mecsek Rallye műszaki mentését, akik ezt a hibát elkövették a nagyszékelyi derbin? Akkor az MNASz miért használja őket Rallye1-es futamon, ha nem tudták ellátni a sérülteket? Lehet ítélkezni, csak körül kell kicsit nézni...

flamer 2012.06.21. 02:51:06

@ladaboy92: Ettől a magyarázkodástól meg mutogatástól csak még hülyébben nézel ki.
Hülye helyen volt a néző, nem zavarták el, innentől kezdve a rendezők hibásak. Nincs de, meg nincs ha.
Inkább örüljetek, hogy csak itt kell magyarázni a bizonyítványt, nem a rendőrségen.

longhi 2012.06.21. 06:11:55

@ladaboy92:
te szerencsétlen, én mint 20 éve rally-ra járó mondom remélem megmaradsz ezen a szinten navigátornak ennyi ésszel. Összevissza írsz. A rally nem arról szól hogy aki hülye az halljon meg.
Leopoldnak is gratula .....népszerüsítsétek a rally-t, adjátok a lovat hatásvadász firkászok alá

McK (törölt) 2012.06.21. 09:23:15

@longhi: Az,hogy ilyen videót készítenek,igenis helyes..mert kell,hogy lássa a rengeteg laikus,hogy ilyen helyre NEM állunk..ezt viszont így felhasználni gyomorforgató. Mint ahogy a késeléseknél sem a konyhakést kell betiltani..nem az tehet róla.
Megszülethetne egy cikk úgy is,hogy :az alábbi videó is bizonyítja,hogy versenyt nézni mindig veszélyes,még ott sem vagy biztonságban,ahol nem gondolnád,hogy bajod eshet! Kérlek SOSE állj külső ívre,még tereptárgy mögé sem..!
De nem ez történt..inkább hatásvadászkodunk,pedig pontosan tudja mindenki,hogy MINDEN kanyarba nem lehet sportbírót állítani! Az ilyen jellegű versenyek nagy részén nemhogy bálákat,de karót,és szalagot is csak elvétve látni. Rally 1-ben is történnek balesetek. A rendezőt, elsősorban nem a baleset bekövetkeztéért lehetne felelősségre vonni-pláne nem ebben az esetben-hanem az utána történő ellátás hiányáért,ha van ilyen. Itt,ilyenről szó nincs.

skyrangr 2012.06.21. 09:37:41

nem tudom feltűnt-e, de a Loeb-es vidijón is néhány centire állnak a nézők, a jobb-bal kombináció két oldalán.... se szalag, se bíró, se semmi.
jaaa, hogy ott szabad!? mert ott semelyik pilóta se hibázik? vagy mégis!?

amúgy is, sokszor semmit nem ér se a szalag, se a pályabíró. a bíró üvölt a pálya szélén, a szalag alatt átbújnak... akkor meg? minek idegesítse magát? ő szólt, a szalag ottvan, aki átmegy rajta, vessen magára. az öngyilkosságot senkitől se lehet megtagadni...
meg kéne értenie a kilátogatóknak hogy ez nem a homokozó, itt annál veszélyesebb dolgok történnek.
ha meg nem érti meg... ismételni tudom magam, magára vessen!

McK (törölt) 2012.06.21. 10:05:53

@skyrangr: Ne beszélj hülyeségeket,mert csak tetézed a bajt.
Inkább ne tudd meg,milyen érzés elütni versenyzőként egy felelőtlen nézőt! Az messze nem öngyilkosság! Hiába nem ő a hibás,a trauma életre szóló!
Az pedig,hogy a sportbíró minek tépje a száját,kritikán aluli. AZÉRT TÉPJE,MERT EZ A FELADATA,EZÉRT ÁLLÍTOTTÁK ODA!!!
Aki fél a konfliktusoktól,ne menjen sportbírónak!

Leadfoot 2012.06.21. 10:07:30

@flamer: Mondjuk az "aki hülye..." dolgot olvasva én is tátottam a számat.

Képzeljük el a szitut:
- Legyen szíves arrébb fáradni, itt állni veszélyes.
- Nem megyek!
- Jó.

Ez azért nem igazán így megy...

skyrangr 2012.06.21. 10:15:26

@McK: persze, az a dolga... sziszifuszi munkát ki szeret csinálni? senki. erről szól a buli.
továbbá az is örök igazság, hogy nem tudsz minden kanyarba bírót állítani... és az idióta néző megtalálja a "legjobb" helyet akkor is, ha az épp nem kanyarban van, és ott is elüti a versenyző (mivel gyakorlatilag a pályán áll).

és ez ha hülyeség, ha nem, igazolt tény. nézz körül akármilyen versenyen (legyen az hivatalos, vagy se), sajnos ez megy. max a rendesen szervezett versenyen kisebb mértékben.

megértem azt is, hogy a pilótának micsoda trauma. de itt most nem erről, hanem a nézői oldalról volt szó...

amíg az a bizonyos kerítés alacsony, mindig lesz olyan -még ha a pályabíró a feje tetejére is áll, akkor is-, aki a keréknyomba áll, hogy jobban lásson, szarva a saját és más egészségi állapotára.

skyrangr 2012.06.21. 10:17:34

@Leadfoot: akkor hogy? kitiltja az erdőből? hazaküldi? letartóztatja? megállítja a versenyt? én még egyikre se láttam példát (megjegyzem hogy sajnos. mert jogosnak tartanám!)!
najó, de. egyszer feltarttoták a következő rajtolót valami részeg tag miatt.

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2012.06.21. 10:20:58

@skyrangr: Sportbíróként dolgozom. Saját tapasztalat, hogy szép szóval el lehet érni bármit. Ha nem megy, akkor vagy segítséget kérek, vagy ahogy mondod megállíttatom a versenyt. Főleg, ha amatőr rendezvényről van szó....

skyrangr 2012.06.21. 10:28:51

@T-Maci: sok ilyen hozzáállású bíró kell a versenyekre ! :)
és kevesebb eszetlen néző...

seek&d 2012.06.21. 10:32:42

@skyrangr: akkor mondd el kérlek a saját szavaiddal, hogy mi a feladata a kanyarban, vagy lassítónál álló biztosító rendezőnek?

skyrangr 2012.06.21. 10:40:43

@seek&d: ezt miért kérdezed tőlem? nem vagyok én sportbíró...

seek&d 2012.06.21. 11:00:42

@skyrangr: nem akartam veszekedni, félre ne érts, csak a fenti hozzászólásokból az tűnik ki, hogy egy versenyszervezőnek a pálya kijelölése az egyetlen dolga. A biztonság gyakorlatilag a kanyarba álló néző felelőssége, sőt, ha egy sportbíró (akik ottléte persze regisztrált versenyt feltételez) széttárja a karját, akkor az teljesen elfogadható hozzáállás.

Én nem értek hozzá, de a józan paraszti ész azt diktálná, hogy ha már nem a Tesco parkolóban rendeznek meg egy ilyen "rally-t" (bár szerintem egy ilyen futam köszönő viszonyban sincs a rallyval), illetve nem is annyit kell befizetni nevezési díjként, akkor igenis legyen biztosítva, hogy a versenyzők elfogadható körülmények között versenyezhessenek. Ha én állnék oda egy autóval versenyezni, akkor nekem is ez volna az alapvető elvárásom.

Ebből következik, hogy ha csak elveszik a nevezési díjat, akkor az csak szimpla lehúzás, nem pedig rallysport.. és ha megvan a baj, akkor meg megy a magyarázkodás.

[és tényleg nem akartam veszekedni! :)]

skyrangr 2012.06.21. 11:07:56

@seek&d: nem dehogy. én sehol sem állítottam ezt.
a verseny szervezőinek feladata a verseny biztosítása, mind a versenyzők, mind a nézők oldaláról. szerintem.
más kérdés, hogy a nézők kordában tartása sziszifuszi munka, amolyan szélmalomharc.
és ha megfeszül is a rendezőség, lesz pár olyan majom, aki akkor is a legjobb helyeket találja meg. legjobb neki, a biztonság oldaláról meg a lehető legrosszabb...

Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2012.06.21. 12:34:01

A pályabíró igenis legyen határozott. Ilyen helyre nem engednék nézőt állni, ezt pedig egy minimum egy pályabíróval érném el. Tudom, mindenhova nem lehet állítani, de bazz, akkor legalább szalagozzák fel. Engem évekkel korábban egy ob-n ütöttek el, mert rossz helyen álltam. Persze, a hülye én voltam, de életem első versenyén, 14 évesen nem tudtam felmérni a veszélyeket. Ott állt rendező, de egy szót nem szólt, hogy rossz helyen vagyok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.21. 13:40:15

Nem annyira hatásvadász ez.

Mondjuk az is igaz, hogy a pályabíró nem karhatalom, nem akadályozhatja meg, hogy oda menjen a paraszt, ahova akar.

Viszont az illegális versenyeket sem menti semmi. Ha itt meghalt volna valaki, a verseny rendezőit veszik elő.

skyrangr 2012.06.21. 13:49:45

@ColT: ja, kissé faramuci helyzet. csuka fogta róka, vagy róka fogta csuka!?

@Mdavid89: igen, az ilyen rendezőkről beszélek... és sajnos elmondható, hogy sok embernek 14 éves kora után sem jön meg az esze annyira, hogy rájöjjön hogy a százas tempóval száguldó autókhoz szinte centikre közel állni nem jó ötlet....

V12 Power 2012.06.21. 13:52:30

Azért vidéki biliugratón (nem akarom lebecsülni, biztos máshol is előfordul, de nekem csak ilyennel van tapasztalatom) megértem, hogy a kanyarba kiállított 73,5kg-s sportbíró legfeljebb egyszer szól a tizenkéttagú részeg rezesbandának, hogy nem feltétlenül optimális a külső íven törökülésben sörözni. Azt meg pláne nem reszkírozza, hogy leállítja a versenyt, mert a T. nézők meglincselik. Szóval szerintem is nehéz az emberi hülyeséget menedzselni, rá kell szólni, de ha nem hajlandó felfogni, akkor megértem a sportbírót, hogy adott esetben nem vereti össze magát, hanem ráhagyja. Oké, a hölggyel szemben lehetett volna valószínűleg energikusabb, vagy észérvekkel meggyőzőbb, de sajnos az emberek meggyőződése, hogy joguk van a saját hülyeségükhöz, és ezt egy idő után nehéz is megtagadni tőlük.

Az egyik barátom ütött el 5 nézőt, akikből szerencsére csak 1 sérült súlyosan, mivel az idióta ült a tiltott zónában, és úgy kapta el az autó. Láttam a videót, amikor a kocsi felugratott a domboldalra, ahol mintegy 30 néző állt a tiltott zónában, az egész domboldal megelevenedett, és mindenki rohant lefelé. Ez a hülye meg csak ült tovább. Most erre mit lehet mondani?

nikkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkk 2012.06.21. 16:02:30

"Most erre mit lehet mondani? "

Mindenkinek joga van a maga által választott módon elpatkolni. :)

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2012.06.22. 11:33:26

@McK: Robi, szerintem ebben nem volt hatásvadászat. Meggyőződésem, hogy rohadtul nem hiányzik semmi balhé a magyar ralisportnak, mert akkor nem mostanában tud felállni.

@ladaboy92: segítek egy kicsit, hogy ne legyen keveredés:

Nem értékítéletnek szántuk a megjegyzést a videóban szereplő pilóta felett, mert tök mindegy, hogy miért esett el. Lehetett volna egy vébés pilóta is, nem számít. Joga van esni, és az esetek nagy részében ennek emberi hiba az oka...

Ha egy kicsit is szereted ezt a sportot, akkor nem írsz le olyant, hogy "aki hülye, haljon meg". Mert tudod, hogy egy bokaficam is árt a megítélésnek.

A mentőautós megjegyzést köszönjük, bár itt off topic volt, a másik posztba kellett volna kommentelni. (Azt sem mondtuk, hogy a rescue nem elég jó, arról volt csak szó, hogy önmagában - különösen, ha a tervben mentő is szerepel - nem elég. Ahogyan a mentő sem elég rescue nélkül.)

McK (törölt) 2012.06.22. 13:28:51

Nekem is meggyőződésem. Mint ahogy az is,hogy az ilyen cikkekre sincs semmi szükség,mert biztosan nem előre visznek,csak felhasználja őket a nagy média..

edeleny beres · https://www.facebook.com/RallyeDream/ 2012.06.23. 07:54:43

@McK: nagyjából - kivételesen?! - egyetértek Veled, de most - ugyancsak kivételesen - nem bulvár módjára került ki TC-re és így szerencsére nem (feltétlenül) a vérre jöttek az olvasók.

Pedig úgy is ki lehetett volna posztolni...

Alapvetően be kell látni, hogy egy sportbíró írta, benne a saját gondolataival. A célja semmiképp sem a bulvár, de még csak a szenzációhajhászás sem. Ha esetleg neked nem is úgy jött le, azért remélem nekem elhiszed :)

flamer 2012.06.23. 23:43:51

@McK: Persze, söpörjük a problémát a szőnyeg alá, aztán amikor meg tényleg nagy baj lesz, akkor majd pislogjunk, hogy "hátde, hátde, ki gondolt erre".
Fasza, büszke lehetsz magadra.

McK (törölt) 2012.06.23. 23:59:38

@flamer: Attól,mert nem mondod el a templomban,hogy a nagypapa be-be vizel a nadrágjába,nem leszel épp szarabb ember.
Ha olvasol is,nem csak írsz, az eset megemlítését kifogásoltam,hanem a tálalásmódját.
"Megszülethetne egy cikk úgy is,hogy :az alábbi videó is bizonyítja,hogy versenyt nézni mindig veszélyes,még ott sem vagy biztonságban,ahol nem gondolnád,hogy bajod eshet! Kérlek SOSE állj külső ívre,még tereptárgy mögé sem..!
De nem ez történt.."

Ezt idéztem,neked..ha nem érted így sem,nem tudok segíteni.Sőt,nem is akarok.

pedaz 2012.06.26. 17:21:56

De a nő mégis mire számított ? Poén...

Peetee 2012.06.29. 18:55:14

Rutintalan nő volt; talán még sosem volt autóversenyen! Aki érzi a csíziót, az ugrik/szalad, példa:
www.youtube.com/watch?v=LikbkQqIF1w&feature=related

Ezt a szerencsétlent a zerbrán is elütötték volna ugyanígy!!!!
29 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása