Lepoldék ismét megosztottak egy tanulságos videót: 

Amikor megnéztem a videót, nem akartam elhinni, hogy ez megtörténhetett. Hogy hibázhatott ekkorát az ember?! Viszonylag egyszerűen: a sárgamellényes legény nem sportbíró, hanem pályabiztosító, aki elsősorban biztonsági feladatokat lát el és feltehetőleg nem kapta meg a megfelelő eligazítást. A videóban van egy vágás, így nincs meg a teljes sztori. A srácok beestek, majd a széria Zsigulival nem tudtak kijönni az árokból, ezért mindenki odament segíteni nekik, a sárgamellényes srác is - hóna alatt a zászlókkal. Ha minden igaz, akkor a videóból kimaradt, hogy amikor meghallotta, hogy jön a következő autó, elindult, hogy jelezzen neki, de elperecelt, és szanaszét szórta a zászlókat. A folytatás megint megvan. Szerencsére nem történt tragédia, de mindenképp tanuljunk az esetből: a baleset után - miután meggyőződtünk arról, hogy nincs személyi sérülés - jelezni kell az érkező autónak, hogy beestek előtte. Ezt nem csak a pályabíróknak illik tudni, hanem a nézőknek is! Öröm az ürömben: nemcsak, hogy személyi sérülés nem történt, hanem mindkét páros végig is ért a versenyen. Tudom, hogy egy ORB futamon ez egy klasszikus versenybaleset lett volna. Ott nem zászlóznak, és mostanában bőven vannak olyan részek, ahol nincs annyi néző, hogy az érkező autót is fogadhassák. Mégis remélem, hogy a rendező legközelebb a sárga mellényes közreműködőket jobban eligazítja, mert lássuk be, most mindenkinek malaca volt! Biztos vagyok benne, hogy az esetet viszontlátjuk sportbírói továbbképzésen...

Amatőr versenyeken egyre általánosabb, hogy a hegyiversenyekhez hasonlóan zászlójelzéseket használnak, amit, ha jól használnak, növeli a biztonságot, és mindenkinek nagyon nagy segítség lehet. Jó a versenyzőnek, mert egyértelműen látja, hogy mi vár rá, és jó a pályabírónak is, mert pontos jelzést tud adni és nem kell elüttetnie magát. Hangsúlyozom, hogy ezeken a versenyeken nem a nemzetközi rali-szabályok alapján használják a sárga és piros zászlókat, hanem a pályaversenyzéshez hasonlóan. A rali-szabályok ugyan megengedik a sárga zászló használatát - igaz, a jelentése más -, de az az általános, hogy nincsenek zászló jelzések. Úgy gondolom, hogy ezen változtatni kellene, jó lenne szembe menni a nemzetközi szabályozással és át kéne venni a sprintes zászlózást! Persze ehhez fontos, hogy olyan kezekbe kerüljön a zászló, aki tudja is használni, erre jók ezek a sprint versenyek, mert ez nem csak az autóversenyzőknek iskola, hanem a sportbíróknak, és a leendő sportbíróknak is. 

Volt a versenyen egy hasonlónak tűnő helyzet (sajnos ez is vágott anyag):

Itt szerencsére nem estek egymásra és a bírói eljárás is közelebb áll a helyes megoldáshoz. A srácok itt is beestek, majd a sportbíró ("a fehérmellényes") - miután meggyőződött arról, hogy nem történt személyi sérülés és jelentette a vezetőbírónak az esetet - feljebb ment, és elkezdett zászlózni. Az nem látszik jól a videóból, hogy a fehér Ladának is lengetett, a piros Corsa mellett már jól láthatóan legyezett. A jegyzőkönyvekből viszont kiderül, hogy a fehér Lada legénysége is megkapta a jelzést, de talán nem a kellő tudatossággal reagált rá. 

Címkék: video sportbíró sprint pályabíró

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr574673624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

asbi` 2012.07.25. 11:39:10

Valami hasonló történt tavaly Mecsek Rally-n az orfűi 'roncstemető kanyarban'.
www.youtube.com/watch?v=sRekREf0WYM
Ez talán kicsit a versenyzőn is múlott. (Azt most nem említem, hogy alapból fejetlenség uralkodott végig, szerencsétlen sárgamellényes srác azt se tudta mit csináljon.)
A videón 6:58-tól látható, hogy több néző, és egy segítő is integet, hogy lassítsanak, de nem úgy tűnik, mintha el akarná venni a gázt. Szerencsére baj itt sem lett.

edeleny beres · https://www.facebook.com/RallyeDream/ 2012.07.25. 13:39:21

@asbi`: korábban volt itt is szó arról az esetről is.

Ott még az is tetézte a bajt, hogy bár Mi lassítottuk a kocsikat (vagy legalábbis megpróbáltuk jelezni nekik a bajt) a sok bunkó, részeg, katasztrófaturista "néző" meg akart lincselni minket ezért. Ahogy a versenyzőket is anyázták rendesen mikor kitették az elakadásjelző háromszögeket...

Kovács 2012.07.25. 15:39:28

Nem régiben borzolta kedélyeket egy ominózus nagyszékely versenybaleset, ahol hála Istennek, a két versenyzőn kívül nem esett baja senkinek. Nem kellett sokáig várni az első negatív véleményre sem. Aztán már kezdtük azt hinni, hogy lassan csitulnak a hullámok és minden visszaáll a normális kerékvágásba. De úgy tűnik, sokkal inkább egy állóháború kezd kibontakozni a versenyeket rendezők között. Hallani sok mindent, hogy az egyik verseny szervezője felelőtlenül és főleg engedély nélkül "játszik mások életével", megy hogy a "nagyhatalmú" kompromisszumos megoldásként, csak a saját verzióját erősítgeti (hátsó sugallatra). ezek valódiságát csak akkor lehetne objektíven eldönteni, ha mindkét fél egyenrangúként kezelné és nem lekezelné a másikat. Ismét leírom, a mai Magyar Rallysportnak nagyon, de nagyon nem tesz jót ha ebbe az irányba fogunk elmenni. A versenyzők azért járnak sprintversenyekre, mert erre van pénzük!!! Ja és mert lassan nem lesz ORB. De vissza a lényeghez. A TME sorozat egyik fő konkurense rendezett versenyt a hétvégén, az ország egyik legnagyobb hírű gyorsaságiján. Sajnos itt is tetten érhettük a dilettantizmust. A Rácz Tibor és Jankovics Rajmund által dirigált Lada és az utánuk induló páros járt szerencsétlenül. Ráczék megpörögtek. Puff neki volt már ilyen, de azért az nem mindennapi, hogy autójukat visszatolják a következő páros elé, hozzáteszem a versenybíró aktív közreműködésével. Ha most visszatekintenék a bejegyzés elejére, akkor ismét felvetődne blogoló kolléga felvetése "Te játszanál mások életével? Ők igen!" remélem sikerült pontosan idéznem, nem szeretnék senkit sem megsérteni. Az egy dolog, hogy minden néző mellett nem lehet egy pályabíró, de az enyhén szólva is kedély borzoló, hogy egy a verseny biztonságáért és zavartalan lebonyolításért felelős személy, aki adott szakaszon, ha úgy tetszik az "Isten" , de legalább is hasonló jogkörrel felvértezve, nem tudja, hogy mi is a legfőbb feladata. Hát elmondom, a legfőbb feladata az emberi élet megóvása. Lehet persze azt mondani, hogy nem tudta, nem akarta, vagy nem gondolta. A versenypályák mellé igen is szakemberek kellenek. A fent említett esetet tekintve ez legalább olyan horderejű, mint a nagyszékelyi. A rendező itt sem tett eleget a biztonsági szabályoknak!!! Ugyanis a rendező képviselője (pályabíró) rögtön legalább négy ember életét (két versenyzőpáros) testi épségét, ne adj Isten életét veszélyeztette egy olyan döntéssel, melynek nincs helye az autóversenyek világában.Itt sajnos felelős a verseny szervezője is legalább oly, ha nem nagyobb mértékben mint a beosztottja, mivel az ő felelőssége lenne felkészítenie munkatársait minden, mondom minden helyzetre. Kíváncsian várom, milyen szankciót fog az MNASZ vele szemben kezdeményezni, ha tudjuk, hogy a konkurencia hasonló mulasztásért mit kapott. Nyilván nem azt szeretném, hogy bárkit is eltiltsanak, hanem azt hogy a lehető legkisebb kockázat mellett is versenyezhessünk. Még most is azt vallom, hogy legyen következménye mindkét esetnek, szankcionálják a hibákat, de ezt tegyék józan határokon belül és ne a sport rovására.

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2012.07.25. 17:11:16

@Kovács: Azt gondolom, hogy az ilyen esetek nem használnak a sportnak, sőt ártanak neki, viszont nem az a megoldás, hogy szőnyeg alá söpörjük. Mi itt sajnos nem tudjuk megváltani a világot, maximum a véleményünket tudjuk leírni, ha elolvassák örülünk, ha megfogadjátok a tanácsaink akkor van értelme annak, amit csinálunk.

A nagyszékelyi esetet mi az RSB határozat után írtuk meg. A szankció súlyos, de nem alaptalan. Ott a rendező a felelős azért, hogy pl.: a biztonsági tervben leírtak szerint legyen mentő. Persze itt is a rendező a felelős a saját embereiért, de itt konkrétan a zászlós ember hibázott. Nem kicsit, k.rva nagyot. Szerencsére nem történt tragédia. Remélem mind a két rendező tanul a hibáiból és nem fordul elő többször ilyen.

Szükség van a sprint versenyekre, mert kell utánpótlás, kell, hogy minél szélesebb rétegnek elérhető legyen a sport. Emellett nagyon jó iskola a sportbíróknak.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2012.07.25. 21:58:42

@Kovács: Miért érzem úgy, hogy Te érintett vagy?

Kovács 2012.07.25. 22:34:07

@B. Capelluti:
Igen. Érintett vagyok. Csakúgy mint az összes versenyző akinek bőrére mehet mind a két eset. Ha már pénzt, időt, energiát nem sajnálok arra, hogy versenyekre költsem, akkor jogosan várhatom el "Bárkitől" , hogy a pénzemért ne hibázzanak. Se így, se úgy!!! De igaz várjuk ki a végét!

Kovács 2012.07.25. 22:45:22

@T-Maci: Teljesen jogos a f elvetésed, mi szerint a rendező tanuljon a hibáiból. A sprint sorozatok valóban az utánpótlás nevelést hivatottak szolgálni, csak közben lassan több embert vonzanak, mint az ORB.
Az okot mindenki tudja, de azért leírom: PÉNZ!!!
Az viszont, hogy elmondhatjuk a véleményünket igenis fontos. Hátha egyszer, véletlenül odafigyelnek ránk is.
Bár tudjuk, a vélemény, olyan mint a segglyuk.
Mindenkinek van, de senki nem kíváncsi a másikéra..
Bocsánat, a vulgáris stílusért, de sajnos ez az igazság, és ezt csak így lehet leírni. De a tények sajnos tények maradnak. (mindkét esetben)

VilPete 2012.07.26. 12:25:36

Azért kedves T-Maci engedj meg néhány kérdést az írásoddal kapcsolatban:
Eszedbe sem jutott, hogy az RSB határozat nem feltétlenül jogszerű? Nem lehet , hogy ma az MNASZ szimpla érdekek alapján cselekszik, előírásokat sutba dobva? Egyébként abból a határozatból kettő is készült ugyanazon számmal, ELTÉRŐ SZÖVEGEZÉSSEL , és mindkettő kikerült az MNASZ honlapra egymás után... Ez hogy történhet meg? Kíváncsi leszek rá, hogy a fenti esetet egyátalán vizsgálják e? Ha nem miért nem? Van itt kérdés bőven... A lényeg az, hogy nem biztos, hogy aki ma a magyar autósport "tetején" ül, az valóban oda való...

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2012.07.26. 22:10:06

@VilPete:
Ad 1. Az, hogy jogszerű-e azt nem az én tisztem eldönteni. Az tény, hogy egyik oldal sem cáfolta meg tartalmát.
Ad 2. Semmi közöm az MNASZ döntéseihez, nem tudhatom, hogy kinek mi az érdeke.

Én most is csak egy határozatot látok a hivatalos honlapon...

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2012.07.26. 23:12:38

@VilPete: gyere mesélj, mondd el mi fáj! Jöjjenek a konkrétumok, hogy miért volt az RSB határozat szerinted jogszerűtlen? Milyen "szimpla érdekek" alapján cselekszik az MNASZ? Milyen előírásokat dobott sutba? A két eltérő szövegezésű határozattal kapcsolatban is érdekelne némi konkrétum. Ezek nélkül üres vádaskodás. Várom válaszod, ami jöhet privátba. Köszi!
10 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása