Nincs ORB-futam Rallye Dream fotópályázat nélkül. Lőj három képet, töltsd fel a facebookos oldalunkon található applikáción keresztül! A közönségszavazatok alapján a tíz legjobb között ajándékokat sorsolunk ki, emellett pedig a Rallye Évkönyv zsűrije szakmai I. díjat is kioszt.

A Veszprém Rali mindig jó. Ezért is vártam már, még ha csak alig 40-en neveztek is. 

Ez a Veszprém, már nem az az autógyilkos - lőteres verseny, mint a régebbi időkben (mikor még jóval több autó nevezett - ami szerintem nem kicsit paradoxon). Ezt Herczig Norbi is több helyen mondogatta. 
Ennek ellenére az idei versenyre alig jelentkeztek a versenyzők... 

76.JPG

Az indulók számát még a tucatnyi rali2-es és pár amatőr(?!) nevezés sem tudta igazán megdobni. Akárki akármit mond , sajnos egyre nehezebben veszi rá magát az ember az elindulásra (mármint nézőként is), főleg innen, több, mint 300kilométerről vonattal. De a Veszprém mindig jó, úgyhogy nincs kifogás - elég a nyafogásból is, menni kell és kész :)

A verseny péntek délután kezdődött, a királyszentistváni pályával, melyet rögtön kétszer is teljesített a mezőny. Eredetileg szerettem volna sólyi ugratót is nézni, de végül a régi prológos királyszentistváni alagutas rész környékén ragadtunk mindkét körre. Nem is baj talán, főleg, hogy a fotósok nagy része idén is az ugratónál kezdett. 

Olvasóink képei:

Apropó médiások: belőlük szerencsére itt sem volt hiány! Péntek délután a versenyre akkreditáltak száma kétszer annyi volt, mint az Országos Rali Bajnokság indulóié...

74.JPG

Kifejezetten szerencsésen választottuk meg a helyünket. Az első körben a 'felüljáróról' érkező jobbost néztem, ahol a mezőny fele szépen keresztben érkezett lefelé. A második körre az ugratót fotózó cimborák is megérkeztek, és Ők is ezt szemelték ki maguknak elsőre, de akkor már a többség tövön ment - hisz mindenki a nyomot próbálta keresni.

A következő gyors, a remek időtervnek és a kevéske rajtolás előtti csúszásnak - állítólag egy traktoros gazda az úton keresztbe állva 'tüntetett', ha erről van esetleg valami infótok azt ne tartsátok magatokban - köszönhetően szinte rögtön kezdődött is, így nagyobb helyváltoztatásnak nem láttam értelmét, csupán arrébb sétáltam pár kanyarral. Itt egy murváról - aszfaltra érkezést láthattam, ami igazából a legtöbbeknek murváról-murvára/fűre érkezés lett, hiszen elég szélesre vették a figurát. Alapból jó kis helynek tűnt ez is, Bíró Petiék két kerekezése pedig még többet dobott a napunkon :)

75.JPG

Sajnos már az első 2 szakasz megszedte áldozatait: 32 indulóból másnapra csak 28 egység maradt talpon, ebből ketten szuperraliztak (azaz nem tudták befejezni az első napot sem).

33.jpg

Szombaton 3*2 és 2*1 gyors várt a mezőnyre, mely addigra megduplázódott (14 Rali2-es és 13 amatőr párossal).
Ahhoz, hogy az ORB mezőnyét minél többször lássuk, sajna a többiekről le kellett mondanunk, így viszont cserébe 5 gyorson is járhattunk, plusz a napi 3 szervízparkot is meglátogathattuk.

Kislőd végével nyitottunk, ahol jó sokáig lehetett látni az előttünk elhaladó versenyautókat. Itt - az elmúlt versenyekhez képest - nagyon sok néző volt, de mint azt a hangos autótól megtudhattuk a pályának szinte csak ezen a részén voltak egyáltalán emberek az út szélén. Ezen a részen én még korábban nem jártam, most pedig nagyon elnyerte a tetszésemet. Csodát nem lehetett várni tőle, de szerintem jól elporolgattak a keresztben érkező versenygépek a nézők között :)

Ide a második körben újra visszatértünk, a harmadikban pedig a szakasz elejét látogattuk meg. Mondanom sem kell akkor volt a legizgalmasabb akció, mikor már nem ide tértünk vissza harmadjára.

67.JPG

A másik két gyorson Vigántpetenden voltunk. Először egy murváról - aszfaltra elágazóban, ami őszintén szólva annyira nem tetszett. Másodjára pedig a szakasz végi aszfaltos visszafordítókban. Ez alapvetően egy elég látványos rész, hiszen murva futóművel és gumival kell teljesíteni az egyébként is jónak ígérkező visszafordítókat. Idén sem volt rossz, de tavalyról mintha szebb emlékeim lennének.Azért így is voltak, akik szépen lefűzték a bal-jobb visszafordító kombinációt.

78.JPG

Alapból azt vallom, hogy - bár nagyon szeretem - inkább gyorsaságit nézek szívesebben, mint szervízparkot. Most viszont háromszor is bent voltam a Veszprém Aréna parkolójában kialakított területen. Izgalomból és eseményből sajnos itt sem volt hiány. Már csak két gyors volt hátra, mikor az utolsó nagy szervizben Turánéknak kiküszöbölhetetlen problémája akadt az airboxxal, amiből nem volt tartalék darabja az egyébként vérprofi csapatnak. Nem volt egy kellemes érzés végignézni ahogy egyre inkább biztossá válik a verseny feladásának kényszere... Pláne nem az abszolút harmadik helyen álló és még a győzelemre is esélyes párosnak. 
Közben Ollé Sasa is - erős váltóolajszag kíséretében - megérkezett. Suzukijára nagygenerál váltócsere várt, amit szervizesei két perc késéssel ugyan, de sikeresen abszolváltak. 

70.JPG

Az utolsó - 10 perces, mondhatni esztétikai szervizben - pont az előző ellenkezőjét, az ünneplést láthattam. A verseny végig másodperceken múlt a győzelem sorsa. Kislődön és Szőcön Herczig Norbi hozta a szekundumokat, míg a harmadik petendi pályán Kazár Miki nyerte vissza a másik kettőn elvesztett időt. Az utolsó körben azonban már nem volt petend, így Kazáréknak ki kellett találnia valamit, ugyanis a Skodás páros 3,2 másodperccel az élen állt. Az utolsó előtti Kislődön viszont a Mitsubishi ért célba a legjobb idővel, és alig több, mint 1 másodperccel újra átvette a vezetést! 

71.JPG

Az utolsó gyors az idei évtől a világbajnoksághoz hasonlóan "powerstage" azaz bónuszpontokért zajlik. Nem is kevésről beszélünk, hiszen a gyors nyertese 5 pontot kap (az abszolút győzelemért pedig ugye 20 jár.)
Kazárék rajtolnak elsőnek, s a szakasz elején szerzett defektükkel pedig nem csupán a plusz öt pontot vesztették el, hanem egészen az összetett harmadik helyig csúsztak vissza... Herczig Norbiék pedig bezsebelték az abszolút győzelmet és az utolsó szakasz győztesének járó plusz 5 pontot is. Így jogosan ünnepelhettek a szervizben és a céldobogón is. 

 Ha itt töltitek fel a fényképeiteket, akkor az a posztban is megjelenik.

Címkék: video veszprém fiesta turán s2000 herczig norbi turán frici zsiros gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr264659167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

... ... 2012.07.16. 19:55:57

szerintem fantasztikus volt az utolsó gyorsot a szél is nehzítette ugyanis jött a vihar rendesen amugy béres felnijének jópár darabja pont elöttünk az utolsó kanyarban esett le amugy szerintem elég egyhangú az a rengeteg evo az első osztályban. több vfts lada kéne :D

akiak 2012.07.16. 20:25:11

A vigántpetendi cél az tényleg jó volt

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2012.07.16. 21:17:46

Sajnos már a nevezők számán is látszik az, hogy a rendezési bizonytalanságok miatt innen is eltűnt a pénz. De eltűntek a nézők is. Annak ellenére, hogy a hétvégén nem volt strandidő nagyon kevés néző volt. 5-8 évvel ezelőtt sokan még presztizs kérdést csináltak abból hogy legalább a prológot kimenjenek megnézni.

pic-ard 2012.07.16. 21:56:25

Nincs itt csoda. Megváltoztak az adózási szabályok, már nem lehet olyan egyszerűen mosni a zsét a ralival.

Nagyon remélem, hogy ez a szakasz a megtisztulásról fog szólni, ami után jön az igazi felívelés, az igazi ralisport felívelése.

barumka 2012.07.17. 08:42:36

A látványtalanság megölte a rallyt. Na meg a szervezések a lehúzások. Innen már nagyon nehéz lesz az első osztályt felébreszteni, ha nem lehetetlen történet. Itt jön ki a probléma, hogy boldog boldogtalant dicsérgettek a fórumokon a haverok, a média pedig ok nélkül kapott fel pilótákat, és az egekbe emelte őket. Ha minden tuti lenne, akkor miért mentek el a nézők a sprintek felé? Miért nem érdekel senkit sem a sok alibiző? Nem beszélve az előttem íróról, teljesen igazat adok neki :-)

Gixef · http://lambdaszonda.blog.hu 2012.07.17. 13:36:43

Nem az a kérdés szerintem, hogy kell-e temetni a ralit, mert az már megtörtént, ráadásul nem valami homályból kilépő sötét nindzsa végzett vele, hanem maga a sportág lett öngyilkos. A szeppukuban a kard markolatát ugyanúgy rángatta a szakvezetés, mint ahogy a szervezők és maguk a versenyzők ill. csapatok is. A kérdés az, hogy érdemes-e ebben a formájában kihantolni, vagy inkább új életre lenne szükség...

bendix21 (törölt) 2012.07.17. 14:03:15

@Gixef: Ezt a valamit amit most ORB-nek hívnak, meg kell hagyni a könyvelőknek, aki pedig a sport szeretetéért csinálja az meg fogja találni a megfelelő bajnokságokat, kupákat.

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2012.07.17. 23:37:06

@barumka: Már lassan minden faluban rendeznek libakergető versenyt, ahol EVO-kal - Subarukkal indulnak. Minek utaznának a népek 100-200-300 kilométert egy ORB futamért???
9 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (128) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz

süti beállítások módosítása